Kecskeméti Közlöny, 1944. február (26. évfolyam, 28-48. szám)

1944-02-05 / 28. szám

2­ 1 Sálinit, bárhová szállít teherautóval sorSSrk I Angol parancsnokság alatt állnak a csetnikek Zágráb, NTI: A zágrábi Nova Hrvtatska szombati száma a közölt adatok alapján bebizonyítja, hogy a csetnikek a Balkánon tulajdon­képpen angol parancsnokság alatt álló hadsereg. A Kormányzó Úr pénteken meglátoz­gatta az állami alkalmazottak gyógy­intézetét. — A 42-es országos bizott­ság tegnap ülést tartott. __ Szabó Dé­nes budapesti házmestert kétévi fegy­­házra ítélt a bíróság kenyérdrágítás miatt. — Horváth József muraközi gazdát internálták, mert nem művelte meg hat hold földjét. — Szekszárdon kivégezték Kolompár József tolvaj ci­gányt. — Szegeden megnyílt az első leánynépfőiskola. OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO Gesztelyi Nagy László: „Keresztyén egység — magyar egység“ Újabb rendkívül érdekes előadás színhelye lesz hétfőn este 6 órai kezdettel a Hétfői Kör a református egyház tanácstermében. Dr. Gesztely Nagy László kép­viselő, a Duna-Tiszaközi Mezőgaz­dasági Kamara igazgatója tart elő­adást, „Keresztyén egység — ma­gyar egység“ címen. Eladó 1T1­­9 f­­ A * központtól 15 *-^*®***"" perc járásra 1 családi ház, 1434 vétel esetén azonnal beköltözhető. Cím: Rákóczi­ út 4. a tejüzletben. Január folyamán — mint ma egy hete jelentettük — feltűnően nagy volt az influenzás megbetegedések száma. Kérdésünkre ma a következő fel­világosítást kaptuk: _ A Közlöny tudósítójától — A rendőrség forgalom- és üzem­­ellenőrző csoportja az elmúlt na­pokban az országutakon ellenőrizte az autó- és motorkerékpár forgal­mat. Az ellenőrzést a kecskeméti körzetben is megtartották szerdán. Az ellenőrzés arra irányult, hogy A honvéd csapatkórházban teg­­nap délután látogatást tett a Kato­na József-színház tá­rsulatána­k né­hány tagja. A színészek villámtré­­fákkal, egyfelvonásokkal és magán­­számokkal szórakoztatták sebesült honvédőinket. . A nagysikerű szereplések után a csapatkórház tisztikara uzsonnán A februári műsor­ holnap, vasárnap délután is láthat­ja a Fürdőkertben. Délutáni nyi­­tás 4 órakor! filmfelt­ételek Kecskemétiél — A Közlöny tudósítójától — Szerdán a 38-as emlékmű meg­koszorúzási ünnepségén és a Hon­véd válogatott—KAC labdarúgó mér­kőzésen a haditudósító alakulatok fotó- és filmriporterei is megjelen­tek. Igen sok felvétel készült a ko­szorúzási ünnepségen, a labdarúgás­­mérkőzés impozáns tömegéről, a szép mérkőzés jeleneteiről pedig dr. Rimóczy József hadnagy készített igen hosszú filmet. A Kecskeméten felvett filmeket a Magyar Híradó legközelebbi szám­a minden valószínűség szerint már hozzá is.­­ A helyzet határozottan javult az elmúlt héten. Kevesebb is beteg. A javulásnak fő okát abban látjuk, hogy a közönség komolyan veszi az influenzát és k­öveti az­­orvosi el­írásokat a gépjárművezetők rendelkeznek-e V-betűvel. A razziát a jövőben is meglepe­tésszerűen fogják megtartani. A rendeletet be nem tartó gépjármű­vekről leszerelik a rendszámtáblát és tulajdonosa ellen szigorú eljá­rást indítanak, látta vendégül a szereplő művésze­ket. Ott volt Lakatos Nusi, Váczy Kató, Csanádi Ila, Kotlár István, Szalma Lajos, Nagy Imre, Monc­i Ferenc, Fodor Dezső és Sánta Sán­dor.­ A parancsnokság meghívására a művészek látogatásukat többször megismétlik. ICSc*›áK3BaKCCn­›MK8c4¹#c8rtQDCgcKBCg0l Két kerékpárt találta­­k az izsákluti árokban A rendőrségre két kerékpárt szo­lgál­­tattaki be, amelyeket az Izsáki-út t­irká­ban találtak. Az egyik Sliria-L­­uxus gyártmányú férfikerékpárt Szabó Já­nos ácstanonc, a másikat egy izsáki asszony találta meg, Johanson gyárt­mányú férfikerékpár. A talált kerékpárokat igazolt tula­jo­nosaik átvehetik e rendőrség félelm­elet 13. sz. alatti szobájában. Kecskemét thj. város gazdasági osztál­ya. ÉRTESÍTÉS Értesítem az állattenyésztő gazdakö-­zön­­séget, hogy a város bugaci gazdaság­ából 50 drb törzskönyvezett mangalica teny­ész­­kan kerül kiosztásra köztenyésztés céljára és eladási­». Igénylések február 10-ig esz­­közölhetők a város gazdasági osztál­yán (2. sz. ajtó) a hivatalos órák alatt. Kecskemét, 1911 február 5. Gaál József városi gazd. főintéző. itt­­ ! A kerekegyházi K­LÓT holnapi közgyűlésén a mozgalmi napon programját veszetik meg