Kecskeméti Lapok, 1886. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1886-02-14 / 7. szám

2 Nem volna e jobb hazánkban is, hol annyi ifjú élet hervadoz iskolapadokon, ha ifjaink a sok elméleti tudomány helyett, megtanulnának valamely iparágat, amelyet legjobban szeretnek? Le az előítéletekkel! Miért a nevetséges tekintetes czímért holt betűk körül, poros iskolafalak közt petyhüdni; egy testben, lélekben ép iparosnak nincs-e jobb tekintete, mint a sápadt szobabölcsnek? Mit használ, hogy lelkészeink is össze-vissza tanulnak ásvány-, növény-, állatrajzot, természet- és vegytant, de mégsem annyira, hogy szószékeiken túlmehetnének a dogmán... Nálunk a czéltalanul s kedvök ellenére iskolázott ifjak — kik sokan vannak — gond nélküli henye élethez szoknak s veszedelmes félképzettségökkel valóságos herékké válnak közellevőik s az egész polgári társaságra nézve; s meg nem az ily féltudósok-e legtöbb zavarok okozói és izgatói? Lelkiismeretes dolog, hazámnas! különösen előítéletes nemes osztály! Ne vigyétek gyermekeiteket erőszakkal a felsőbb iskolákba, csak igyekezzetek nekik a minden pályán nélkülözhetlen alapeszméket megadni s azután hajlamuk szerint műhelybe vagy gyárba, vagy felső iskolába, de nem minden feltétel nélkül ez utóbbiba vezessétek. Ott van 100 iskolavégzett ifjú, 90 meglehetős és csak 10 jó s ebből legfölebb 5 a használható ember. Nagyobb figyelem legyen az iparosztályra, melynek mielőtt műegyetem s vasárnapi iskolák kellenek, melyekben a szükséges tanulmányok nyilvánosan és népszerűleg alaposan taníttassanak. Ez érdekében áll azon osztálynak , melybe kivétel nélkül mindnyájan tartozunk, t. i. kiknek az iparosokra szükségünk van, mert elvitázhatj az , hogy a tanultabb iparűző sokkal jobb minőségű árut állít elő s vállalkozóbb lehet s olcsóbban árulhat, mint az értelmetlen. Hasonló szüksége van erre magának az iparososztálynak, hogy értelmessége s nagyobb képességei által kiemelhesse magát azon részint előítéleten , részint igazolton is mellőzött s lenézett helyzetéből, melyben jelenleg hazánkban van. Ámaz osztálynak nyeresége, ennek pedig dicsőséges is lenne ezen haladás. Eddig tart a magyar tengerésznek épen a magyar iparra vonatkozó útleírása, itt aztán áttér más tárgyra. Közleményéből látjuk, hogy már, ezelőtt 40 évvel az ipar fejlődésének biztosítékát a szabad versenyben és e versenyhez megkívántató kellő értelmi fejlettségben látja. Azért akadnak még ma is — még pedig magukat tekintélyeseknek tartó — emberek , akik nyilvánosan, hangzatos szavakba. Vasúthálózat és ennek folytán létrejött szabad verseny ölte meg, hogy ennek kell elébe állani és akkor minden város iparosa boldogulni fog. Hála Isten! az ily nagy hangú urakkal ma már az iparosok legnagyobb része sincsen egy véleményen. Nem is lehet senki olyan ily véleményben, aki a népek történetébe csak egy kissé is belepillantott és látta, hogy minden, de minden felsőbb lépcsőre való jutása az emberi művelődésnek épen a szabad verseny folytán jött létre. Zárj el valamely nemzetet saját határain belül, ne engedd, hogy soha mással érintkezzék, nemhogy előbbre haladna, hanem stagnál, sőt visszaesik. Példának elég China és a föld felületén még most is létező szám talán vadságban élő embertörzs. Mire valók az országos, a világkiállítások ? Arra , hogy egyik iparos vagy termelő a másik művét, termelvényét látván, avval versenyre keljen, és így még annál is jobb terményt vagy műtárgyat produkáljon és ezáltal az illető ágat fejlessze és tökéletesítse. Egy másik úr meg azt mondja: „tudnak már az inasok szépen rajzolni, fogalmazni és számolni, gondoskodjék most már az iskola és az igazgatójuk arról is, hogy