Kecskeméti Lapok, 1871. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)
1871-01-14 / 2. szám
iskola-biz. tagok nem volnának elég értelmesek, hanem azért, mert nem bírnak szakképzettséggel. E tekintetben tehát nem oszthatom .. .. i úr nézeteit , és az isk. biz. tagok jó tanácsaitól semmi eredményt sem várok, hanem várok igenis attól, ha azon téren, melyre hivatva vannak, kötelességeiket megteszik, ha ügyelnek aziskola külső rendére, felszerelésére, és az iskolalátogatásra. .... i úr az izraelita iskolák tűrhető állapotának okát épen a felügyeletben találja, már bocsásson meg , ha ezt is tévedésnek állítom. A tapasztalás tanítja, hogy mindenütt a közönségnek áldozatkészsége teremti a jó iskolát, nem pedig a policei rendszer, a jó iskola jósága egyenes viszonyban van a közönségnek reá fordított áldozatával. Ismert tény pedig, hogy a zsidók már akkor is, midőn a most legműveltebb államokban népoktatásról szó sem volt, hanem a tudományok a kolostorokban miveltettek, mondom, már akkor taníttatták gyermekeiket, és alig találkozott egy is, ki héberül olvasni ne tudott volna, holott akkor még várgrófok is keresztet csináltak a kötelezvények alá, minthogy nem tudtak írni. A zsidóknak egyik legszebb jellemvonásukhoz tartozott az, hogy gyermekeik oktatásáról még a legnagyobb áldozatok árán is gondoskodtak, és ezen jellemvonás még ma sincs egészen kitörülve, ennek tulajdonítsa tehát . . .. úz a zsidó iskolák jó állapotát. Előbbi czikkemben említést tettem arról, hogy a tanítók készültsége hiányos. Hogy hogy nem, . . . . i úr ebből azt akarja kiolvasni, hogy ezt csak a többi felekezetek tanítóiról mondottam és a zsidó tanítókra nézve kivételt tettem. Ezen felfogásra semmi sem adhatott okot és ha .... i úr mégis így nyilatkozik, akkor az csak azon czélját árulja el, hogy azon szép egyetértést és szívélyes collegiális viszonyt, mely a helybeli tanítóság között felekezeti különbség nélkül fennáll, meg akarja zavarni, talán a népiskolák felvirágoztatása czéljából ?! A tanítók nem képezhetik ki magukat teljesen, ez is a mostoha viszonyok következménye. Az iskolai tanidőn kívül minden percet arra kell nekik fordítani , hogy magánleczkék adása, vagy más foglalkozás által családjukat tisztességesen fenntarthassák és némileg a jövő esélyei ellen biztosítsák. Mindaddig önképzésüket el kell hanyagolni, amíg fizetéseikből meg nem élhetnek és nincs kilátásuk nyugdíjra. Ha pedig nem tanul és nem tanulhat a tanító, akkor visszamarad, bármely felekezethez tartozzék is. Ha .... úr az iskola felügyeletétől, azaz a tanító tanításának ellenőrzésétől vár minden jót, legyen szabad kérdeznem , miben leli a biztosítékot arra nézve, hogy a reáliskolában — amelyből épen kiindult — a tanítás jó lesz? A tanárok képzettségében? Hisz azt állította első czikkében, hogy ismer számos derék néptanítót, kik bármely tanítói karnak díszére válnának. Ha a képzettség és az emberben élő kötelességérzet nem elég garantia, akkor a reáltanárok sem tehetnek kivételt. Pedig meg vagyok győződve, hogy a reáltanoda t. tanárai minden kitelhetőt megtesznek és teljesen meg fognak felelni a közönség várakozásának — felügyelet és szigorú ellenőrzés nélkül. Tudtommal itt helyben még más két középiskola is van. Ezeknek tanulói is nagyobbrészt a helybeli népiskolákból kerültek ki és mégsem hallottunk eddig oly heves kifakadást a népiskolák ellen, pedig nem lehet tagadni, hogy a gymn. tanár urak sem