Kecskeméti Lapok, 1891. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1891-11-08 / 45. szám

XXIV. ÉVFOLYAM. 45. Szám. 1891 NOVEMBER 8. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ ______ ✓ HIRDETÉSI DÍJ : Egész évre 5 frt— kr. Negyedévre 1 frtfiOkr. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP .h„4w JITTM,... félévre. . 2,50. Egy ..ám ár. 12 kr. Jeln.es hirdetéseknél árbeeszedés adatik —-- MEGJELENIK MINDEN VASARNAP . Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. SZERKESZTŐ LAKIK: III. TIZED, BUDAI-ÚTCZA, 189. SZ. KIADÓ­HIVATAL, BUDAI-ÚTCZA, 186. SZ. Bilytgdij minden beiytatd, ért 30 kr. —M—MWW——I——— —— IMII — ||| II II l­ I| I ~n A vadászati törvény módosításához. Városunk törvényhatósága október hó 27-ikén tartott közgyűlésében elhatározta, hogy — tekintettel azon óriási károkra, melyeket a mezei nyálak múlt télen a gyümölcsfákban okoztak, a vadászati tör­vény módosítása iránt az országgyűléshez fölti és javaslatát pártolás végett a megyék­nek és a törvényhatóságoknak megküldi. Az e kérdést tárgyazó, szépen kidol­gozott javaslatot közérdekű voltánál fogva egész terjedelmében közöljük: Mélyen tisztelt Képviselőház! Az ország szentesített törvényeit tisz­teletben tartani, az abban foglalt rendel­kezések előtt meghajolni, s mindaddig, míg csak fennállanak, rendeleteik szerint csele­kedni , úgy az egyes polgároknak, mint testületeknek elengedhetlen kötelessége. Mindazáltal azon tisztelet és kötelesség­szerű alkalmazkodás, mely eként az érvény­ben álló törvényekhez kötött kívánalmat képez, nem zárja ki azt, hogy a törvények egyes rendelkezései jogos kritika alá vétes­senek azon szempontból, hogy ugyanazon közjó érdekében , melyre való tekintettel a törvény létrejött, más czélszerűbb intézke­désekkel cseréltessenek fel, ha a fennálló törvény rendelkezései helyén nem levőknek, vagy épen károsaknak tűnnek fel. Ez minden polgárnak és minden arra hivatott testületnek politikai joga, melyet szavazati, kérelmi, vagy egyéb joga útján gyakorolhat, s ez értelemben a törvény rendelkezése ellen ,­­ ha az károsnak bizo­nyul , — felszólalni nemcsak joga, hanem kötelessége is. Ily szempontból véve törvényeinket bírálat alá, azon hatásból és közvetlen tapasztalásból ítélve, melyet azok alkalma­zása átalában előidéz, mely tehát a törvé­nyek végrehajtása körül támadt közérzület­nek nevezhető, bátran elmondhatjuk, hogy fennálló törvényeink között egy sincs , mely a jogos kritika megítélő szavát úgy fel­keltené , mely az igazság és jog szempont­jából annyi alapos panaszra adna alkalmat, mint a vadászat gyakorlásáról szóló 1883. évi 20-ik törvényczikk. E törvény szerint a vadászati jog a földtulajdonnak elválaszthatlan tartozéka, de e kijelentés után nyomban következik, hogy mégsem az, mert az átalános kijelentés alól kivételek vannak, melyekből kitűnik, hogy csak a nagyobb birtokosok részére szól a törvény által kijelentett azon bizto­sítás , hogy a vadászati jog a földtulajdonnak elválaszthatlan tartozéka; akinek pedig földje nem bir 200 hold területtel, vagy nem bir 50 hold területtel és nincs három ugyanoly nagyságú földdel biró szomszédja, kik vele a vadászati jog gyakorlására egye­sülnek, annak hiába van földje, nincs vadá­szati joga, földtulajdonának a vadászati jog nemcsak nem elválaszthatlan tartozéka, de még nem is tartozéka, mert annak birtokán a vadászati jogot a törvény rendelkezésénél fogva bérbe adják, habár azt az illető tulajdonos nem akarja is. Ilykép esik meg az, hogy a kisebb föld tulajdonosa saját földjén a vadászati jogot nem gyakorolhatja; saját földjéről a vadá­szat gyakorolhatására nézve a tulajdonjog minden szentsége mellett is ki van zárva; sőt e jogot a törvény kényszerítő rendel­kezésénél fogva át kell engednie azoknak, kik a vadászatból sportot űznek, s míg ők a tulajdonos birtokát gázolják, a tulajdonost megillető vadászati jogot gyakorolják, addig a gazda eltűrni