megélhessenek“. Általános tetszés. És ez az úr, kérem, olyan, akitől még tanácsot is szoktak kérni, így állunk mi még ma is némi-némi tekintetben az iparkérdésekkel, iparügyeinkkel, pedig tudni kellene, hogy alapos ismeret, kellő értelem és ízlés nélkül ma már az iparos nem boldogulhat, mert az értelmesebb a magát kellőképen kiképzett iparos társa mellett meg nem állhat, sőt az által leszoríttatik a versenytérről és megsemmisül. Az áramlattal úszni kell, ez áramlatban mindenki maga az első, ne várja mástól a segélyt, mert igaz a közmondás: „segíts magadon s Isten is megsegít“, vagy „kaparj kurta s neked is lesz“ Ne várjunk mindig mástól, a várostól, az államtól azt is, amit magunknak kell tenni, hiszen az állam az új ipartörvénynyel az iparosok javát czélozta, az ipariskolákkal, melyek az egész országban létesíttettek, egy jövő értelmes, tanult iparos testületet óhajt létrehozni, egy oly testületet, mely mind az egyes általa kiállított műtárgyak czélszerűsége, jósága és csinossága által megállja a maga helyét és emelje magának és iparágának tekintélyét, mind pedig a szabad versenyből dicsőséggel és elismeréssel bontakozzék ki. Ez az ipariskoláknak, az iparközépiskoláknak és az azokra fordított ezereknek a czélja. És ahoz, hogy ezt felfoghassuk, legfölebb csak jóakarat kell. Közli: Szakály István, a legnehezebb valami azt megmondani, hogy általában mi a szép. Azért sok igaz rejlik abban a mondásban, hogy „kérdezze azt a vak!“ ámbár pl. egy zenedarab hallása a vaknak is lehet szép. A szép az leginkább, amire annyiszor alkalmazhatjuk Kazinczy e szavait: „Nem mindig adhatjuk okát mindennek, néha elég, ha érezzük, hogy ez így, vagy amúgy van“. A szépet pedig mindenek előtt érezni, de sokszor érteni is kell. Nincs ember, akiben a szép iránt kisebb-nagyobb fogékonyság ne volna; a vad népeknél a szép érzéke működik, mikor testüket tettovilozzák , vagy tollakkal, növényekkel , függőkkel és egyéb csecsebecsékkel fölékesítik. Csakhogy a szép érzékével is úgy vagyunk, mint akármely más, pl. az emlékező tehetséggel, mely egyiknek jobban kijutott, mint a másiknak; de az is bizonyos , hogy a gyöngébb emlékező tehetség javul a gyakorlás folytán, az erősebbnek pedig szüksége van a szabályozásra. A szép iránti fogékonyság , bár nem egyforma mértékben, de velünk született, általunk nyilvánul is, sőt nagy adagban hozzájárul lelki— nem ritkán testi jólétünkhöz is. Meg szoktuk különböztetni természeti szépet, melyet a természet képei, jelenetei, tárgyai nyújtanak; művészi szépet, mely a költészetben, zenében, festészetben , szobrászatban, műépítészetben, színészetben és tánczban nyilvánul; erkölcsi szépet, melynek tárgya az emberi érzés és akarat. Mindezek szoros viszonyban lehetnek ugyan a közélettel, de nyilvánulásaik a nagy sokaságra nézve mégsem oly gyakoriak, hogy mintegy megszokottakká válnának. Vegyünk hát föl egy negyedik szépet, mely közönséges életünkben nyilvánul, s engedtessék meg nekem, hogy ezt közéleti szépnek nevezzem; mert ha a szépnek érzéke mindenkiben megvan, akkor az minden lépten-nyomon kifejezésre is jut. A szimpathia és antipathia nagy szerepet játszik az életben; mind a kettő az összes külső hatásnak az eredménye, mely azon alapszik , hogy a külsőben mintegy a belsőre, a jellemre következtetünk , bár gyakran cserben hagy bennünket szimpathiánk is, antipathiánk is. Némelyek, mint Lavater is, annyira a lélek tolmácsának tartották a testet, hogy még egyes részeinek is, mint az orrnak, szájnak , a kis vagy a nagy ujjnak formájából és állásából egyes jellemvonásokra következtettek. Ha ezt meg nem engedjük is, azt mégis be kell ismernünk, hogy a külsőnk, tehát magunk