Kecskeméti Lapok, 1874. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1874-11-08 / 45. szám

Bismarck arcába célzott, azért mert tudta, hogy a herceg páncélinget hord, s úgy járhatott volna, mint előde 1866-ban. E.: Nem tudta ön azt, hogy iszonyú igazságtalanság ily tettet elkövetni ? V.: Tudtam. E.: Nem tudta ön, hogy nagy bűn valakit megölni? V.: Tudtam. E.: Nem tudta ön, hogy nagy büntetéssel fog lakolni? V.: Tudtam. E.: Mondta ön azt, hogy ön börtönbe fog kerülni, vagy egy fejjel megrövidíttetik? V.: Mondtam. E.: S miért követte el mégis e tettet? V.: Mert Bismarckot a Németországában dúló egyházi harc egyedüli okául tekintem. E.: Hitte-e ön, hogy Bismarck halálával e harc megszűnik? V.: Nem hittem. Bismarck az egyházellenes párt legtúlzóbb vezére volt, s személyes gyűlöletem volt iránta. E.: Hogy gondolkozik ön most tette fölött? V.: Belátom, hogy amit elkövettem, nagy bűn. Gondolkoztam e fölött. Ezzel a Kullmann kihallgatása,kbefejeztetett. Ezután a tanúk kihallgatása eszközöltetett. Heim molnár Geldersheimból azt mondja, hogy jelen volt a néptömeg közt, mely Bismarckot várta a sósfürdőbe kocsizása előtt. Beszélt is Kullmannal, s ez azt mondta, hogy náluk otthon nem tanácsos Bismarckról beszélni. Korverts rendőr is ott volt, a mint a lövés eldördült, a következett pillanatban a gyilkos a pisztolyt fejéhez vágta s elfutott. Őt az ütés elkábita. Kullmann a börtönbe vitetvén, Bismarck is odajött, s midőn az iránt kérdezte vádlottat, miért akarta őt meggyilkolni, édeskés mosolylyal válaszolt: „Minek kérdi ezt tőlem? Nagyon sajnálom, hogy nem találtam el!“ Vádlott a vizsgálat folyamán odanyilatkozott, hogy „ha keresztül juthatott volna, gondoskodva leendett róla“, s hogy „bár ő el nem találta Bismarckot, lesznek még emberek, kik eltalálják!“ Ezután a jelentéktelenebb tanúk hallgattattak ki, kik mind csak azt bizonyítják, amit vádlott a tárgyalás folyamán önként beismert. A tárgyalás esti 7 órakor ért véget. Azon jegyzőkönyv, mely Bismarck és Kullmann között a kissingeni merényletről folytatott párbeszédről fölvétetett, nem fog fölolvastatni a tárgyalás alatt. E dialógot érdekesnek tartjuk ideigtatni. Bismarck: Ismert-e ön engemet? Kullmann: Valaki önt nekem mint Bismarckot mutatta. Szándékom az volt, hogy megöljem. Bismarck: Hogyan jutott ön e gondolatra? Kullmann: Az egyházi törvények miatt. Bismarck: Hogyan egyeztetheti ön meg a gyilkosságot a vallás törvényeivel? Kullmann: (Bismarckra mutatva.) Én csak épen ez egyházi törvényeket akartam megszüntetni. Bismarck: Ez csak súlyosabbá teszi az ön ügyét. Kullmann: (gúnyosan.) Az elég baj. Ma október 30-án reggeli 9 órakor a bűnper tárgyalása folytattatott. Kullmann s a tanúk kihallgatása tegnap befejeztetvén, ma szakértői vélemények mondatták el Kullmann lelkiállapotát illetőleg. A tárgyalás folyamáról a késő esti órákban következő táviratot kaptuk: Würzburg, október 30. A védőügyvéd részéről bemutatott Rynecker szakértő kijelenti, hogy Kullmann öröklött, úgynevezett erkölcsi tébolyban szenved, és lelkiismeretlen fanatikusok akaratnélküli eszköze volt. A védőügyvéd által bemutatott második szakértő Hubrich vádlott lelkiállapotát teljesen normálisnak mondja. A fölolvasott okiratok közt van egy július 16-án Salzburgban Bismarck herceg címére föladott anonym