hallgattják el, ha olyan tanulókat kapnak a néptanodából, kikkel készületlenségük következtében semmire sem mehetni.. Mi az oka, hogy népiskoláinknak rosz állapotát csak most a reáltanoda megnyitása után derítették ki? .... i úrnak sehogy sem tetszhetik, hogy a társadalom közönbösségét és tétlenségét a tanügy iránt néhány szóban meg mertem róni és azonnal beküld az iskolába, hogy ott tanítsak egyebek között szerénységet is, és rám kiáltja „ne sutor ultra crepidam“-ját. A társadalmat nem szabad bántani, legalább tanítónak nem, neki iskolában a helye. A gondolat- és sajtószabadság oly kincsek, melyekkel tanítóknak élniök nem szabad, nekik iskolában a helyük. Igaz, hogy társadalmi téren a népnevelésért semmit sem teszünk, amint a közoktatásügyi miniszer úr az országgyűléshez most benyújtott évi jelentésében sajnálattal említi, igaz, hogy Kecskeméten több ezer gyermek nő fel minden oktatás nélkül, igaz, hogy egy 50 ezer lakosságú városban nincs kisdedóvoda, igaz, hogy a gazdag Kecskemét is a kormány gondoskodása által nyert reáltanodát, igaz, hogy minden bajon a társadalom segíthetne ha mozogna és a kedves tétlenség karjai közül kimenekülne, ez mind igaz; de egy tanítónak erről még sem szabad beszélnie, iskolában a helye! Szeme, füle, szája, esze csak azért van, hogy azokat az iskolában használja, de ha kilép az iskolából, azokkal sem látni, sem hallani, sem beszélni, sem pedig gondolkozni nem szabad. Ilyen nézetek mellett csakugyan haladunk! Csak azon csodálkozom, hogy ily nézetek mellett .. . i úr még annyira méltatott engem, a tanítót, hogy az iskolán kívül szóba állt velem, czikkemet válaszra méltatván. ...i úr ajánlja, hogy menjek be az iskolába és tanítsak ott többek között szerénységet is. Erre csak egy rövid históriai eseményt fogok elbeszélni. Egy német választófejedelem ifjúkorában nem tanult latinul, e nyelvnek hiányát annyira érezte mint uralkodó, hogy szigorúan meghagyta az iskolák elöljáróinak, hogy latinul tanítsanak... Reiniger Jakab. Néhány szó a felnőttek oktatásáról. Örömmel teszem közhírré, miszerint iparosaink érdeküket helyesen fölfogva, napról napra számosabban jelentkeznek a felnőttek oktatásábani részvételre. Egyszersmind van szerencsém tudatni a t.ez. közönséggel, hogy az előadások hétfőn folyó hó 9-én valóban megkezdettek, ez azonban épen nem szolgál akadályul a jelentkezők fölvevésének, mert azok az előadások tartama alatt mindenkor szívesen fogadtatnak. Az előadások naponta estek 5 és 7 óra között tartatnak a következő rendben: Hétfőn ügyiratok szerkesztése, Bátky K. által; Kedden számtani alapműveletek, Koczó S. által; Szerdán természettan alapelvei, Koczó S. által; Csütörtökön természetrajz , Dékány R. által; Szombaton könyvvitel, Hirsch M. által; Kecskeméten, 1871. évi jan. hó 12. napján. Dr. Dékány Rafael, reáliskolai igazgató. Irgís, 1871. jan. 11. Tiszelt Serkeszi uraság! Anno ezsernyócssáztizsenhít voltam legeléssel komédiába, azóta soha életembe nem láttam sínészeket. Tegnap azonban véletlenül eljutottam abba azs akolba, amelyikre fel van írva nagy hetivel, hogy „sinház.“ Gyönyörüséggel telt el égisz estim, azt játszották, hogy miként lehet folyóirás után vígjátékon vígzsődő drámát írni végrendezéssel. A darab nagyserü volt, minden sava egy egy régen elhalt portából volt kiidézve. Egy leányassony meg egy uramecsím gyönyörűen sérelmeteskedtek egy darab ideig, mikor azután véletlenül úgy össetaláltak vésni, hogy gorombaságokat kezdtek egymásnak elmondani, a leányassony mérgiben azt találta mondani, hogy: „seretnek csók lenni, hogy mindig ajkaidon ülhetnék!