Kecskeméti Lapok, 1891. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1891-11-08 / 45. szám
XXIV. ÉVFOLYAM. 45. Szám. 1891 NOVEMBER 8. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ ______ ✓ HIRDETÉSI DÍJ : Egész évre 5 frt— kr. Negyedévre 1 frtfiOkr. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP .h„4w JITTM,... félévre. . 2,50. Egy ..ám ár. 12 kr. Jeln.es hirdetéseknél árbeeszedés adatik —-- MEGJELENIK MINDEN VASARNAP . Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. SZERKESZTŐ LAKIK: III. TIZED, BUDAI-ÚTCZA, 189. SZ. KIADÓHIVATAL, BUDAI-ÚTCZA, 186. SZ. Bilytgdij minden beiytatd, ért 30 kr. —M—MWW——I——— —— IMII — ||| II II l I| I ~n A vadászati törvény módosításához. Városunk törvényhatósága október hó 27-ikén tartott közgyűlésében elhatározta, hogy — tekintettel azon óriási károkra, melyeket a mezei nyálak múlt télen a gyümölcsfákban okoztak, a vadászati törvény módosítása iránt az országgyűléshez fölti és javaslatát pártolás végett a megyéknek és a törvényhatóságoknak megküldi. Az e kérdést tárgyazó, szépen kidolgozott javaslatot közérdekű voltánál fogva egész terjedelmében közöljük: Mélyen tisztelt Képviselőház! Az ország szentesített törvényeit tiszteletben tartani, az abban foglalt rendelkezések előtt meghajolni, s mindaddig, míg csak fennállanak, rendeleteik szerint cselekedni , úgy az egyes polgároknak, mint testületeknek elengedhetlen kötelessége. Mindazáltal azon tisztelet és kötelességszerű alkalmazkodás, mely eként az érvényben álló törvényekhez kötött kívánalmat képez, nem zárja ki azt, hogy a törvények egyes rendelkezései jogos kritika alá vétessenek azon szempontból, hogy ugyanazon közjó érdekében , melyre való tekintettel a törvény létrejött, más czélszerűbb intézkedésekkel cseréltessenek fel, ha a fennálló törvény rendelkezései helyén nem levőknek, vagy épen károsaknak tűnnek fel. Ez minden polgárnak és minden arra hivatott testületnek politikai joga, melyet szavazati, kérelmi, vagy egyéb joga útján gyakorolhat, s ez értelemben a törvény rendelkezése ellen , ha az károsnak bizonyul , — felszólalni nemcsak joga, hanem kötelessége is. Ily szempontból véve törvényeinket bírálat alá, azon hatásból és közvetlen tapasztalásból ítélve, melyet azok alkalmazása átalában előidéz, mely tehát a törvények végrehajtása körül támadt közérzületnek nevezhető, bátran elmondhatjuk, hogy fennálló törvényeink között egy sincs , mely a jogos kritika megítélő szavát úgy felkeltené , mely az igazság és jog szempontjából annyi alapos panaszra adna alkalmat, mint a vadászat gyakorlásáról szóló 1883. évi 20-ik törvényczikk. E törvény szerint a vadászati jog a földtulajdonnak elválaszthatlan tartozéka, de e kijelentés után nyomban következik, hogy mégsem az, mert az átalános kijelentés alól kivételek vannak, melyekből kitűnik, hogy csak a nagyobb birtokosok részére szól a törvény által kijelentett azon biztosítás , hogy a vadászati jog a földtulajdonnak elválaszthatlan tartozéka; akinek pedig földje nem bir 200 hold területtel, vagy nem bir 50 hold területtel és nincs három ugyanoly nagyságú földdel biró szomszédja, kik vele a vadászati jog gyakorlására egyesülnek, annak hiába van földje, nincs vadászati joga, földtulajdonának a vadászati jog nemcsak nem elválaszthatlan tartozéka, de még nem is tartozéka, mert annak birtokán a vadászati jogot a törvény rendelkezésénél fogva bérbe adják, habár azt az illető tulajdonos nem akarja is. Ilykép esik meg az, hogy a kisebb föld tulajdonosa saját földjén a vadászati jogot nem gyakorolhatja; saját földjéről a vadászat gyakorolhatására nézve a tulajdonjog minden szentsége mellett is ki van zárva; sőt e jogot a törvény kényszerítő rendelkezésénél fogva át kell engednie azoknak, kik a vadászatból sportot űznek, s míg ők a tulajdonos birtokát gázolják, a tulajdonost megillető vadászati jogot gyakorolják, addig a gazda eltűrni kénytelen, hogy vad és vadász birtokát és terményeit károsítják. A tulajdon feletti szabad rendelkezés joga eként oly erősen van megtámadva, melyet a magánjog és igazság szempontjából semmikép, de a czélszerűség és szükségszerűség szempontjából is csak erős közérdek által lehetne igazolni. Csak látszólag igazolja, de alapjában véve még csak nemm is enyhíti ez intézkedést, ez igen nagy jogmegszorítást az, hogy a bérbe kiadott vadászati jog után járó bérösszeg a tulajdonosok közt felosztatik, vagy az a községi pénztár javára szolgál, mert a földtulajdonos rendszerint birtokának holdjára eső néhány krajczárért kénytelen a jogmegszorítást tűrni, s a bérbeadás akarata ellenére történik és a vadászati jogot — bármint akarná is, — nem gyakorolhatja. Ez állapot pedig a földtulajdon feletti szabad rendelkezés jogáról szerzett fogalmakkal össze nem egyeztethető. Össze nem egyeztethető különösen oly vidéken, mint városunk törvényhatósága, mely temérdek apró birtokot foglal magában , miket a lakosok eleitől fogva szabadon adtak-vettek , mert lakosságunk az úrbér idejében is csak úri adót (censust) fizetett, de el nem idegeníthető jobbágytelkei nem voltak. Ilykép a sok apró birtok miatt mondhatni egész törvényhatóságunk roppant területén a vadászat joga a község által kényszer útján bérbe van adva, mert a 120,877 hold 727 □ ös Kecskemét adóközségbeli földbirtoknak nem kevesebb, mint 6346 birtokosa van , s eként egy birtokosra átlag véve, nemhogy 50, de még 20 hold területű birtok sem esik. Az ily kis birtok vadászati joga bérbeadás alá kerül s a bérbeadás által a tulajdonos saját birtokának jogszerű tartozékából ki van szorítva, sőt a tőle elvett jogot más gyakorolja, ki a birtokot károsítja. Nem menti ez intézkedést, hogy a kárt tevő vadász kártérítéssel tartozik, mert a tulajdonos gazda ezerféle károsodásnak van kitéve addig, míg kárát csak egyszer is megtéríttetheti. A gazda birtokán mindenkor jelen nem lehet, s ha jelen van is, sokszor a kárt tevő vadászt nem ismeri, kárát tagadása ellenében igazolni nem tudja, s a kártérítési keresettel legtöbbször csak időt és pénzt fecsérel, miért is az esetek nagy többségében a kárt csak a földtulajdonos viseli. Ez állapot ellen az igazságos jogérzület nem ok nélkül támad fel, mert a vázolt megszomorító intézkedésnek egész indoka mindössze a vadállomány üldözésének megszorításában, a vadállomány fenntartására irányuló kíméletben nyilvánul, mely vadállomány azonban csekély értékénél fogva nem érdemli, hogy miatta az igazság és jog elvein annyi csorba ejtessék, hogy az igazságról és a jogról a nép érzületének ily példa szolgáltassák , hogy a jog megszorítása annyi kártételnek legyen kútforrása, melyet a vad és vadász okoznak. A kimért vadállomány még azon költséget sem érdemli, melybe sportot űző vadászainknak kerül. Ennek lehetővé tétele végett mások földjeiből vadászterületeket alakítani, a magántulajdonjog szabadságából a földbirtokost kiszorítani, annyi kártételre alkalmat adni nem egyez meg a jogegyenlőség és felvilágosodás századának fogalmaival , hanem az a régi kor szellemének köztünk maradt kísértete, azon régi idő jogrendszerének maradéka, melyről Tiborcz oly igazolt kétségbeeséssel mondja: Szép földjeinkből Vadászni berkeket csinálnak , a Hová nekünk belépni nem szabad. S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk Egy rész galambfiat, tüstént kikötnek .... A régi kor e szelleme méltóbban érdemli meg a kipellengérezést, mint az, aki saját földbirtokán vadászatot gyakorolván, vadászterület hiánya miatt büntetést vesz, mert hiába a vadállomány kímélésének hangoztatása, mégis csak a szívből fakadó igazság marad, hogy mindenki a maga jogos szerzeményén vadásszon, mely tulajdonát képezi, vagy melyet a tulajdonostól annak akaratával bérelt; aki pedig a vadállományt kímélni vagy tenyészteni akarja, saját birtokán tegye azt, s ott állítson vadaskerteket, ne a másén. * Ezek azon átalános érvek és kifogások , melyek a vadászat gyakorlásáról szóló törvénynyel szemben felmerülnek, s melyek miatt intézkedéseit — a törvény iránt tartozó minden tisztelet mellett is, — a közérzület igazságosaknak elfogadni soha nem fogja. De hogy ez ügyben szavunk felemelésére minket nem valamely igazolatlan elégedetlenség vezet, hogy továbbá a vadászat gyakorlásáról szóló törvény ellen még egyéb tekintetben is igen alapos kifogások merülnek fel, az átalános hangulat jellemzésére szolgáló indokok fentebbi kifejtésén túl részletes érveink s még inkább meggyőző adataink és indokaink vannak melyek kellően igazolják azt is, hogy a vadászati törvény által teremtett helyzet — legalább városunk törvényhatóságának területére nézve — már tovább teljesen eltűrhetetlen. Ismeretes az egész ország előtt, hogy városunk lakossága a természet mostohasága folytán áldatlan homokvidékre van KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA Amerikai levél, New-York, 1891. okt. 18. Kedves Barátom! Midőn meg akarok felelni ígéretemnek, hogy utazásomról s az általam látottakról és tapasztaltakról becses lapodnak némi tudósítást küldjék, teszem ezt annál szívesebben, mert elutazásom alkalmával kecskeméti barátaim, ismerőseim és jóakaróim részéről, a csekélységem iránt való rokonszenvnek és jóindulatnak annyi jelét tapasztaltam , hogy azt soha feledni nem fogom s az erre való visszaemlékezés a meszsze távolban, az idegen nép között is földeríti egyedüllétemet s kedves idők emlékét varázsolja lelkem elé. Csak arra az egyre nézve kérek elnézést kegyes olvasóinktól, hogyha időnkinti leveleim talán magukon viselik a gyors munka bélyegét, az iránt ne legyenek túlságosan szigorúak. Abban az országban élek, hol közmondás szerint „az idő pénz“ (time is money) s ezt az időt kitűzött feladatom érdekében nekem is jól ki kell használnom s a mi czélomon kívül esik, arra valósággal ott és úgy lopom az időt, ahogy lehet. S igy bizony megtörténhetik, hogy különösen tárgyam bősége mellett a vendéglőben , lakásomon , a különféle intézetekben , szaggatott időközökben írott leveleim nagyon is magukon hordják ennek a szaggatott munkának a nyomát s anynyival is inkább, mert alig 10 napja vagyok Amerikában s máris veszem észre, hogy a lázas, gyors munka, mikor körülöttem mindenki lót, fut, szalad — engem is megkapott. De kárpótlásul, azt hiszem meg fogják találni. olvasóim leveleimben az újdonságnak, érdekességnek ingerét. Mihelyt európai ember a lábát erre a földre teszi, az új világnak, új szokásoknak úgyszólván egész özöne zúdul reá, úgyhogy válogatás nélkül csak bele kell markolni s aki nem ismerős ezekkel, annak a legegyszerűbb nyelven is a sajátságos és meglepő dolgoknak egész tömegét lehet elmesélni. Nem akarok azonban mindjárt beleugorni a dolgok közepébe; elbeszélem előbb, hogy hát miképen esik meg egy utazás Európából Amerikába s nevezetesen, milyen volt az enyém? Az alkalmatosságok, melyekkel Amerikába lehet jönni, sokfélék. Lehet jönni az angol hajóval Londonból, Liverpoolból; franczia hajóval Havre-ból, Boulogneból; belgával Antwerpenből; némettel Brémából, Hamburgból; hollandival Rotterdamból stb. Én a hollandi vonalat választottam, különösen azért, mert ez a hajótársaság különösen űzi a kivándorlók szállítását s a magyarországi kivándorlás is nagyrészt erre veszi útját s én óhajtottam általában megismerni egy olyan kivándorló publikumot s legkivált a magyarországi kivándorlás mérvéről akartam tudomást szerezni. Hajónk a „Maasdam“ szept. 26-án reggel 7 órakor volt Rotterdamból indulandó. Én már szept. 25 én Rotterdamba érkeztem s hogy itt egy u. n. „Bauerfänger“ banda körmei közül szerencsésen megszabadultam, az ha nem is valami kiváló kaland, de mégsem utolsó dolog. Hát az úgy történt, hogy mikor a hajóállomás körül lézengtem, egy megnyerő külsejű csinosan öltözött fiatalember megszólított s a hajó után kérdezősködött, aztán egészen hozzám csatlakozott. Elmondta, hogy ő is Amerikába megy Ohio-ba atyjához s rokonainál volt látogatóban Németországban. A tengeri betegség ellen nagyon dicsért valami hollandi pálinkát. Bementünk egy czukrászdába megkóstolni , ő fizetett helyettem is, mert úgymondá ő hivott be. Mutatott aztán sok amerikai pénzt, aranyat, bankót, cheque-et egy bankárhoz s adta a gazdag embert. Bementünk aztán együtt több kávéházba , sörházba s az én emberem mindenütt erőszakkal fizetett helyettem is, számtalanszor hangsúlyozván mennyire örül a szerencsének. Hiányos geográfiai ismeretetei azonban Amerikáról nekem csakhamar föltűntek s aztán mikor óráját úgy mutatta, hogy az new-yorki idő szerint jár s az 2 órával a rotterdami előtt volt, holott körülbelül 6 órával késni kellett volna, akkor már sejtettem, hogy balekfogóval van dolgom. Revolverem nálam volt, nem féltem s kiváncsi voltam a végére. Estefelé emberem behitt egy kisebbszerű kávéházba. Ott a szomszéd asztalon esetleg heverő kártyánál néhány bűvészmutatványt mutatott. Erre m egy úr hozzánk lépett, hogy ő még különbet tud. Aztán fogadtak, az én emberem nyert — nyert sok aranyat. Felszólítottak engem is, de az idő már sötétedett, körénk egyre többen gyülekeztek s én látván, hogy a banda kezei közt vagyok, felugrottam s revolveremet szorongatva gyorsan fizettem és kiugrottam az ajtón. Alig haladtam 20 lépést, emberem képéből kikelve szaladt utánam, hogy minden pénzét elnyerték, a checque-je ugyan meg van, de addig is mig arra valamelyik rotterdami bankártól pénzt kap, kölcsönözzek neki két hollandi irtot. Odadobtam neki s érthető gúnynyal még azt a tanácsot adtam, hogy jelentse föl az egész bandát, mert akik a kávéházban voltak mind rablók és tolvajok. Másnap a hajón hallottam elbeszélni, hogy a tapasztalatlan szegény kivándorlók közül többen is áldozatul estek hasonló emberfosztogatók manőverjeinek. Szept. 26-án már reggel 5 órakor a „Maasdam“-on voltam. Hatalmas egy hajó. A létező személyszállító hajók között a legnagyobbak közé tartozik s a hollandi-amerikai gőzhajótársaság hajói között az egyetlen , melylyel még semmi szerencsétlenség nem történt. Ezt is örömmel vettük tudomásul. Pompás időben, fellobogózva indultunk el s a kikötő összes hajóinak legénysége „hurrah“ kiáltásokkal kívánt szerencsés utat. Rotterdam tudvalevőleg a Rajna partján fekszik (melyet Hollandiában Maasnak neveznek), de a Rajna itt már oly mély, hogy a legnagyobb tengeri hajókat elbírja. Rövid 2 óra alatt elértük a nyílt tengert, mely csípős hűvös széllel s erősen felkorbácsolt hullámokkal köszöntött ránk. Hamarosan benne voltunk egy csinos kis tengeri viharban s eleinte csak gyönyörködtünk benne mindnyájan, aztán láttam, hogy útitársaim sáppadoznak s eltűnnek rendre egymásután. Senki sem kérdezte, hova lettek ? Én megpróbáltam daczolni a sorssal, a szárazföld már tünedezni kezdett, s egy ideig még érdekkel szemléltem a hullámzó nagy vizet meg a jövő menő hajókat, de hasztalan, mikor 1 órakor lunch-re csöngettek a sea siekness (tengeri betegség) már engem is levert lábamról. Milyen az a tengeri betegség. olvasóim, azt bajosan tudnám leírásból megértetni. A fej kábult, fáj, mintha szét akarna szakadni; a gyomor görcsös, émelyeg, undorodik mindentől s az egész test erőtlen, végtelenül gyönge. Sohasem éreztem magamat még oly nyomorultnak , mint mikor ez az állapot megragadott. És ez a hajó csak megy , hánykolódik szünet nélkül s kegyetlen fokozza szenvedésünket. Valami kínos félálomban egyszerre csodálatos nyugalmat érzek, felkelek s érzem, hogy a hajónk áll. A hajó elektromos lámpákkal pompásan ki van világítva, felmegyek a fedélzetre s a sötétben világitó tornyokat s ezernyi lámpát látok ragyogni. A franczia parton Boulogne-ban vagyunk, hol hajónk állomást