Kecskeméti Lapok, 1887. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1887-01-23 / 4. szám
HUSZADIK ÉVFOLYAM. 4. Szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSi du: Tk /VT T rn T TXT r . , TTTKrTT A HIRDETÉSI DÍJ1. Előfizetni az év folytán minden hónap elején , lehet.. SZERKESZTŐ LAKIK : III. TIZED, KÖNYÖK-UTCZA, 121 SZ. KIADÓHIVATAL: BUDAI-UTCZA, 186. SZ. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. Egész évre 5 frt 5 kr. | Negyededre 1 frt 50 kr X X I X IV XX X L X XX I xx X/ XX. XJ IYX X XX L X X XI XX X 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terje-Félévre . . 2 „ 50 „ ! Egy szám ára 12 kr .delmes hirdetéseknél árleengedés adatik. MEGJELENIK MINDEN VASARNAP Szinügyünk. Mig városunk sok tekintetben rohamosan halad előre a művelődés terén, egyben, értve a színügyet, nemcsak elhaladásról nem lehet szó, de kénytelenek vagyunk constatálni a visszaesést (?). Néhány évvel ezelőtt még oly társulatok látogatták meg városunkat, melyek valóban elsőrendű vidéki erőkből voltak szervezve, akik közül nem egy már a főváros közönsége előtt is előnyösen ismert művész vagy művésznő. Volt színpártoló körünk is, a város is készségesen hozzájárult minden évben a színművészet pártolásához a maga 800 frt subventiójával. S most? kivéve az idei színtársulatot, mely a valamivel jobbak közé tartozik, évről-évre gyengébb társulatot kapunk , a színpártoló kör föloszlott, a múlt évben már a város sem adta ki a teljes 800 frtot, hanem csak 300- at, azt is útiköltségre. S mi idézte ezt elő, hogy így rák módjára hátrafelé haladunk? Vájjon csakugyan visszaesés ez? Ha jól meggondoljuk a dolgot, nem. Viszonyaink e tekintetben ép olyanok, mint évekkel előbb voltak, de ép e viszonyok természetes kifolyásának kell tekintenünk a látszólagos hanyatlást. Kecskemét nagy város ugyan, de aránylag igen kevés — lakosságához képest — az az elem, mely a szinházlátogatást magasabb szellemi szükségnek vagy épen hazafias czélnak tekintené. Nagyon sokan vannak még nálunk, kik a színészt most is „komédiásának nézik s a kik a „Peleskei Nótárius“ Baczur Gazsijaként , — alias Mokány Bérezi, — többre becsülik a csöndest meg a quaterkát, mint a „komédiázást“. Ez egyik faja a közönyösöknek. Nagyobb a száma azoknak, kiket eléggé jellemzően fest le Petőfi a „Pató Pál“ alakjában. Csak e két fajt számítom a közönyösökhöz , mert ezek szolgáltatják a lakosság azon részét, mely vagyoni s társadalmi állásánál fogva kötelezve volna a város emelkedését azáltal is előmozdítani, hogy erejéhez képest segítsen a színügyet virágzásra emelni. Mit szóljak a lakosság azon nagy contingenséről, mely városunk népességének főrészét alkotja, értve a földmivelő, iparűző stb. osztályt, mely rész semmit vagy alig áldoz valamit a színészetre, részint az anyagi tehetség, részint a szellemi szükséglet érzetének hiánya miatt. Ha tehát összeszámítjuk — s csakugyan , majdnem egyenként el lehet számlálni — azokat, kik az előadásoknak ha nem is törzs, de legalább gyakori látogatói, nem igen telik meg velük amúgy is kicsiny színházunk. Ha még e kis csoport állandó vendége lenne az előadásoknak! De e csekély számot is még csekélyebbre olvasztja sokféle körülmény. Egy disznótor, névnap, estély, társas