Kecskeméti Lapok, 1879. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1879-07-06 / 27. szám
szik. Mi nem hiszszük el senkinek, hogy lehessen magyar miniszter, vagy magyar ember, aki be nem ismerné, hogy a protestánsok autonómiája missiójának teljes érzetében a legnehezebb időben meg nem tette volna azt, ami hazafias kötelességében állott; voltak ugyan szakadások, de ezek sem az autonómia ellenségei voltak, hanem önérdeket hajszolva alkudoztak ott, ahol alkunak nincs helye, mert a protestantismus lényegét , a szabad és független intézkedést, támadták meg. Azutonómiának egyébként legnagyobb ellenségei azok, akik az autonómia nevében bizonyos hiányokat és gyengeségeket akarnak elpalástolni. Ezt természetesen tűrni nem lehet. Az autonómiának épen úgy lépést kell tartania az emberiség általános haladásával, mint mindennek, ha létjogosultságát elveszíteni nem akarja. Dédelgetni a hibát nem szabad, s ahol felüti fejét, rá kell koppintani kíméletlenül. A létért való küzdelem törvényei itt is érvényesülnek, az erősebb győz. Ha az autonómia védői közé szellemileg erősek állanak, akik elég erélylyel és kitartással bírnak ahhoz, hogy a rágódó parasztákat elpusztítsák, az autonómia élni fog, de ha élősdi lények kerekednek felül, legjobb zsírján ezek fognak hizni , s az autonómia végelgyengülésben meghal. Mi lesz akkor? a pusztító sáskasereg a pusztítás helyét elhagyja, s más organismust fog elpusztítani. 8 azért: videant consules. Madame la mode és a földmivelés. A „Wiener Landwirtschaftliche Zeitii g“-ból. (Folytatás és vége.) Volt idő, mikor 7 tarka állat volt a majorságban uralkodó többségben, s akkoriban azt állították , hogy ez a legtejelőbb és legjövedelmezőbb állat. Azután oly idő jött, amelyben a tarka állat jelentéktelenebbnek, sót rosznak, ellenben a fehér állat egyedül tartatott czélszerűnek. E két időszak, a melynek elsejébe a hollandiai, keleti frisiai fajok, a schweici tarka tehén, Salzkammergut tarkái, az ayrshire-i faj stb., másodikába az allgaeui, montafoni, sehwyzi, mürzvölgyi, lavantvölgyi és máriahofi stb. tartoznak, a szindivatját képviselik s ezen időszakon belül ismét a faj változás, a faj divatját, mert mindenkor egyik vagy másik faj mint legelterjedtebb szerepelt, ekként érvényesítve jogait, így például a schwyzieket a németalföldiek, ezeket ismét az allgaeuiek (montafoniak) és mariahofiak szorították ki, s alig melegedett meg idegen istállóban az új faj, már megint azt vélték, hogy még jobbat találtak. Az egyik gazda nem akart elmaradni a másik mögött; ehhez járult a „ tej-irigység“ s a legtávolabb vidékekről sok pénzbeli áldozattal és fáradtsággal hozattak marhát, mielőtt meggyőződtek volna az iránt, ha váljon az állatok az új viszonyok és idegen éghajlatokhoz képesek lesznek- e majd alkalmazkodni Megérkeztek a drága állatok! Az első időszakon keresztül a kérdéses helyen kifogyhatatlanok a tejdússág s a borjúk szévégének dicséretében stb., de néhány év mulva az eredeti állatok az idegen éghajlat, más életmód (istállózás), a póttápszereknek áldozataivá váltak, s oly ivadék marad hátra, a mely a törzsállatokkal szin és külső tekintetében hasonló , de egyéb tulajdonságai tekintetében csak kis mértékben tekinthető örökösnek. — Időközben ismét már „legkiválóbb, legállandóbb tejelő faj“ tűnt fel; újólag megkezdődik a behozatal új áldozatok árán, s igy megy ez tovább! Hol van itt a nagy előny? hol van általában? a marhakereskedőknél, akik bőrzsacskójukat megtöltik ; legfeljebb még azon gazdáknál, akik véletlenül divatba jött marháik, ha elég ravaszok voltak, drága pénzen rövid idő alatt túladtak! A behozó gazdának azonban szembetűnően kára van, ha nem járt el kellő elővigyázattal, s azon vidékeknek, a melyekből a divatos marhát behozták, hasonlóképen ámbár csak közvetett káruk van, minthogy a legszebb és legjobb állatot kivitelre megvették, s a legsilányabb maradt hátra. Felületesen tekintve a dolgot fonáknak tetszhetik azt állítani, hogy állati termelvények kivitele az az előállított vidékre nézve káros hatású, s ezen kifogás ellen nem is lehetne valamit felhozni, ha alapul rendes viszonyok vézetnének. De ez esetben meg kell gondolni, hogy a kereslet pillanatnyi, s csak addig tart, míg a kérdéses állatfaj iránti előszeretet megvan, s ennek folytán nem egészségesen fejlődő kivitel, hanem mesterségesen