levél „egy katholikus valamennyi nevében“ aláírással, mely sajnálatának ad kifejezést a fölött, hogy Bismarck a lövés által el nem találtatott, és azt az ígéretet tartalmazza, hogy minél előbb egy második lövés fog ellene intéztetni. Egynegyed 11 órakor kezdődtek a viszon- és ellenválaszok; az államügyész a „vétkes“ kimondását indítványozza, minden enyhítő körülmény beszámítása nélkül, védőügyvéd vádlott be nem számíthatósága miatt a merénylet elkövetése alkalmával fölmentését kéri. Éjjeli fél 11 órakor a következő táviratot vettük Würzburgból: Kullmann a bűnkísérletben bűnösnek találtatván, 14 évi börtönbüntetésre, 10 évre pedig a polgári jogok elvesztésére és rendőri felügyelet alá helyezésre ítéltetett. „Ref-“ lehessen: ama különben elég hosszú cím mellé még „vagy Capucinus és Ursulita nő“ magyarázó melléknevet is kapott. Elején a darabnak „smaragd- s zöld tűzvilágítással, nagy néma képlet“ díszelgett, s ugyanily színű tűzfény mellett bezárta azt „József császár dicsőittetése.“ Nem mondhatja tehát senki, hogy a „hamis kő“ szép burkolatot nem kapott volna; de hogy megérdemlette-e? az egészen más kérdés; s minthogy mi a színházi „hűhó“-nak barátai semmi körülmények között sem vagyunk, erre is csak „nem“-mel felelhetünk. De lássuk már magát az előadást. Ezt nem mondhatjuk épen rosznak, hanem mégsem volt oly eleven, minőket e társulattól már többször láttunk. Hiányzott belőle — hogy úgy mondjuk — a lélek, pedig az egyes szereplők közül többen igyekeztek jól kidomborított alakjaikkal életet önteni belé. Kitűnően játszott Szabó Károly, Láng Irma, Ujfalusiné is megállta helyét, de tőle jogunk van eddigi szereplései után többet kívánni. Darvas úr hideg, mondhatnék fanyar volt, pedig azon nemes hév, mely az általa személyesített József császárt egykor lelkesítette, tőle is több melegséget kívánt volna meg. Makainé Judith szerepét egészben nem bízta ugyan meg, de voltak sikerült mozzanatai: ha nem javíthatott, nem is rontott. Horváthné asszony ma is jól, sikerülten játszott. Újvárosi úr azon-ban Lévi szerepéből semmit sem tudott alakítani. A többi szereplőkről nincs mit mondanunk. A közönség nem unta magát, hanem — hogy róla is szóljunk valamit — nagyobb számmal is jöhetett volna. Vasárnap, november 1-je napján bérletfolyamban Szigligeti régi népszínműve, a „Zsidó“ hozatott színre, melynek ismeretes jó nevét a működő társulat nem találván elég hangzatosnak. „Két kalandor és egy Zsidó hajhász“ cím alatt hirdette a szinlapon, s úgy megkinozta és annyira tönkre tette, hogy az embernek szive is megesett rajta, s még Libera úr grimacejai se vidíthatták fel többé a közönséget, és mi nehogy újra keserűséget okozzunk vele, azon reményben, hogy ily rosz előadással többé nem találkozunk , ráborítjuk a feledés fátylát, ne tudja senki, hogy Szathmáry úr igazgatása alatti társulat ily előadásokkal is közönség elé mer lépni. Kedden, november 3-án bérletfolyamban adatott a „Csapodár“, francia vígjáték, 3 felvonásban, írta Sardou Viktor, fordította Fésüs György. Egy minden izében nevettető, mulatságos jó darab, melyben a színész örömmel játszhatik, s a közönség mindvégig jól mulat. Az előadás kifogástalanul ment. Láng Irma, Ujfalusiné, Szathmáry és Újvárosi kitűnően játszottak , és számos megérdemlett tapsban részesültek. Szerdán, november 