Kecskeméti Lapok, 1894 (27. évfolyam, 26-52. szám)
1894-11-25 / 47. szám
zzoa. ÉVFOLYAM. 47. szám, 1894 NOVEMBER 25. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJA Egész évre .................................... Félévre.............................................. Negyedévre.................................... Egy szám ára 12 kr. 5 írt — kr. S 1 50 „ 1 . 50 „ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Előfizetni lehet az év folytévi minden hónap elején. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL: V. TIZED, NYÁR UTCA 33. SZ. TELEFON: 38. SZÁM. HIRDETÉSI díj : 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. A rombolások. Már elkezdték a takarékpénztár palotája előtti házak lerombolását s kő kő után omlik le, hogy azután a mai lázasan élő, rohanva haladó kor ezerféle gondja, baja mellett rövid időn az is feledésbe menjen, hogy mily dísztelen, rozoga épületek álltak hajdan e helyen. Mi ugyan ne panaszkodjunk, mert ha elődeink jobban számitó s anyagi haladásra törekvő emberek lettek volna s ha nem tűrtek volna a legkedvezőbb helyen keveset jövedelmező rozoga épületeket, sőt mint pl. az V. tz. 124. és 125. számú telkeken teljesen beépítetlen területeket, úgy nekünk most kétszeres vagy háromszoros áron kellett volna megvenni a különben is méregdrágán megszerzett piactért. De bölcs tanúságot vehetnénk belőle s e tanúság még a drága vételi árat is mérsékelni fogná. Nézzünk szét a félig lerombolt épületek felett s látjuk, vagy legalább látni véljük, hogy milyen is lesz e tér s ha be kell is ismerni, hogy a múltakhoz képest nagy és örvendetes haladás, ha annak a viszonyokhoz mért, relativ szépségét be nem látni lehetetlenség is, mégis most tűnik igazán szembe, hogy ez a piactérbővítés, ez a szabályozás, ez a szépítés, csak kezdete lehet a további fejlesztésre váró munkálatoknak, amely továbbfejlesztést nemcsak a piac egységes kiképzése, hanem a körülre már is emelkedett csinos épületek is megkívánják, amely épületek, nincs benne kétség, a közeljövőben még szaporodni fognak. Igaz, hogy pl. a reform, egyház új épülete, a boltsarok épület és paplak nem is magyar stylben, mint pl. az új székház, hanem valóságos igazi, tősgyökeres, más városokban még szórványosan is alig található eredeti kecskeméti stylben van építve, mint pl. az új székház is. Ez a styl pedig — honny soit qui mais pense — nem más mint a józan, fokozatos haladás jelképe, a fokról-fokra való felfelé törekvés simboluma. Hátul, vagy alul, ahogy tetszik, földszinti szerény épület, mellette már büszkébb emeletes, melynek elbizakodó gőgjét előnyösen mérsékli szomszédja, a két emeletes, a mely viszont nem bizhatja el magát, mert ott áll mellette a mélyben egy beépítésre váró telek s joggal tarthat tőle, hogy ott meg majd egy háromemeletes épület üti föl fejét hirdetni a kecskeméti speciális építészeti styl dicsőségét. De ne búsuljon a reform, egyház, nemcsak ő építkezik így, majd minden köz- és magánépület ilyen, mert alig van egy kettő, hol az új — magasabb — épület mellett a régiből egy darab — alacsonyabbra — meghagyva nem volna. Ha az sem volna elég vigasznak, nézzék meg a honvédlaktanyát a Halasi-utca végéről. Jeles tudósok törték már ennek oka felett fejeket, míg végre a történészeknek sikerült némi nyomokat felfedezni, hogy ez a styl a hagyományos kecskével van összeköttetésben, amely tudvalevőleg magasra