Kecskeméti Lapok, 1895 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1895-09-01 / 35. szám
XXVIII. ÉVFOLYAM 35. szám, 1895. SZEPTEMBER 1. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ .............POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Félévre....................................................2 , 50 , Negyedévre.........................................1 50 . MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP Egy szám ára 12 kr. Előfizetni lehet az év folytán minden hónap elején. SZERKESZTŐ-HIVATAL: DARÓCZI-KÖZ 69. SZÁM. KIADÓ_HIVATAL: JÓKAPUTCZA 186. SZÁM. HIRDETÉSI DÍJ : 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. A hirdetések díja előre fizetendő. Helyes/díj minden heti/ at átéri 30 kr. A tanév kezdetén. Megnyíltak ismét a tudományok csarnokai; mester és növendék újult erővel, fokozott munkakedvvel fognak a munkához, hogy az első ezredév határán, a magyar nemzet fejlődött kultúrájának, szellemi képessége és nagyságának minél igazibb képét nyújtsák. Élet, elevenség zsivaja tölti be a két hónapon át csendes iskolaépületeket s az ifjúság pezsgő lelkesültséggel készül megszerezni az életben anynyira szükséges ismereteket. Ilyenkor az iskolai év kezdetén, mindig fölmerül a kérdés, váljon ifjúságunkban van-e elég komolyság, munkaszeretet és képesség, melylyel feladatát a sokszoros követelmények között eredményesen megoldhassa. Váljon az iskola, megtesz-e minden lehetőt, hogy egy olyan erőteljes, művelt és ismeretekben gazdag nemzedéket képezzen, mely nemzeti létünk, államiságunk, kulturális és gazdasági fejlődésünknek hivatott tényezőjévé lehessen. Speciális viszonyainkat ha figyelemmel kísérjük, azt látjuk, hogy ifjúságunk nagy száma mellett, mindinkább keresbedik azok gárdája, akik nemesebb életczéllal a társadalmi tökély, az ismeretek és tudományok ama niveaujára emelkednek, melyen széles látkör, emelkedett világnézet, magasabb műveltség és tekintélylyel a közügyek vezető egyéniségei, városunk büszkeségei lehetnének. Sajnos, de igaz, hogy a könnyű boldogulás ingere akadályozza meg ifjúságunk nagy részét az önképzésben, s tanulmányait félbeszakítva leginkább azon pályára tarul, mely hamarabb nyújt biztos existencziát. Az a kérdés, hogy lehet-e ezért az iskolát okolni ? Válaszunk az, hogy igen. Mert tényleg úgy van, hogyha az iskolát nem vezetik magasabb szélek, hacsak a mindennapi élet boldodulására szükséges ismereteknek közlésére irányul a tanár és tanító működése, ez a sablonszerű tanítás magasabb hivatásra sohase fogja az ifjúságot lelkesíteni. Kereshetjük a hibát az ifjúságban, mely az iskolát csak hivatalokra képesítő intézménynek tekintve, ideális ezésekért nem lelkesedik. Sokan azt hiszik, hogy csak az u. n. tudományos pályák nyújtanak babért, pedig éppen a legutóbbi idők tapasztalata győz meg bennünket, hogy a reális ismeretek, mily előnyös anyagi jutalomban részesítik a törekvőt. Az ipar és kereskedés óriási hódítást tett; látjuk, hogy az arra hivatottak, nemcsak saját boldogságuknak vetették meg alapját, hanem hazánk fölvirágzásának is tényezőivé lettek. Figyelemre kell tehát méltatni mindezen körülményeket igy az iskolai év kezdetén; az ifjúság vessen magával számot s azon pályát válaszsza, melyhez előszeretettel vonzódik, hol tehetségeit leginkább érvényesítheti. S ha pályát választott, lelkesedéssel élénk munkakedvvel és minden erejével arra törekedjék, hogy szakmájában a lehető tökélyre emelkedve, élethivatását minél méltóbban töltse be. Szerencsések vagyunk, hogy városunk nagyszámú tanintézetei az ifjúság minden irányú igényeit kielégíthetik. Tanári és tanítói karunk munkáját pedig a neve napjára. Igyunk csak! Éljen Pista bátyám! — Éljen! Éljen! hangzott minden felől, mire még a házigazda Rétfalusy István úr is fenékig ürítette ki poharát, de ismét mélységes hallgatásba merült. A jelen volt vendégek nem ütköztek meg a házigazda e mogorvaságán, de öcscse az ifjú Rétfalusy Endre, aki jogász élete szünidejét rendesen a bátyjánál tölti, sehogyse tud megbarátkozni annak mélabús zárkózottságával. Meg is szökne innét hamarosan, ha nem volna olyan szenvedélyes vadász, ha nem bolyonghatna napestig a közeli bükkösben, nem dévaskodhatna a csinos arató leányokkal, akik nem egyszerű, körmére is koppintanak Endre úrfinak. Ám ő azért nem haragszik