4-én Somoski által magyarosított „Huszárok és dámák“ című 4 felvonásos vígjáték hozatott volna színre, ha — nem tudni mi okból? — igazgató úr a színházat már 6 óra előtt be nem záratta volna. Az előadások e nemű elmaradása semmivel sem menthető; árt az ügynek , árt a társulat hitelének, s boszantja a közönséget, melyet a legjobb akarattal sem lehet az előadás elmaradásáról eléggé értesíteni, annálfogva az eljárást megrovandónak találjuk. No de ami halad, még nem marad el — gondolák, s csütörtökön a tegnapra hirdetett darabot hozták színre, és mintha jóvá akarták volna tenni a hibát, a mulattató vígjátékot olyan jól eljátszották, hogy az előadásról csak jót mondhatunk. Horváthné asszony Liliomvölgyi Artemisia grófnő szerepében semmi kívánni valót nem hagyott. Kitűnő volt mellette Láng Irma Auróra, és Ujfalusiné Aspasia szerepében. A férfi szereplők közül az est dicsősége a derék Szabó Károlyt illeti, ki Mercur mulatságos alakját meglepő ügyességgel személyesítette. Elismeréssel említhetjük mellette Makay urat, ki Szikra Mihály közvitéz szerepét sikerrel játszotta. Zoltán úr beszélő orgánuma miatt, Tüzes kapitány iránt kevés rokoni szenvet keltett, mig Darvay bárója megállta helyét. Kár, hogy a sikerült előadás kicsiny közönség előtt ment véghez! D0 és este felé mindenki igyekezett a kellemes időt felhasználni, s az utcák mindenfelé tömve voltak koszorúkkal megrakodott és a temetőkbe zarándokoló csoportokkal, kik elhunyt szeretteiknek sírjához siettek, hogy azt a halottak e kegyeletes ünnepén koszorúkkal, virágokkal felékesítsék és kivilágítsák. Este különösen a Szentháromság-temető egész fényárban úszott; a sírok némelyike egészen eltemettetett a virág- és koszorú-halmaztól, a látogatók pedig oly nagy számmal voltak, hogy kivált a fényesebben díszített sírok körül alig lehetett mozogni. Bánk Bán írójának sírjáról is, mint évek óta, most is megemlékezett egy tisztelőre, és sírját pár koszorúval felékesíté és kivilágítá. A Katalin-bál. A nőegylet szokásos Katalin-bálját nov. 24-én ez évben is megtartja, és a mostani viszonyokat tekintetbe véve, felhívja a hölgyeket, hogy minden fényűzés nélkül öltözködjenek. Nagy kérelem , nehéz áldozat, de hisszük, hogy derék nőegyletünknek ez is sikerülni fog, és hölgyeink örömest hozzák meg ez áldozatot. Meg vagyunk győződve, hogy a táncestély minden tekintetben sikerülni fog, mert e derék és jótékony egylet, mely jótékonyságát oly sok téren és mindig készséggel tanúsítja, méltán megérdemli a tömeges pártolást. Azt is szabad reménylenünk, hogy hajtóvadászat vagy más társas mulatság ez évben nem fog ugyanazon időben tartatni, mert annyi figyelmet csakugyan megérdemel a nőegylet. * Esküvő. Oláh Imre törvényszéki jegyző november 4-én tartá esküvőjét Magyar Róza kisasszonynyal. * Éjjeli rakoncátlankodók. Ifjúságunk egyik derék osztályának egy — szeretjük hinni, hogy csak kis — része, mely hogy a nappali órákban mily szorgalommal felel meg kötelességének, nem tudjuk, de azt tudjuk, — mert szerencsétlenségünkre nagyon gyakran van alkalmunk tapasztalni, — hogy az éjjeli órákban a legnagyobb szorgalommal látogatja a Festő utca egyik házát, mely különben az ő dolguk és szüleik baja, hanem hogy ezen éjjeli diligentiák alkalmával a szomszédokat durva lármájuk és vad