szeret menni, de csak — fokról-fokra. Messze elmaradtunk tulajdonképeni tárgyunktól, de ezt sem hallgathattuk el, hát ha valaha másképen is lehetne; visszatérve azonban a piactér bővítésre, újból hangsúlyoznunk kell, hogy ennek a megkezdett munkának természetes, önként kínálkozó továbbfejlesztése, kiegészítése az aradi utca mentén a kollégium előtti irányban lehet, egész a Bóka, régebben a Grossinger-ház vonaláig. Ne ijedjenek meg azok, akik előtt egyedül is főszempont a domestika. Nem úgy értjük mi, hogy ezt mindjárt végre is kell hajtani, mert hiszen ha lehetne is, van ennél sürgősebb tennivaló is, de igenis ne engedjük, hogy a mostani, a réginél spekulánsabb nemzedék e helyet értékesebb épületekkel tegye még drágábbá, hanem szerezzük meg már most egyenként és alkalom szerint a városnak. Ez úton részben vagy egészben elkerülhetjük a majdani kisajátítás szükségét is, ami mindig tetemes pénzt igényel. T. i. — lényegére nézve — így áll a dolog, hogy a városnak tőkepénze van, sőt ha nem volna, 4%-os kamatra bőven vehet kölcsönt is, csak új terheket nem vállalhat ez idő szerint, de ez nem azt teszi, hogy hasznos, jövedelmező befektetéseket ne tehessen. Márpedig azok a házak, ha a mai értékben, akkor amikor egyik egyik eladóvá lesz, tehát alkalmi vétel útján szereztetnek meg, kivétel nélkül meghozzák a 4°0 jövedelmet, sőt többet is, úgyhogy az is lehet, hogy 30—40 év múlva már mind ingyenben marad. Eképen míg egyrészről a város pénze jövedelmező értékekbe lesz fektetve, más részről nem kötjük meg utódaink kezét, nem drágitjuk nekik úgyszólván készakarva, ha majd egykor szépitési terveiket keresztül akarják vinni. Már pedig nem kell ahoz prófétának sem lenni, mégis megjövendölhetjük, hogy ha oda rebootot, vagy színházat építünk is, 40 — 50 év múlva, talán hamarabb, azt is lefogják rombolni. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCÁJA. — ■' ‘r;'==f==~'' . ., i.....'; Csina Rica. (Az „Auf der Höhe“ beszély pályázatán dicsérettel kitüntetett : Elbeszélés.) Irta: Tóth József. „Nagy-Kőrös“ szerkesztője. „Falu Nótái“című elbeszéléseiből, megrendelhető szerzőnél, ára 1 frt 20 kr. I. A sárdombi nyárfa-erdő szélén maradt el a csikó. Éles nyerítéssel, vad iramodással, kutyáktól űzve fordult be a bokros erdei útra. A kocsi még vágtatott tovább a sárdombi nagy úton, sűrű port verve föl. Hangosan voltak rajta a legények s nyújtogatták egymásnak a kulacsot. A két csengős ló repült, mintha tudta volna, hogy azért lobog piros kendő a sörényükbe fonva, hogy repüljenek a menyasszony fehér patyolatágyával. Mert azt vitték a vidám legények Sárdombról — Vízállásra. Körösztúri Lőrinc gazdabiró nem eresztette el őket üres kulaccsal. Körösztúri Boris sem ereszthette el piros kendő, szép bokréta nélkül. A vőlegényt meg édes csókok . . . forró csókok nélkül. Repült a két pelyke ... a csikó is repült, de más felé. Ki gondolt volna most a csikóval? A legények ujjongattak — a vőlegény meg magába mélyedt, elmerengett. Csak ő volt csendes, mintha nem is menyasszonyi ágyat, hanem koporsót vinnének. Szeme ott járt a kéklő égen és a lelke is ott járt. Nem törődött vele senki. Ilyen a természete, mióta szerelmes. „Gyite Villám, gyite Madár, haj, haj!“ Dana hangzott „gyöngyéletről“ „barna lány“-ról „forró , édes csók“-ról, s a kocsi repült szédítő gyorsasággal ide oda himbálózva. Egyszerre nagyot zökkent ... a kerék kiesett, s lefordultak az egész teherrel. — Rosszul kezdődik pajtás, a gyöngyélet! mondta egy tulipiros arcú szőke legény (a kulacsos) felpattanva a földről. A vőlegény nagyot nézett, mintha nem értette volna a mondást, aztán egyszerre élénken felkiáltott: — Hát a csikó? — S mintha nagy kincs forgott volna veszélyben: elhalványult, — majd neki — pirosodott arccal futott visszafelé. A sárdombi erdő még nem maradt messze, s úgy gondolta, hogy az erdő kanyarulatnál maradhatott el a csikó. Még a nyerítését is hallani vélte, vagy tán hallotta is messziről, s egész erejéből futott, egyre kiáltozva a csikó után: — Csinuskám, csina, csina! Ha azt meghallja, mindjárt itt terem. Már elérte a nyárfa-erdő bekanyaruló útját, melyet törpe galagonya és kökénybokrok szegélyeztek: — Csina, csina, csina! A bokor árnyából a hangra egy fiatal leány szökött fel, mig távolabb a tarlón pulykasereg pittyegett. A leány fekete szemei villogtak s arcát a harag sötét-veres pírja önté el. — Ha én csina kend meg ló! — kiáltá a pulyka pásztor, ostorát kezébe szorítva s magasra emelé. A legény megállott s rábámult a leágra. — Mi a bajod kis szagám? — kérdé a szaladás miatt fáradtan lihegve. — Ha kendnek nincs, nekem sincs. — A csikóm elmaradt . . . nem láttad erre valahol? — Csak hallottam a nyerítését, meg a dobogását — felelé a leány kissé megszelídülve — Arra ment ki! Kenderes Pista nem tudta levenni szemeit a leányról, ki szegényes ruháiban úgy tűnt föl előtte, mint a szép Hamupipőke. — Hát, hogy hívnak téged tubicám? kérdé olyan szívesen, olyan melegen, mintha csakugyan tubicája volna. — Csina Ricának. Azért haragudtam, mikor azt mondta. Azt hittem csúfos. Ez az igazi, meg a csúf nevem is. A leány szemébe könnyek szivárogtak, s amint leeresztette szép pilláit: volt benne valami vad, észbontó varázslat. A legény szíve nagyot dobbant és azt gondolta magában, hogy az igazi vőlegénynek nem volna szabad a csikót olyan soká magára hagyni . . . „De hát ki akarta, hogy én vőlegény legyek?!“ . . . A szemei egyet villámlottak — arra Sárdomb felé. Rica összébb húzta mellén kopott öltönykéjét, ha már leszakadt a gombja s pirult, hogy gömbölyű lábait nem takarhatta el a rövidecske ruha. Kenderes Pista nézte . . . nézte, s minél tovább nézte, annál szebbnek látta. Nem tarlóra pulykák közé való az ilyen leány! Menni is kellene, maradni is szeretne. Menjen e vagy, itt maradjon? A csikó fut a leány marasztja. Nem a szavával, csak a szépségével. „ Eh, vőlegény vagy Pista eredj! Csak olyan a milyen .... De mégis vőlegény. Eredj, eredj keresni a csikót.“ — Nohát az Isten áldjon meg galambom! Elfordult, hogy menjen, de megint csak visszanézett. A leány ott állt félrehajtott fővel, szemében esdeklő panaszszal mintha mondta volna: „Hát már itt hagysz te is?! Csak eddig tartott?!“ — Szegény kislány! ugye árva vagy te? — kérdezte szelíden melegen. — Se apám, se anyám. Senkim . . . . csak ezek a pulykák. Mosolygot rá pedig nagyon fájhatott a szive. A durvaságot fel se vette s a jóság hangja fájt neki. Talán jobb lett volna, ha nem olyan jó hozzá az idegen legény. — De csak mégis van valakid? Rica felnézett az égre. Istenre mutatott. — Erzsók néném tart — mondá — én meg a pulykáit őrzöm ilyenkor, ha más dolgom nem akad. A legény egészen közel ment hozzá: „Köszönöm a szívességedet — monda — Majd csak megtalálom azt a csikót, aztán visszajövök megint. Nem jártam még soha ebben az erdőben ..............de ha megmutatnád . . . — Akár el is menjek egy kis időre. Ha nem tudja a járást, estig nem találja meg pedig, nem ment az tovább a füvesnél, ott megtaláljuk. Menjünk. Színház. Szombaton, nov. 17-én „Virágcsata“ először. Ez az operette kiválóan tetszett a közönségnek s mind a szombati első, mind pedig második azaz: keddi előadása alkalmával tele házat eredményezett. Előadása is megfelelt az igényeknek. Rózsa szerepében, D. Sienmeyer Szidit dicséret illeti, szépen játszott, szépen énekelt, s főleg „A legszebb, a legszebb“ kezdetű dallal aratott sikert. Ugyancsak Kiess Mariska is énekelte e szerepet, a darab második előadásán, s bár elődjét egészben utól nem érte, főleg az énekben, ő is kielégíti a közönséget. Mindkettőjük sok tapsot kapott. H. Serfőzi Etel eleven, fürge Hon volt, magándalában, szintúgy a Dellivel énekelt kettősben kitett magáért. Timárné a molnárnéban valósággal excellált, Sienmeyer Poldi kackiás Kamélia volt. A férfiak közül Halasi Béla a nagy világfi huszárkapitány szerepét elegáns egyszerűséggel játszotta és szabatosan is énekelt. Atalán kiválóan összevágó volt mindkét előadás, melynek sikerében a nevezetteken kívül még osztoztak: Nyitrai (Flanel), Győző (Vedlési), Lángh (Tamás), R. Nagy (Niki), Viola (Vég), Delli (Teszéri). A közönség sokat tapsolt. Vasárnap két előadás. Este „Szép Darinka a hű bosnyák leány“. Közepes ház látott meglehetős szabatos előadást. Bodroghi Lina a címszerepben, a Halasi pár, Lidi és Milán szerepeiben nagyban hozzájárultak az est sikeréhez. Piroskát a gőgös parasztleányt Hadrik Anna, apját a mészárost Nyitrai személyesítették, dicséretes buzgalommal. Legjobban kitüntette közönségünk Tukorait, borízű nótáiért. Hétfőn, Herceg ,Három Testőr“-je kacagtatta a majdnem telt házat. A megérdemelt jutalomból egyaránt kijutott: Nyitrainak (Pollacsek), Bodroghi Lina (Liza), Halasi (Rátki) lapszerkesztő és Tudorainak (Latorka) szerepében. Szerdán, „IV. László“ Dobsa tragoediája került színre. Megmagyarázhatlan a közönség indolentiája, amit mindannyiszor tapasztalhatunk, valahányszor a történelemből merített darabbal állunk szembe. Az igaz, szomorú játéknál — bohózatot nem hirdet a színlap. Derekasan megállták helyöket: Delli a címszerepben, Hadrik Anna, mint Edua, Halasi Myzében. Győző megérdemlett tapsokat aratott, a koldus szerepében, de legjobban kitűnt Bodroghi Lina (Ayda) a tűzpróba jelenetében. Csütörtökön az „Eleven ördög“ operette adatott félház előtt. Az előadás az itteni operette személyzet erejéhez viszonyítva, jó és egyöntetű volt. Sienmeyer Szidinek, ki Grévin szabó nejét (Mariannét) adta, igen jó napja volt, ügyesen játszott és szépen énekelt, a második felvonásban többször ki is hívták. A címszerepben H. Serfőzi Etel ügyeskedett. Nyitrai (Desperrieres) tanácsos szerepét nagyon ügyesen alakította és nagyban hozzájárult az est sikeréhez, melyben vele Tudorai, Halasi, Kiess Mariska, Licenmeyer Poldi, Győző és Timárné osztozkodtak. A karok is jól be voltak tanítva és igy az előadás a jobbak közé sorozható. IRODALOM. — „A magyar nemzet története.“ Szalay József kiváló munkájából ma jelent meg a második füzet, melynek úgy szövegéről, mint képeiről elismeréssel kell nyilatkoznunk. Csak még arra figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy e munka nem tudósok, hanem a művelt nagyközönség számára