Kecskeméti Lapok, 1869. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1869-07-10 / 28. szám

Második évfolyam, 28. szám, Július 10. 1801) KECSKEMÉTI LAPOK. Ismeretterjesztő hetilap. Előfizetési díj: ^ Előfizetési pénzek és hirdetmények elfogadtatnak Hirdetési díjak: Negyedévre..........................................................1 frt 50 kr. Gallia FÜlÖp könyvkereskedésében Kecskeméten. - Hir- 5 hasábOS petit 90rért’ egy SZCTI hird­ésnél 5 kr.; -több-Félévre......................................................................3 „ — „ szeri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. „ detések ezenkívül fölvétetnek még M. Zeisler hirdetési egész évre..........................................................6 „ „ .... ... A nyilttérben való közlemény 3 hasábos soráért 10 kr. , jKjf* Megjelenik e lap hetenként egyszer, Szombaton, irodájában. (Pest, Király-utoza 60. sz.) számittatik $__________________________________________________________ __________________________________________________1. * * * Népnevelésünk. 1. Felekezeti vagy községi közös népiskoláink legyenek-e ? Ha mindenki igyekeznék tanulni önmagát, Ok mily könnyen lehetne még Újjá teremteni e hazát! — Annyi sokat és sokszor hallottunk már nép­nevelésről beszélni, mikép nem csoda, hogy né­melyek előtt az erről való beszéd unalmassá is vált; de mivel e nagyjelentőségű ügy terén — eltekintve az elmélettől — a gyakorlati életben különösen városunkban még eddig vajmi kevés előre­haladás történt, e fontos ügyet minden oldalról megvitatni épen nem fölösleges, sőt kötelessége mindenkinek róla meggyőződését ki­nyilatkoztatni még azon esetben is, ha bizton tudja, hogy beszéde kiáltó szó a pusztában, melyre mitsem adnak. Egyedül ezen kötelesség érzetében akarok én is — tekintettel helyi vi­szonyainkra — népnevelésünkről, illetőleg nép­iskoláinkról röviden szólani. Átalánosan elfogadott nézet, hogy mind anyagilag, mind szellemileg legszerencsésebb és legboldogabb ország az, melynek népnevelése biztos alapokon nyugodva legkifejlettebb, vagyis a­melynek legjobb iskolái vannak. Nézzük ezen elv igazságát. A történelem vezetése mellett bármennyire megyünk vissza gondolatainkkal a múltba, vagy ha különösen a jelenre fordítjuk figyelmünket, minden idő- és korban tapasztaljuk, hogy úgy a nemzetek, mint egyes emberek egész erejükkel első­sorban arra törekedtek s törekesznek, hogy minél nagyobb anyagi jólétet biztosítsanak ma­guknak ; de hogy ezen czélt maguknak lehető legjobban biztosíthassák, vele karöltve járni látjuk mindenütt törekvéseik másik fő irányát , az erkölcsiségnek és szabadságnak minél na­gyobb terjedelemben való kivívását és megszi­­lárdítását. Ezen törekvés annyira az emberi ter­mészetből foly, hogy ez másképen nem is lehet. Valamely nemzet vagyoni erejét egyes pol­gárainak minél átalánosabb anyagi jóléte ké­pezi ; e jólét pedig egyedül munkásság­i szor­galom által szerezhető meg és biztosítható az oly sűrűn bekövetkező elemi csapások ellen. Azonban a munka magában véve anyagi jólé­tünk emelésére még nem elég; bármily szorgal­masan dolgozzunk, erőnket bármily nagy mérv­ben fejtsük is ki,­­ ha munkásságunk irányát nem jól választottuk meg, ha erőink kifejtésé­ben a kor haladásával lépést nem tartottunk, minden munkánk hasztalan, fáradságunkat siker nem koronázza soha. A szorgalmas munka mel­lett megkívántatik még a képesség is, mely ál­tal erőinknek a helyes irányt kimutathatjuk, hogy munkánk minél tökéletesebben, korunk haladásával megfelelőleg legyen végezve. E ké­pességet tehát meg kell szereznünk, és ezt csak az által eszközölhetjük, ha minden tekintetben értelmes népet nevelünk, az átalános értelmiség alapját meg egyedül a czélszerü iskolák képez­vén, azért anyagi jólétünk érdekében népisko­láinknak a kor igényeihez mért czélszerű be­rendezése s átalakítása első s legfőbb köteles­ségünk. A vagyonosság ellentéte a szegénység leg­­többnyire oly országban vagy községben átalá­nos , hol a közműveltség — reá igen kevés gond fordíttatván — alacsony fokon áll, vagyis hol nagy a tudatlanság. Nagy szegénység mellett pedig felbomlanak az erkölc­ség kötelékei, —­ok mert rettenetes az, mikor hiányzik a ke­nyér, melynek megszerezhetéséért a legundo­kabb bűnök elkövetésétől sem riad vissza a testiség embere. Innen van aztán az, hogy