Kecskeméti Közlöny, 1942. december (24. évfolyam, 272-293. szám)

1942-12-01 / 272. szám

amely egy magas épület két emeletét foglalta el, pillanatok alatt lángokban állott. "A megrémült emberek akkor vesztették el teljesen fejüket, amikor ,a mulató egyik énekesnője végigszaladt a helyiségeket­ és egyre kiáltozta: „Égek! Égek!“ Az estélyiru­hás énekes­nő baja ugyanis tüzet fogott és lobogó rártgget égett. A mulató helyiségeiben a tűz kitörésekor hétszáznál több ember tartózkodott. Mindenki fejvesztetten lódult a vészkijáratok felé s olyan tor­lódás keletkezett, hogy senki sem tu­dott a szabadba jutni. A tűzvésznek ed­dig 500 halottja van, további 200 em­ber sorsáról még nem tudnak semmit. Bostonban e­ hatóságok a mulató és annak környező területén kihirdették az ostromállapotot. Vasárnap avatták fel Budapesten Huszár Károly volt miniszterelnök sír­emlékét.­­­ A kultuszminiszter nyitotta­­ meg hétfőn e, nemzetközi filmkongresz­­szus budapesti ülését. — Március 24. és április 4. között lesz a jövő évi me­zőgazdasági kiállítás. — A kolozsvári egyetem díszdoktorrá avatta Szily Kál­mán államtitkárt. — A felsőház decem­ber közepén kezdi meg az állami költ­ségvetés vitáját. A múlt évben 10000 könyv jelent meg Magyarországon, Joco Svájc államelnöke rádióbeszédben hangoztatta országának változatlan semlegességét. —• Az Indiai-óceánban fekvő Réunion szigetét angol és déli af­f­rikai csapatok szállták meg. — Spa­nyolországban rendelet jelent meg a hadfelszerelési ipar­­mozgósításáról* — A japánok és kínaiak között a háború kitörése óta 1613 ütközet volt. ■***■ A mostani háborúban eddig 600 hajó süllyedt el aknarobbanás következté­ben. KECSKEMÉTI KÖZVÍNY 1942. December .­.. JGOOOOOOOOOOOOOOOCXDCXDOOOOOOOOOOOOOOOGIOOOOOOOOOOOOOOOOO^ 5323 pár cipőre adhat ki utalványt decemberben a hatóság ■— A Közlöny tudósítójától l­ány, 133 pár gyermekcipőre, feje-A közellátási hatósághoz most része 533 pár férfi, 33­2 pár női, érkezett meg a december hónapban 138 pár fiú- és 95 pár leánycipőre, kiadható cipőutalványokra a ki-­ mértékű tán­­rendelésnél 431 pár utalás. Eszerint összesen 5323 pár férfi, 221 pár női, 65 pár fiú, 53 cipőre adható ki utalvány, pár leány- és 24 pár gyermekcipőre. Talpalásra 1596 pár férfi, 1064 Ugyanilyen mennyiséget engedő­­pár női, 332 pár fip, 307 pár he­­lyeztek a spop hónapjára is. Súlyos szerencsétlenség a nyíri állomáson­ A mozgó vonatra felszálló utas kezét levágták a kerekek 4- A Esztény tuátóltójáról­­. A" Tegnap késő­ este súlyos vasúti­ szerencsétlenség történt a kisnyíri állomáson. Mijiglovits János szoba­­festőmester­ egész nap kint dolgo­­zott­ a szőllöjéhe­z és az esti vonat­tal akart hazatérni. A­ vonat már indulóban, volt, amikor Mihalovi is is­­ akart szállni. A sötétben rosszul lépett a­­ lépcsőre, elvesztette egyen­­súlyát és olyan szerencsétlenül esett vissza, hogy jobb keze a vonat ke­reke alá került és az teljesen le­metszette. Az utasok meghúzták a vészféket, a vonat megállt, felvet­ték az eszméletlenül fekvő szoba­ festőm­estert és behozták a nagy­állomásra. Innen a mentők a kór­házba szállították. A szerencsétlenül járt embert azonnal megoperálták. Állapota rendkívül súlyos, életveszélyes. WHUEDDQOQübüüüülJYCj'­l'' J­JL .lJLjljH meghívó A Kecskeméti Fiú Felsőkereskedelmi Iskolái Végzettek Szövetsége f. hó 10-ei közgyűlést tart este fél 7 órakor a Kecskeméti Fiú Felsőkereskedelmi Is­­­kola (a kollégiumban lévő 111­ as osztály földszinti tantermében, amelyre e­ ta­gokat ezúton is meghívja. Határozatképtelenség esetén este 7 órakor a tagok számára való tekintet nélkül megtartjuk a közgyűlést. Elnökség: tiuuiaau Aiáin auzz­u Gondoljon sebesült katonáinkra. Ha elolvasta Közlönyét, dobja be a Vöröskeresztes gyüjtőurnába. |­­ij műsor | H&HvédcrHrc Mdag. Icaidcso­patot! Ma­ban a II. füsttelen nap Déli 12 óráig 30 ezer darab cigaretta gyűlt össze a nonvuy luaositorich —. Ma, december 1-én füsttelen na­pot tart Kecskemét. A városháza hatalmas kapui kitárultak, hogy a város hazafiaslelkű közönsége ele­get tehessen szíve kívánságának: le­rakhassa az előcsarnokban felállí­tott asztalokra a honvédeknek, szánt dohányadományait, vagy a lepecsételt perselyekbe beletehesse pénzadományát a dohánymegvál­tás fejében. A­ Tűzharcos Szövetség vállalta el a második füstiden nap megrende­zését. Díszőrség áll a városháza aj­tajában és a dohánygyűjtő aszta­loknál. Árva lány hajas