Kecskeméti Lapok, 1871. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)

1871-01-14 / 2. szám

iskola-biz. tagok nem volnának elég értelmesek, hanem azért, mert nem bírnak szakképzettséggel. E tekintetben tehát nem oszthatom .. .. i úr néze­teit , és az isk. biz. tagok jó tanácsaitól semmi ered­ményt sem várok, hanem várok igenis attól, ha azon téren, melyre hivatva vannak, kötelességei­ket megteszik, ha ügyelnek az­­iskola külső ren­dére, felszerelésére, és az iskola­látogatásra. .... i úr az izraelita iskolák tűrhető állapotá­nak okát épen a felügyeletben találja, már bocsásson meg , ha ezt is tévedésnek állítom. A tapasztalás tanítja, hogy mindenütt a közönségnek áldozatkész­sége teremti a jó iskolát, nem pedig a policei rend­­szer, a jó iskola jósága egyenes viszonyban van a közönségnek reá fordított áldozatával. Ismert tény pedig, hogy a zsidók már akkor is, midőn a most legműveltebb államokban népoktatásról szó sem volt, hanem a tudományok a kolostorokban mivel­­tettek, mondom, már akkor taníttatták gyermekei­ket, és alig találkozott egy is, ki héberül olvasni ne tudott volna, holott akkor még várgrófok is keresztet csináltak a kötelezvények alá, minthogy nem tudtak írni. A zsidóknak egyik legszebb jel­lemvonásukhoz tartozott az, hogy gyermekeik ok­tatásáról még a legnagyobb áldozatok árán is gon­doskodtak, és ezen jellemvonás még ma sincs egészen kitörülve, ennek tulajdonítsa tehát . . ..­­ úz a zsidó iskolák jó állapotát. Előbbi czikkemben említést tettem arról, hogy a tanítók készültsége hiányos. Hogy hogy nem, . . . . i úr ebből azt akarja kiolvasni, hogy ezt csak a többi felekezetek tanítóiról mondottam és a zsidó tanítókra nézve kivételt tettem. Ezen felfogásra semmi sem adhatott okot és ha .... i úr mégis így nyilatkozik, akkor az csak azon czélját árulja el, hogy azon szép egyetértést és szívélyes collegiális viszonyt, mely a helybeli tanítóság között feleke­zeti különbség nélkül fennáll, meg akarja zavarni, talán a népiskolák felvirágoztatása czéljából ?! A tanítók nem képezhetik ki magukat teljesen, ez is a mostoha viszonyok következménye. Az iskolai tanidő­n kívül minden perc­et arra kell nekik for­dítani , hogy magánleczkék adása, vagy más fog­lalkozás által családjukat tisztességesen fenntarthas­sák és némileg a jövő esélyei ellen biztosítsák. Mindaddig önképzésüket el kell hanyagolni, a­míg fizetéseikből meg nem élhetnek és nincs kilátásuk nyugdíjra. Ha pedig nem tanul és nem tanulhat a tanító, akkor visszamarad, bármely felekezethez tartozzék is. Ha ....­­ úr az iskola felügyeletétől, azaz a tanító tanításának ellenőrzésétől vár minden jót, legyen szabad kérdeznem , miben leli a biztosítékot arra nézve, hogy a reáliskolában — a­melyből épen kiindult — a tanítás jó lesz? A tanárok képzettsé­gében? Hisz azt állította első czikkében, hogy ismer számos derék néptanítót, kik bármely tanítói kar­nak díszére válnának. Ha a képzettség és az em­berben élő kötelességérzet nem elég garantia, akkor a reáltanárok sem tehetnek kivételt. Pedig meg va­gyok győződve, hogy a reáltanoda t. tanárai min­den kitelhetőt megtesznek és teljesen meg fognak felelni a közönség várakozásának — felügyelet és szigorú ellenőrzés nélkül. Tudtommal itt helyben még más két középis­kola is van. Ezeknek tanulói is nagyobbrészt a helybeli népiskolákból kerültek ki és még­sem hallottunk eddig oly heves kifakadást a népisko­lák ellen, pedig nem lehet tagadni, hogy a gymn. tanár urak sem