a legnagyobb gonosztevők az uj tudatlan s sze­gényekből tellenek ki. És ez csaknem természe­tes. Minden ember vagyon után törekszik, — tehát a szegény és tudatlan is; minthogy azon­ban tudatlansága miatt a birtok­szerzésre szük­séges kellő eszközöket meg nem választhatja, — érzéki vágyát pedig arra hatalmasan ösztönzik: kénytelen oly eszközökhez folyamodni, melyek — habár erkölcstelenek is — czéljainak kivi­telére legalkalmasabbaknak mutatkoznak. A­hol nagy a tudatlanság, szegénység és er­kölcstelenség , erős gyökeret ritkán vethet ott a szabadság, hanem — mint a történelem tanú­sítja — zsarnoki önkény vagy fejetlenség ural­kodik, mert a szegény és tudatlan ember, kinek értelmét sötét homály fedi, nem igen ismervén egyéb vágyat, mint érzékit, bármi czélra ön­kényt engedi át magát azoknak, kik­­testi vá­gyai kielégítésével kecsegtetik; minélfogva gyak­ran öntudatlanul is vak eszközévé lesz a leggya­lázatosabb önzésnek és erkölcstelenségnek, mely ép ezért többnyire a zsarnoki, önkényü kormány alatt szokott a legnagyobb fokra emelkedni; a zsarnoki hatalmaskodást pedig szüli a nép szol­­gaiassága, mi viszont egyedül miveletlenség- és szegénységben találja alapját s táplálóját. A hol ezek hiányzanak, hol minél értelmesebb, vagyo­nosabb s erkölcsösebb a nép, ott annál keve­sebb hatalmaskodást és zsarnokoskodást talá­lunk, — ott a polgári s társadalmi szabadság teljes jogába lépvén minden polgár az egyenlő­ség büszkén lengő lobogója alatt, követve meg­győződését, önnönmaga intézi ügyeit maga és a társadalom boldogságának előmozdítására. Egyedül vagyoni jólét, erkölcsiség és sza­badság tehetik tehát valamely népet vagy köz­séget szerencséssé, boldoggá; ellentétek a sze­génység, erkölcstelenség és szolgaiasság sebes léptekkel siettetik a társadalmi rend megzava­rása által a polgárok és az állam hanyatlását, bukását. Legbiztosabb óvszer ellenök az átalá­nos értelmiség, közműveltség, melynek helyes alapjait meg kétségtelenül a jól szervezett isko­lák rakják le. Azért eddigi okoskodásunk követ­kezményéül bizton és bátran kimondhatjuk, hogy mind anyagi jólétünknek, mind az erkölcsnek és társalmi szabadságunknak egyedüli biztos alapja a kor igényeinek megfelelő czélszerű nép­nevelés. És itt önkénytelenül azon kérdés támad lelkünkben, hogy váljon eddigi népnevelésünk megfelelt-e minden tekintetben a kor sok irányú követelményeinek, s egyátalában olyan-e, hogy az emberiség fentebb kijelölt törekvéseinek irány­­adó forrásául szolgálhatna?... Hangosan kiáltjuk, hogy mindenek hallják: Nem Miért? Magyarországban ez ideig a népnevelés szent ügyét a vallás­felekezetek kezelték, népisko­láink csaknem kivétel nélkül felekezetiek vol­tak , s nagyobb részint még ma is azok. De minden más tekintet mellőzésével igen sok lé­nyeges hiánya van a felekezeties népnevelés­nek. — Tudjuk, hogy az ember annyira társas lény, mikép társadalmon kívül létezése nem is képzelhető; minden magasztos eszme, minden nemes ügy az emberek szabad társulási egysége által vihető ki csupán; előtte az egyesek ereje megtörni kénytelen. És hogy a felekezeties ne­velés által a szivek mélyébe ültetett elfogultság mily hatalmas ellensége ezen szabad társulási szellemnek, — városunkban is példa reá — hogy többet ne említsek — a két dalárda ügye. Mindazon hiányokat, miket a vallás-feleke­zetek által kezelt népnevelésnek tulajdonítva felemlíthetünk, — meggyőződésem szerint is — egyedül a községi közös népiskolai oktatás enyésztetheti el. Minden a nevelés terén kellő jártassággal bíró egyén tudja, hogy az iskola nem felekezeti, hanem államügy; azért az államnak joga, sőt kötelessége polgárainak nevelését minden tehet­ségében álló eszközökkel előmozdítani; ezt tenni azonban érdekében is áll, mert szerencséje és boldogságának legbiztosabb alapja az átalános értelmiség, mint a­melyben gyökeredzik lako­sainak anyagi ereje, erkölcsisége és szabadsága. Az államot alkotják a polgárok, s ezek az egyes községeket, minélfogva az állam ezen köteles­ségévé vált jogát méltán ruházhatja ezekre és nem az egyházakra, mivel ezek nem képviselik a polgárok egyetemének összegét, és mert a legszabadabb intézménynek is, különösen pedig az egyháznak meg van kizárólagos sajátsága, mely alól magát emancipálni kevés embernek jutott osztályrészül. Városunkban — szoktuk mondani — rég

Next