tartása, mozdulataink, beszédünk és cselekedeteink mind a mi belső énünknek a kinyomatai. S minthogy szép érzékünk, melyet ízlésnek neveztünk, ezekben fejeződik ki s leszen társadalmi műveltségünk mérőjévé: nem utolsó dolog mindennapi életünkben az aesthetikát vagyis a szépnek törvénykönyvét is a honi törvények , kaszinói, gazdaköri, iparegyesületi s egyéb alapszabályok, takarékpénztári, számla-, adó- és más könyvecskék mellett figyelembe venni. Igaz, hogy a mindennapi élet aesthetikájának csak egy kis része van Írott könyvbe foglalva, pl. „A pesti művelt társalgókban és egyéb illemtanokban, s ez is inkább a külsőségekre vonatkozik; de bajos is volna azt úgy könyvbe foglalni. Minthogy az Ízlés „aesthetikai lelkiismeret“, hát legjobban cselekszünk, ha alapszabályul ennek a lelkiismeretnek szavát fogadjuk el. A nélkül, hogy az ember kivetkőznék természetességéből — amit semmiféle szabály sem követel — már eleget tesz félig-meddig a közéleti aesthetika követelményének, ha nem hajlik szándékosan a szép helyett arra, ami nem szép. KECSKEMÉTI LAPOK Egyleti és társadalmi élet, Intézetek, Nyilvános köszönet. A kecskeméti takarékpénztár-egyesület rendes évi közgyűlése tanintézetünk szegény, de szorgalmas és jó magaviseletű tanulóinak az iskolai év végén kiosztandó jutalomdíj czimén 25 frtnyi adományt szavazott meg s azt az egyesületi Elnök becses levele kíséretében alulírottnak át is szolgáltatta ; fogadja a nagyrabecsült egyesület és a tekintetes Elnök úr a nemes adományért ezúton is tolmácsolni óhajtott köszönetünket szívesen Kecskeméten, 1886. évi_Jely$g^ 10 napján. a róm. kath. főgymnasium igazgatója. Köszönetnyilvánítás. A Kecskeméti Takarékpénztár Egyesület f. évi január 31-én tartott közgyűlésében főreáliskolánk szorgalmas tanulói közt ösztöndíjas szétosztás végett 25 frtot volt kegyes adományozni. E nemes adományért a tanári kar és a jutalmazandók nevében hálás köszönetet mond Kecskeméten, 1886. évi február hó 11-én a helybeli m. k. állami főreáliskola igazgatója. Meghívó. Az Orsz. Középisk. Tanáregyesület Kecskeméti Köre f. é. február hó 18-án, csütörtökön, d. u. 4 órakor, a főreáliskola tanári termében rendes havi gyűlést tart, melyre a t. tagtársakat és az érdeklődőt. közönséget van szerencsém ezennel tisztelettel meghivni. Napirend: 1) Az orsz. középiskolai tanügyi kiállítás kérdése. Előadó Szabó Ferencz, k. r. főgymn. tanár. 2) Az Orsz. Középisk. Tanáregyesület alapszabályainak megvitatása, netáni móddositások indítványozása végett. (A közp. választmány felszólítására.) Kecskeméten , 1886. február 12. Dr. Szombathy látván, e. i. elnök. Nyilvános számadás. Az Olvasókör által 1886. évi január hó 30-án rendezett tánczestély bevétele belépti jegyek után 109 frt, felülfizetésekből 8 frt, összes bevétel 117 frt, kiadás 113 frt 10 kr., tiszta jövedelem 3 frt 90 kr. Felülfizetni szíveskedtek : Dékány Mihály 1 frt, Dömötör Sándor 3 frt, Katona Zsigmond 1 frt, Kovács József járásbíró 1 frt, Wittmann Károly 2 frt. — a szives felülfizetők, jegyek elárusítói, pénztárkezelői, valamint a rendezőségre felkért fiatalság — a kör nevében is fogadják őszinte köszönetemet. Kecskemét, 1886. évi február hó 1. Dömötör Károly , elnök. A Rongyos Egyesület czéljaira Golyásy Ilona kisasszony szives gyűjtése folytán W. K. hadnagy úr 2 írt adományát vettük; fogadják buzgólkodásuk és szives adományukért e közlésben az egyesület köszönetét és annak nyilvános nyugtázását. Kecskemét, 1886. február 12. Fördós Dezső, pénztárnok. Az Iparegyesület könyvtára javára f. hó 6-án tartott tánczestély tiszta jövedelme 36 frt 18 kr. volt. Felülfizettek: Rág László 50 krt, Grober Mátyás 50 krt, Rankov József 40 