“ Amire a zsecsim uram úgy megijedt, hogy mindjárt a bajussát kezdte utána törülgetni. De nem is maradt adós a felelettel, azt mondta rá: „kesenem sípén, nem kírek belőle, mert a kegyed lehellete nagyon illatos!“ Már erre azután nem volt többé mit válasolni! Be kellett gyinni a leányassony édesatyjának és azs ily gorombaságért azs ecsém uramat agyon líni. Hanem azs ecsím uram erősebb volt, mint a golyó, nem halt meg égiszen, csak megsebesít a karján, hogy szinte sánta lett bele, úgy kellett mindég azs inasnak verselgetni. A darab vígén azonban én is megharagudtam egy bibaszra, aki minden vallatás nélkül nemcsak magára, de társaira is bevallott olyan bűnöket, miket senki se hérdezsett! Serettem volna Segedre küldeni. A síndarab íróját fényessen kitapsoltuk, és amint kigyitt mindjárt megismertem, hogy irgísi lakos. — Bizton nem tudtam eddig, hogy ilyen nagy tehetség lakja városunkat! Ha Kecskemét tudott emelni Katona-sobrot, mi is emelünk irgisben drámaírónknak egyet. Holnap mindjárt nyitok egy aláírási ívet. Az irgísi csigán vajda. Színház. Pénteken, január 6-án bérlet szünetben „Mátyás király lesz“ czimü dráma adatott az ünnep daczára is kicsiny számú közönség előtt. Az előadás jól ment s a közönség megelégedését többszörös tapsokban nyilatkoztatta. Zendiné (Szilágyi Erzsébet), Hubayné (Graza Mária) szépen oldák meg feladatukat. Zádorné asszony betegsége miatt nem léphetett fel, s e miatt Anna szerepét Keresztesi A. játszotta, de a körülményről a közönség nem értesíttetett. Ez minden esetre hiba. Zádorné a társulatnak annyira jóakaratú s igyekező tagja, hogy méltán megvárhatja a rendezőségtől, mikép ha akadályozva van színpadon való megjelenésében, adassák az tudtul, még ha oly jelentéktelen is az a szerep. Mi úgy tudjuk, hogy ő a szerepeket nem szokta kicsinyleni, s minden kis szerepet elvállal a társulat érdekében, mert tehát a figyelmetlenség ő és a közönség irányában? — A férfiak közül Darvas (Dara) szerepében elég sikerrel játszott. Zádor (Mátyást) sok szerencsével személyesítette, ezeken kívül Bodrogi (Szilágyi), Rajz (Ujlaky), Mezei (Rozgonyi), Teöreök (Vitéz), Izsó (a várnagy) szerepében szereztek maguknak érdemet az előadás sikeréhez. Szombaton, január 7-kén bérletfolyamban Shackespeare „Romeo és Juliá“-ja adatott. Hubayné asszony (Julia) szerepében kitűnő volt. Emlitésre méltó még Bodroginé (Dajka), ki szerepét kedvvel és sok ügyességgel játszotta. A férfiak közül Darvasnak a czimszerep jutott s bár sok helyütt kellően oldá meg feladatát, Ro- f Jj,i jjf Talán folyóiratból, — regény, novella vagy beszély után ? Ki még ennyit sem tud, az hagyjon a dráma írásnak békét és menjen...........a hová Tatai tanár úr küldi a rosz diákot. A darab meséje lehet valami folyóiratban megjelent beszélyből, — de már a drámához Végh Ferencz úr megadóztatta Petőfit, Hiadort, Lisznyait, Tóth Kálmánt, Hugót, és isten tudja hány költőt és drámaírót. A darab meséje: Aranyosi gazdag nemes Matild leányát szereti Ormosi Gyula, hogy ki és mi ő, nem tudjuk, csak azt látjuk, hogy úri öltözetben jár, de kit parasztnak és szegénynek hallunk neveztetni, és mint a cselédektől megtudjuk, és azért nem akarja a gőgös, nagyravágyó, családját Ádámig felvinni óhajtó Aranyosi leányát neki adni; az első felvonásban