Kecskeméti Közlöny, 1941. július (23. évfolyam, 148-174. szám)

1941-07-19 / 164. szám

1941. július 19. KECSKEMÉTI KÖZLÖM*/ TURUL „GYERMEKKERTEK”1 Jrusi Vennét tatotyavilátgábati Látogatás a lakiteleki és koháryszentlőrinci otthonban, ahol turulista bajtársnők vezetésével új gyermektársadalom nevelődik • Az Egyesült Női Tábor az év folyamán elhatározta, hogy munkába lép a magyarföld népéért. Elhatározták, hogy sok száz, ezer tanyai kis magyar életén keresztül nyúlnak be a földművelő tömegek életébe. Tavasztól késő őszig az egész napot a mezőn, munkában tölti a magyar földművelő. Sokezer kis tanyai gyereket otthon kell hogy hagyjanak a szülök. Aliig akad, aki vigyázzon rájuk. Nap músik nap után és a kis ember elhanyagoltan szenvedi végig a kényszerűségnek ezt a rabságát. így született meg a gondolat, hogy az egész ország területén — beleértve a visszatért részeket is — napközi otthonokat létesítenek. Eljutott a terv Kecskemétre is. A pesti központtal a Gazdasági Egyesület titkára került közvetlen érintkezésbe. Pártfogást és segítséget adott a város, a tisztifőorvos és már a terv részletes kivitelén gondolkoztak a szervezők. Sokvolt a leküzdeni való nehézség és az előkészítő munka. Előlép az ifjúság Ekkor, váratlanul, előálltak azok, akik a Turul Bajtársi Egyesület kecskemétiszervezetét képviselik és kijelentették, ■hogy ők magukra vállalják több tanyaközpontban ilyen napközi gyermekkert felállítását és vezetését. A tervből valóság lett.. . Erősen süttött a nap, amikor a Kecskeméti Közlöny munkatársa vonatra szállt, hogy megnézze az eredményt. A jelenleg Kecskemét környékén működő gyermekkertek felét a Turul vezeti. Lassan zúgva gurul a Tisza felé a vonat és az újságíró kicsit kételkedő gondolatokkal néz elébe a látogatásnak. Csodásnak érzi, hiszen itt sokkal több történt még annál is, hogy párszáz kecskeméti magyar életet ápolnak. Az a helyzet, hogy a kecskeméti fiatalság egy tömörült része valósággá varázsolta a nemzetmentés nálunk oly szeretettel hangoztatott szép elveit. Eddig is sokat tett ez az egyesület a tanyavilágért. Számtalan előadást, kutató munkát vitt szét a futóhomok világába. Most azonban szerves egészet alkotott. Valamit, ami úgy beleillik ezentúl a tanyák világába, mint a templom, vagy az évenként megismétlődő szüret vidámsága. Lakóteldken, Koháryszentkömircen és Hetényegyházán működnek eddig a Turul gyermekkertjei. Ezekből a Kecskeméti Közlöny munkatársa a lakitelekit és a koháryszentlőrincit nézte meg. Mintikett öl turulista magyar lányok vezetik. Egy nap a gyermekkertben A fiatal bajtársnők reggel fél öt, öt órakor kelnek. Elő kell mindent készíteni, hiszen már hattól kezdve jönnek a kis vendégek. A szülők korán munkába indulnak és a fiatal magyarok életét napnyugtáig az ő gondjukra bízzák. A reggeli, cukros tej (a Zöldkereszt adja, hogy a gyerekek megszokják és mindig azt kérjék) és kenyér. Délelőtt játék, séta, oktatás, kirándulás. Az ebéd szintén! ■a Zöldkereszt előírása szerint készül. Gondosan összeválogatták a szükséges kalóriákat és vitaminokat. Ebéd után pihenő. Utána játék, uzsonna, oktatás és egy egészséges, bőséges vacsora. A napinak vége, a szülők is hazatérnek a