Kecskeméti Lapok, 1890. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1890-02-23 / 8. szám
XXIII. ÉVFOLYAM, 8. szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre 5 frt—kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre . . 2 * 50 * Egy nám ára 12 kr. Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK : III.TIZED, BUDAI-ÚTCZA, 189. SZ. KIADÓ-HIVATAL, BUDAI-ÚTCZA, 186. SZ. HIRDETÉSI DÍJ 4 hasábot pátit tolv a kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bílytgdij mindenben/UVátért 30 kr. 1890. FEBRUÁR 23. Andrássy Gyula gróf, 1823—1890. Deák Ferencz halála óta egyetlen jelesünk elhunyta sem keltett oly megrendítő nagy hatást, mint gróf Andrássy Gyuláé. Megszűnt élni az a férfiú, kit Deák Ferencz a nemzet gondviselésszerű férfiának nevezett, a ki első rangú tényező volt hazánk újabb történetének alakulásában, a kinek utóbb fontos szerep jutott a világrész történetének intézésében is. Halála a művelt világ minden pontján résztvevő figyelmet kelt, mert működése messzire túlhatott hazánk határain. Meghalt az államférfiú, kinek zsenialitása és bölcs előrelátása megóvta egy világrész békéjét és az erőszakos hódításokra, az európai disszolucziókra vezető áramlatok felett fényesen győzedelmeskedett. Gróf Andrássyban meghalt a dualizmus megvalósítója, ki a monarchia mindkét részének belviszonyait erős kézzel rendezte és összhangba hozta a dualisztikus kapocs megerősítésére. Elvesztettük benne azon kimagasló alakot, ki Kossuth, Deák és Széchenyi társaságában az „új Magyarország“-nak a létező viszonyok alapján megteremtője, realizálója volt. E tekintetben övé az érdem a szervezésben és konszolidálásban. És minden téren, hol működött, úgy is, mint magyarállamférfiú, úgy is mint külügyminiszter működésével, alkotásaival fényt dicsőséget és maradandó emléket szerzett a magyar névnek. A jól végzett munka után kihűlt szivére, melynek minden dobbanása a nemzeté volt, minden magyar fájó szívvel könyörgi le az Ég áldását. Sírja fölött ott ragyog a legszebb koszorú: a nemzet elismerésének hálája. E koszorú leveleit nem tépheti le az idők vihara, sőt fényesebbé fogja azt tenni a későbbi idők megtisztult ítéletéből merített elismerés. A nagy halott korszakot alkotó érdemeinek felsorolása nem lehet feladatunk. A nemzetet ért veszteség nagyságát Jókai Mór koszorús írónk a „Nemzet“ I. évi február hó 18-iki számában a következő megható sorokban tudatja: Leomlott a Pharosz! Maga a világító torony. De az őrlény, melyet magasan hordott, nem hunyt el vele együtt, az ott marad, éjben, viharban jelezni a biztos révpartot. Egész élete egy hosszú út volt a haza és a szabad eszmék szolgálatában — egyik veres padtól a másikig. — S megadatott neki, hogy még életében egy messze pillantást vethessen a halhatatlanságba. Megadatott neki a ritka kegy az égtől, hogy alkotásait tovább élni s a jövendőkön uralkodni lássa. Kétszer koronázott: egyszer a király felkent fejére, másszor a monarchiára tette fel a koronát. Kétszer diadalmaskodott, nem harczban, de békében; egyszer a monarchia, másszor Európa békéjének megalapításakor. S az alap, mit letett, csak szilárdult, nem ingadozott soha. Mert ez az alap, melyre nagy művét építé, mind benn, mind odakünn a népszabadság életre keltése volt. Bátor kézzel merte komoly valósággá tenni azt a szent nagy eszmét, amit mások csak káprázatul használtak addig, s azzal egy új korszakot alkotott meg, mely magát visszatereltetni többé nem engedi. Van egy régi ázsiai népmonda, mely ezredeken át fentarta magát: az óriás Góg és Mágog hadairól, kiket hajdan a diadalmas Nagy Sándor, a művelt nemzetek egyesült erejével, hozzájárulhatlan hegylánczok mögé bezárt. És azután, hogy messze időkig megvédje tőlük a világot, tizenkét óriási harsonát állított fel a hegyek ormaira, amikbe ha belefúj a szél, megszólalnak, s a kitörni készülő óriások hadát visszariasztják. E békeintő kürtök egyike bizonyára Andrássy nevét fogja hangoztatni azonokig! Mikor visszavonult is, megmaradt az ország és a király tanácsadójának, kinek szavai a jóslatok és itéletmondások erejével birtak; a szó legdicsőbb értelmében „pontifex“ , ki fenyegető rianások partjait aranyhiddal tudta áthidalni. Megérte azt a győzelmet, hogy amiket megjósolt, az mind beteljesült; amit tervbe vett, az megvalósult; megérte azt, hogy azon ellenesei, kik ugyanazon ezélt, de más úton akarták elérni, mind megtértek az általa megirányzott útra, s nevét, mit egykor behomályosítottak, saját kezeikkel önkényt tisztára mosták; megérte a csak holtak számára adatott nagy kiváltságot, hogy még éltében, aki csak szólt felőle: „nis,nisi bene.