Kecskeméti Lapok, 1885 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1885-10-11 / 41. szám
TIZENNYOLCZADIK ÉVFOLYAM. 41. szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre 5 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr. — Előfizetni az év folytán minden hónap elején tehet. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK: KATONA J.-ÚTCZA, 35. SZ. KIADÓ-HIVATAL: BUDAI-ÚTCZA, 186. SZ. HIRDETÉSI díj: 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden béigtatásért 30 kr. 1885. OKTOBER 11. HORNYIK JÁNOS 1812—1885. Folyó hó 8-án a kora reggeli órákban vettük a gyászos hirt, hogy Hornyik János, Kecskemét, szabaki város örökös tiszteletbeli főjegyzője s a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja megszűnt élni. Nem volt előttünk váratlan a hir, mert mintegy másfél év óta úgyszólván naponkint várhattuk halálát s most mégis megdöbbenve érezzük lelkünket városunk legnagyobb tudósának s hosszú időkön keresztül köztiszteletben és szeretetben állott polgárának elhunyta miatt; mert tudjuk, hogy akit ő benne elvesztettünk, azt föltalálni nem fogjuk többé soha! Hogy ki volt ő, azt túlságos szerénysége s visszavonultsága miatt legbensőbb környezetén, a vele gyakran érintkezett néhány városi tisztviselőn s a történelem iránt érdeklődőkön kivül más alig tudhatta. Ezt bizonyítja azon tény is, hogy neve a legutóbb összeállított Magyar Lexikonba sem vétetett föl s nem találkozott ember, ki erre a szerkesztőt figyelmessé tette volna. Pedig ő méltán megérdemli a babért, melylyel neki most áldozunk. Megérdemli mint nagy készültségi történettudós és iró, mint félszázadig önzetlenül s nagy eredményekkel működő tisztviselő s mint városunk egyik legkiválóbb alakja egyaránt. De érdemeinek méltánylását hagyjuk az illető körökre, mi ezúttal csak életét és működését kivánjuk röviden vázolni. Hornyik János 1812 ik év október 13-án esti 10 és 3/4 órakor született Kecskeméten azon kis házikóban, mely akkor a görög templomnak a „Görög templom utcza“ részén fekvő kerítése helyén állott. Nem tősgyökeres kecskeméti, hanem a múlt század első felében betelepült iparos családból származott. Ugyanis nagyatyja id. Hornyik Ádám Trencsén megyéből költözvén be, itt 1740. táján végleg letelepedett s Kis Ágnes árva hajadont nőül vevén, családot alapított. A magyar nyelvet csak itt Kecskeméten tanulta meg, de tökéletesen elsajátítani soha nem bírta. Gyermekei azonban s köztük ifj. Hornyik Ádám is (Jánosnak édes atyja) már teljesen magyar szellemben neveltettek el annyira, hogy a magyar nyelven kivül mást nem is beszéltek. Ifj. Hornyik Ádám Balázs Erzsébetet vette nőül s e házasságból származott Hornyik János, városunk történetírója. Szülei bár szintén iparosok, de elég jó módban voltak s gyermekeiket mind iskoláztatták. Ezek között János volt a legkiválóbb, ki elemi iskoláit kitűnő sikerrel végezvén, atyja őt a helybeli gymnasiumba adta, hol az akkori beosztás szerint 6 osztály lévén, mindegyiket jeles sikerrel végezte be. Tanulmányainak folytatása végett 1829 ben atyja őt Pestre vitte, hol a bölcsészeti osztályokat 1829— 30. és a következő években elvégezte. Pesten 1832-ig tartózkodott, a mikor ugyanis aggasztó mellbetegségbe esvén , haza jött s 3 esztendőn át folytonos gyöngélkedés miatt szüleinél tartózkodott. 1834-ben egészsége helyreállván, ismét Pestre volt menendő tanulmányainak teljes befejezése végett, azonban egy sajátságos véletlen itthon tartóztatta őt. Itthon maradván, azonnal munka után nézett s részint a városi tisztiügyészi , részint a jegyzői hivataloknál irodai munkával foglalkozott, hol szorgalmat és használhatóságot tanúsítván, 1836. október havában írnokká neveztetett ki. — Ez életpályájára nézve határozó lett. A pesti reményekről örökre lemondott s minden erejét most már arra fordította, hogy új pályáján tökéletesítse magát. 