megjelennek együtt Ormosi és Mathild a kertben, egész nyugalommal leülnek szorossan két egymás mellé helyezett székre, és 21 */2 perczig vallanak egymásnak szerelmet és örökös hűséget, Petőfi, Hiador, Lisznyai, Tóth Kálmán és mások verseiből és más színdarabokban elmondott szerelmi vallomásokkal. Mathild elmondja, hogy szeretne „csókká válni, és örökké Gyula ajkain ülni“, azonban egerlebugyást megzavarja az, hogy Mathildnak eszébe jut, hogy ők meg is fognak halni, midőn erről megnyugtatná Gyula, hogy akkor is egymáséi lesznek, hallják a zsarnok apa lépteit, és mindketten másfelé távoznak, az apa megjelen, és minden teketória nélkül e szavakkal „nesze koldus király“ agyonlövi Gyulát, és azzal távozik. A második felvonásban megjelenik egy levélben ajánlott gazdag báró Warmner Vilmos, kivel még azon estve jegyet kell Mathildnak váltania, és harmadnapra összeesküdnie, a báró ügyes udvarló , szépeket mond Mathildnak, a többiek közt, hogy szájából jövő illat megszagosítja körülötte a léget. A 3-ik felvonás: az egyházban oltár előtt esküszik a báró örök hűséget, Mathild midőn reá kerül a sor, megtagadja, mert ő csak Gyulának esküdött hűséget, és azt meg is tartja, mit meghall egy oszlop mögött felkötött kézzel jelenlevő Ormosi, oda rohan és karjaiba ájul Mathild. A negyedik felvonásban Ormosi szobájában van, és az orvos jó látogatóba, ki Aranyosiéknál is háziorvos, ez megtiltja Gyulának a szobából kimenetelt; az orvos távozik, az utczán halotti ének hangzik, Gyula az ablakhoz vezetteti magát, és kérdi: kit temetnek? egy hang felkiáltja: Aranyosi Mathildot; erre Gyula elájul. Az 5-ik felvonásban a temetőben Aranyosi a családi sírbolt előtt szánja bánya zsarnokságát, mely leányát a sírba vivé; de már most legalább összes jussát vele eltemette, mit meghall a szintén jelenlevő báró, sietős dolgát említve elbúcsúzik Aranyositól, és távozik, utána Aranyosi is, a szintén jelen levő Gyula pedig egy sírdombra leül és elalszik, mialatt jő két rabló, a báró barátai és kirabolni szándékoznak a sírboltot, de Mathild feltámad és a rablók szétfutnak, Mathild pedig Gyula karjain távozik. A hatodik felvonásban Aranyosi karszékben alszik, a báró álarczban tőrrel megtámadja, midőn Gyula és Mathild belőnek, és Gyula agyonlövi az álarctos rablót, ekkor a cselédek előhozzák az egyik sir-rablót, ki mindent kivall, azt is, hogy a báró Csillagi rabló, és főnökük, kivel a börtönben ismerkedtek meg, hová Csillagi első neje meggyilkolásáért volt zárva, Aranyosi megmentőjével kibékül, s leányát nőül adja hozzá, és igy a „vígjáték házassággal végződik“, azaz ezt csak a dal mondja, mert ez dráma volna, már t. i. a szerző úr fogalma szerint, egy közönséges megrögzött gonosztevőnek rablás közbeni agyonlövetése drámai esemény!! ? ? Ez a darab meséje, az összeállítás laza, a scenirozás és felosztás ügyetlen: míg az első felvonás nagy fél óráig tart, addig a 2-ik felvonás igen rövid, csak pár perczig, úgy a harmadik is, a negyedik csak 2 perczig tart; A drámai motívumról, drámai küzdelemről szó sincs, egyetlen valódi jellem sincs, hanem minden személy üres bábu, melyet a szerző dróton ránt elő mikor szüksége van rá, és nagy szavakat ad a szájakba, de cselekvény semmi, az orvos szerepére pedig a legparányibb szükség sincs. Szóval a darab bírálata legtalálóbban kifejezhető a szerzőnek Aranyosi szájába Ormosi Gyuláról adott azon mondatával: „nagy szavakban gazdag szemétdomb.“ Casca.