“ Most már át van adva nagy neve a történelemnek; alkotásai az utókornak, hamvai a haza földének. De egy nemzet hálája nem elég, hogy őt fel magasztalja; nem elég a hármas halom s a négy folyós veresmező, hogy őt betakarja; nevének ragyogni kell ez egész világrész felett, —s a mig ebben nemzeti létüket féltve őrző népek laknak, — a mig a népszabadság fogja dönteni a harczot, diktálni a békét, addig e nagy szellemnek élni kell az áldó örök emlékezetben! A kecskeméti-lajosmizsei vasútállomásról. Midőn a legutóbb tartott törvényhatósági bizottsági gyűlésen 16 szavazattöbbséggel elhatároztatott ,hogy a — most már — Budapest-kecskeméti vasútállomás a serház laktanya helyén építtessék, azt hittük, hogy a sokáig vajúdó vasútügy minden tekintetben teljes megoldáshoz jutott. A „Kecskeméti Lapok“ újdondásza azonban e hitünkben megingatott amaz újságolásával, hogy némelyek megakarják appellálni a közgyűlésnek e határozatát, mert szerintük egy a görög temető tájékán épülendő állomás a közönség érdekeire nézve előnyösebb volna. Rövidebb volna a pályatest, tehát építkezési megtakarítást lehetne elérni. Rövidebb volna a szállításra használandó út, tehát szállítási költségmegtakarítás állana elő. Ha kacsává válik a fenti újdonság, akkor a mi nézetnyilvánításunk természetesen kárba veszett, — ha csak arra nem lesz alkalmas, hogy az elégedetlenek közül azokat, akik a magánérdek miatt nincsenek nagyon elfogulva, — megnyugtatni képes lesz, de ha csakugyan komoly az appelláló szándék, akkor nem múlta idejét, hogy az okokat mellette és ellene felsoroljuk. Miután pedig e czikk írója teljesen helyesli a közgyűlés határozatát, tehát lehetőleg csak az amellett felhozható okok felsorolására szorítkozik. Három kilométernek állíttatik az útvonal megtakarítás azon esetben, ha az állomás a görög temető mellett építtetnék fel, talán nem veszi tőlünk zokon senki, ha— laikus—létünkre e felől kételkedésünknek adunk kifejezést. A görög temetőtől a serházkaszárnya — ha a vasútirányt onnan egészen szegletbe vesszük is, — nincs 1/2 kilométer távolságra. Mert ha a városház mellől az izsáki úton, az abból benyúló legelső kis bejáró közig 3 kilométer a távolság — pedig erről a ki akar, meg is győződhet—akkor nem messze áll a valósághoz az az állításunk, hogy a görögtemető a serház-laktanyáig nincs felényi távolság. De eltekintve attól, hogy mi a görög temető szűk környékét egy élénk forgalmú állomás létesítésére nem tartjuk alkalmas helynek — ha pedig bővíteni akarjuk, az nagyobb pénzáldozatot igényel, — semmiképen se tartjuk magát a helyet olyannak, amely bármiféle nemű szállítmányra nézve útba esnek. Nem tarthatjuk meggazdálkodottnak azon összeget sem , amely — mint állíttatik— a 130.000 írtból megtakaríttatnék azon esetben, ha az állomás a görögtemető tájékán épült volna, mert aki városunk ama részét ismeri, annak be kell látni, hogy a város központjából oda egyetlen utczánk nincs, amely nagyobb forgalomra alkalmas volna. Ha pedig házsorokat kell megvennünk, hogy azok helyén utczát nyissunk, ez olyan megtakarítás lesz a város közönségére nézve, amely jó néhány ezer forint veszteségnek is beválik. Ez a megtakarítás a százharminczezer írtból megtakarítható összeg rovására szép kiadási summával szerepelne városi pénztárunkban. Igaz, hogy a város a nagyobb forgalmú utczáit lassan-lassan követted , de hát nem menne-e az a csongrádi-, budai-,, szolnoki utczák stb.ro-