1838-ban a jegyzői hivatalhoz tétetett át szintén írnoki minőségben. 1842 ben helyettes levéltárnokká neveztetvén ki, megkezdette azon nagyszabású munkálkodását, melynek eredménye az 1860-ban kiadott „Kecskemét Város Története“ s az 1865-ben megjelent „Pusztaszer Története“ volt. Közhasznú és eredményes munkálkodása csakhamar méltánylásra találván, 1844-ben aljegyzővé választatott s miután megkezdett munkája miatt a levéltárt elhagyni nem akarta, egyszersmind levéltárnokká is kineveztetett. 1848-ban választatott főjegyzővé, mely czimet két ízben történt megszakítással haláláig viselt. 1851 ben ugyanis — vonakodása ellenére — a kecskeméti társas járásbírósághoz ülnöknek neveztetvén ki, e minőségben működött 1856-ig. Azonban ezen, csupán kenyerének megkeresése miatt viselt hivatalától mene-külni óhajtván, 1856-ban saját kéré isére ismét városi levéltárnokká nevez- t tetett ki. A megye főnöke, megismervén benne a tehetséges tisztviselőt, mindenáron le akarta beszélni őt arról, hogy a városhoz menjen vissza szolgálni; biztosította őt az előléptetésről s mindennemű kegyeit tanúsítgatta irányában, de hasztalan. S a német nyelv nem tudásával védte magát s újból és újból csak azt kérelmezte, hogy helyeztessék ő vissza a városi levéltárba, mert tudta, hogy itt nem háborgatja senki és semmi, czélját pedig, melyhez mindig közelebb és közelebb jutott, csak akkor valósíthatja, ha a városi levéltár keze ügyében lesz. 1861-ben ismét városi főjegyzővé választatott. Ezen év végén azonban az alkotmányos törvényhatóságok felfüggesztése folytán a többi választott tisztviselővel együtt hivataláról lemondott s 1862-ben mint számadás-vizsgáló bizottsági tag foglalkozott; de ugyanezen év végén a városi hatóság királyi udvari rendelet alapján díjra szerveztetvén, ismét főjegyzővé neveztetett ki. Időközben 1845. május 16-án házasságra lépett S. Kovács Máriával, aki azonban 1856. ápril 16-án elhalálozván , 6 kiskorú gyermekkel hagyta őt özvegységre, minek folytán 1859-ik évben Szabó Rozáliával kelt egybe. 1871-ig négy gyermekét s második nejét is elvesztvén, hátralevő éveit özvegységben tölté. 1867-ben az alkotmányos állapot visszaállítása folytán tartott tisztújítás alkalmával ismét főjegyzővé választatván meg, ezen állásában az 1872. és és 1878-ik években tartott választások alkalmával is megtartatott, mig végre 1883. február 15-én életkora 71 ik s közszolgálatának 49-ik évében főjegyzői hivataláról gyöngélkedése miatt lemondott. A városi közgyűlés, méltányolván az elaggott tisztviselő érdemeit, az alap hiánya daczára teljes fizetését adta nyugdíjul az „örökös tiszteletbeli főjegyző“ czím mellett azon hozzáadással, hogy Kecskemét város legújabbkori történetét — melyen már dolgozott — fejezze be. Alig rajzolható az öröm, melylyel a szerény agg a közgyűlés eme határozatát tudomásul vette. Utolsó és legfőbb reményét, hogy Kecskemét történetét egészen napjainkig befejezheti, már már teljesedésbe menni látta. Ifjúi lelkesedéssel kezdte összeszedegetni az adatokat, melyeket a városi levéltárban ismert; csaknem éjjel nappal dolgozott velük ... de fájdalom, alig egy hónap múlva derékfájásról kezdett panaszkodni , mely ágyban maradásra kényszerüté őt. Orvosi tanács folytán ugyanezen év tavaszán a budai fürdőket használta, de eredménytelenül. Betegen hozták onnan haza s itthon ágynak esvén, abból többé föl nem kelhetett. Leirhatlan a szenvedés, mely harmadfél éven át szakadatlanul gyötré. Iszonyú kínokat kellett kiállania s bizalmasainak nem egyszer emlité , hogy ha tisztes életlefolyását s Istenbe helyezett bizodalmát nem tekintené, örömmel vetne véget életének. De testi fájdalmai mellett még jobban bántotta azon tudat, hogy a czél, melynek életét szentelte, elérve nincsen. Kecskemét város történetének ötödik kötete , melylyel a nagy monographia teljessé lett