krt, N. N. 10 krt, Gruden Gergely 50 krt, Fazekas Ágost 50 krt, Györffy Balázs 1 frt 50 krt, Dr. Horváth Ádám 50 krt, Darányi Ferencz 30 krt, melyért ezúton is az igazgató választmány nevében szives köszönetét fejezi ki a titkár. (Beküldetett.) A „Kecskemét“ legközelebbi számában a „Több hazafiságot“ czimű czikk írója hazafiatlansággal vádolván intelligentiánk s testületeink legnagyobb részét, amiért márczius 15-ik és augusztus 25-ik napjait pártkülönbség nélkül meg nem ünnepli, az „Iparegyesület“-et e vád alól felmenti, mert „úgy tudja“, hogy ez egyesület két év óta e napokat megüli. Az igazsághoz híven ki kell jelentenünk , hogy az „Iparegyesület“-nél hagyományos szokás nem tartani oly ünnepélyeket, ahol jn.tcmwiuwuuiadujvrrt-ziryiinek ctikatom, teszi pedig ezt azért, mert az ilynemű nyilatkozatok zavarólag hathatnának a tagjai közt kifejlődött jó egyetértésre, mire pedig a pártélet által szétzüllött társadalmi viszonyaink között oly nagy szüksége van különösen az iparososztálynak; teszi továbbá azért, mert az „Iparegyesület“ hivatása az adott viszonyok közt az iparosok művelődését és ipari érdekeit előmozdítani, erre pedig csak úgy munkálhat kellő erővel, ha falai közé a politikát bevinni nem engedi. Az „Iparegyesület több tagja. SZÍNHÁZ, ~ Szombaton f. hó 6-ikán Szathmáry Károlyné jutalmául Csiky Gergely „Czifra Szolnoki levelek. ii. Hogy mi hir Szolnokon ? hm! hisz tudhatja Szerkesztő úr, hogy minket sem a gólya költött. Hát minek az ideje van most? mulatunk, (czvikkezünk) hálózunk, hangversenyeket rendezünk, zeneestélyeket látó gátunk, lakodalmazunk stb. Annyi a menyegző , hogy alig győzzük valamennyit végigtánczolni, no ezek közé a vigadalmak közé olykor egy kis bohózat is vegyül; de hisz ez is farsangi mozzanat; pl. a múltkori zeneestély — mely ad normám „úri banda“ rendeztetett a városháza nagy termében, de illendő belépti díj mellett — hogy látogatottabb legyen, azzal a melléklettel fogdostak hozzá közönséget, hogy tánczmulatsággal lett összekötve. Hát nem élelmes taktika ez? Mikor aztán a zeneverseny eljátszódott, következett a tánczmulatság, de már nem a dilettáns zeneművészek, hanem czigánybanda hegedűszója mellett; s a bohózat még csak itt kezdődött, noha az előbbi taktika is beillik ilyes valaminek, mert a belépti díjakat ugyan zsebre rakták a műkedvelő urak, de a tánczvigalomra már derogált nekik zenélni, hanem czigánybandával helyettesítették magukat, de csak reménybeli kegyfizetésért. Az tehát, amint az első franczia négyes párjai már sorakozva állottak s a lábak sóvár mozgalommal várták a nyirettyű rázendülését, a prímás egész I 7. sz. nyomorúságra került színre. A jutalmazottat első megjelenésekor szép koszorúval lepték meg tisztelői. Azt hiszem, e kedves megemlékezés volt reá nézve az est fénypontja , mert a ház a kitűnő darab daczára is csak félig telt meg. Az előadás maga nem emelkedett ki a többiek közül. Szathmárynénak (Mézesné) elég ügyesen pörgött a nyelve, de hiányzott az alakítás. Nagy Mihályné (Farthenia) és Szigethyné (Zenobia) rövid szerepüket elég jól adták, Borsodiné Paula Eszter rokonszenves szerepében több jóakarattal mint tehetséggel játszott, de határozottan kiemelkedett Tolnainé (Bella), ki úgy rendkívül kedves megjelenése, mint korrekt felfogása és kifogástalan játékával az előadás hatását nagyban emelte. A férfiak közül Szigethy Géza (Csorna Bálint) derekasan megállta helyét, Komlós Gyula (Mádi Simi) első jelenésében még nem volt egészen tisztában szerepével, de e kis csorbát busásan kipótolta későbbi játékával, amiért a közönség hálás is volt, mert több ízben élénken megtapsolta. Csiszér Kálmán (Bálnai) mint rendesen, most is jól