munkából. Jókedivű és egészséges gyerekeket látnak viszont, akikkel egész nap törődtek. Megkérdeztük az egyik fiatal vezetőnőt, hogy megy a munka. — Most képesítettem — mondja, — ezaz első gyakorlat számomra. Elég nehéz,de nagyon szeretem. Nekünk kell kimenni a piacra és alkudni. Felügyelünk a főzésre, takarításra, mindenre. Sokszor a ■szülőkkel is nehézségek vannak. Különösen eleinte. Bizalmatlanok voltak és meg kellett őket győzni arról, hogy mi csak jót akarunk gyerekeiknek. Most már ők is látják ezt és szívesen küldik a kicsiket ■hozzánk. Mosolyogva elhallgat és a fogócskát játszó gyerekeket figyeli. A másik vezetőnő van velük. Hangosan nevetve szaladgálnak és a nap csillog a szőke és barna fürtös fejeken. — Hogy unjuk-e? —• beszél tovább — El se képzeli, mennyi örömet ad nekünk ■ez a munka. Kielégít és megadja az áldozat jóleső érzését. Nem unatkozunk. Nincs is időnk rá! Itt, vagy százszázalékosan beleadunk mindent, vagy nem ért semmit az egész. Rámutat három kicsire. — Látja, az a három a „sírás különítmény”. Akármi történik, rögtön rázendítenek. El se képzeli, micsoda diplomáciai tapintat szükséges a kibékítéshez. A gyerekeknek új ez a fajta táplálkozás. Legtöbbjük megszokta otthon a lebbencset. Gyakran előfordul, hogy vonakodnak megenni a zöldfőzeléket, mert szokatlan nekik. A gyermekkertben minden ragyogóan tiszta. Barátságos és színes. Feltűnően sok a virág. A gyerekek reggelenként anynyit hoznak „az édes tanító néninek”, hogy alig talál vázát számukra. Fiatal, ruganyos ideg és szív kell ahhoz, hogy reggel hattól este hatig mindarra a kérdésözönre válaszolni lehessen, amit negyven-ötven gyermekágy kieszel. Aljajtársnéleiben mindkettő megvan. Uj fiatalok társadalma Egy szabad percében sikerül beszélnünk a másik „édes tanítónéni”-vel. Először kinéz, hogy ott van-e a másik felügyelő salán kezd beszélni: — Foglalkozásom: fodrász. Szabadságomat töltöm a gyermekek között. Úgy éreztem és érzem, hogy munkánk jó és szükséges. Egy percig sem fáj a szívem az elmulasztott mozikért, egyéb szórakozásokért, vagy az otthoni kényelemért. Nagyon megszerettem a gyerekeket! Szeretnék az ősszel Pestre felmenni az állami Gyermekmenhely egyéves tanfolyamára. Hogy milyenek a gyerekek? — ismétli a kérdést nevetve. — Eleinte vadócok. Nem is csoda. .A szülők a legtöbb esetben nem érnek rá velük foglalkozni. Ha nagyobb testvér van a háznál, az a szerencsésebb eset. — Huszonhatan voltunk, amikor elkezdtük. Most alig tíz nap múlva már harmincnyolcan vagyunk és ez a szám még növekedni fog. Érezzük, hogy a gyerekek szeretnek bejárni. Ha egy kis nézeteltérés támad közöttük, gyorsan összegyűjtjük őket játszani és már el is felejtik a haragot. Másik nagy jelentősége a gyermekkertnek, hogy a gyerekeket közelebb hozza egymáshoz. A tanyai szüleiknek kevés ideje van ara, hogy gyermekének kellő „társaságot” biztosítson, örül, ha elegendő kenyérről gondoskodhat. A napközi otthon új gyermektársadalmat alakít ki. Jobban fogja egymást ismerni az új nemzedék. Ennek kell, hogy hatása legyen egész világfelfogásukra. Kifejlődik a közösségi érzés. Nyilatkozik a szülő B. A. nevű fiatal asszonnyal sikerült beszélni. — Három gyermekem jár