Kecskeméti Lapok, 1929. január-június (62. évfolyam, 5-145. szám)
1929-01-24 / 20. szám
61. évfolyam 20. szám. Ára 8 fillér. Csütörtök, 1929. január 24. 5LouasKEMEn nass “12” Egyes szám ára post FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Telefonszám : 141 Egy hónapra 169 P Kecskemét város új parlamentjének 149 tagja lesz Dr. Szabó Iván a közigazgatási törvényjavaslat előkészítése során eredményesen védelmezte meg a városok érdekeit Az egységes párt közigazgatási bizottsága huszonegy üléseikére szinl tárgyalta a közigazgatási reformot. Scitovszky belügyminiszternek a kormánypárti ellenzékkel szemben sokszor kellett felvonultatni a szakreferenseket, vagg az egyes szakaszokra nézve sikerült megegyezést létesíteni. A törvényjavaslat megvitatásában a legnagyobb érdeklődést dr. Szabó Iván tanúsította, aki mint az egységes párt egyetlen nem miniszter városi képviselője igyekezett a közigazgatási reformban a gyakorlati élet és a városi érdekek kellő érvényesüléséről meggyőzni a kormányt. A kérdés beható tanulmányozására valló, alapos és értékes felszólalásai nem maradtak eredménytelenek, érvei meggyőzték Bethlen miniszterelnököt és Szcitovszky belügyminisztert, akik különösen a törvényhatósági tagok létszámának megállapításában tettek lényeges engedményeket. Dr. Szabó Iván kezdettől fogva abban látta a közigazgatási reform egyik legsúlyosabb, hibáját, hogy erősen lecsökkentette volna a törvényhatósági tagok létszámát, ami pedig káros lenne a városi közéletre s nem felelne meg a demokratikus elveknek sem. Az eredeti javaslat szerint ugyanis Kecskemét új törvényhatósági bizottságának mindössze 72 választott tagja lett volna, azok közül 36 a virilisek közül. Dr. Szabó Dán érveléseinek hatása alatt a javaslat anyaiyiban módosult az egységes párt közigazgatási bizottsága előtt, hogy 48—48 választott tagot állapít meg és pedig akként, hogy a 48 virilis tagot 6X48 virilis, tehát a 248 első adófizető fogja megválasztani. Ez az eredmény nagy haladásnak tekinthető, mert míg az eredeti javaslat szerint Kecskemét új törvényhatóságának a kinevezett és tisztviselő tagokkal együtt mindössze 125 tagja lett velne, ez a szám most 14- re emelkedett. Dr. Szabó Iván természetesen a közigazgatási reform képviselőházi vitájában is részt fog venni, hogy a városok érdekeinek szószója legyen. VW#WWWUVW\M/UWWVW\A/WVUW>AAAAAAAAA/WVWWWWU Este 5 órakor és reggel fél hatkor fogy el a legtöbb villany Kecskeméten 220 mázsa szenet használnak el a napi áramtermelésre . Rövidesen a Rendőrfalu túlsó részét is bekapcsolják a villanyvilágításba A villanyvilágítás fokozatos naponta 650 kilowatt villanyáramot termelnek. Amióta a Rendőrfal egy részét villanyvilágítással látják el, 60—70 kilóvatal több a naponkénti villanyszolgáltatás. Rövidesen az egész Rendőrfalut bekapcsolják a városi villanyvilágításba és ez a körülmény újabb 50-60 kilowatt termelést jelent majd naponként. A legtöbb villanyáramot déliután 5 és 7 óra között fogyasztják el, közel 200 kilóvattra rúg ennek a két órának a fogyasztása. Pontosan háromnegyed öt órakor csavarják fel az utcai villanyvilágítást és most, a januári hetekben reggel fél 7 óráig égnek az utcai lámpák. R ggel fél 6 és fél 8 óra között szintén jelentékeny a villanyfogyasztás, mert ezekben az órákban kel fel Kecskeméten a legtöbb ember és az üzleteket is ilyen tárgban nyitják ki. A kora reggeli órákban még szükség van a villanyvilágításra. A villanytelep a hazai, solymári bányákból kapja a szenet, naponta 2—3 vagon szén érkezik Kecskemétre a villanytermelés céljaira. Pár héttel ezelőtt bányászsztrájk volt és nem érkezett rendesen szén, de a telepnek van tartalékszene s igy nem történt zavar az üzemben. fejlődése szükségessé teszi a kecskeméti villanytelep mielőbbi kibővítését. Az előjelek szerint erre a tavasz folyamán már sor kerül, az ősz óta mér több ízben felmérték a villanytelep területét, legutóbb szombaton is eszközöltek méréseket az új épületrészek elhelyezése végett. A kecskeméti villanyvilágítás növekedésére jellemzően mutatnak rá azok a számadatok, amelyeket a telepen kaptunkérdeklődésünkre. Eszerint mostanában naponta 220 méter mázsa szenet fűtenek fel a városi villanyáram termelésére. Négy fűtő működik a hatalmas kazánok mellett és a fűtőknek bizony reg van a dolguk, amíg a két vagonnál több szenet belepárolják a kazánokba. A januári napokban már kis mértékben csökkent a villanyáram-termelés, mert a múlt év végén a karácsonyi ünnepek és közveten Szilveszter előtt több napon át napi 240 méter mázsa szenet tüzeltek fe. A nyári hónapokban természetesen a legkisebb az áramtermelés, augusztus folyamán naponta 100—110 roétermázsa szenet használnak el. Tihát épen a felerészét annak, amit most