meg rájuk, mert kiolvassa a szemeikből, hogy jól esik nekik az úrfi figyelme, aki csak azért is közéjük elegyedett, hogy ellesse ajkukról azokat a mélabús, hol meg pajzán nótákat, mik a pusztai világ nótafáján, senki sem tudná hogy és miként teremnek. Ezeket dúdolgatta most is, a dalra serkentve a vendégeket, akik ugyancsak nehezen melegedtek neki a mulatságnak. A jegyző arczáról ugyan szinte leritt a vágy, hogy szeretne belekurjantani az Endre nótájába. A postamester meg, aki nagy zeneértő hírében áll, egyre-másra verte lábával a dal taktusát az asztal alatt és csak fül - hegygyel hallgatta a doktor legújabb vadász kalandját, amit csak az öreg plébános lesett nagy áhítattal, habár ő is erősen tamáskodott benne, hogy az a vadászkaland tisztára úgy esett, ahogy a doktor meséli. Medvevadászatról volt szó, olyanról ami ritkítja párját, amilyent még a doktor úr se ért meg, pedig 30 esztendeje, hogy urasági orvos és ezt az időt többnyire vadászattal tölti el, mert az uraság soha sincs itthon, mindig külföldön barangol. A falubeliek meg, ha valamelyik magasabb erkölcsi czélok és nagy általános emberiségi eszmék irányítják. Ismerjük paedagógusainkat, hogy őket ama nemes intenzió vezeti, hogy a növendékek szeretetteljes vezetése mellett művelt, képzett, hazafias és kötelességtudó nemzedéket neveljenek. A szerető tanító munkája a legáldásosabb, mert annak rokonszenves figyelmeztetését, szeretetteljes tanítását és példaadását a legszívesebben sajátítják el növendékei. Ez a kölcsönös szeretet és bizalom az eredményes munkásság záloga; biztosíték, hogy a millennium évében kulturális intézményeink a nemzeti haladás oly képét nyújtják, mely a legjobb útlevél a második ezredévre. Ez a tudat lelkesít bennünket, hogy a beköszöntő tanév munkásságára Isten áldását kérjük. T. KECSKEMÉTI LAPOK TÁRCZÁJA. Dalok. I. Meghalok én nemsokára, Itt hagyom a rózsámat, Pedig hacsak rágondolok, Úgy elfog a búbánat. Csillag leszek majd az égen, Szép fényesen ragyogok, Onnan nézem majd a rózsám Más ölén mint mosolyog. Eszembe jut forró csókja, ölemben mint ígérte: „Tied vagyok mindörökre Tied szivem szerelme!“ II. Kiáradt a Tisza, Zavaros a habja, Tiszaparti legény Babáját siratja. Babáját siratja, Azt a csalfa rózsát, — Verje meg az Isten Gonosz csábítóját! — Verje meg az Isten Mind a két kezével, Ne csábítsa többé Másnak kedvesét el! Nándor. Délibáb. — Beszélyke. — Irta: Nagyné Szűcs Rebeka. — Ugyan édes Pista bátyám az áldóját! hagyja már abba azt a búslakodást! Biz Isten, ha rá néz az ember, azt hiszi, hogy halotti torra gyűltünk itt össze, nem Az anyakönyvi bejelentések lázást követő legközelebbi hétköznapon jelentendő be. Minden haláleset legkésőbb a legközelebbi hétköznapon jelentendő be. A születés bejelentésére fokozatosan az alábbi sorrend szerint kötelesek: a) a törvényes atya; b) a szülésnél közreműködött bába; c) a szülésnél segédkezett orvos; d) mindazok, akik a szülésnél jelen voltak; e) az, kinek lakásában a születés történt. Ezeken kívül a bejelentésre kötelezett; f) az anya, mihelyt erre már képes. A haláleset bejelentésére fokozatosan kötelesek: 1. A családfő; 2. a családtagok; 3. az, akinek lakásában a haláleset történt; 4. a háztulajdonos, ha a házban lakik. A bejelentéskor a halottkém által kiállított halottvizsgálati bizonyítvány felmutatandó. Úgy a születés, mint a haláleset bejelentésére a sorrendben utóbb nevezettek csak akkor kötelesek, ha megelőző kötelezett vagy nincs, vagy pedig a jelentés megtételében akadályozva van. A bejelentés szóbeli és a bejelentésre kötelezett, vagy annak megbízásából más oly egyén által teljesítendő, ki a születésről, illetőleg halálesetről tudomással bír. Szülházakban, kórházakban, letartóztatási intézetekben, dologházakban, laktanyákban, vagy egyéb polgári és katonai közintézetekben történt születések, illetőleg halálesetek bejelentése az intézet elöljáróságának kizárólagos kötelességét képezi. Az állami anyakönyvvezetőnél azokat a születéseket és haláleseteket is be kell jelenteni, melyek a folyó évi október hó 1-ig a felekezeti anyakönyvbe be nem jegyeztettek. Aki újszülött gyermeket talál, köteles erről lehetőleg azonnal, de legkésőbb a következő napon a községi elöljáróságnál jelentést tenni. II. Büntető határozmány: A bejelentésre kötelezett, ki a bejelentést a megszabott