Kecskeméti Közlöny, 1942. május (24. évfolyam, 101-121. szám)
1942-05-05 / 101. szám
jZejútotycád fx&MédfdkczUU a ladtiláffral Stockholmi jelentés szerint Leningrád, amely a tél folyamán a befagyott Ladoga-tavon némi érintkezést tudott fenntartani a külvilággal, most ismét ostromlott várhoz hasonlít és teljesen el van zárva minden külső érintkezéstől. A Ladoga-tó jege ugyanis az olvadás következtében meggyengült úgy, hogy semmiféle közlekedés nem lehetséges. Általános mozgósítás Kínában A japán csapatok 25 kilométerre közelítették már meg Kínát. A veszélyeztetett helyzetben Csangkaisek kiáltványt intézett a kínai néphez, amelyben hangsúlyozza, hogy a fogyasztást korlátozni, a termelést növelni kell. Kína általános mozgósítására vonatkozó rendelkezések május 6-án lépnek életbe. Io vaAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA 94 birtokos jelentett visz teán az első bejelentési napon Tegnap kezdődött, meg a vízkárbejelentésekre kitűzött idő, amely e hó végén jár le. A jelentkezés az ismeretes káralányintézkedés következménye, amelynek alapján a kár^M^^^adóelem^ed^sztappna^^ Az első bejelentési napon 94 károsult jelentkezett és összesen 673 holdról tett bejelentést. Ebből 27 birtokos 59 hold szőlőről, 72 birtokos 6614 hold szántóról tett kárjelentést._______________ KECSKEMÉTI KÖZLÖM 1642. május. _j^j^Ulfcgjtogyv»fc^eÉ., Német félhivatalos megítélés szerint India már nem tekinthető az angol birodalom alkotórészének. — A japán választók 82 százaléka a kormány mellett szavazott. — A bukaresti német követet Románia díszpolgárává nyilvánították. Magyarország Kormányzója a nemzeti munka német ünnep alkalmából táviratilag köszöntötte Hitler kancellárt. —Fernbach Péter újvidéki főispán beszédében kijelentette: mi magyarok tiszteletben tartjuk a nemzetiségek öntudatát, de megköveteljük a magyar állameszméhez való feltétlen ragaszkodást. — Új gyors hajójáratok indulnak a Dunán és Tiszán. — Fáy István államtitkár részt vett a pécsi református presbitérium konferenciáján. — A Délvidéken 160 egyén kapott nemzetvédelmi keresztet. 9 vásárban nagy razziát tartottak kóborcigányok után Nyolc cigány családot fertőtlenítettek, és kiutasítottak a városból . A közlöny tudósítójától A tiszti orvosi hivatal a vásár alkalmával egészségügyi razziát tartatott, melynek során a külső és belső vásárokban talált cigányokat egészségügyi ellenőrzés alá vették. Az orvosi vizsgálat alapján nyolc cigánycsaládot fertőtlenítettek a Fertőtlenítő Állomáson, majd kiutasították őket a városból. Akinek egy perc alatt ötször lopták el az ezüst cigarettatárcáját Sziában is nézik és nem tudjáktetten érni00 Rudolf és Fényes jelenetek színhelye volt tegnap este az egyik kecskeméti szórakozóhely. Egy elegáns, magas, frakkos úr szólította meg a vendégsereg egyik férfitagját s amikor pár szó után elköszönt tőle, e szavakkal fordult utána: — Oppardon, uraságod nálam felejtette a tárcáját. Azzal átnyújtott neki egy nehéz, ezüst cigarettatárcát, amiben a megszólított meglepődve ismerte föl a sajátját. — Köszönöm — mondta az és indulni akart, de a trakkos újra megállította: — Hát igazán nem kell? — azzal újból nyújtotta neki a tárcát, amit egy pillanattal előbb tett zsebre az illető. A jelenet gyors egymásutánban még háromszor ismétlődött meg, a tárca tulajdonosa már azt se tudta, fiú-e, vagy lány. A frakkos egy perc alatt ötször emelte ki zsebéből a tárcát. Azután szép sorjában visszaadta töltőtollát, óráját és pénztárcáját is ... Rodolfó mester az ördöngősen ügyes ..zsebtolvaj’, aki pár nap óta a Fürdőkertben produkálja magát. A közönség majd lefordul a székről nevettében, amikor Rodolfó, a világhírű magyar zsonglőr és bűvész, „fosztogatja“ áldozatait. Remek mutatványokkal kápráztatja el a Fürdőkért közönségét. Százan nézik, de nem lehet „tetten érni.“ De remek az új táncospár is. Gisella és Niel. Finn-észt származású hölgy és úr, a hölgy 17 éves, de tánca érett művészélmény- Mesterével, partnerével az Arizona egyik szenzációja volt. Ruháiról csodákat mesélnek^(^ Eladja a város a Kada-féle villát Már beérkezett az első ajánlat Az elmúlt napokban hirdetést tett közzé a város, hogy a Hunyadiváros 31. szám alatti villát, amely egykor Kada Elek polgármesteré volt és Mohácsy Lajosnétól vett át a város, eladja. A befolyó összeget nagyjelentőségű beruházásra kívánja majd felhasználni a város a közeljövőben-Az első ajánlat már be is érkezett. Az ajánlattevő budapesti lakos. Ötm* UufUcínéU fiestott fel Ha^f/átadóf% a Szent M&ztá Hit (ne^H^Uu ünnvp&tyín Három galamb sürgönyt hozott Kiss Endre főispánnak, Liszka Béla polgármesternek és Kovács Sándor prelátusnak ■—————— Nagyváradon vasárnap kezdődött meg a Szent László Hét nagy ünnepélyességgel. Az Aranyvonat Serédi Jusztinián bíboros hercegprímással a városba vitte a Szent Jobbot és az ünnepségről sokszáz postagalambot röpítettek fel, hogy elvigye az ország minden részébe az üdvözletét Szent László városának bensőséges nagy ünnepéről. A kecskeméti Galambtenyésztők Egyesülete is részt vett az ünnepségben. 50 postagalambot indított Faragó Jenő városi tisztviselő, elnök, Piros István főkertész titkár, Bérczy József rendőrségi főtiszt, Fodor István fényképész és Laczy Károly birtokos. A galambokat három csoportban engedték fel. Három üdvözlő táviratot hozott dr. Kiss Endre főispán, dr. Liszka Béla polgármester és Kovács Sándor pápai prelátus címére. Az aluminiumgyűrűsokban az alábbi szövegű táviratok voltak: „Szent László királyunk szenttéavatásának 750 éves jubileumi ünnepségének megnyitása alkalmából Nagyvárad városának keresztény magyar lakossága nevében szívem teljes melegével köszöntöm bölcs vezetése alatt álló város (egyház) közönségét.______________ E nevezetes történelmi évfordulón át keresztény eszmékért hősi harcokat vívott szent királyunk porladó csontjai felett békés magyar galambok ezrei emelkednek az ég felé, hogy szerető testvéri üdvözletünket vigyék szerte az országban. Adja a magyarok Istene, hogy ez a felharsanó hatalmas szárnycsattogás élő és bíztató szimbóluma legyen annak a hőn óhajtott békejelnek, amely világnézeti élet-halál harcunk mielőbbi győzelmes befejezését és a boldogabb új Magyarország megszületését jelenti számunkra. Nagyvárad, 1942. május 3. dr. Soós polgármester : A galambok 1 óra tájban indultak el és az első, sürgönyt hozó galamb 3 óra 43 perckor érkezett meg Kecskemétre, a második 4 óra 3 perckor, a harmadik 4 óra 17 perckor. * A teljesítményért Piros István főkertész titkár megkapta Szabó László gyógyszerész által felajánlott szép tiszteletdíjat. Faragó Jenő és Bérczy József pedig jubileumi díszérmet kaptak a Szent László Hét rendezőségétől. A kecskeméti egyesület a közeljövőben újabb versenyrepülést rendez Kolozsvárról és Marosvásárhelyről. A rizs forgalmát átmenetileg korlátozzák A Magyar Távirati Iroda jelenti: A közellátásügyi miniszter a hivatalos lap hétfői számában megjelent rendeletével átmenetileg korlátozza a rizs forgalmát. A rendelet értelmében május 5-től kezdődően újabb rendelkezésig csak a hatósági finomliszt- és kenyérjegy finomliszt-szelvényre, illetőleg hatósági utalvány ellenében szabad rizst kiszolgáltatni. Egy-egy lisztjegy-szelvényre 20 dkg rizst szolgáltathatnak ki a kereskedők. A gabonalappal ellátott vámőrlésre jogosultak, amennyiben rizshez akarnak jutni, tartoznak készletükből havonta legfeljebb 2 kilogramm finomlisztet a kijelölt kereskedőnek a hatósági áron beszolgáltatni. A kereskedő a beszolgáltatást igazolja és ennek alapján a községi elöljáróság a beszolgáltatott finomliszt felemennyiségének megfelelő rizsvásárlásra jogosító utalványt ad ki az igénylőnek. Az utalványt 30 napon belül be kell váltani abban a helységben, amelyben kiadták. Kimondja a rendelet, hogy a kereskedő készlete erejéig köteles a fogyasztó kívánságára a lisztszelvény ellenében kiszolgáltatni a rizst. A rendelet május 4-én lépett hatályba. Zácosi Szemle * TOLNA vármegyében 1.800.000 pengős költséggel megindultak a Siócsatorna hajózhatóvá tételének munkálatai.* NAGYKÖRÖSÖN a gazdasági egyesület szarvasmarhatenyésztő szakosztálya tenyészállatkiállítást rendez. SOPRONBAN a város jövő évi burgonyaellátása érdekében hatalmas pinceraktárakban fogják a burgonyát öszszegyűjteni.* SEREGAKOLY községnek a vallás- és közoktatásügyi miniszter pénzsegélyt utalt ki, hogy színpadot építsenek. * KÉZDIVÁSÁRHELYEN a földművelésügyi miniszter még ebben az évben felépíttet egy ötemeletes gabonaraktárat.* KESZTHELYEN a Balatoni Múzeumegyesület múzeumát az államnak adja át.* FELSŐPATONY községben zöldségVaszgló üzem létesül. Kölcsönkönyvtár előfizetőinknek napi 2 Illlés Arany János utca 8. szám Márkás férfi és női kerékpárok, varrógépek, s Papp cégnél, luther-udvar, 183—18 Telefon: 162.