Kecskeméti Lapok, 1899. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)

1899-07-30 / 31. szám

31. sz. De újabban is akadnak Petőfi életben maradását bizonyítani akaró mendemondára. A Magyar Hírlap 1898. május 3-iki, 122-ik számában közli, hogy a Székely Udvarhely cz. lapban Boldizsár Dénes, kaczkói iskolaigazgató egy Boszniában átélt kalandja alapján bizonyítja, hogy Petőfi Sándornak 1883. márczius 23-án még élnie kellett. Boldizsár Dénes 1882-ben részt vett Bosznia okkupácziójában s ekkor egy kiküldés alkalmával a hegyek között kunyhóra bukkant, melynek lakója egy aggastyán volt. Az agg remete elbeszélte, hogy ő Bemnek kedves katonája volt, de a segesvári csatában megsebesülve egy évig ápolta őt Alsó-Boldogasszonyfalván (Udvarhely megyében) egy szegény székely asszony. Felgyógyulása után ide a hegyek közé vonult vissza és itt hazafias bánat közt éli napjait. Lázban égve beszélte, hogy a szabadság eszméjéért elhagyta feleségét és fiát. Zokogva mondta, hogy azért nem tér többé vissza hazájába, mert az, kit hazája után legjobban szeretett (t. i. felesége), olyan hamar el tudta őt felejteni. Mikor pedig Boldizsár elvált tőle, akkor így búcsúzott: Öcsém, imádkozzál a testben, lélekben megtört Petőfi Sándorért. Az agg remete tehát maga Petőfi lett volna, de alig szenved kétséget, hogy az agg hallucinált. A második csoport közlemény azt vallja, hogy Petőfi Segesvárnál a csatában vagy a csata után meghalt. Lázár Ádám levele szerint „Petőfit a csatatéren elesni senki nem látta. Kik erre nézve is állitnak valamit, másod, harmadkézből, vagy apjuk 80—40 éves káprázataiból veszik“. Sokan állítják, hogy a csatatéren megsebesült nagyon, de nem halálosan s evvel a sebbel elvánszorgott Héjasfalvára, hol azonban az oláhok vagy a szászok agyonverték s a patak mellé elásták. Mások úgy látták, hogy egy huszár kengyelébe állva, avval együtt menekült, de az üldöző lovas-kozákok elől, a kengyelből leugorva, a közeli kukoricza-táblába futott s itt ölték meg. A tény, Lengyel József, honvéd-orvosnak, Heydte német báró és több orosz tiszt nézeteivel támogatott azon előadásával egyezik meg legjobban, hogy „Petőfinek, ki a bekerített helyen belül és gyalog volt, el kellett esni, emberi számítás szerint a bűvös körből ki nem menekülhetvén“, így az utókorra más feladat nem várhat, mint meghajolva a szomorú tény igazsága előtt, ásatás útján sirját lehetőleg megtalálni s örök emlékezet okáért megjelölni. A végeredmény tehát, összefoglalva igy hangzik: Petőfi nem mint hős katona, harcz-„Ne félj, ne rettegj a hivatlan Vendég miatt, oh szép ara!“ — igy búg a honvéd bánatos, de Komoly ünnepies szava — „Ne reszkess a férjtől, ki férjed körében is meglátogat, Nem fogja visszakövetelni Sem szivedet, sem jobbodat“. „Jöttem, hogy, a mit sejte a hit, De nem láttak tanúszemek, A mit te hinni úgy siettél — Halálomról meggyőztelek. Igenl mi elváltunk: szabad vagy; Enyém a sir, tiéd a jog, — Mert a halottak nem porolnék, És én azok közűl vagyok.“ (A honvéd özvegye.) Kováts Antal: KECSKEMÉTI LAPOK 8 bánatpénze czimén letétbe helyezett 10 ezer frt után fölmerült kamatokat illessék — elutasittatott. 