hallgattják el, ha olyan tanulókat kapnak a néptanodából, kikkel készületlenségük következtében semmire sem mehetni.. Mi az oka, hogy népiskoláinknak rosz állapotát csak most a reáltanoda megnyitása után derítették ki? .... i úrnak sehogy sem tetszhetik, hogy a társadalom közönbösségét és tétlenségét a tanügy iránt néhány szóban meg mertem róni és azonnal beküld az iskolába, hogy ott tanítsak egyebek között szerénységet is, és rám kiáltja „ne sutor ultra crepidam“-ját. A társadalmat nem szabad bántani, legalább tanítónak nem, neki iskolában a helye. A gondo­lat- és sajtószabadság oly kincsek, melyekkel tanítóknak élniök nem szabad, nekik iskolában a helyük. Igaz, hogy társadalmi téren a népnevelésért semmit sem teszünk, a­mint a közoktatásügyi mi­niszer úr az országgyűléshez most benyújtott évi jelentésében sajnálattal említi, igaz, hogy Kecske­méten több ezer gyermek nő fel minden oktatás nélkül, igaz, hogy egy 50 ezer lakosságú város­ban nincs kisdedóvoda, igaz, hogy a gazdag Kecs­kemét is a kormány gondoskodása által nyert reál­tanodát, igaz, hogy minden bajon a társadalom segíthetne ha mozogna és a kedves tétlenség kar­jai közül kimenekülne, ez mind igaz; de egy tanítónak erről még sem szabad beszélnie, isko­lában a helye! Szeme, füle, szája, esze csak azért van, hogy azokat az iskolában használja, de ha kilép az iskolából, azokkal sem látni, sem hallani, sem beszélni, sem pedig gondolkozni nem szabad. Ilyen nézetek mellett csakugyan haladunk! Csak azon csodálkozom, hogy ily nézetek mellett .. . i úr még annyira méltatott engem, a tanítót, hogy az iskolán kívül szóba állt velem, czikkemet vá­laszra méltatván. ...i úr ajánlja, hogy menjek be az iskolába és tanítsak ott többek között szerénységet is. Erre csak egy rövid históriai eseményt fogok elbeszélni. Egy német választófejedelem ifjúkorában nem ta­nult latinul, e nyelvnek hiányát annyira érezte mint uralkodó, hogy szigorúan meghagyta az is­kolák elöljáróinak, hogy latinul tanítsanak... Reiniger Jakab. Néhány szó a felnőttek oktatásáról. Örömmel teszem közhírré, miszerint iparosa­ink érdeküket helyesen fölfogva, napról napra szá­mosabban jelentkeznek a felnőttek oktatásábani részvételre. Egyszersmind van szerencsém tudatni a t.­ez. közönséggel, hogy az előadások hétfőn folyó hó 9-én valóban megkezdettek, ez azonban épen nem szolgál akadályul a jelentkezők fölvevésének, mert azok az előadások tartama alatt mindenkor szíve­sen fogadtatnak. Az előadások naponta estek­ 5 és 7 óra között tartatnak a következő rendben: Hétfőn ügyiratok szerkesztése, Bátky K. által; Kedden számtani alapműveletek, Koczó S. által; Szerdán természet­­tan alapelvei, Koczó S. által; Csütörtökön termé­szetrajz , Dékány R. által; Szombaton könyvvitel, Hirsch M. által; Kecskeméten, 1871. évi jan. hó 12. napján. Dr. Dékány Rafael, reáliskolai igazgató. Irgís, 1871. jan. 11. Tiszelt Serkeszi uraság! Anno ezsernyócssáztizsenhít voltam legeléssel komédiába, az­óta soha életembe nem láttam sí­nészeket. Tegnap az­onban véletlenül eljutottam abba azs akolba, a­melyikre fel van írva nagy heti­vel, hogy „sinház.“ Gyönyörüséggel telt el égisz estim, azt játszották, hogy miként lehet folyóirás után vígjátékon vígzsődő drámát írni végrendez­és­­sel. A darab nagyserü volt, minden sava egy egy régen elhalt portából volt kiidéz­ve. Egy leányas­­sony meg egy uramecsím gyönyörűen sérelmetes­­kedtek egy darab ideig, mikor az­után véletlenül úgy össetaláltak vésni, hogy gorombaságokat kez­d­­tek egymásnak elmondani, a leányassony mérgiben az­t találta mondani, hogy: „seretnek csók lenni, hogy mindig ajkaidon ülhetnék!