összejövetel már érzékeny csorbát ejtenek a szinházi kasszán, hátha még kettő-három esik egy napra. Az időjárást sem szabad nálunk figyelmen kívül hagyni, mert ha Jupiter pluviusnak kedve kerekedik s kéthárom hétig ontja az áldást, nem valóságos áldozat-e homályosan világított , kátyús kövezett, vagy épen nem is kövezett ctetáinkon szakadó hóban , esőben, nyakig érő sárban vándorolni Thalia templomába, meghozni szerény áldozatunkat. S ha még mindezen akadályokon diadalmaskodnak is a buzgó színházlátogatók , hátra van a legnagyobb, a pénzkérdés, mert utóvégre is 5—6 hónapig, ameddig a téli szini sosson tart, minden előadáson ott lenni, pláne családos ember, nem teheti. Látható tehát, hogy színházlátogató közönségünk igen csekély s ezt is többféle akadály fogyasztja meg több ízben. Szinügyünk csak akkor fog virágzásnak indulni, ha sikerül a nagyobb rész közönyét megtörni, másrészt a buzgó látogatók terhét megkönnyíteni s végre ha sikerül e nemes élvezetet hozzáférhetőbbé tenni azoknak is, kik anyagilag csak keveset áldozhatnak e czélra és én mindezt elérhetőnek hiszem , még pedig egy nyári színkör által. Közönyt csak érdeklődés gerjesztésével lehet megtörni, de képes-e ezt fölkelteni színielőadásai iránt oly társulat, mely — leszámítva egy-két számba vehető tagot— a középszerűségig alig emelkedő színészekből áll? Azt hiszem, nem s ez mindig így lesz, míg a téli saison megmarad, mivel jól szervezett társulat, biztos bukás nélkül hozzánk nem jöhet 5—6 hónapra a jelenlegi viszonyok között, amint meg is buktak azok az igazgatók, kik ezt megkísérlették. Emlékezzünk Lászy, Némethy társulatára. Jelenleg az operette képezi a legnagyobb vonzerőt a közönségre s jó operette társulatot szervezni kisebb director nem képes, mivel, ha jó énekesnőt, énekest, kart és zenekart akart tartani — s ezek okvetlenül szükségesek az élvezhető operette előadásokhoz , — havi gagéja %-addal többre fog menni. Hát a jogdíj, costume-ok, diszletek! — mindezeket kisebb director nem teheti s ha mindamellett, hiányosan szervezett társulatával operette előadást kísérel meg, ez az előadás oly képet fog nekünk nyújtani a valódiról , mint a homorú tükör, vagyis torzképet. Ezzel pedig nemcsak érdeklődést gerjeszteni nem fog, hanem a rendes látogatók kedvét is el fogja venni. De mivel egy jól szervezett nagyobb társulatot meg közönségünk nem képes még eltartani, csak úgy segíthetünk a dolgon, ha a nyárnak egy vagy két hónapjára egy nagy társulatot, pl. a szegedit, mely legközelebb van hozzánk, nyerünk meg városunknak. Ha ily társulat működnék városunkban, egy előny s egy eszköz volna már a színházlátogatási kedv emelésére s a közöny megtörésére : az élvezhetőbb előadás. De megkönnyítené ez a színházlátogatók terhét is, mert az a közönség, mely 9—10 hónapig pihen, szívesen s könnyebben fogja viselni a kisebb terhet, melyért nagyobb élvezet jár. Egy terjedelmes nézőterti arénában a helyek is olcsóbban adhatók s igy hozzáférhetőbb lenne a szini előadások látogatása azoknak is, kiket anyagi körülményeik nem engednek ez élvezetben többször részesülni. Íme a fő okok, melyek a téli évad helyett a nyárinak behozatalát a színügy virágzása érdekében hathatósan ajánlják. De van még