a napközi otthonba — kezdi. — Négy, három és két évesek. Eleinte az apjukkal sokat gondolkoztunk, elküldjük-e őket. Gondoltuk, megpróbáljuk. Este jönnek ám haza a gyerekek nagy lelkesedéssel. Igen jó napjuk volt. Azóta mindhárom jobb színben van. Szívesen mennek. Reggel ők maguk siet- 9 N LEIPZIG! BIRODALMI VÁSÁR ŐSZI VÁSÁR 1941: BStfS Vizum kedvezmények —Vasúti kedvezmények JELENTKEZÉS: AUGUSZTUS 2-IG. Minden felvilágosítást ad : a Leipzigi Birodalmi Vásár magyarországi kirendeltsége Budapest, IV. Váci u. 1—3., félem. 6. (Bejárat: Türr István utca 8.) Telefonszám : 380—540. nek az „iskolába”. Tetszene őket hallani, milyen szép verseket tanultak ott. Okosan töltik az időt. Nyugodtan megyünk munkába, mert jó helyen vannak a kicsik. • Vasárnaponként a Turul a tanyákon faludélutánt rendez. Műsorral mennek ki a tanyavilágba. Az idén nyáron már a „sajátjukba”. Magukra vállaltak egy részt a magyar föld életének jobbá építéséből. Nem csak gyűléseken hosszú szónokatokkal. Szerényen alkottak. Ez a fajta ifjúság és a megvalósult tervek új életstílust jeleznek. Szorosan összefügg korunkkal. Fiatalabb nemzedékek felfognak a kor életrezgéseiből olyan hulláimokat, amelyek az idősebbekhez nem igen jutnak el. Megérezték a rohanó perceket és a feszült másodperceket megújuló világrészünkben. Itt már nincs idő halogatásra. Túl drágák a percek. Nincs idő és nem juthat energia tettnélküli szócsatákra. 1941-ben élünk. A tanyai magyarok hívják a városiakat, így és ezért épített a kecskeméti Turul gyermekkertet a puszták világának. Nagy Iván Ifgutáfrufik és az ipari sztator. Szappanos Sándor Nagy érdeklődéssel olvastam a Közlönyben megjelent hozzászólásokat az ifjúság sorskérdéseiről. Érdeklődésem különösen fokozódott, amikor általában a szabad pályákról, végül az ipari pályáról folyt a vita. Meg kell állapítanom, hogy a hozzászólók mindegyikének igaza van, ha a saját nézőpontjából indul ki, mert kinek-kinek ez az egyéni sorskérdése, én azonban szeretném a problémákat összegezni, s részben külföldi tapasztalataim alapján lezárni a vitát. Agrárállam vagyunk. Még ma is könnyebb földet szerezni a tanult és törekvő gazdának, mint a műhelyét bővíteni, avagy gyárrá alakítani az iparosnak. Ehez részben még ma sincsenek meg az előfeltételek nálunk. Szakiskoláink csak nagyobb városokban vannak, de Kecskeméten még a tanoncoktatás is sok kívánnivalót hagy maga után. Továbbképzésre, szaktanfolyamokra alig van alkalom. Az ipari konjunktúra sem kedvező nálunk. Mindenki emlékszik még az agrárollón, tudjuk mindnyájan, hogy az anyagbeszerzés nehézségei és a termelési költségek felfokozódása őrli iparunkat. Az iparcikkek ára pedig rögzítve van. Ezzel szemben most a tisztviselői pála mutat jobb jövőt. Ezek a szempontok legtöbbször el is döntik a tanult ifjúság pályaválasztásának kérdését. Pedig mindenki tudja, hogy „a nemzet ipar nélkül csak félkarú óriás“, s nincs senki, aki ne látná, hogy a német hadsereg technikai felkészültségénél fogva csodákat művel és iparának békében sem volt, de nem is lesz a jövőben sem könnyű versenytársul szegődni. Iparos szüleim azért neveltek jogásznak, mert jogakadémiánk van. Lehet, hogy ipari pályára