előállított kedvező helyzettel állunk szemközt, amely megengedi ugyanis , hogy a termelő czikkét szerencsésen bocsássa áruba, de ez tartósan nem ösztönzi a tenyésztésben kedvezőbb eredmények előteremtésére. Mellesleg hány gazdát nem csalnak meg tökéletesen a divatos állat kereskedésében, tekintve annak faji valódiságát! Hány allgaeui tehenet nem adtak el és vettek meg például mint valódi fajállatot roppant áron, amely valóban Allgaeu-t sohasem látta! Ez az eset élénken emlékeztet engem Hofer András azon „egyetlen és egyedül valódi“ nadrágtartójára, amely számtalan példányban utazó ódonság-inyencznek még mindig mutattatik és megvétel végett felajánltatik. Hasonló viszonyokra bukkanunk, de nem ily feltűnő mérvben, a lótenyésztésnél, ámbár a tenyésztők és birtokosok ízlése itt is tekintettel van az egyes fajok iránt mutatkozó mindenkori előszeretetre. De efféle változások ritkábbak s hosszabb időben állanak be, a minek oka a ménesek drágaságában rejlik, minthogy egyes nemesebb fajú állatok behozatalánál a kockázat igen nagy. A divat ez esetben a saját tenyésztés, a hámos kanczák tenyészállatokként való használatának előnyei s hátrányai körüli nézetek változásában nyilvánul, vagy az állatok nagysága s azoknak ettől függő nagyobb, vagy kissebb munkaképességének kérdése körül forog. A juhtenyésztésnél végre majd a valódi merinó, majd a rambouillet, majd a negretti, majd az electoral-fajt, majd ezen fajok keresztezését egymás közt vagy honi fajjal látjuk mint egyedül üdvös tenyésztési módot magasztaltatok Épigy változik a tenyésztés iránya és czélja tekintetében , mint finom gyapjú, közönséges gyapjú és hústenyésztés; minden piaci előnyös helyzetet ki akarnak zsákmányolni , s a tenyésztést mindenkor az uralkodó szél szerint fordítják. Jóllehet e kérdések vizsgálatánál homlokunkon igen komolyan gondolkozó redő ránczosodik össze, mégis akaratlanul mosolyognunk kell, ha szemünket az újabb időben grassáló rovarkutató mániára és gombarendőrségre irányozzuk. Legyen elég a néhány év előtt felmerült trichinosis divatjára emlékeztetnem, amely minden embert, legelőbb a gazdákat, rövid idő alatt annyira megragadta, hogy azt, aki nem volt oly szerencsés trichines sertéseket birni, nem is tekintették igazi gazdának. Manapság a phylloxera vastatrix és a coloradobogár egyidejűleg ijesztget, mégpedig roppant módon, mellékesen különféle felfedezők gondoskodnak új meg új szeretetreméltó ellenségekről , amelyek a szegény megviselt gazdákat lázas izgatottságba hozzák, őket szőllőikben, szántó-, burgonya- és répaföldeiken való folytonos áskálásra, állatokon, növényeken és barázdákon való nyughatatlan kutatásra ösztönzik és sarkalják, s lehetségessé teszik, hogy még fel nem fedezett „legújabb kártékony lény“-re akadnak. Semmiféle józan gondolkozású embernek sem juthat eszébe tagadni azt, hogy a földmivelésre nézve ártalmas állatok, növények, (sőt emberek) kiterjedtebb ismerete, a haladásra hasznolhajtólag, az egyetemességre üdvösen hat; de bizonyára az sem tagadható, hogy a veszély túlzása, kicsinyes túlbuzgóság, mint minden véglet, káros befolyást gyakorol. Azt hiszem, ezt kiemelhetem anélkül, hogy a kutatásnak és tudományos „vigyázzanak, akár csak kis mértékben is, ártanék. Szerény elmélkedéseim végén oly fejezetre jutok, amely épen a legközelebb elmúlt napokban sokszor adott alkalmat pro és contra taglalásra és szakértői körökben való megvitatásra, oly gazdasági divatra, mely hosszú harczával márig is sok port vert fel, s fog még ezentúl is felverni, a bérleti rendszer mániájára a magángazdálkodás ellenében. Midőn még a gymnasiumban kemény lóczán ültem s bizalomteljes áhítattal hallgattam nagyon bölcs férfiak tanait, emlékezetembe vésődött a következően hangzó paradoxon: „Minden zsidó csaló, Iczig zsidó, következőleg Feuerstein Iczig csaló.“ Mennyire erősíthetem vagy tagadhatom ezen állítás és következtetés valódiságát és helyességét későbben szerzett tapasztalat alapján, midőn Iczig úrral személyesen volt szerencsém megismerkedni , az nem tartozik ide. A bölcseleti előtanból vett ezen példa megmagyarázza a hamis következtetésnek a hamis előzményekből való eredetét. Hasonló módon következtet manapság igen sok tulajdonos a bérleti és magángazdálkodás rendszere tekintetében. „Mindenki bérletbe bocsájt, nekem is bérletbe kell bocsájtanom, ez előnyösebb.