Kecskeméti Lapok, 1872. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1872-03-02 / 9. szám

Ötödik évfolyam. 9. szám. Márczius 2. 1872. Előfizetési dij : __ g Hirdetési dijak: jslL. FAPOFPlUniTT T ADflF ssese Negyedévre. . 1 fit 50 kr. Kg K| K B|[ Kk» IE|l jugx B | B LB B(^ B B HK nél ál-leengedés adatik. M­MjInMjM­­L1I LillUK.«a»«­­ . t . / i i Hirdetések elfogadtatnak Gal-Előfizetési pénzek el- hia Fülöp könyvkereskedésében fogadtatnak Gallia Fülöp I ll ■ éHil-t Kecskeméten. — Hirdetések ezen­könyvkereskedésében Kees- ISmeretteNeSZtC H B t I I 8 D. A«' kemeten. J ■ dtc­.a 60. Bz. Égető kérdések. L Már én ugyancsak szeretnék szemébe nézni annak az ember fiának , a­ki tagadni merészelné, hogy mi kecskemétiek átalá­­ban egy lábig tiszta trízvérrr magyar iva­dék vagyunk. Hogy is ne lennénk az, hiszen még a a legközelebbi három évtized alatt közénk beszivárgott hanákok és korontánok is any­­nyira összeolvad­tak már velünk, hogy a kecskeméti levegő beolvasztási erejét csak az igazság ellen tusakodó elfogult ember tagadhatná. Hogy is ne lennénk mi tiszta magyar ivadék, hiszen a történetírás igazolja, hogy a magyarok mindig akkor viszálkodtak egy­mással legelkeseredettebben, mikor legtöbb baj volt az országban; ha pedig köldökön tapintotta őket az ellenség, — mint egykor a lengyel követ kifejezte magát, — azon­nal önkívületbe jutottak s ott is keresték a segítséget, a hol épen úgy jártak, mint midőn az ó-világi mese szerint a ló az őt megtámadott vadkan ellen az embernél tett panaszt, — ez aztán felült a ló hátára, legyőzte a vadkant, egyszersmind úgy meg­szerette a jó paripát, hogy azt többé el sem bocsátotta szolgálatából. Tessék elhinni, mi épen úgy vagyunk. Isten a megmondhatója, mennyi bajunk van itthon, mégis a más dolgába szeretünk avatkozni. Két-három évi rész­termés, vagy egyet­len átalános terméketlenség úgy a köldö­künkre tapint, hogy tíz évig is nyögünk bele, de a világ minden kincséért sem tartjuk méltónak egy kis gondot fordítani arra, hogy ilyesmi velünk többé ne tör­ténhessék. Gondatlanok vagyunk. sőt még jobban ránk illik, ha kimon­dom, hogy — kiskorúak és — meggondo­latlanok vagyunk. Én a kecskeméti lapokból tanultam, hogy ezelőtt mintegy hetven évvel a járási főszolgabíró a képen jellemezte városunkat, hogy „Kecskemét est magna Monstrantia, sed parvus Jesus Christus“, — a mi pá­pista nyelven magyarul annyit jelent, hogy Kecskemét olyan, mint a nagy Szentség­tartó, melyben kicsiny a Jézus Krisztus. Ezt aztán ha közmondásnak vesszük, sok­féleképen magyarázhatjuk. Még valamely rosz akaratú ellenségünk oly értelmet is okoskodhatna ki belőle, hogy sokan va­gyunk, de kevés eszünk van. Azt is a kecskeméti lapokból olvastam, hogy ezelőtt mintegy negyven évvel, mi­dőn Kecskemét szabad királyi várossá akart lenni s a nagy nevű József nádor pártfo­gásáért folyamodott, — az öreg főherczeg félig komolyan, félig mosolyogva mondá városunkról a folyamodványt benyújtó kül­döttségnek, hogy „non habet formam civi­tatis“, — „nincsen királyi vár ősi alakja“ — már t. i. Kecskemétnek. Ugyanekkoriban gróf Széchenyi István egyik könyvében megírva hagyta Kecske­métről , hogy ez a nagy magyar város ugyan nem bánja, ha a világ kereke fel­akadna is. Ez mind régen volt, de mind igaz. Lám, lám, ki hinné azt? Pedig csakugyan úgy van. Kecskemét ma is még egy „magna constrantia“ minden érték nélkül. Kecs­kemétnek még ma sincs oly alakja, mely a törvényhatósági önállósággal felruházott várost megilletné; sőt Kecskemét ma sem bánja még, ha sáros utczáin a világ ten­gelye megfeneklenék is.