határidőben nem teljesíti, vagy a ki tudva valótlan bejelentést tesz, amennyiben cselekménye súlyosabb beszámítás alá nem esik, kihágást követ el és famester, az ilyet megszoktuk tartani diadaljelvénynek. A doktorümmögött, mormogott még valamint, hogy így meg amúgy. Látszott rajta, hogy szeretné magát kivágni ebből a kis hazugságból, melyből csakugyan egy szó se volt igaz. De hát csak kell valakinek mulattatni az ilyen unatkozó társaságot. Végre aztán nagyot ittak a doktor vadászkalandjának szerencsés kimenetelére, miközben az ablak alatt felhangzott a czigányok névnapot köszöntő nótája, szomorúan fájón, mert ők már nagyon jól ismerték a Rétfalusy nagyságos urat s tudták hogy csak a kesergő az, a mi megnyitja a bugyelárisát, mely ilyenkor bőven hullatja a bankóáldást. „Húzd rá czigány, szivetrázó Hangon szóljon a nótád“ — keserget kint a hegedű, mire a házigazda felneszett elmélázásából és oda szólt Mihály hajdúnak, aki az inae szerepét vitte a vendégek közül. Hadd jöjjenek be a gyerekek, Miska!! És Miska kivitte nekik az üzenetet, s pár percz múlva odabent húzta a banda a sírvavigadót. — De az áldatokat! Pattant fel egyszerre fiatal Rétfalusy, hát halott van itt, hogy ilyen ríkatós nótákat ezmozogtok! Vigan szóljon az a hegedű azt mondom! mert különben tüstént kilóditalak benneteket ! A vendégek csittították a kereskedőt, mert ők már tudták, hogy István urnát nem járja vígnóra soha. Ki tudja, micsoda bánat nyomhatja a szivét, hogy mindétig csak azt hajtja: sírva-vigad a magyar! De a házigazda, mindnyájuk nagy meglepetésére közbeszólt. — Hagyjátok! Igaza van a fiúnak. Búsuljon a ló. Majd a czigányokhoz fordulva folytatta. — Valami vígat hát Jóska fiam! és ezzel mintha egyszerre letörölték volna arczáról a megszokott mogorvaságot, hir- A születéseknek és a haláleseteknek az állami anyakönyvvezetőnél való bejelentése tárgyában a városi tanács a következő hirdetményt bocsátotta ki : Hirdetmény a születéseknek és haláleseteknek az állami anyakönyvvezetőnél való bejelentése tárgyában. I. Bejelentési kötelezettség. A születéseket és haláleseteket folyó évi október hó 1-től kezdve az állami anyakönyvvezetőnél kell bejelenteni. Minden születés és haláleset azon állami anyakönyvvezetőnél jelentendő be, kinek kerületében előfordult. Vasúton, hajón történt születés és halálozás a kiszállás, illetőleg kiszállítás helyén illetékes anyakönyvvezetőnél jelentendő be. Minden születés legkésőbb a születéstől számított egy hét alatt jelentendő be. Halva születtek, vagy szülés közben elhaltak legkésőbb a születést, illetőleg elhalóbeteg lesz, kámforos pálinkával, pióczával gyógyítja magát, s akinek már az nem használ, meghajol a sors előtt, nyugodtan várja a halált. Nem ér akkor az ellen már semmiféle orvos tudománya, liktáriuma sem. — úgy történt az, — mondta a doktor, megtörülgetve izzadó tarkoponyáját, — hogy amint a hegyek közt bolyongtunk, egyszerre csak tompa morgás nesze hallatszott hozzánk. Medve, medve! mondtuk mindnyájan és a kutyák is megérezve a vadat szűkölni, nyihogni kezdtek, miközben a morgás mindinkább közelebb hallatszott. Előre kiáltottam társaimra, de alig haladtunk néhány lépést, rábukkantunk a medve barlangjára, egy bozóttal benőtt sziklahasadékban. Hm, hazafelé tart tehát a maczkó, gondoltam és két embert feláltottam a barlang nyílásához, magam meg lövésre készen a kutyákkal elindultam abban az irányban, melyből a morgás hallatszott. 15—20 lépést tettem csak, mikor a sűrűségből előczammog ám egy rettenetes nagy medve! Hamar megneszelte a veszedelmet, mert rögtön két lábra állva jött felém, én persze hagytam, hogy egész közel jöjjön hozzám s mikor már сэак pár lépésnyire volt, rádupláztam s már a füstön keresztül láttam, hogy veszettül kalimpál két első lábával a levegőben, s hogy patakzik szügyéből a vér; észrevettem, hogy a rárohanó kutyák ellen sem tud már agyarkodni. Na doktor, most mutasd meg, hogy mit tudsz! biztattam magamat. Azzal előrántottam finom aczél pengéjű tőrömet s egyetlen erőteljes döféssel a szivébe szúrtam, hogy rögtön élettelenül terült el, mig társaim reszketve a félelemtől tétlenül nézték az egészet. — Aztán kié lett a bőre? szólt bele egy malicziózus hang. — A bőre! hm — hebegett a doktor, azt oda ajándékoztam egy jó barátomnak. — Biz att kár volt, jegyző meg a pos