januárban elhasznál a villanygyár. Ezzel az óriási mennyiséggel Bakó József nagykőrösi ref. lelkész elhunyt Mély megdöbbenéssel vettük a gyászhírt, hogy Bakó József ref. lelkész, a nagykőrösi ref. egyház kiváló lelkipásztora tegnap este 10 éakor szivetélkedésben hirtelen elhunyt. Halála egészen váratlanul következett be, hétfőn rég részt vett a Kecskeméti Egyházmegyei Lelkészegyesületnek városunkban tartott gyűlésén s annak befejezése után kedélyesen elbeszélgetett lelkésztársaival. Bolkó Józsefet a kertesei ref. egyház lelkészi tisztségéből hivták meg a nagykőrösi református hívek egyházuk élére, hol lelkésztársával, Patonay Dezsővel együtt mély buzgósággal gondoskodott a hívek lelki életének vallásos irányításáról és az egyház ügyeinek minden irányú felvirágoztatásáról. Korábban politikával is behatóan foglalkozott hosszú ideig képviselte az enyingi kerületet a parlamentben függetlenségi programmal. Fiatalos, derült Jó kedélye csak a legutóbbi években változott meg, amikor áldottleskű hitvesét elragadta a halál. Most pedig — nem sokkal hitvese elhunyta után —. 2. Ő hirtelen halála borította mély gyászba családját és a nagykőrösi református egyházit, de értékes tagját vesztette benne az egyetemes ref. egyház lelkészi kara és érdemes polgárát egész Nagykőrös városa. Temetése a a legnagyobb valószínűség szerint pénteken délután 2 órakor lesz a nagykőrösi ref. templomból. A gyászistentiszteletet Patonay Dezső nagykőrösi és Czeglédy Sándor ceglédi lelkészek végzik, reformokra vonatkozó rendelkezéseket megtenni. — A vármegyei tisztviselők fizetéséről tárgyalt tegnap ez egységes párt bizottsága. — Községeink 74 százalékában nincs orvos. — Új szervet akarnak felállítani a kiskereskedelmi hitelakció lebonyolítására.* Négy év alatt tizenkétezer munkás építtheti meg a La Manche alagutat. — A jóvátételi cukorszállításoknál nyolcvanmillió francia frankkal károsították meg a francia kincstárt. — 13 milliárd méter mázsa volt 1928-ban a világ búzatermése. A gabonatőzsdén megszilárdult az irányzat. Ország-Világ Közzétették a magyar—török semlegességi és választott birósági szerződés szövegét. — Abrahám Dezső, a szegedi kormány volt miniszterelnöke, Birtics Albert ny. hadügyminiszter, Dömötör Mihály volt belügyminiszter és mások vezetésével megalakult a Magyar Szabadságpárt, mely a trianoni szerződés revizióját tekinti a legsürgősebb nemzeti feladatnak. — Az Egyesült Állmokban a háború alatt lefoglalt magyar vagyon felszabadítaná március 10 ig kell kérni. — A Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara a gabonahatáridős üzletek megszüntetését kivánja — Asthermere lord szerint Macdonald, az angol munkáspárt vezére, kormányrajuása esetén mindent el fog követni, hogy Trianon revíziója hivatalos programja legyen az angol küpolitikának. — Svájc igáslovakat vásárol Magyarországon. — Az új költségvetéssel kapcsolatosan akarják az adókönnyítésekre és behajtási AAAAAá^AAAAAAAAAAAAAAAAAA Francia nyelviskola Kecskeméten A párisi Cercle des Annales francia nyelviskoláinak kecskeméti fiókja első félévét január végén befejezi és február elsején új félévet nyit kezdők számára s kellő számú jelentkezés esetén megnyitja a haladók tanfolyamát is. A kezdőkhöz beiratkozhatnak egészen új kezdők is, mert az első félév anyagát elismételik s az együtt haladást biztositják. Tandíj nincs, behatási dij 12 pengő félévenként. Beiratkozni lehet Gsrecze Ambrus reánsk. tanárnál, aki a tanfolyamok vezetője is ref. kollégium VI. oszt.termében kedd, péntek 4—6-ig. Mme Duhaut, a nevezett kör magyarországi nyelviskoláinak igazgatónője múlt év novemberében alapított iskolái számára egy havi folyóiratot Revue France Hongroise címen, amelyben a magyar francia kulturkapcrolatok mélyítését szolgáló cikkek és közlemények magyarul is megvarrnak a így a nyelviskolák társalgási anyagául könnyebben szolgálhatnak. A vezeti Revue decemberi száma Ridomir lord egy udvarias levelét is leközölte, amelyit Madame Duhautnak írt sajátkezűnig Magyarország nagy barátja, ezért a levélért a francia követség kötelességének tartotta megszakítani a védnökséget úgy a Brvuevel, mint alapítójával és annak nyelviskoláival. De reméljük, hogy ez a szakítás nem örök, mert a francia nemzeti emberjogokat tisztelő fiai lelkében mind inkább érlelődik igazságunk mgértése. A^WUVWWVWWWVAAAAA/V^i Dalosügyünk fejlődése A magyar dalosügynek újabb fellendülését várjuk a múlt év őszén megtartott művészeti kongresszuson előadottak alapján az ott hozott határozatok értelmében. A dalosügyre vonatkozó határozati javaslat frappáns vonásokban ismertette ezirányú szegénységünket, bár mindenkinek el kell ismerni, hogy a dalárdáknak hatalmas kulturális, szociális és hazafias lelkesedést kiváltó ha-