“ Tény, szomorító tény, hogy a bérleti rendszer divattá vált, hogy N. haszonbérletbe adja birtokát, mert X. ugyanazt tette. A vágy, huszonnégy óra alatt meggazdagodni, a vágy, mindenből minden körülmény közt és feltétel alatt, minden alakban. TÁRCZA. Barna kis lány — Barna kis lány, lelkem drága élete, Mért pirult el tündér arczád szép ege ? Talán biz’ a felhős harag villáma Festette e rózsalángot reája ? Akkor legszebb a virág ha a hajnal Felgyöngyözi ragyogó friss harmattal. Legnemesebb fajta virág kis ajkad, Tiltott csókom volt rá hulló friss harmat. Menyországom ne neheztelj rám érte, Hogy ajkadat ez a csekély kár érte, Hisz elvetted kárpótlásul szivemet, Egyetlen egy féltve őrzött kincsemet. Pásthy József: Egy nap Szegeden. (Folytatás és vége.) A veres kereszt konyhán az ernyedetlen szorgalmú Guttmann Emilia kisasszony egyleti tag viseli a háziasszony terhes gondjait, segítve majd egyik majd másik előkelő hölgy által; jelenlétünk alkalmával épen a közös hadsereg egyik derék századosának kedves neje sürgölődött a kiosztó nagy kanállal fölfegyverkezve az egyik 2akós kondér mellett, míg Guttmann kisasszony a másikból osztotta az ízletes borsólevest, melyről, miután megizlettük, bizton elmondhatjuk, hogy az a szegény nép, mely ezt most az egylet jótékonyságából élvezi, ehhez hasonlót saját konyháján ünnepnapon is alig készít. E konyhában van 4 katlan, 2 takaréktűzhely, ugyanannyi 2 akós kondérral, naponta 2500 adag ételt és kenyeret osztanak ki, márczius 29-től ápril végéig már 46,512 adag főzött ételt és kenyeret osztottak ki. Ezen minden szükségesekkel bőven ellátott konyhára Budapestről kész rántást szállítanak ládákban. A rántás egynegyed fontos szegletes darabokba van sajtolva, és minden 10 adag ételre egy ily darabot használnak fel. Ezen eljárás nagyon megkönnyíti a kezelést, mivel már előre tudván a készítendő adagok számát, annyi darabot tesznek egy-egy kondérba, ahányszor 10 adag fől benne, s az étel mindig egyenlő jó és egyenletesen zsíros. Az éléskamra itt is zsúfolásig tömve van élelmiszerekkel, nevezetesen itt találtam legtöbb füstölt húst, melyet időnkint, ha jól emlékszem hetenkint kétszer osztanak az ínségeseknek egy-egy pohár bor kíséretében. A harmadik konyha, melyet talán legelőször kellett volna említenem, a jótékonyságáról világszerte ismeretes Károlyi gróf család konyhája, melyen az ezret meghaladó szűkölködőn kívül még 200 mond kétszáz árvát látnak el nemcsak testi, hanem szellemi táplálékkal is. E nemes grófi család, melynek jótékonyságát nem egyesek, de még testületek is alig képesek utánozni, nemcsak arról gondoskodik a legpazarabb bőkezűséggel, hogy az éhséget szenvedők könnyeit felszántsa, hanem arról is, hogy az apa-anya nélkül maradt sarjadékot a nemzetnek megmentve hasznos polgárokká neveltesse. Az árvák és ínségesek gondozását e konyhán a szürke nénék gyakorolják, kik amint már oly sokszor bebizonyították , úgy itt is élő példával mutatják, hogy a kicsinytőleg gyöngének nevezett nőnem mindenütt nagyon erős, sőt sokkal erősebb mint a férfinem, ahol nyomort vagy fájdalmat kell enyhíteni, azért nagyon helyesen mondja Petőfi: „De ha isten bút adott e nemzetnek, azt is adott mivel a bút ölje meg, hol terem több jó bor és több szép leány, mint itt belül Magyarország határán“; és méltán, mert amerre megyünk , amerre nézünk, a dúló csaták mezején, vagy az Ínség komor tengerén, ott találjuk a gyönge nőt mint nemzőt az Ínséget és fájdalmat szenvedő erős férfi megmentésére és könnyeinek felszárítására. A Károlyi-konyhánál alig hiszem hogy már volt vendég, aki száraz szemmel távozott, ha hallotta, miként csiripeli az a 200 árva a szürkenénék intésére az „Árnyas erdőben szeretnék lakni“ és még egy, úgy látszik Szeged újjászületését jósoló, s a Hunyady-induló nótájára alkalmazott dalt. Meg kell még itt említenem, hogy a betegek számára mind a három konyhán külön főznek húslevest és az orvos rendelése szerint még valami gyönge eledelt. A végetlen és leirhatlan ínség látása valóban kétségbeejtené és méltán nemcsak a csapás által sújtott első magyar város lakosságát, hanem minden más részvéttel bíró látogatót is, ha nem látná , hogy amit a féktelen elem tönkretett, azt a nemes keblűség vetélkedve iparkodik ha nem is pótolni, mert ez lehetetlen, de legalább a veszteség fölötti fájdalmat enyhíteni.