­­ És valljuk meg igazán: e nagy elma­radottság is mind magyar természetünk ki­folyása, mely az utóbbi századok magyar emberének azon ferde fogalmából szárma­zott, hogy az alkotmányos magyar szabad­ság egyik gyöngye az adómentesség, a nem-fizetés, melynél fogva a magyar em­ber ne csak ne adózzék, de még saját adós­ságát se fizesse. Ne tessék megfélemteni, — nem azért hoztam fel ezt a példát, mintha én új adót akarnék kirovatni, világért sem! — van nekünk elég nagy adónk, mely hogy oly igen nagy, annak is magunk vagyunk az egyik oka. Igaz, hogy más városok még nagyobb adót is fizetnek, például Szeged város épen oly magas állami adót fizet, mint mi,­­ és azon fölül még 60 százalék házi adója is van, tehát az olyan polgár, ki nálunk 100 forintot fizet, Szegeden 160 forint adót visel. Nekünk nincs házi adónk, minden köz­költségünket fedezik a város közjövedel­mei,­­ és közülünk sokan ezt nagy sze­rencsének tartják. Tessék elhinni, én ezt nem tartom sze­rencsének. Adó nélkül egy ország szintúgy fen­nem állhat, mint a szükséges jövede­lem nélkül egy község, vagy egy család sem tarthatja fenn magát. Nem az tehát a kérdés, hogy fizessünk-e, vagy ne fizessünk adót, hanem az a kérdés, hogy legyen bő­ven jövedelmünk, melyből az adót köny­­nyen meg lehessen fizetni. Hol fizetnek na­gyobb adót, mint Angliában, de hol van több pénz, mint Angliában? az angol pol­gár ha tévedésből kifeledi valamely adókö­teles vagyonát vagy üzletét a bemondás­ból , visszamegyen és bemondja, mert szé­gyennek tartaná adó alól elvont jövedel­met élvezni. Az a kérdés veleje, hogy 10 forint jövedelemből fizessünk-e öt vagy hat forint adót, avagy 100 forintból fizessünk ugyanannyit, azaz: sokszorozzuk, tízsze­rezzü­k jövedelmünket, hogy könnyebben viselhessük az adó terhét. Nem is az állami közadóról kívántam én beszélni, hanem a községi házi adóról, sőt erről is csak azon esetben, ha szüksé­ges lenne, hogy magunkat, min magunk javára megadóztassuk. Ha körül­nézünk saját fészkünkben, nem tagadhatjuk, mert való igaz, hogy igen, de igen nagyon el vagyunk maradva. Száz meg száz tenni­valónk van, de mind pénzbe kerülne, nekünk pedig pénzünk nincs, tehát bizonyos keleti indolenciával belenyugszunk abba a ferde helyzetbe, hogy tehetetlenek vagyunk. Csalatkozik, a­ki ezt hiszi. Nem vagyunk mi tehetetlenek, ha­nem keleti származásunk és magyar termé­szetünknél fogva csak tétlenek vagyunk. Már­pedig vagy akarjuk, vagy sem, itt az ideje, hogy a tevékenység porond­jára kilépjünk. Elodázhatlanul és legeslegelőször leg­alább is 40 népiskolát kell még felállíta­nunk , felszerelnünk és tanítókkal ellátnunk, hogy a népet jó irányban nevelhessük, a hamis próféták körmei közül kiragadjuk és önjavának felfogására értelmessé tegyük: 40 iskolához az épületek és felszerelvények nélkül 40 tanítónak csak fejenként 500 fo­rintjával számítandó fizetése 20,000 forin­tot teszen évenként. Az állami reál­iskola számára épületről kell gondoskodnunk, a­mi legalább 50,000 forintba kerül, mert különben ez intézetet elviszik tőlünk. Honvéd-laktanyát kell építtetnünk, s ez ismét vagy 100.000 forintba kerül, más­képen szomszédba telepitik honvédeinket s a mi gyermekeink évenkint messze fárad­nak a gyakorlatokra. Hogy a városnak már valahára városi alakja legyen, azt szabályozni, lestmérezni, csatornázni s a piaci és főutczák kikövez­­tetését meg kell kezdenünk, ez pedig száz­­ezerekbe fog kerülni. Még sok, igen sok van hátra, de csak egyetlenegyet említek. Ha igaz az, hogy a gazdát saját háza tájékából ítélik meg, viszont az is igaz, hogy egy várost szintúgy a maga községi háza után becsülik meg. Tessék megnézni legközelebbi szomszé­dainkat, Nagy-Kőröst és Félegyházát: ket­tőnek sincs annyi népessége és annyi bir­tokterülete mint Kecskemétnek, de mi id­

Next