Kecskeméti Lapok, 1887. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1887-09-11 / 37. szám

HUSZADIK ÉVFOLYAM. 37. szám, 1887. SZEPTEMBER II. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DU 1 Egész évre 5 frt 2 kr.­­ Negyedévre 1 frt 50 kr Félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP HIRDETÉSI DU : 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terje­delmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyigdij minden beigtatásért 30 kr. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK : III.TIZED, KÖNYÖK-UTCZA, 121 SZ. KIADÓ­HIVATAL, BUDAI-UTCZA, 186. SZ. A szabadelvű­párthoz. Az országgyűlési képviselőválasztá­sok vég­etértek, s nemcsak, hanem annyi idő választ már el tőlük bennünket, a­mennyi elegendő legalább a felizgatott ke­délyek és szenvedélyek lecsillapodására, s mindenki higgadtan és tárgyilagosan mérlegelheti és bírálhatja az eredményt és helyzetet, melyet a választások elő­idéztek , s azokból a következménye­ket és követendő eljárást kellő mérték­ben levonhatja. A szabadelvű pártnak kiváltképen kötelessége mindezekkel számot vetni, s kellő megfontolással elhatározni, hogy jövőben miképen cselekedjék. Kötelességivé teszi ezt a pártnak azon helyzete , melyet városunk közügyeinek intézésében még folyvást elfoglal, de kötelessége ez azon czélból is, hogy elvesztett positióját előbb vagy később, de minden áron visszafoglalja. A legutóbbi képviselőválasztások a pártok helyzetét és viszonyát városunk­ban teljesen megváltoztatták. Hogy vá­lasztás alkalmával egyik félnek bukni kell, ezt már megszoktuk , győztünk is buktunk is felváltva, s ez maradan­dóbb nyomokat soha nem hagyott hátra. De a legutolsó választásoknál a mint buktunk, a és hogy az ellenfél győ­zött , ez a mód, eljárás és a felhasz­nált eszközök állapítják meg azon hely­zetet , mely az előbbitől lényegesen kü­­lönbözik. A régebbi sokszor heves vá­lasztási küzdelmek alatt is megmaradt a pártok kölcsönös becsülése, az ellen­­vélemény és meggyőződés tiszteletben tartása. Íga ez végkép eltűnt; a sza­badelvű párt és ennek összes tagjai az ellenpárt jelöltei és vezetői által úgy állíttattak a nép és választó közönség elé, mint a­kik egytől egyig hazaáruló, minden tisztességet nélkülöző becstelen alávaló emberek. Nem lévén fő czélunk a rekriminatio, nem akarjuk felsorolni azon hatásos és hathatós eszközöket, melyekkel a polgárságnak elégületlen­­ségre mindig könnyen hajlandó részét a fentebbiekről kapacitálni és meggyőzni igyekeztek. Annyit azonban mégsem hallgathatunk el, hogy a most három éve győztes antiszemita párt ez izgatá­sok és terrorisatiknák tizedrésznyi fo­kát sem érte el, mint a­mennyit a mostani választásoknál csaknem ugyan­azon polgárság a veszedelmesebb de­magógok uralma és lázítása alatt képes volt felmutatni. Elég!­s tisztában vagyunk minden­nel , egymással leszámoltunk, többé egymáshoz semmi közünk. Önként kö­vetkezik ezekből, hogy a helybeli sza­­badelvű­ párt a helybeli függetlenségi párttal többé semmi téren, sem köz-, sem társadalmi ügyekben solidáris vi­szonyban együttesen soha nem működ­hetik. Mert lélektani képtelenségnek tartjuk azt, hogy a­kik bennünket politikailag becsteleneknek tartanak, ugyanazokkal más téren kezet fogva, barátságot színlelve közösen haladjunk ! A koczka el van vetve; az a kérdés, mi teendője van ezekkel szemben a sza­badelvű pártnak ? Megmondjuk határozottan , sine ira et studio, de a helyzet teljes és vilá­gos felismerése mellett leplezetlenül, egész őszinteséggel. Mondja ki a szabadelvű párt hatá­rozottan , hogy a függetlenségi párttal többé — a fentebb elősoroltaknál fog­va — semmiféle solidaritásba nem lép, azt teljesen ignorálni fogja , s községi, úgy mint társadalmi kérdésekben egye­dül saját belátása, saját öntudatos meggyőződése és intenziója alapján fog eljárni. A szabadelvű párt oly értelmi erő felett rendelkezik, hogy ezen czélt minden aggodalom nélkül kitűzheti és megvalósíthatja, mert saját kebelében feltalálja az ahoz szükséges elemeket. Ez legyen tehát határozott czélja , irány­pontja és fő törekvése a szabadelvű­­pártnak. A­ki a czélt akarja, akarnia kell az eszközöket is. Nem tisztességtelen és nemtelen fegyverek használatát ért­jük, hanem a czélnak