6. Az ásvány-, forrás- és gyártott vizek után szedendő városi fogyasztási adókról alkotott szabályrendelet, a miniszter által tett észrevételek alapján, azon módosítással, hogy a nevezett jövedelem nem mint termelési, hanem csak mint fogyasztási adó szerepelhet, továbbá, hogy a külföldi ásványvizek a belföldi ásványvizekkel egyenlő fogyasztási adókkal terheltessenek, végre a gyártott vizekre 6 decziliterig 1 kr., l'/a literig 2 kr., minden további 6 decziliternél 1 kr. dij szedessék, — a közgyűlés által elfogadtatott. 7. A szikrai szőlőtelep kezelésére vonatkozólag a közgyűlés elfogadta a tanács azon javaslatát, hogy a szőlőbirtok megmunkálására egyelőre 20 szakmány munkáscsalád alkalmaztassék, akik lakás és hold föld használatán kívül évi díjazásban részesülnek. 8. A városi székház építési vállalkozóival történt leszámolás után, általuk a javítási munkálatokra fölajánlott 1000 frt bevételezésével — letétbe helyezett óvadékuk visszaadatai határoztatok. 9. Grosz Izsákné V. tized 196. sz. házának kisajátítása elhatároztatván, annak foganatosításával a tanács megbizatott. 10. Szőke Gyula számtiszt, törvényes minősítését megszerezvén, állásában a közgyűlés által véglegesittetett. 11. Dömötör Géza számtiszt részére betegség czimén 3 hónapi szabadságidő engedélyeztetett. 12. Szeiner Ferencz írnok részére betegség czimén, augusztus 13-tól októberig terjedő szabadságidő engedélyeztetett. 13. Bóbis Gergely pusztaszeri haszonbérlő felebbezésére, — aki haszonbér czimén már régibb idő óta 3800 írttal van hátralékban s ezért a tanács által összes ingó és ingatlanainak elárverezése és az újabb bérlettől leendő elmozdítással sújtatott, — a közgyűlés, figyelembe véve a felebbezésben felhozott méltányossági indokokat, őt a bérletben továbbra is meghagyja, azonban utasítja a t. főügyészt, hogy a követelés felajánlott törlesztését szigorúan ellenőrizze. 14. A szabadságharcz halhatatlan emlékű hőse és lánglelkű költője Petőfi Sándornak, a segesvári ütközetben történt eltűnése 50-ik évfordulója alkalmával Segesvárott rendezendő nemzeti ünnepen a városi közönség képviseletével Fekete István helyettes polgármester, Dékány László tanácsnok és Zombory László t. főügyész bízattak meg, egyszersmind a közgyűlés elhatározta, hogy a nagy költő emlékére fölállítandó „Petőfi-ház“-ra gyűjtést rendez s kecskeméti ág. hitv. ev. egyház udvarán levő iskola helyiségét, hol a nagy költő első elemi oktatását nyerte s a Petőfiutczai házat, melyben huzamos időn át lakott emléktáblával jelöli meg s ugyanazon alkalommal ünnepélyt rendez. 15. A községi iskolaszék tagjaiul az 1899—1901. évre a következők választattak meg: ifj. Bagi László, Csabai Imre, Dékány László, Diószeghi József, Dömötör Sándor, Farkas Ignácz, Fehér Márton, Fekete István, dr. Fekete László, Grassek Miklós, Györffy Balázs, Hanusz István, Hornyik József, dr. Horváth Ádám, dr. Horváth Mihály, Kada Elek, Katona Zsigmond, dr. Kecskeméti Lajos, Koricsánszky János, Kovács Sándor, dr. Kovács Mihály, dr. Kovács Pál, Kressák Pál, dr. Mészáros Ferencz, Mészáros József, Parragh Gedeon, Pásthy Károly, Pataky Imre, Rapcsányi István, Sárközy Pál, Szabó József, Szabó Márton, Szalontay Sándor, Szabó Mihály, Szappanos István, Szegedy György, dr. Szeless József, dr. Szigethy Lehel, Szokolay Mihály, ifj. Tóth István, dr. Tóth György, Zimay