sisakos tűz­harcosok tisztelegnek és köszönik meg az adakozók áldozatkészségét. A­ füsztelennapi adakozást Kovács Sándor prelátus-apátplébános kezd­te meg. Háromnegyed 8 órakor ezer cigarettát adott át személye­sen. Reggel 8 órától kezdve egymás­ után léptek az asztal elé az adako­zók, tisztviselők, iparosok, munká­­sok, a hetivásárra bejött tanyai la­kosok és adták át adományaikat. Harmadával gyűlt a dohány és ci­garetta. Délelőtt 9 órakor dr­. Kiss Endre , főispán, a füsztelen nap országos mozgalmának kezdeményezője je­­lent meg a­­tűzharcosoktól őrizett adománygyűjtőasztaltja­ és nővére, özvegy dr. Dömötör Sándor«« sz. b. Kiss Emilia társaságában két ■hatalmas csomagot tett az asztalra. Utána néhány perccel Risza Ferenc vezérőrnagy, állomásparancsnok, majd dr. Liszka Béla polgármester nyújtotta át adományát. Délelőtt 9 órakor megindult a legnemesebb, legszentebb verseny a város vezető polgárai, egyszerű la­kossága között. Mindenkinek a sze­mében ott ragyogott a hála fénye és a szeretet tüze: mindenki túl­áradó szeretettől, a honvédek iránti hálától vezérelve jelent meg és anyagi erejéhez mérten adakozott. 9 órakor már több mint 8 ezer da­rab cigaretta gyűlt össze. Cigarettán kívül pipadohány is szépen gyűlik, de sokan pénzadományokkal vált­ják meg dohányadagjukat. Délben 12 órakor Vitéz S­ath­­máry Kálmán, a Tűzharcosok Szö­vetségének elnöke, a füsttelen nap főrendezője közölte a gyűjtés ak­kori eredményét: " Közel 30 ezer darab cigaretta és többszáz pakli pipadohány gyűlt eddig össze. Tíz órától kezdve igen élénk az adakozók jelentkezése, so­kan pénzzel váltják meg egynapi dohányadagjukat. A gyűjtés dél­után négy óráig tart, akkor fel­bontjuk az urnákat, összeállítjuk a dohányadományt és átadjuk a helybeli Vöröskeresztnek. A füsttelen nap adományait dél­után 4 óráig lehet átadni a város­háza előcsarnokában. Aki még nem­ tett eleget szíve parancsának, jelent­kezzék. Az adományok — ha per­cekre is — boldog karácsonyt sze­reznek a keleti fronton harcoló kecskeméti honvédeknek. A sáros közönséget plakátok hív­ják fel a füsttelen napra és az ada­kozásra. A kegyesrendi gimnázium növendékei pompás, művészi pla­kátokat készítettek erre az alka­lomra, amiket a Hadtörténelmi Le­véltárnak fognak felkü­ldeni.­­J* jkagK#VN­CI «saxtrv» is - Valótlan hírek a sertéshizlalásról A Magyar Távirati Iroda jelenti: A sertéshízlalás engedélyezésével a közellátásügyi miniszter azt a célt akarja elérni, hogy minél több legyen az önellátó háztartások száma és min­denki számára lehetővé váljék a sajam­­­i.iga és a családja számára szükséges zsiradék és sertéshús beszerzése. A közellátásügyi miniszternek ezt az intézkedését akarják most egyes roma­hírterjesztők megakadályozni azzal, hogy valóban híreket terjesztenek a beszolgáltatandó zsiradék mennyiségé­ről, a magánosok által hizlalt sertések lefoglalásáról, azoknak közvágóhídon való levágásáról és lenyúzásáról. Mindezekkel a rémhírekkel szemben a Közellátási Hivatal közli, hogy azok­na­k senki hitelt ne adjon, mert a ser­­­téshízlalásról kiadott rendelet m­a is érvényben van és marad is. A magán­­fogyasztásra kerülő sertések levágását szabályozó rendelet pontosan előírta, mennyi zsiradékot kell a hizlalóknak beszolgáltatni. Ez a mennyiség az első sertésnél 3 kg­, a továbbiaknál 6 kg. Ezenfelül semmiféle egyéb leadási kö­telezettség nem lesz. Azok a hírek is valótlanok, hogy a sertést, a közvágó­hídon kell levágni, továbbá meg kell ftyázni és a bőrét beszolgáltatni. A ma­­gánvágásoknál ilyenfajta megkötöttsé­gek nincsenek. A rémtvírterjesztőknek h­íját senki hitelt ne adjon és leghelyesebben te­­szi, ha azokat­ a hatóságok kezére jut­tatja. Védőszentjük tiszteletére ünnep­séget rendeznek a tüzérek pénteken A tüzérek 4 én, Borbála napján megtudják hagyományos ünnepü­ket. Reggel istentiszteleten vesz részt a tisztikar, tiszthelyettesek és legénység, délután 3 órakor pedig ,a­z új tüzérlaktanyában ünnepség lesz.____________ ________ CSURGÓN megnyílt a reformá­tus kollégiumban Baksay Sándorról elnevezett népfőiskola. S ZILAJJÓN az ONCsA-alapból lakóházat építettek. - ' Itt PÉCSRŐL önkéntes vöröskeresz­tes ápolónők indultak a kelet frontra. Szívkörük haskötők, béke minőségű gumiharisnyák és bokaszoritok, irigátorok, láz­­itlérek, gumiáruk és az összes beteg- és­ csecsemőápolási cikkek Somló orvosi mttszercsenél Kecskemét, Rákóczi út 8. szám :*­­ 101—5 - "

Next