“ A­mire a zs­ecsim uram úgy megijedt, hogy mindjárt a bajus­­sát kez­dte utána törülgetni. De nem is maradt adós a felelettel, az­t mondta rá: „kesenem sípén, nem kírek belőle, mert a kegyed lehellete nagyon illatos!“ Már erre az­után nem volt többé mit vá­­lasolni! Be kellett gyinni a leányassony édesatyjá­nak és azs ily gorombaságért azs ecsém uramat agyon líni. Hanem azs ecsím uram erősebb volt, mint a golyó, nem halt meg égiszen, csak meg­sebesít a karján, hogy szinte sánta lett bele, úgy kellett mindég azs inasnak verselgetni. A darab vígén az­onban én is megharagudtam egy bibaszra, a­ki minden vallatás nélkül nemcsak magára, de társaira is bevallott olyan bűnöket, miket senki se hérdezsett! Serettem volna Segedre küldeni. A síndarab íróját fényessen kitapsoltuk, és a­mint kigyitt mindjárt megismertem, hogy irgísi la­kos. — Bizton nem tudtam eddig, hogy ilyen nagy tehetség lakja városunkat! Ha Kecskemét tudott emelni Katona-sobrot, mi is emelünk irgisben drá­maírónknak egyet. Holnap mindjárt nyitok egy aláírási ívet. Az­ irgísi csigán vajda. Színház. Pénteken, január 6-án bérlet szünetben „Má­tyás király lesz“ czimü dráma adatott az ünnep daczára is kicsiny számú közönség előtt. Az elő­adás jól ment s a közönség megelégedését több­szörös tapsokban nyilatkoztatta. Zen­diné (Szilá­gyi Erzsébet), Hubayné (Graza Mária) szépen oldák meg feladatukat. Zádorné asszony beteg­sége miatt nem léphetett fel, s e miatt Anna sze­repét Keresztesi A. játszotta, de a körülményről a közönség nem értesíttetett. Ez minden esetre hiba. Zádorné a társulatnak annyira jóakaratú s igyekező tagja, hogy méltán megvárhatja a ren­dezőségtől, mikép ha akadályozva van színpadon való megjelenésében, adassák az tudtul, még ha oly jelentéktelen is az a szerep. Mi úgy tudjuk, hogy ő a szerepeket nem szokta kicsinyleni, s minden kis szerepet elvállal a társulat érdekében, mert tehát a figyelmetlenség ő és a közönség irá­nyában? — A férfiak közül Darvas (Dara) sze­repében elég sikerrel játszott. Zádor (Mátyást) sok szerencsével személyesítette, ezeken kívül Bod­rogi (Szilágyi), Rajz (Ujlaky), Mezei (Rozgo­­nyi), Teöreök (Vitéz), Izsó (a várnagy) sze­repében szereztek m­aguknak érdemet az előadás sikeréhez. Szombaton, január 7-kén bérletfolyamban Sh­ackespeare „Romeo és Juliá“-ja adatott. Hu­bayné asszony (Julia) szerepében kitűnő volt. Emlitésre méltó még Bodroginé (Dajka), ki szerepét kedvvel és sok ügyességgel játszotta. A férfiak közül Darvasnak a czimszerep jutott s bár sok helyütt kellően oldá meg feladatát, Ro-­ f J­­j,i­ jjf Talán folyóiratból, — regény, novella vagy beszély után ? Ki még ennyit sem tud, az hagyjon a dráma írásnak békét és menjen...........a hová Tatai tanár úr küldi a rosz diákot. A darab meséje lehet valami folyóiratban meg­jelent beszélyből, — de már a drámához Végh Fe­­rencz úr megadóztatta Petőfit, Hiadort, Lisznyait, Tóth Kálmánt, Hugót, és isten tudja hány költőt és dráma­írót. A darab meséje: Aranyosi gazdag nemes Ma­­tild leányát szereti Ormosi Gyula, hogy ki és mi ő, nem tudjuk, csak azt látjuk, hogy úri öltözetben jár, de kit parasztnak és szegénynek hallunk nevez­tetni, és mint a cselédektől megtudjuk, és azért nem akarja a gőgös, nagyravágyó, családját Ádámig felvinni óhajtó Aranyosi leányát neki adni; az első felvonásban