Károly és Zombori László. Egy „jó úr" halála. A palotára kitűzték a fekete zászlót, gyertyákat gyújtottak, a nagytermet posztóval vonták be, táviratokat írtak, elkészítették a gyászlevelet s főkép nagy gonddal igyekeztek arczukat ama megilletődötten fontos kifejezéshez idomítani, mely e nagy jelentőségű pillanatban nélkülözhetetlennek látszott. Az örök hiúság e külsőségeiben csak épen az nem vett részt, ki e lázas mozgalomnak tulajdonképeni központja volt. Egyszerűen, nyugodtan feküdt üveges érczkoporsójában a fölé boruló baldachin fekete leplei alatt Konstantin püspök. És nem bántotta gond. Először történt, hogy nem sopánkodott az élet drágasága felett, nem nézte szorongó aggodalommal, mint emészti a csendesen, szomorúan meglebbenő láng a szép, fehér, karcsú gyertyákat és nem bántotta a gondolat, hogy újra kopik püspöki díszruhája, melybe előzetes tiltakozása daczára öltöztették. Nem gondolt semmire, de ha gondolhatott volna, bizonyára nagy diadalérzettel konstatálja, hogy szívós, makacs teste minden orvosi tilalom ellenére krumplin és sülttökön tengődve, nyolcvankét esztendeig merte hordani az ő idegen világból való, kigúnyolt, meg nem értett, jótékonysággal telt nagy lelkét. Mert nagy lélek volt. Nagy és hatalmas. Leküzdötte a testnek kívánságait, nem törődve a jóléttel és megvetette a hiúságot, nem törődve a mosolygó, gúnyos pillantásokkal, melyek kopott, hajdan fekete, de idők folytán az unalomtól szelíden megzöldült reverendáját kisérték. Zsugorgott, hogy szaporítsa a pénzt, sült krumplit evett, mert drágálta a húst és veszekedett, porolt, alkudozott, ha egy pár hatost nyerhetett vele. Mikor aztán időnként meg-meggyűlt a pénze, fehér kezének egy legyintésivel ezreket dobott az iskolák, templomok, kórházak örökké éhes pénztárába! És mindezek fejében nem érezte a közvetlen hála melegségét soha. Azok a jótékony intézetek, melyek az ő nagylelkűségéből megalakultak vagy lendületet nyertek, hivatalos köszönetet mondtak neki, de azok, akik tulajdonképen részesei voltak az ő áldozatkészségének, sohasem gondoltak rá, hogy szellemi és testi táplálékukat egy fukar, konok vén főpaptól nyerik, ki örök szövetséget kötött a krumplival és törött karimájú, zsíros kalapban jár, hogy százezreket adhasson az ő jóllétükért. Azok a lágyszívű jó lelkek, kik maguk nyomják alamizsnáikat a koldusok kezébe, jólesően sütkéreznek a hála meleg verőfényében, de ő nemcsak jó lélek volt, hanem erős lélek is, ki nem törődött a hálával, ki sohasem adott egyeseknek s nem törődött a szitkokkal sem, amivel ezért illették a püspöki rezidenczia naplopó koldusai az „önző, fukar szívtelen“ főpapot. És ebben állt ennek a rendkívüli léleknek a nagysága. Nem szerették, de ő ezzel téren küzdve esett el ... de nem is mint fogoly senyvedett Szibéria ólombányáiban, hanem igen is, minden valószínűség szerint odaveszett az oroszoktól bekerített helyen, mint a csata aesthetikai szemléletébe elmerült hazafi, mint a veszélyt észrevenni nem akaró költői Archimedes. (Dr. Farnos Dezső.) E mellett szól Arany Jánosnak Petőfi lelki barátjának hite s e hit az igazság bélyegével bir. Ő mint megholtat siratja el barátját s Petőfi özvegyének új menyedzőjéről hallva, igy beszélteti a sírjából felidézett költőt: