Kecskeméti Lapok, 1876. július-december (9. évfolyam, 27-53. szám)

1876-12-03 / 49. szám

az évi budget kérdése, mert ez hordja magában az előrehaladás vagy hátramaradás csíráit; oly kérdés ez, melynek eldöntése és helyes megvitatása egy egész közgyűlést önmaga teljesen igénybe vesz s nálunk ?! — egy három napig tartó közgyűlés utolsó napjának utolsó órájában vétetett elő­ akkor, midőn már a közgyűlésen alig volt 3 képviselő jelen. Valóban kitűnő módja a budget-tárgyalásnak! Egy közgyűlésből 3 ily határozat! „Valami bűzlik Dániában.“ « -f- (J. Néhány szó a biztosításról, in. Hogy a tűzkár elleni biztosítás, mely nálunk leginkább el van terjedve, szintén biztos alapokon nyugodhassak, arra nézve tudnia kellene a biztosító­­társulatnak , hogy bizonyos területen évenkint hány tűzeset mennyi kárral történt, hogy a kár a szalma­­tetejű, fazsindely, cserép- és fémtetejű épületek között mily arányban oszlott meg, stbe felét. Ha ezt tudná a biztosító­ társulat, akkor okszerűen és igazságosan megszabhatná a biztosítási díjakat, azaz úgy, hogy sem ő nem veszítene egyik biztosítási ágon, sem egyes tárgyakat nem terhelne túlságos nagy biztosítási d­­jakkal. Igen, de mindezekre nézve még csak megkö­zelítőleg megbízható adatokkal sem rendelkeznek a biztosító-társulatok s igy aztán a tűzkár elleni biztositásnál a dijak csak gondolom szerint szabat­­nak meg s ha valahol rövid idő alatt több tüzeset fordul elő, ott a dijakat ismét gondolom szerint emelik, holott meglehet, hogy azért a társulat­ e helyen nem koc­káztat annyit, mint másutt. Innen van azután az is, hogy daczára annak, hogy egyes tárgyak túlságos díjjal vannak terhelve, mégis a biztosító intézetek azon összegnek sokszor tetemes részét, mely az élet- s egyéb biz­tosítási ágakban nyernek, a tűzkár elleni biztosításnál elvesztik. És ez az oka, miért kivihetetlen a tűzkár elleni állami kényszerbiztosítás. Ugyanis az állam, nem lévén biztos alapja e biztosítási ágnak , vagy nyerészkednek a közönségen, vagy, a­mi valószí­nűbb, államjövedelmeinek egy részét az e téren való veszteségek pótlására kellene fizetnie. Itt nem hagyhatom említés nélkül azon sok­szor hallható panaszt, hogy a társulat a biztosított összeget nem fizette ki egészen s igy megcsalta a biztosítót. Lássuk, jogos-e e panasz? Ugyanis a kár megtörténte után meg szokták becsülni a kárt, de egyszersmind a megmaradt s még használható tár­gyak értékét is. Már­pedig kivonható-e jogosan a biz­tosító intézettől, hogy azt is megfizesse, a­mi el nem égett és még használható? Hiszen akkor a tűzkárt nyerészkedésre is föl lehetne használni. Egészen jogos tehát, ha a biztosító-intézet csak a valóban létező kárt téríti meg. Sokan, hogy csekélyebb díjat fizessenek, a biztosítandó háznak vagy más tárgynak értékét ke­vesebbre vallják be, azaz kevesebbre teszik. Az ilyenek kár esetén önmagukat csalják meg, mert a biztosító­intézet jog, méltányosság és törvény szerint csak azon arányban köteles megtéríteni a kárt, a­mely arányban van a bevallott érték a va­lódi értékhez. Pl. valaki biztosít egy háztetőt, melyről bizonyosan tudja, hogy 600 frtot megér; 450 írtra, hogy kevesebb biztosítási díjat kelljen fizetnie. Kár esetén megbecsülik a kárt, a­mely pl. kitesz 500 frtot, a megmaradtak értéke pedig 100 frtot s igy kitűnik az összes érték, a 600 frt. Ez esetben a biztosító fél nem kapja meg az egész 450 frtot, daczára, hogy több kára van, hanem a biztosító­intézet azon arányban fizet a 450 írtból, a­mely arányban van az összes érték — a 600 frt. — a kárhoz, az 500 írthoz. S így ez esetben csak 375 frtot fizet. S ilyenkor nem a biztosító­intézet csalt, hanem a biztosító csalta meg önmagát a hamis bevallás által. Újabb időben nálunk is kísérletet tettek az állatbiztosítással is s ha jól tudom, jelenleg is mű­ködik egy ily állatbiztosító-intézet „Orion“ czím alatt. De valamint az állatbiztosítás eddig sehol a világon nem sikerült igen könnyen belátható okok­nál fogva, úgy valószínűleg nálunk sem fog si­kerülni. Még csak azt említem meg, hogy hazánkban a legelőször keletkezett biztositó intézet az első ma­gyar általános biztosító-társaság, mely 1858-ban jött létre s Lévay Henriknek köszöni létét, ki egyszersmind e téren legnagyobb érdemeket szerzett magának. — y. — y. TÁRCZA. Miért nem tánczol? — Karczolat. Németből szabadon fordítja Salgó Tarján. — Reinecke György egyike volt azon szerény em­bereknek , a kiket nem nézünk ugyan le, de a kiknek barátságára, vagy ellenségeskedésére, — ha ilyenre is elhatározzák magukat, — édes keveset adunk. Eltűrjük őket, mert úgynevezett jó fiúk, egyszeri felszólításra készek minden tréfában részt venni s azt a világért el nem rontanák. Ha mégis vonakodnak belépni, elvonulnak a nélkül, hogy észrevennék s mert a vizet különben sem igen za­varják, tartózkodásukkal kárt nem okoznak, gátat nem vetnek. Egy iskolatársa az egyetemen Fuchs Péter, a­kivel tanuló korában belső baráti viszonyban élt, institutiókat, pandektákat, constitutiókat és novellá­kat együtt tanult, a Carolináról együtt irt pályamun­kát , fájdalom csak dicséretet érdemelve kézzel fogha­tóbb jutalom nélkül, a greifecki járásban már biró volt, mikor őt ugyanoda tollnokká nevezték ki. Amannak szerencséje s emennek szerencsétlensége maga egy-egy ilyen, vagy tán ennél külömb kar­­czolatnak képezné tárgyát s ennélfogva senki sem veheti rész néven, ha azt itt mellőzöm. Tehát a dologra. Egy harmadik osztályú coupé­­ban, zsebében a kinevezéssel, sietett Reinecke új állomási helyét elérni. Nőtelen ember volt s igy lehető kevés bajjal érkezett meg. Bőröndjét maga vitte a közeli szállodába s magát új főnökének be­mutatandó, pleine-parade-ba vetette magát. Fuchs rögtön felismerte régi barátját s szívélyesen fogadta. Meghívta magához s nem ereszté el addig, m­ig a szabadkozó meg nem ígérte, hogy az „Arany-orosz­lán“ nagytermében az este tartandó tánczvigalomra meg nem jelen. Ez legjobb alkalom ismeretség szer­zésein s egy oly házassági candidatusnak, mint György, mi sem lehet kedvesebb , mint, ha a járás­beli szépségekkel minél előbb megismerkedik. Mit volt mit tenni, Györgynek akár akart, akár nem, részt kell vala vennie a mulatságban. A vigalom nyolczkor este kezdődött s György kilenczkor érkezett. Oly ügyes és tapasztalt ifjút, mint György volt, Péter nem tartott szükségesnek vezetni, bemutatni s igy nem törődött vele, tesz-e, nem-e valamit. Csak mikor tízkor, és megint tizen­egykor egy és ugyanazon helyen látta iddogálni a mellékteremben, tűnt föl újabb hivataltársa rész­vétlensége. — Te tán nem tánczolsz többet? — kérdé közeledve feléje, — hogy ennyi jósággal környezed magadat. — Nem, hanem igyál! — mondá amaz poha­rat töltve. — Köszönöm — feleli Péter leülve, — de csak tánczoltál már? — Nem, nem is tánczolok. — Nem tánczolsz ? és ugyan mért nem ? hiszen te az előtt eszeveszetten jártad! György vállat vonított, de Péter nem időzhe­tett tovább, mert a négyes hangjai már másodszor hangzottak át s ő foglalkozva volt. De mikor a négyest befejezték , visszatért barátjához. — Hát mit mondasz termünkhöz? — kérdé ismét előbbi helyére ülve s a pohárból egyet hör­­pentve. — Melyik teremhez ? — Melyik teremhez ? hát a tánczteremhez, az ördögbe is, tán csak benéztél? György hallgatása azt válaszolá, hogy nem. Pétert a közönyösség meglepte s elmulasztva a közelgő szünóra előtti utolsó keringőt, a megfog­hatatlan megváltozás okait kérdezte. György, mintha valami tilosat mondana el, gyanakodó szemekkel körülnézett, székét közelebb vonta a Péteréhez s nagy lélekzetet vevén, a követ­kezőket beszélte el: Steinburg városába érkeztem egy nyári szünidő alkalmával s egy ott rögtönzött szabad ég alatti vigalomban kötelességemnek tartottam részt venni. Te tudod, hogy én vig gyerek voltam s ha szok­nyát , vagy kötényt láttam, nem fértem meg bőröm­ben, mig tulajdonosával meg nem ismerkedtem. Ugyanígy volt ez Steinburgban is a vigalmon. De a Fúriák üldöztek s a kit tánczra kértem , vissza­utasított , mert már foglalkozva volt. Kedveszegetten s félig bosszúsan félre vonultam egy asztal mellé , melynek szomszédságában egy másik asztal mellett két korosabb és egy ifjabb, nem épen szép, de kellemes külsejű s szellemesnek látszó nőcske ült. Beszélgettek s az én felfedezett szépségem evett, hogy megint egyék, ivott, hogy megint igyek. Még ma sem tudom elképzelni, hogy s mint fért abba a vézna kis teremtésbe annyi étel és annyi ital. Egy hosszú polkát s egy még hosszabb ke­­ringőt végig evett, mikor megrendül a hegedű s egy négyes hangjai érik fülemet. „Vis-k-vis kerestetik“ hallom többször egymás után s majd a guta ütött A legismertebb ásvány. — Hanusz Istvántól. — (Folytatás.) A hol az évnek középhömérséklete 4 R. hőfo­kon alul áll, hatalmas telepeket alkot a jég, mint földünk szilárd kérgét alkotó kőzet is, így Sibéria északibb részei állandó lelhelyeit képezik. Daczára, hogy nyáron ott a sarkkörön túl a szélesség fokai­hoz mérten több és több napon át földünk mele­gítője le nem nyugszik , nyáron alig egy méternyire olvad fel a talajnak téli jege. Jakutskban egy kút ásása alkalmával a megfagyott réteg végére 113 méter mélységben találtak. Ez 1837. ápr. 25-én történt, a hévmérő 24 m. mélységben — 6*75°, 38 m. mélyen — 5°, 68 méternél pedig — 2-5° muta­tott. A Lena folyam mellett 121 m. mélységben a hőmérő még — 3 fokon állt. B. Erman 1838- ban északi Sibiriában 19 méter mélyre találta szept. hóban a talajt felolvadva. Földünk északi sarkai felé rétegeket képez kő vagy földdel válta­kozva , Délamerikában az Andes hegylánc­ban sövényrétegekkel keverten, az Egyesült Államok Colorado tartományában meg épen ércztelérek közt képez rétegeket a Mt. Clellan hegység ezüst bányái­ban. 1840-ik évben nyáron a Westerwald hegység­ben nem messze Frickhofen falutól 158 m. tenger­­szin feletti magasságban fedeztek fel egy jégtele­pet, mely a 160 m. magas Dörnberg bazalt szik­lának épen déli tövében terjedt el. Kőtörmeléket szedtek ott napszámosok útkészitési anyagul, mi­dőn alig egy méter mélyen a kődarabokat már összefagyva és közeiket jéggel kitöltve találták. Szorgos utánnézés folytán kitűnt, hogy ejégtelep, melynek anyaga kötszerül szolgált a bazalt-görkö­­vek közt, 7 méter mélységig terjedt, azontúl már csak mint dőrszerű kérgezés lepte el a köveket. Kiterjedése