kénytelen, hogy vad és vadász birtokát és terményeit károsítják. A tulajdon feletti szabad rendelkezés joga eként oly erősen van megtámadva, melyet a magánjog és igazság szempont­jából semmikép, de a czélszerűség és szük­ségszerűség szempontjából is csak erős közérdek által lehetne igazolni. Csak látszólag igazolja, de alapjában véve még csak nemm is enyhíti ez intézkedést, ez igen nagy jogmegszorítást az, hogy a bérbe kiadott vadászati jog után járó bér­összeg a tulajdonosok közt felosztatik, vagy az a községi pénztár javára szolgál,­­ mert a földtulajdonos rendszerint birtokának holdjára eső néhány krajczárért kénytelen a jogmegszorítást tűrni, s a bérbeadás aka­rata ellenére történik és a vadászati jogot — bármint akarná is, — nem gyakorolhatja. Ez állapot pedig a földtulajdon feletti szabad rendelkezés jogáról szerzett fogal­makkal össze nem egyeztethető. Össze nem egyeztethető különösen oly vidéken, mint városunk törvényhatósága, mely temérdek apró birtokot foglal magában , miket a lakosok eleitől fogva szabadon adtak-vettek , mert lakosságunk az úrbér idejében is csak úri adót (censust) fizetett, de el nem idege­níthető jobbágytelkei nem voltak. Ilykép a sok apró birtok miatt mond­hatni egész törvényhatóságunk roppant te­rületén a vadászat joga a község által kényszer útján bérbe van adva, mert a 120,877 hold 727 □ ös Kecskemét adóköz­ségbeli földbirtoknak nem kevesebb, mint 6346 birtokosa van , s eként egy birtokosra átlag véve, nemhogy 50, de még 20 hold területű birtok sem esik. Az ily kis birtok vadászati joga bérbeadás alá kerül s a bérbeadás által a tulajdonos saját birtokának jogszerű tartozékából ki van szorítva, sőt a tőle elvett jogot más gyakorolja, ki a birtokot károsítja. Nem menti ez intézkedést, hogy a kárt tevő vadász kártérítéssel tartozik, mert a tulajdonos gazda ezerféle károsodásnak van­­ kitéve addig, míg kárát csak egyszer is megtéríttetheti. A gazda birtokán mindenkor jelen nem lehet, s ha jelen van is, sokszor a kárt tevő vadászt nem ismeri, kárát tagadása ellenében igazolni nem tudja, s a kártérítési keresettel legtöbbször csak időt és pénzt fecsérel, miért is az esetek nagy többségében a kárt csak a földtulajdonos viseli. Ez állapot ellen az igazságos jogérzület nem ok nélkül támad fel, mert a vázolt megszomorító intézkedésnek egész indoka mindössze a vadállomány üldözésének meg­szorításában, a vadállomány fenntartására irányuló kíméletben nyilvánul, mely vad­állomány azonban csekély értékénél fogva nem érdemli, hogy miatta az igazság és jog elvein annyi csorba ejtessék, hogy az igazságról és a jogról a nép érzületének ily példa szolgáltassák , hogy a jog megszorítása annyi kártételnek legyen kútforrása, melyet a vad és vadász okoznak. A kimért vadállo­mány még azon költséget sem érdemli, melybe sportot űző vadászainknak kerül. Ennek lehetővé tétele végett mások földjeiből vadászterületeket alakítani, a magántulajdonjog szabadságából a földbir­tokost kiszorítani, annyi kártételre alkalmat adni nem egyez meg a jogegyenlőség és felvilágosodás századának fogalmaival , ha­nem az a régi kor szellemének köztünk maradt kísértete, azon régi idő jogrend­szerének maradéka, melyről Tiborcz oly igazolt kétségbeeséssel mondja: Szép földjeinkből Vadászni berkeket csinálnak , a Hová nekünk belépni nem szabad. S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk Egy rész galambfiat, tüstént kikötnek .... A régi kor e szelleme méltóbban ér­demli meg a kipellengérezést, mint az, aki saját földbirtokán vadászatot gyakorolván, vadászterület hiánya miatt büntetést vesz, mert hiába a vadállomány kímélésének han­goztatása, mégis csak a szívből fakadó igazság marad, hogy mindenki a maga jo­gos szerzeményén vadásszon, mely tulajdo­nát képezi, vagy melyet a tulajdonostól annak akaratával bérelt; aki pedig a vad­állományt kímélni vagy tenyészteni akarja, saját birtokán tegye azt, s ott állítson va­daskerteket, ne a másén. * Ezek azon átalános érvek és kifogá­sok , melyek a vadászat gyakorlásáról szóló törvénynyel szemben felmerülnek, s melyek miatt intézkedéseit — a törvény iránt tartozó minden tisztelet mellett is, — a közérzület igazságosaknak elfogadni soha nem fogja. De hogy ez ügyben szavunk felemelé­sére minket nem valamely igazolatlan elé­gedetlenség vezet, hogy továbbá a vadászat gyakorlásáról szóló törvény ellen még egyéb tekintetben is igen alapos kifogások merülnek fel, az átalános hangulat jellem­zésére szolgáló indokok fentebbi kifejtésén túl részletes érveink s még inkább meg­győző adataink és indokaink vannak me­lyek kellően igazolják azt is, hogy a va­dászati törvény által teremtett helyzet — legalább városunk törvényhatóságának te­rületére nézve — már tovább teljesen eltűr­­hetetlen. Ismeretes az egész ország előtt, hogy városunk lakossága a természet mostoha­­sága folytán áldatlan homokvidékre van KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Amerikai levél, New-York, 1891. okt. 18. Kedves Barátom! Midőn meg akarok felelni ígéretemnek, hogy utazásomról s az általam látottakról és tapasztaltakról becses lapodnak némi tudósítást küldjék, teszem ezt annál szí­vesebben, mert elutazásom alkalmával kecs­keméti barátaim, ismerőseim és jóakaróim részéről, a csekélységem iránt való rokon­­szenvnek és jóindulatnak annyi jelét ta­pasztaltam , hogy azt soha feledni nem fo­gom s az erre való visszaemlékezés a mesz­­sze távolban, az idegen nép között is föl­deríti egyedüllétemet s kedves idők emlé­két varázsolja lelkem elé. Csak arra az egyre nézve kérek el­nézést kegyes olvasóinktól, hogyha időn­­kinti leveleim talán magukon viselik a gyors munka bélyegét, az iránt ne legyenek túlságosan szigorúak. Abban az országban élek, hol közmondás szerint „az idő pénz“ (time is money) s ezt az időt kitűzött fel­adatom érdekében nekem is jól ki kell használnom s a mi czélomon kívül esik, arra valósággal ott és úgy lopom az időt, a­hogy lehet. S igy bizony megtörténhetik, hogy különösen tárgyam bősége mellett a vendéglőben , lakásomon , a különféle inté­zetekben , szaggatott időközökben írott le­veleim nagyon is magukon hordják ennek a szaggatott munkának a nyomát s any­­nyival is inkább, mert alig 10 napja va­gyok Amerikában s máris veszem észre, hogy a lázas, gyors munka, mikor körü­löttem mindenki lót, fut, szalad — engem is megkapott. De kárpótlásul, azt hiszem meg fogják találni­­. olvasóim leveleimben az újdonságnak, érdekességnek ingerét. Mihelyt európai ember a lábát erre a földre teszi, az új világnak, új szokásoknak úgyszólván egész özöne zúdul reá, úgyhogy válogatás nélkül csak bele kell markolni s a­ki nem ismerős ezekkel, annak a leg­egyszerűbb nyelven is a sajátságos és meg­lepő dolgoknak egész tömegét lehet elme­sélni. Nem akarok azonban mindjárt bele­­ugorni a dolgok közepébe; elbeszélem előbb,­­ hogy hát miképen esik meg egy utazás Európából Amerikába s nevezetesen, mi­lyen volt az enyém? Az alkalmatosságok, melyekkel Ame­rikába lehet jönni, sok­félék. Lehet jönni az angol hajóval Londonból, Liverpoolból; franczia hajóval Havre-ból, Boulogne­ból; belgával Antwerpenből; némettel Brémából, Hamburgból; hollandival Rotterdamból stb. Én a hollandi vonalat választottam, kü­lönösen azért, mert ez a hajótársaság kü­lönösen űzi a kivándorlók szállítását s a magyarországi kivándorlás is nagyrészt erre veszi útját s én óhajtottam általában meg­ismerni egy olyan kivándorló publikumot s legkivált a magyarországi kivándorlás mérvéről akartam tudomást szerezni. Hajónk a „Maasdam“ szept. 26-án reg­gel 7 órakor volt Rotterdamból indulandó. Én már szept. 25 én Rotterdamba érkeztem s hogy itt egy u. n. „Bauerfänger“ banda körmei közül szerencsésen megszabadultam, az ha nem is valami kiváló kaland, de mégsem utolsó dolog. Hát az úgy történt, hogy mikor a hajóállomás körül lézengtem, egy megnyerő külsejű csinosan öltözött fiatal­ember megszólított s a hajó után kérdezősködött, aztán egészen hozzám csat­lakozott. Elmondta, hogy ő is Amerikába megy Ohio-ba atyjához s rokonainál volt látogatóban Németországban. A tengeri be­tegség ellen nagyon dicsért valami hollandi pálinkát. Bementünk egy czukrászdába meg­kóstolni , ő fizetett helyettem is, mert úgy­mondá ő hivott be. Mutatott aztán sok amerikai pénzt, aranyat, bankót, cheque-et egy bankárhoz s adta a gazdag embert. Bementünk aztán együtt több ká­véházba , sörházba s az én emberem min­denütt erőszakkal fizetett helyettem is, számtalanszor hangsúlyozván mennyire örül a szerencsének. Hiányos geográfiai ismere­­tetei azonban Amerikáról nekem csakhamar föltűntek s aztán mikor óráját úgy mutatta, hogy az new-yorki idő szerint jár s az 2 órával a rotterdami előtt volt, holott kö­rülbelül 6 órával késni kellett volna, akkor már sejtettem, hogy balekfogóval van dol­gom. Revolverem nálam volt, nem féltem s kiváncsi voltam a végére. Estefelé emberem behitt egy kisebbszerű kávéházba. Ott a szomszéd asztalon esetleg heverő kártyánál néhány bűvészmutatványt mutatott. Erre m egy úr hozzánk lépett, hogy ő még különbet tud. Aztán fogadtak, az én emberem nyert — nyert sok aranyat. Felszólítottak engem is, de az idő már sötétedett, körénk egyre többen gyülekeztek s én látván, hogy a banda kezei közt vagyok, felugrottam s re­volveremet szorongatva gyorsan fizettem és kiugrottam az ajtón. Alig haladtam 20 lépést, emberem képéből kikelve szaladt utánam, hogy minden pénzét elnyerték, a checque-je ugyan meg van, de addig is mig arra valamelyik rotterdami bankártól pénzt kap, kölcsönözzek neki két hollandi irtot. Odadobtam neki s érthető gúnynyal még azt a tanácsot adtam, hogy jelentse föl az egész bandát, mert a­kik a kávé­házban voltak mind rablók és tolvajok. Másnap a hajón hallottam elbeszélni, hogy a tapasztalatlan szegény kivándorlók közül többen is áldozatul estek hasonló emberfosztogatók manőverjeinek. Szept. 26-án már reggel 5 órakor a „Maasdam“-on voltam. Hatalmas egy hajó.­­ A létező személyszállító hajók között a leg­nagyobbak közé tartozik s a hollandi-ame­rikai gőzhajótársaság hajói között az egyet­len , melylyel még semmi szerencsétlenség nem történt. Ezt is örömmel vettük tudomásul. Pompás időben, fellobogózva indultunk el s a kikötő összes hajóinak legénysége „hur­rah“ kiáltásokkal kívánt szerencsés utat. Rotterdam tudvalevőleg a Rajna part­ján fekszik (melyet Hollandiában Maas­­nak neveznek), de a Rajna itt már oly mély, hogy a legnagyobb tengeri hajókat elbírja. Rövid 2 óra alatt elértük a nyílt tengert, mely csípős hűvös széllel s erősen felkorbácsolt hullámokkal köszöntött ránk. Hamarosan benne voltunk egy csinos kis tengeri viharban s eleinte csak gyönyör­ködtünk benne mindnyájan, aztán láttam, hogy útitársaim sáppadoznak s eltűnnek rendre egymásután. Senki sem kérdezte, hova lettek ? Én megpróbáltam daczolni a sors­sal, a szárazföld már tünedezni kezdett, s egy ideig még érdekkel szemléltem a hul­lámzó nagy vizet meg a jövő menő hajókat, de hasztalan, mikor 1 órakor lunch-re csöngettek a sea siekness (tengeri betegség) már engem is levert lábamról. Milyen az a tengeri betegség­­. olvasóim, azt bajosan tudnám leírásból megértetni. A fej kábult, fáj, mintha szét akarna szakadni; a gyo­mor görcsös, émelyeg, undorodik mindentől s az egész test erőtlen, végtelenül gyönge. Sohasem éreztem magamat még oly nyo­morultnak ,­ mint mikor ez az állapot meg­ragadott. És ez a hajó csak megy , hány­kolódik szünet nélkül s kegyetlen fokozza szenvedésünket. Valami kínos félálomban egyszerre csodálatos nyugalmat érzek, fel­kelek s érzem, hogy a hajónk áll. A hajó elektromos lámpákkal pompásan ki van világítva, felmegyek a fedélzetre s a sötét­ben világitó tornyokat s ezernyi lámpát látok ragyogni. A franczia parton Bou­­logne-ban vagyunk, hol hajónk állomást

Next