megjelennek együtt Ormosi és Mathild a kertben, egész nyugalommal leülnek szorossan két egymás mellé helyezett székre, és 21 */2 perczig val­lanak egymásnak szerelmet és örökös hűséget, Pe­tőfi, Hiador, Lisznyai, Tóth Kálmán és mások ver­seiből és más színdarabokban elmondott szerelmi val­lomásokkal. Mathild elmondja, hogy szeretne „csók­ká válni, és örökké Gyula ajkain ülni“, azonban e­gerlebugyást megzavarja az, hogy Mat­­hildnak eszébe jut, hogy ők meg is fognak halni, midőn erről megnyugtatná Gyula, hogy akkor is egymáséi lesznek, hallják a zsarnok apa lépteit, és mindketten másfelé távoznak, az apa megjelen, és minden teketória nélkül e szavakkal „nesze koldus király“ agyonlövi Gyulát, és azzal távozik. A második felvonásban megjelenik egy levélben ajánlott gazdag báró Warmner Vilmos, kivel még azon estve jegyet kell Mathildnak váltania, és harmadnapra összeesküdnie, a báró ügyes udvarló , szépeket mond Mathildnak, a többiek közt, hogy szájából jövő illat megszagosítja körülötte a léget. A 3-ik felvonás: az egyházban oltár előtt es­küszik a báró örök hűséget, Mathild midőn reá ke­rül a sor, megtagadja, mert ő csak Gyulának eskü­dött hűséget, és azt meg is tartja, mit meg­hall egy oszlop mögött felkötött kézzel jelenlevő Ormosi, oda rohan és karjaiba ájul Mathild. A negyedik felvonásban Ormosi szobájában van, és az orvos jó látogatóba, ki Aranyosiéknál is házi­orvos, ez megtiltja Gyulának a szobából kimenetelt; az orvos távozik, az utczán halotti ének hangzik, Gyula az ablakhoz vezetteti magát, és kérdi: kit temetnek? egy hang felkiáltja: Aranyosi Mathildot; erre Gyula elájul. Az 5-ik felvonásban a temetőben Aranyosi a családi sírbolt előtt szánja­ bánya zsarnokságát, mely leányát a sírba vivé; de már most legalább összes jussát vele eltemette, mit meghall a szintén jelenlevő báró, sietős dolgát említve elbúcsúzik Aranyositól, és távozik, utána Aranyosi is, a szintén jelen levő Gyula pedig egy sírdombra leül és elalszik, mialatt jő két rabló, a báró barátai és kirabolni szándé­koznak a sírboltot, de Mathild feltámad és a rablók szétfutnak, Mathild pedig Gyula karjain távozik. A hatodik felvonásban Aranyosi karszékben al­­­szik, a báró álarczban tőrrel megtámadja, midőn Gyula és Mathild belőnek, és Gyula agy­onlövi az álarctos rablót, ekkor a cselédek előhozzák az egyik sir-rablót, ki mindent kivall, azt is, hogy a báró Csillagi rabló, és főnökük, kivel a börtönben ismer­kedtek meg, hová Csillagi első neje meggyilkolásáért volt zárva, Aranyosi megmentőjével kibékül, s leá­nyát nőül adja hozzá, és igy a „vígjáték házas­sággal végződik“, az­az ezt csak a dal mondja, mert ez dráma volna, már t. i. a szerző úr fogalma szerint, egy közönséges megrögzött gonosztevőnek rablás közbeni agyonlövetése drámai esemény!! ? ? Ez a darab meséje, az összeállítás laza, a scenirozás és felosztás ügyetlen: míg az első felvo­nás nagy fél óráig tart, addig a 2-ik felvonás igen rövid, csak pár perczig, úgy a harmadik is, a ne­gyedik csak 2 perczig tart; A drámai motívumról, drámai küzdelemről szó sincs, egyetlen valódi jellem sincs, hanem minden személy üres bábu, melyet a szerző dróton ránt elő mikor szüksége van rá, és nagy szavakat ad a szájakba, de cselekvény semmi,­­ az orvos szerepére pedig a legparányibb szük­ség sincs. Szóval a darab bírálata legtalálóbban kifejezhető a szerzőnek Aranyosi szájába Ormosi Gyuláról adott azon mondatával: „nagy szavakban gazdag szemétdomb.“ Casca.

Next