nem volt több 200­­­ méternél. E jég­telep annál is nagyobb feltűnést okozott, mivel a közeli növényzetre káros befolyást nem látszott gyakorolni. Némely ásványoknak meg épen alkat­részét képezi, igaz ugyan, hogy belőlök cseppfo­­lyó állapotban választja ki a vegyelemzés, tehát mint vizet; részeket azonban csak szilárd állapot­ban alkothatja, így a mészpátban 0-5 — 20 szá­zalék van. A következő ásványok pedig a követ­kező mennyiségben tartalmazzák : a nemes opál 10O0°/0, babvasérc­z 23O0°/0, barnakő (pyrolusit) 10-00%, tajték (sepiolith) 25-00% , barnavasércz (limonit) 11 -50% , sárgavas­­ércz (misy) 39-55% , Serpentin 12-33% , aluminit 46-37% , asbest 13-80% , széksó 62-77%. De hatalmasabb és szinte mérhetlen tömege­ket alkot a jég a mészhegységek barlangjaiban; hol állandóan nyáron át is megmarad, ott lelhelyé­­nek jégbarlang nevet kölcsönöz. Ilyenekben gaz­dagok különösen az alpok. Fekvésök jóval alan­­tabbi, mint a hóvonalé és némelyek oly kifogy­­­hatlan bányát képeznek, hogy forma szerint haszon­­béreltetve egész környéküket képesek ellátni jéggel. Szebbek közé tartoznak a fondeurle­i Dauphine­­ban, továbbá a Schafloch a thuni tónál, valamint a brandsteini Stájerországban. Az első 60 m. mély és a 6 mértföldre eső Valence városig minden községet ellát jéggel. Hazánkban is vannak ilye­nek, melyek közöl a Baradlától nem messze eső sziliczei vagy ledniczei érdemli meg az említést Tolna megyében, hol a legnagyobb nyári melegben alig 60 lépésnyire kell lemenni, hogy az üreg falait behúzó jégkérget és csapokat lássuk. Ezt egy sörfőző bírja haszonbérben és iparvállalatot űz vele. Van még egy másik az ochtinai határban a felső hradeki vaskőtelepben, de egyik sem­ ver­senyezhet akár kiterjedés, akár nagyszerűség szem­pontjából a sztraczenai vagy dobsinai jégbarlanggal Gömör megyében, mely legutóbbit a kir. m. termé­szettudományi társulat 1873. áprilban átvizsgáltatott és róla Krenner J. S. hazai tudósunk tollából igen érdekes kőnyomatú színes táblákkal ékesített ma­gányrajzot (monographia) tett közzé 1874-ben. Sok figyelemre méltó tulajdonsággal bir a jég, melyek szűkebb körben lévén ismeretesek, megérdemlik, hogy közölök némelyikről megemlé­kezzünk. Ilyen tulajdona a szilárdság, melynél fogva jelentékeny teherviselési képességgel bir, melyben azonban őt az alatta elterült viztükör hatalmasan támogatja. Százak, sőt ezrek lesznek hűtlenek egy-egy szép téli napon a szoba, kemen­­cze barátságos melege iránt és sietnek szórakozás kedvéért a folyók és tavak jégtakarójára, melyet oly biztosnak hisznek lábaik alatt, hogy gondtalan vigságnak engedik át magukat, pedig a hídnak, melyre életöket bízták, nincsen gerendája. Azt mondja Jules Verne, hogy a 2 hüvelyk vastagságú jég elbír egy embert, a 21/1 hüvelykes egy lovat lovagostal együtt, az 5 hüvelykes egy 8 fontos ágyút, a 8 hüvelykes egy tábori ágyút fogatostúl, végre a 10 hüvelykes jég egy egész hadsereget, megszámíthatlan sokaságot. 1458-ban Buda és Pest közt a Duna január 23-án virradóra állt be és már a következő nap estéjén Szilágyi Mihály sere­ge , mely a nemességgel 40,000 főre szaporodott, a Duna jegén kiáltotta ki Mátyást magyar királyul. Hordári képességeit a jég, mint fuvaros is fénye­sen igazolta, a mennyiben nemcsak 40—50 mért­­földnyire szállít egész hegydarabokat,—bizomány­­ban-e vagy jószántából, nem tudom, — hanem ren­desen oda, hol kőben különben is szűkölködnek.

Next