megfelelő, soha nem tétovázó és nem ingadozó határo­zott eljárást. Itt is a függetlenségi párt teljes ignorálását és számon kívül ha­gyását tartjuk a leghelyesebb útnak és módnak. A­kikkel mi erkölcsi ala­pon együtt nem működhetünk, együtt­működni önérzetünk tiltja, azokról ott sem kell tudomást vennünk, a­hol a reánk bízott ügyek vezetéséről, kor­mányzatáról és igazgatásáról van szó. Egyszóval az ő közreműködésöket semmiféle téren sem kell igénybe és alkalmazásba venni, intézzék és végez­zék ők a maguk dolgát nálunk nélkül, majd mi is elvégezzük a magunkét e nálok nélkül. És itt erre vonatkozottan komolyan felhívjuk pártunk intéző köreit és ve­­zérférfiait, hogy e tekintetben sem el­­tántoríttatni, sem megkérleltetni, sem pedig legkevésbé megfélemlíteni magu­kat soha semmi szín alatt ne engedjék, hanem a rendelkezésükre álló törvé­nyes és hatalmi eszközöket az öntuda­tos jezés, és legjobb meggyőződésünk szerint a közügyek és közjó érdekében alkalmazásba venni és ne mulasszák. A függetlenségi párt a hatalom legve­szedelmesebb fegyverével, a lázítás, izgatás és gyalázás meg nem enged­hető eszközeivel élt ellenünk, sőt nem­csak élt, hanem azzal vissza is élt; — nemcsak jogunk, de kötelességünk nekünk is a hatalomnak törvény által megengedett eszközeit ellene, ha szük­ség mindenütt és mindenkor felhasz­nálni. Ez a mi nézetünk és álláspontunk a mostani helyzettel szemben ; ismétel­jük, hogy volt időnk kedélyünket le­csillapítani, s a szenvedett bántalma­­kat feledni, tehát higgadtan és meg­fontolva mondtuk el véleményünket. Bukjunk ha kell a föld poráig, és in­kább vesszünk, mintsem meggyalázva gyalázóinkkal kezet fogjunk ; de viszont használjunk fel minden perczet s ra­gadjunk meg minden alkalmat arra, hogy pártunk győzelmét és uralmát biztosítsuk, s ezen győzelem legyen aztán igazán teljes győzelem. Felhívjuk a szabadelvű­ párt vezér­bizottságát, hogy mindezeket fontolóra véve, saját kebelében vegye mielőbb beható tárgyalás alá, és tegye meg ez irányban a szükséges lépéseket és intézkedéseket. Pártunk tagjaihoz pe­dig hasonló kérelemmel fordulunk, hogy ezen irány követésében és el­érésében közös érdekünket tehetségük szerint támogatni és előmozdítani szí­veskedjenek. Lassú, de folytonos mű­ködés vezethet czélhoz, kitartás a győ­zelemhez. Ha ezt követi és szigorúan megtartja a szabadelvűípárt, akkor jö­vője biztosítva van, s hogy biztosítva legyen, az egyedül tőle függ. Gondolja meg kiki, és a szerént cselekedjék! KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Tizenharmadik. — Verses könyvemből. — Tizenkét gyermeke volt szegény anyámnak. A gyermek­áldásból bőséges kegy ez. Fölötte az évek gondterhelve szálltak: Ennyi gyermek üdvet — de hát mit szerez! De teremtetéskor szive már arany volt, Tündökölő gyémánt benn a szeretet. Küzködés, búbajra ő hát mit se gondolt. Oh, hogy gondolt volna ki úgy szeretett! Szeretet fényével világíta nékik, Szeretet lángjánál melegettek ők. És midőn sóhajtott, sohasi az égig Szálltak, onnan áldást rájok kérendők. De az áldás — talán szive próbájára — Nem jött, csak az átok: a hideg halál. S letarolva egyet, meg kettőt utána: Ő, bár szive vérzik, de nyugtot talál. A hit balzsamával kötözgeté sebét : „A mit égben adtak elvehetik ott“. Aztán v­égre vetvén könyben úszó szemét, Bárha szenvedett is, de megnyugodott. És megszirógatva még kilencznek arczát, Megsimitva lágyan barna fejeket: Ez üdv feledtető kebelének harczát, Tágítva rajta a kint, e bősz övét. Sólyomként az idő repül, évek telnek, Anyám reménye nő és örvend ezért. „Isten áldásából elég kilencz gyermek“ — Szól, hogy fölnevelje esd az ég kegyért. Ím de ismét év jő, jő­­m a hetedik ! És a kebel alatt sarjad új remény. Gond lázad a főben. Az év be nem telik — Tizenharmadikul megszülettem én. Tizenharmadikul ! ... és mit a szeretet Tizenkettőnél már előbb külön oszta: Egy lánggá csap össze, engem melengetett Jó anyám e lánggal, reám pazarolta. Áldást nem kívánok, nem tudok én ahoz. Azért ezt kívánni nem adatott meg. Nem — nem illenék az hozzám, ajakamhoz, Szentséges porához, mit csak szó rebeg. Felserdültem , immár ifjú levék karján. Átkom is áldás jön vezető kezén . . . ... Egy perez és az immég pirosból lesz halvány, Jó anyám terítve a halál jegén. Ah ! egy áldatlan perez­­ halál az egészség; S engem a vezértől foszta meg a menny: Ki szivének tüzén, hogyha talán vétnék, Felolvasztná a bűnt és nem fogna szenny. De ő nincs! Azóta kalauz kar nélkül járva a világot, majd­ majd elesem. És ha szivem remeg és az agyam szédül: Várakszom az estre, csillagát lesem. És ilyenkor lelkem beszél szellemével S erőt nyer küzdeni jól a lét csatákon És bár jóért, szépért teszem-lelkem mivel: Csak el-elsohajtom: mért lett tizenhárom?! Minke Béla. Egyszerű kis történetkét mondok el. Egyszerű — de nagyon — nagyon szomorú. Együtt éreztem az itt szereplőkkel. Életemben sohasem írtam másról, mint mit vagy magam éltem át, vagy pedig arról, a­mit tökéletesen átéreztem. Ez alkalommal is tényekről beszélnek az általam papírra vetett betűk . .. Néhány hét előtt egy szomszéd város­kában voltam. Rokonaim vannak ott, de itt tartózkodásom czélja nem rokonaim meg­látogatása volt. Egy szegény, szerencsétlen család sorsát akartam kipuhatolni. E csa­lád — a kenyérkeresőt — az apát vesz­tette el. . . Kimentem a szabadba. Gyönyörködtem az új életre ébredt természet ezerféle játé­kaiban. „Tavasz volt!“ Oh, szép, szép a­­ természet ilyenkor — oly szép az élet! Befordultam a község temetőjébe. Oly sajátságos érzések fogtak itt el... Különben itt a holtak tanyáján még azok sem marad­nak egészen megihletlenül — kik a zajos élet közben elfelejtik néha a halálra is gondolni... — A temető egyik zugában frissen föl­hányt sir — a sir körül három apró gyer­meknek megpillantása alkalmából támadt bennem az az eszme, hogy e kis történetkét­­ megírom. Bozót s ne­hány akáczfa választott el a gyermekektől. — Miatyánk — add meg a mi minden­napi kenyerünket! — a legkisebb leányka imádkozott. Közelebb léptem . . . Mint a puska­lövésre fölriadt vad ugrált szerte a három gyermek a mint megpillantott. — Hova gyermekek, minek szaladtok, jöttek csak közelebb! Mind a három hozzám jött. — Mit csináltok ti itt? Talán meghalt valamelyik testvértek? A fiú — a nyomorúság legteljesebb alakja — a sírástól nem birt kérdésemre felelni. Annál gyorsabban válaszolt a kis Irma s a még kisebb Lujza. Elmondák, hogy nincs apjuk, el, hogy tegnap óta itt van eltemetve édes­anyjuk is. Aztán reám füg­­geszték égszin kék szemeiket s várták, hogy még valamit kérdezzek. Fölismertem a sorsüldözötteket. Önkény­­telenül könyekre fakadtam. A gyermekek velem sírtak. — Édes bácsi — szólt most a kis Irma — tegnap óta egészen el vagyunk hagyatva — tegnap óta — mióta jó anyánk itt nyugszik. Istenem, Istenem , mi lesz belőlünk ? — Tehát senkitek sincs? senki sem gon­dol veletek? — Atyánk ott esett el Boszniában — senkink — senkink e nagy világon ! Tegnap reggel óta semmit sem ettünk. — Szegény, szegény gyermekek ! jertek velem — majd kaptok enni. Magammal vittem a kicsikéket — enni adtam nekik. Isten viselje gondjukat! —Így szóltam magamban — mikor tőlük elváltam. Isten gondjukat viselte! Atyjukat meglőtték az insurgensek Boszniában. Anyjuk , miután oly soká volt Egyszerű történet. — Rajz. — Kinek szive van, ki képes együtt érezni a szerencsétlenekkel, az olvassa el e pár sort. A kőszívű azonban tegye félre azokat. Közegészségügyünk. — A Fölolvasó Társaság márczius 16-iki estélyén föl­olvasta Dr. Csabay Géza. — (Folytatás.) Fegyverrel is rendelkezünk már ezen betegségeket okozó bacteriumok ellenében, az antisepticus szerekben; azonban ezen fegyverrel még nem igen tudunk bánni, csak itt-ott tudjuk ellenükben felemelni. Az igaz, hogy a tenyészfolyadékban antisepticus szerekre megsemmisíthető­k a bacteriumok; igen ám, de itt látható el­lenséggel van dolgunk, mely üvegedényben foglaltatik; azonban nem így fordul az elő a természetben s épen nem igy az emberi szervezetben. Ha itt akarnánk a kórnemző bacteriumokat megsemmisíteni, annyi fertőt­lenítő anyagot kellene a szervezetnek nyúj­tani különösen heveny fertőző bántalmaknál, hogy annak szervei épen oly arányban tar­talmazzák az antisepticus szert, mint a­mily hígításban azok a bacteriumok meg­ölésére képesek. így a carbolsavnak leg­alább 1%-os oldata az, a­mely már képes a bacteriumokat megsemmisíteni; ha most már a test nedveit 1%-sé tennénk carbol­­sav tartalomban, megöletnének a bacteriu-

Next