szántak volna, ha lett volna ipari felsőiskolánk. A világháború alatt orosz hadifogságba estem. A volt magyar őshazában, a Kama folyó partján döbbentem reá, hogyamarai jogász milyen tehetetlen, hasznavehetetlen, ha elsodorja a világvihar szele ... Az orvos, mérnök tanulása bőven kamatozott, a szabó a tűjével, a cipész egyetlen kalapáccsal és árral pompásan keresett, csupán a magamfajta magyar jogászgyerek állott tehetetlenül és kenyér nélkül. Ekkor határoztam el, hogy gyakorlati pályára lépek, s ezt az elhatározásomat nem is bántam meg. Ipartestületi jegyzővé választásom után, alatt is hasznát vettem gyakorlati tudásomnak, s az adminisztráció helyett a gyakorlati dolgok érdekeltek. Az íróasztal mellett csak szükségességből ültem. Szerény munkálkodásomnak csak a gyakorlati eredményeire vagyok büszke, mert ez mutatott igazi értéket fel. A poros akták a múltéi, a munka gyökerölése — akár magunk, akár mások részére végezzük — a jövőé. A munka az igazi és maradandó érték, az alkotások lendítik előre a világot. Az egyén alkotása nemzeti vagyonná válik, tehát a munkából a nemzet is hasznot húz, az ország is. Ezt a megállapítást bizonyítgatta előttem két évvel ezelőtt egy német gyári munkás németországi körutam alkalmával. A gyorsvonaton beszélgettem vele órákon át Berlintől Münchenig. Hatalmas, kidolgozott kezei mutatták, hogy nehéz testi munkát végez; ujjai között elveszett a 9 filléres cigaretta, miközben letette az 1—1 márkáért vásárolt képes újságokat és beszélgetni kezdett velem kötelességteljesítésről, munkaszeretetről, faji, nemzeti öntudatról... Néhány egyszerű mondattal bebizonyította, hogy ő végez olyan nemzeti feladatot, mint bármilyen foglalkozási ághoz tartozó polgártársa. Büszke volt hivatására, munkájára, amelynek megtakarított eredményéből a család felnevelésén felül tanulmányútra is feltett szabadsága alatt. . . Ismét a gyári szakmunkás mutatja a példát, a jövő útját. A magyar iparos világviszonylatban is kiváló, legalább is megállja a helyét. S mégis arról kell vitáznunk, miért nem megy a tanult ifjúság ipari pályára?! Miért nem tudunk iparosodni a tanultabb nemzedék útján? De nem olyan sötét a jövő! Kevéssel ezelőtt a székesfővárosi elektromos ipari szakiskolán jártam. Itt 4—6 gimnáziumot végzett 14—16 éves fiúk a gyakorló órákon munkaköpenyben dolgoztak; az iskola padjaiban nehéz tudományokkal foglalkoztak. Ezek ma már mind elhelyezkedtek s 2—500 pengős állásokban munkálkodnak a nemzet és saját maguk hasznára. Ezek az iparosítják iskolai kötelezettségük végeztével jól öltözötten vegyültek el a járókelők utcai forgatagában, s mindenki főiskolai hallgatóknak vélhette őket. — Ha minden magyar városban lesznek ilyen ipariskolák, akkor nemcsak szükségből, kényszerűségből megy az ifjú iparospályára utolsó mentsvárképpen, hanem odavonzza a tanult ifjúságot, amely nemzedék majdan teljes elméleti és gyakorlati tudással tekintélyt, elismerést fog szerezni az iparnak, s nem kell majd eltűnődni azon, hogy a tanult ifjúság miért nem megy gyakorlati, avagy ipari pályára? Ha pedig ez bekövetkezik, abból nemcsak az iparostársadalom, hanem nemzetünk is gyarapodni fog anyagi és erkölcsi javakban egyaránt.