játszott, bár a szenvedélyes fájdalom kitöréseiben kissé több tűz nem ártott volna. Leggyöngébb volt Lévai Poprádija. E szerep sajátos könnyedséget követel hang- és taglejtésben és több elbizakodott rafinériát, mint mennyit Lévai úr mutatott. Tihanyi Tarczali szerepében sem nyújtott többet, fellépése nem volt eléggé biztos, a helyzetét kiaknázni tudó ügyes világfi nála esetlen passiv bábbá zsugorodott. Vasárnap február 7. „Csicsóné“ népszínmű adatott, a szokottnál valami kevesebb számúközönség előtt. A gyönge drámai erővel bíró darabban a jobb alakok voltak: Völgyiné, Szigethi, Völgyi, Tolnai Juliska, Csiszér, Lengyel. Egy-két mulattató részleten kívül a darab nem keltett hatást. Kedden február 9. másodszor adatott a „Sötét pont“ czímű dráma, Csikytől. A színház csaknem egészen megtelt, s az előadás kielégítő volt. Kihívásban sem volt hiány. Csiszér (Balkányi K. Béla) elegáns játékát érdekkel kisértük mindvégig , s csak nagy ritkán lehetett észrevennünk esést a hangban, vagy merev, hideg szavalást. Ereszényes nagyon jól adta a bankárt, s egyszer nyílt jelenetben hivatott a lámpák elé. Borsodiné (Lidia) szerepében bizonyos egyhangúság van, s annyi nyavalygás és sopánkodás, mint akár egy német ruhrspielben. Ennek daczára is a szereplő érdekesen és jól játszott, sentimentalismus és modorosság nélkül. Ki kell emelnünk Völgyi urgura kitűnő alanitasat mint Fama, Csiszérnéét mint Makári ügyvéd neje, Szigethynéét mint Balkányi A. Györgyné, s (némi fentartással) Lévai Jánosét mint Prókay, Bagi jól játszott. Igen jó alak volt Szigethi Géza mint Hrabóczy és Lévainé mint Hrabóczyné. A többi szerepek, Tihanyiénak kivételével, jelentéktelenek, Tihanyiban kevés volt az élet és sok a szögletesség. Csütörtökön február 11. Csiszér Kálmán jutalomjátékául adatott Az ördög naplója vagy a bűvös csengetyű. Közönség szép számmal. Csiszér első megjelenésekor két szép koszorút kapott. Játékán eleinte elfogultság látszék a megindultság miatt, később a szokott könnyűséggel és ügyességgel játszott. Erszényes komoly tisztelettel hóna alá csapta hegedűjét, fogta a tányért, s a pár sor között végig hajlongott, s a tánczolni akaróktól beszedte a kegyadományokat, még a hölgyeket sem akarván mellőzéssel sérteni; kik helyett gavallérjaik már a harmadik megadóztatásra is vállalkoztak; sőt éjféltájban még ismételtetett a kegyadomány-gyűjtés; úgy hogy a műkedvelő zenészek kiürítették zsebeiket a belépti dijak nyereményéből; no de ők legalább mégis ingyen mulattak. No, s hát nem nyilvánul-e ezen vigalmi jelenségben legalább is kettős élelmesség? Lejátszott azonban sorsáram e farsang folytán egy szomorú bohózatot is az élet színpadán. Egy igen rokonszenves ifjú pár jegyben járt, de a leány megbetegült, s veszélyes typiusba esett, annyira, hogy az orvosok már csak a crisis napjához kötötték életéhez a reményt. A közben a vőlegény vett ugyan részt a tisztességes farsangi mulatságokban , de kifogástalanul. Egyik estefelé a fiú korcsmába készült egy kis szórakozásra atyja engedelmével, ki még néhány krajczárt is adott neki pár szivarra és egy pohár borra, de rá is parancsolt, hogy jókor hazajöjjön, hogy ki is alhassa magát, de még jókor reggel munkába kell indulniok. (Kéményseprők s ez a fiú atyja mellett már viceprincipális volt.) A fiatalember figyelemben is tartotta atyja intelmét, s elfogyasztván liter borát, hazaindulóban volt; de egy jó (?) barátja még tartóztatta; de a fiú nem hajlott maradni, mert — úgymond— jókor kell munkába indulni, s aztán már pénzem sincs .. . „No, van nekem“,, felel a rossz barát, „igyunk még egy pohárral“. Mondáda nem fogadta el, s ajánlva magát, hazaindult, de alig ért az utczára.