A kerekegyházi KALOT-mozga­­lom­ a most kezdődő év­re széleskö­rű programot állított ös­sze. A lel­kes gárda mind több tagot tobor­zott zászlaja alá. Az érdi KALOT- főiskola háromhetű­­ tanfolyamáról most hazaérkezett kiküldöttek, név­­szerint: Kiss Lajos Gál László, St­k­­lik Ferenc szentélyében újabb lel­kes segítőtársakra talált a mozga­lom. Holnap, vasárom délután a ren­des gyűlés keretében tartják meg beszámolójukat az érdi kiküldöttek, ugyanakkor megbeszélik a február 10-én kezdődő és három nap iig tartó mozgalmi napok programját is. Mint értesülünk, a mozgalmi na­pok szónoka Gyöngyössy István fü­­löp-jakabszállási plébános lesz.. Csökkent az influenzás megbetegedések száma Az terű miatt villámrazziákkal ellenőrzik az autók és motorkerékpárok forgalmát „Kívánsághangversenyt rendezett a színtársulat a csapatkórházban is 28 új KALOT•tagot avatott fel Kovács Sándor prelátus A KÁLÓT ünnepi mise keretében avatta fel új tagjait Gyertyaszentelő Boldogasszony napján. A nagytemplom­ban megjelent dr. Liszka Béla polgár­­mester, dr. Papp Miklós ügyvezető, a KÁLÓT két díszelnöke, a KALÁSZ Leánykör tagjai vezetőikkel, dr. Bende Sándorné priorisszával és Rigó József­­nével az élen. A 28 KALOT-tagot Kovács Sándor prelátus-apátplébános avatta fel, tűzte ki mellükre a keresztes-karddal és bu­­za,kal­ásszal ékes KALOT-jelvényt. A széni mise után a tanfolyam vezetője, Gyöngyössy István fülöpjakabszállási lelkész prédikált. Délelőtt 11 órakor díszközgyűlés volt a róm. kat. egyházközség díszter­mében. Kovács Sándor prelátus-apát­­pléb­ános megnyitó beszédében hangoz­tatta, hogy a megyar gazdaifjúság, a KALOT-mozgalom krisztusi alapokon szervezkedik és biztosítja a magyar jö­vőt. A KALOT-énekkar indulót énekelt, majd­­. Szabó Ferenc hatásos szavala­ta után Ugrin József országos főtitkár mondott ünnepi beszédet. A KALOT a jövő esetleges megpróbáltatásainak el­viselésére, a Gondviseléstől kirőlt fel­adatok megoldására, a boldogabb jövő­re készíti elő az ország gazdaifjúságát. Célja: Krisztimbb embert, műveltebb falut, életerős népet, önérzetes magyart! A nagyhatású ünnepi beszéd után az énekkar ősi népdalokat énekelt, majd Halász Endre egyházi elnök zárószava u­tán a Himnusz eléneklésével ért vé­get a díszközgyűlés. KECSKEMÉTI KfízLfim 1944. febrer. .ír 5* Diószegi és kagytécény is kecskeméti mintává rendez kima Bált A tizedik Néma Bál visszhangja még mindig értékes megnyilatkozá­sokat eredményez. Az elmúlt na­pokban tömegével érkeztek a Sze­génygondozó Hivatalba gratuláló és felvilágosítást kérő levelek. A le­vélírók egy része tájékoztatót kér a rendezés módjáról, másik része pe­dig­­ tizedik bálon elhangzott ver­seket kért. Diószeg és Nagyberány község bejelentette, hogy kecskeméti nun­­tára Néma Bált akar rendezni. Dió­szegről Takács Pál plébános jelent­kezett, aki az ottani, munkaközös­ség közreműködésével, Nagyberény­­ben pedig dr. Tamássy Károlyt­é a Bajtársi Szolgálat segítségével akar Néma Bált tartani az idei farsang­­ban. alulírottak úgy a magunk, valamint az összes rokonság nevében is mély fájdalommal megtörve, de a Mindenható Isten kifürkészhetetlen akaratában hívő lélekkel megnyugodva tudatjuk, hogy a felejthetetlen jó leányunk és testvér Máté Borbála folyó évi fahr. hó 1-én, este 7 órakor életének 20-ik évében, rövid súlyos szen­vedés után, a nagybetegek szentségével megerősítve, visszaadta telkét Terem­­tőjének. Drága halottunk földi maradványait i. hó 5-én, d. u. 3 órakor lógjuk a Szentháromság temető halottasházánál a rk. egyház gyászszorzása szerint be­­szentelni és ugyanazon temetőben örök nyugalomra helyezni. Ő megboldogult lelke üdvéért engesztelő szentmise-áldozatot lehr, de 12-én fél 8 órakor fogjuk a róm. kath. nagytemplomban az Egek Urának bemutattatni. Kecskemét, 1944. febr. 5. Jézus szentsége, szive fogadd a­ örök szeretetedbe! , Máté József és Nyúl Borbála szülök, Máté Klára és Éva testvérei. (Minden külön értesítés helyett.)■ ■hmhmhhmmrhhíbhhbmi 110 Bort napi áron vásárolok megbízó cégeim részére Farkas József Petőfi­ utca 8. TELEFON: 5996 Felhívom a zöldségtermelőket, hogy kertészüveg szükségletü­ket szíveskedjenek Gróf Béla táblaüveg szaküzle­­tébe legkésőbb február 10-ig bejelenteni, hogy szükségletüket biztosíta­ni tudjam. 148b

Next