mellékkörülmény is, ami mellette szól. Nyáron Kecskemétnek alig van alkalma a szórakozásra, ami különösen akkor fog feltűnni s KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Tanítók bálja. — 1887. január 15. — »Quem dii odere —*. »Az Istenek gyűlölik őket“, ezt mondá a koszorús római költő s ezóta közhitté vált az emberek között , hogy a szegény tanítók csakugyan Isten haragjának teremtményei. Megvallom őszintén, bevallom bűnömet, hogy az általános , évszázadok folyamán gyökeret vert közhit alól én sem vonhattam ki magamat s én is hittem, hogy a tanítók csakugyan azok , »quem hii ödere“. Ezen hitem azonban ma már gyökeresen megváltozott s ezután — bár az én szavam szerény és nem messze hangzik — fennen fogom hirdetni, hogy a tanítókat nem gyűlöli, hanem szereti az Isten. Dehogy is ne! Aki jelen volt a január 15 én tartott, hangversenynyel egybekötött tánczestélyen, az bizonynyal osztani fogja az én véleményemet. A kiknek hivó szavára oly nagyszámú s oly gyönyörű hölgyközönség jelenik meg, mint aminő ezen a bálon volt, azok már Isten különös kegyelmében és szeretetében részesülnek. Oly sok szebbnél-szebb asszony és leány volt itt együtt, hogy én, aki — úgy a hogy — báli referens volnék, egészen elfeledkeztem fontos és nagy horderejű hivatásomról, a szemeim kápráztak, agyam elbódult s anynyira megfeledkeztem a kötelességemről, hogy két fiatal paedagogusnak kellett helyettem a megjelent hölgyek névsorát összeállítani. A lelkük rajta! De megállj tollam! Vigyázz, mert rajtunk is beteljesedik az egyszeri ember esete, ki lovára akarván ülni, nagyot fohászkodva, olyan erősen ugrott rá, hogy a másik felén lefordult, mire föltápászkodva nagyot sóhajt: »Segíts Uram Isten, de na olyan nagyon!“ Mi is úgy járunk, ha ily erősen neki fogunk a hölgyközönség lefestésének és ecsetelésének, folyton és a másik oldalon is erről énekelünk — mert ebből e thémából nehéz kijönni — a hangversenyről és egyebekről nem is referálunk s majd reánk is azt mondják majd: megsegítette őket az Isten, de nagyon! Azért menjünk renden, mivelhogy régi és igaz mondás az, hogy „rendnek muszáj lenni!“ A hangversenyen kezdve konstatáljuk, hogy ez kitűnően sikerült. Mindenkit meglepett az a tiszta és szabatos összjáték, melylyel a klassikus és épen ezért nagy nehézségeket okozó és nagy gyakorlatot kívánó „Ördög Róbert“-et eljátszották. Dilettáns és zsenge korát élő fiatal zenekartól ez valóban meglepő volt. Úgy a zenekar tagjai, de különösen a karmester, Nemesszeghy István zenedei tanár úr feltétlen elismerést és dicséretet érdemelnek, amit a hálás közönségtől a zajos tapsokban azonnal meg is kaptak. A zeneker másodszor Nemeszeghy István szerzeményét „polkafrancaise“ t adott elő. Úgy a zenekar játéka, mint maga a szerzemény határozott tetszésben részesült s a közönség hosszantartó éljenzéssel adott kifejezést a szép tehetségű zeneszerző iránti elismerésének. A dalárda két ízben adott elő énekdarabokat s a tőle megszokott praecisitással előadott darabok oly riadó tetszést keltettek, hogy az éljenzésnek és tapsnak alig akart vége szakadni. A szavalók közül Vajkay Kornél kisasszony vitte el a babért; Kiss Józsefnek „Ágota kisasszony“ czimű költeményét szavalta oly érzéssel, bensőséggel és kitűnő felfogással, hogy a szavalat befejezése után támadt falrengető tapstól és éljenzéstől valóban féltettük az Olvasókör falait. Geday Sándor, ki Pintér Kálmán főgymnasiumi tanár „Ugri Misi“ czímű költeményét szavalta, szintén megérdemlett tetszésben részesült. A szép költemény jelenlévő szerzőjét a közönség lelkesült ovatiókban részesítette és többször hívta, ő azonban szerényen egy expeditio mögé rejtőzött és nem jelent meg. Végül feltétlen dicsérettel kell megemlékeznünk a kis Magyar Ernő hegedű-játékáról , ki korához képest valóban bámulatos virtuozitással és rendkívül ügyes technikával játszott végig egy igazán nehéz darabot és több népdalt. Rendkívüli tetszést aratott. A hangverseny befejezése után megszólalt a Bandi zarazfája s ennek bűvös-bájos hangjánál a menyecskék, lánykák és ifjak Tertpsychore karjaiba vetették magukat. Megindult a táncz és folyt egész kivilágoskiviradtig — programmszerűleg — oly kedvvel és animéval, mint amilyennel csak azok mulathatnak, akiket nagyon szeret az Isten. De hogy mindenkinek kellő fogalma legyen, hogy mily kitűnően sikerült ez a táncrestély, közlöm a megjelent hölgyek névsorát, többet ér ez minden bőbeszédű referádánál. A szép asszonyok közül jelen voltak: Rág Mihályné, Bán Istvánné, Darányi Ferenczné , Divicsek Károlyné , Deák Gyuláné, Dömötör Sándorné, Fehér Mártonná, Hajagos Józsefné, Hacker Lajosné, Kerekes Józsefné, Király Józsefné, Kiss Józsefné, V. Kiss Józsefné, Kun Gergelyné, Laber Károlyné, Nád Nándorné, Papp Sándorné, Pócsy Györgyné, Politini Jánosné, Pataky Imréné, özv. Révay Györgyné, Salamon Elekné, Szabados Gézáné, Szakács Istvánná, Szalontay Sándorné , Tormássy Mihályné, Tóth Sándorné, Zsigmond Józsefné. Ott láttuk még a következő szép leányokat: Rág Mariska, Bán Juliska, Dragoslovich Nina, Drégeli Mariska, Érsek Esztike, Fehér Mariska és Tercsiké, Fényfy Vilma, Fiala Esztike, Falta Mariska, Györffy Juliska, Hacker Emma, Kazal Magduska, Király Mariska, Kerekes Juliska, Kovács Gizella, Kovács Nina, (Félegyházáról) , Kemény Mathild, Kun Katinka, Kun Anna, Kressák Ida, Lichteinstein Juliska, Merász Juliska, Molnár Ilonka, Mayerffy Juliska, Nagy Erzsike, Nagy Matild (Kún-Szt.Mártonról), Pinku Juliska, Révay Margitka, Riesz Izabella, Gróf Ráday Margit, Szántó Sarolta, Szalay Etelka, Szakács Róza, Szappanos Janka, Szokolay nővérek, Tirczka Klotild, Tassy Irma, Tóth Mariska, Vajkay Kornél, Voelker Milike. Már most mondja valaki, hogy a tanítókat nem szereti az Isten. Hanem ebből a névsorból is látszik, hogy a tanítóknak teljes elégtétel adatott ama irántuk részakaratú római költő ellen ellen, mert az csak egy babérkoszorút kapott, a tanítók azonban egy olyan hölgykoszorút, aminő csakis itt nálunk Kecskeméten terem, nem is hiába mondja a nóta: „aki legény , onnan hozzon menyecskét“. A négyeseket 82 pár tánczolta. A bálanya szerepét a bájos Szakács Istvánné úrhölgy a tőle megszokott szeretetreméltósággal és kellemmel vitte: a bál sikeréből az oroszlánrész az ő nevének varázsát és vonzó egyéniségét illeti. Ezzel befejezem referádámat, ha nem üti meg a mértéket, nem az én hibám, hanem a jelenvolt szép nőké, minek csavarták el a fejemet! Én mosom kezeimet. St .... r. 1887. JANUÁR 23.