volna, befejezetlenül maradt. — Lelkét e mellett még azon képzelettel is keserité, hogy a városi közgyűlés neki a nyugdijat azért, adta, hogy a város történetén dolgozzék s érdemetlenül eszi a kegyelem kenyerét. .. Most már vége van. Neki is — de rettentő szenvedéseinek is! A múlt hó 20 ikán már haldoklott, de élete újból visszatért. Ez azonban már nem volt élet, csak haldoklása nyúlt tovább. Végórája enyhébb volt, mint szenvedései folytán várni lehete — elaludt csendesen, úgyszólván észrevétlenül. És most munkálkodására s azon körülményekre tekintsünk vissza, melyek őt történetíróvá tették. Édes atyja négy gymnasiumi osztályt végzett, iskolázott ember volt s igen örömest olvasgatott, mihez képest fiában az olvasási és tanulási hajlam már kisebb gyermekkorában kifejlett úgy, hogy 12 éves korában már minden könyvet elolvasott, ami csak keze ügyébe került. Különösen a „Hármas História“ és Dugovics „Etelkája“ voltak azok, melyeket kiválólag kedvelt. Ugyanezen vágya később erősbödött, kiváltképen pedig a történelemre irányult úgy, hogy mikor 1830-ban a pesti egyetemen Horváth István előadásait hallgatta s véletlenül Kecskemét város történelmére vonatkozó néhány okirat jutott kezébe, már ekkor (18 éves korában) minden igyekezete oda volt irányítva, hogy szülővárosa történetét kutathassa és tanulmányozhassa. Ennek természetes eredménye jön, hogy mikor a városi levéltár az ő gondjaira bizatott, a legnagyobb mohósággal kutatta az adatokat, melyekből a város régi történetét olvashatta ki. Ezt csupán csak a történelem iránti előszeretetéből kifolyólag tette s éppen nem gondolt arra, hogy Kecskemét város történetét megirja. Eme elhatározása akkor támadt, midőn a magyar tudományos akadémia (1851. deczember 22-én) felszólítást intézett egyes testületek és hatóságokhoz ,miszerint „Oklevéltárak“-at állítsanak össze azon czélból, hogy a magyar történetírás elősegíttessék. Eme fölhívás az ő búvárkodási hajlamát a legnagyobb mérvben elősegítvén, az egész városi nagy levéltárat felkutatta s roppant emlékező tehetsége is szolgálatára lévén, ösztönözve kezdte érezni magát a város történetének megírására. Tervével azonban csak lassan kint lépett föl. Először áttanulmányozta a Katona József által irt Kecskemét történetét , s miután búvárlatai alapján azon meggyőződésre jutott, hogy az nagyon is vázlatos, hézagos, rendszernélküli, sőt a történelmi források elferdítésével írott mű; miután Szokolay Hártó János asztalosmester az ő versekben irt s minden történeti kútfőt mellőző „Szabados Kecskemét városának történetirati esmertetésé“-vel 1846-ban a közönség elé lépett; s miután Kecskemét törvényhatósága az ő kérésére a levéltárban lévő eredeti török okmányokat magyarra fordittatta s egyszersmind kijelentette, hogy a megírandó „Kecskemét város történet“-ét a maga költségén fogja kinyomattatni: csak akkor lépett föl tervével nyiltan s több rendbeli történelmi töredéket bocsájtott közre, melyek azonban általában Kecskemét város és vidékének történelmével foglalkoznak. Ilyenek voltak: 1) „Ráczok a kurucz-világban“. Böngészet II. Rákóczy ‘Ferencz szabadság-háborúja korából, különös tekintettel Kecskemét város történetére. — Megjelent az „Életképek“ 1848-ik évi folyamának november és deczember hónapi füzeteiben. 2) „Kecskemét viszonya a Kis- Kunsághoz“. Megjelent az „Új magyar Múzeum 1853-ik évi folyamában. 3) „Az idéző pecsétről“. Székfoglaló értekezés. Megjelent 1863. Október 26-án az akadémiai értesítőben. 4) „A ráczok ellenforradalma“. Megjelent a „Századok“ 1868 ik évi folyamában. 5) „Egy lap Kecskemét város újabbkori történetéből“. 6) „Egy fekete lap Kecskemét város újkori történetéből“. 7) „A kecskeméti zsidók története“. 8) „Kecskemét város pesti házbirtokának története“. 9) „A kecskeméti katonai lovarda története“. Az 5-ik számtól a 9 ig a „Kecskeméti Lapok“-ban jelent meg.