orditozásaikkal nyugalmas álmaikból aáasztgatják fel, sőt ablakaik meg- és beveréseivel rémítgetik: ez már a szomszédok baja, és a rendőrség dolga volna ettől a szomszédokat megmenteni. E nemes éjjeli lovagoknak különösen szerkesztőségünk ablakaival van sok bajuk, melyeket utolsó alkalommal okt. 31-én is nagy orditozások közt bevettek. Ha e nemes mulatságaikkal fel nem hagynak, a mellett hogy meg is nevezzük őket, majd arról is gondoskodni fogunk, hogy e mulatságaiktól elszoktassuk; addig is azonban a rendőrség figyelmét felhívjuk, hogy sűrűbben forduljon el Festő-utcára, és utasítsa rendre e rakoncátlankodó csoportot, és tisztítsa meg tőlük a Festő-utcát. A kecskeméti ref. jogakadémiai ifjúság bálbizottsága a múlt okt. hó 31-én tartott közgyűlésen a következőleg alakult meg: Egyhangúlag megválasztottak: elnökké: Nagy Ákos III. éves joghallgató. Alelnökké: Müller Károly III. éves joghallgató. Pénztárnokká: Pápay Sándor II. éves joghallgató. Ellenőrzé: Gerdméta Vilmos III. éves joghallgató. — Szavazat többséggel bizottsági tagokká választottak: Bagdy Imre, Bóka Károly, Merényi Árpád, Novák Gyula , Révész Bence, Zámbó János III. éves; Bánó Imre, Gyenes Pál, Salamon Dénes II. éves; Kovács Sándor, Kovács Pál I. éves joghallgatók. — A bizottság a maga kebeléből főjegyzőnek Révész Bencét, aljegyzőnek Kovács Pált választá meg. A bál napja az e hó 1-én tartott bizottsági gyűlésben 1875. jan. 9-re tűzetett ki. — A bizottság nevében : Kovács Pál. — Meghivás. A kecskemétvidéki természettudományi társulat második szakosztálya folyó hó 11-én (szerda) d. u. 5 órakor saját helyiségében szakülést tart, melyre a társulati tagokat és az érdeklődő tiszti közönséget meghívom. — Az ülés tárgya: „Az emberi nemnek legrégibb nyomai földtani alapon“, fölolvassa Szakács István ref. gym. tanár. — Kecskemét, 1874. nov. 5-én. Szakács István, társ. titkár. — Az egyesült dalárda pártoló tagjai tiszteletére ma vasárnap, november 8-án az „Olvasó-kör“ helyiségében III-dik évnegyedes dalestélyét tartja, melyre a t. pártoló tagok családaikkal együtt díjmentesen, a t. műpártoló közönség pedig személyenként 30 kv. belépti dij fizetés mellett meghivatnak a rendezőség által. Kezdete 7 órakor. Szerkesztői üzenetek. D. L. Pesten. A küldött tárcalevelet nem közölhetjük: 1-er mert tárgyánál fogva elkésett , 2. mert névtelenül semmiféle közleménynek helyt nem adunk. Junior Figaro. Helyben. „A kecskeméti séták“ szinte elkéstek, azonban máskor szívesen látjuk. SZÍNHÁZ. Szombaton, október 31-én bérletfolyamban adatott Lukácsi Sándor történeti korrajznak keresztelt „József császár és a zsidó apáca“ című „izé“-je, mely hogy annál hangzatosabb címmel birjon, s a közönség becsöditésére alkalmasabb Meghívás. A kecskeméti jótékony Nőegylet által 1874. novemb. 24-én rendezendő katalini táncestélyre a t. c. közönséget tisztelettel meghívja a rendezőség. A rendezőség igen óhajtaná, hogy e vigalmat a csinos egyszerűség tegye emlékezetessé, s mivel azon véleményben van, hogy a hölgyeket nem a pompás öltözet, hanem a szellemdús kedélyesség teszi bájolókká, azt hiszi, hogy az igen tisztelt hölgyvilág ezen egyetlen óhajt teljesíti, s mellőzni fogja a felesleges fényűzést. HELYBELI ÚJDONSÁGOK. Mindszentek napján a temetők látogatása nagy mozgalmat idézett elő, kivált délután .