Kecskeméti Lapok, 1937. január-június (70. évfolyam, 1-26. szám)
1937-04-25 / 17. szám
4 ___ ____ jzzr lEiyiKirenr.iD A.T,TFiftiriri „ Kecskemét zenei életének kiemelkedő eseménye volt a Városi Dalárda rendezésében 21 Bartók-kórus bemutatása. Az ünnepi alkalomra megjelent a világhírű szerző, akit elkísértek , , Failom Sergio, az Operaház karmestere és Dobrowen Issay, a Budapesten tartózkodó orosz dirigens is. A fővárosi sajtót a legismertebb zenekritikusok képviselték. . A hangversenyt Harkay Béla főjegyző vezette be, aki , Bartók Bélát és művészetét méltatta és a város közönségének új üdvözletét tolmácsolta. A kórusokat Salamon Mária, Nemesszeghy Lajos, Seress Sarolta (Kiskunfélegyháza), Gedeon Mór , Egit, Zalai M. Terézia (Kiskunfélegyháza), Vásárhelyi Zoltán és 3 „ Márton Barna (Nagykőrös) vezényelték, valamennyien értékes munkát végeztek a gondos betanítással, amelyért a szerző részéről is megérdemelt elismerésben részesültek. A hangverseny után ,a fővárosi vendégeket és a Városi Dalárda működő karát Sándor József dr. tiszti főügyész, a dalárda agilis, figyelmes és áldozatkész elnöke látta vendégül. A dalárda részéről a megjelenteket Gömöry Jenő dr. köszöntötte. Bulla Elma elháríthatatlan akadályoztatása miatt nem jö betett. A hangverseny jegyei azonban érvényesek arra az alkalomra, amikor, valószínűleg május folyamán gazdag műsorral szerepelhet a kecskeméti közönség előtt. Bulla Elmával együtt újból hallhatjuk majd a Városi Dalárdát és valószínűleg a pompás felkészültségről tanúskodó nagykőrösieket. A hangversenyt a fővárosi sajtó osztatlan elismeréssel méltatta. E kritikák közül adjuk a Válasz szerkesztőjének, Sárközi Györgynek előzékenysége folytán Lányi Viktornak azt a beszámolóját, amelyet a Válasz májusi számában ad közre. — E beszámoló az Éneklő Alföld jelentőségét az alábbiakban örökíti meg: Magyar vidéken komoly zenei kultúrát csinálni, még ma is hősi erőfeszítés. Ha valaki nekifog, szánja rá magát a Kálvária útra, amely a közöny, az értetlenség, a hivatali nehézkesség, a pénzhiány, a dilettáns beleszólás, a szalmaláng, a cigányosdi stációi közt vezet a sokszor nagyon keserves dicsőséghez, sőt megdicsőüléshez. Mindent előtről kezdeni: ez az átok nehezedik a muzsikusokra, akik egy-egy vidéki város szétszórt művészi lehetőségeit, kezdeményezéseit marokra fogni, belőlük valami állandót, szerveset, fejleszthetőt létrehozni igyekeznek. A közönségnek dolgoznak, de közönség nélkül nem dolgozhatnak. Ez az állandó circulus vitiosus. Mi legyen meg előbb, a tyúk-e vagy a tojás? A hallgatni való, vagy a hallgatóság? Ez az örök probléma, amelyet egy csapásra senki sem old meg, amely többnyire mégis csak megoldódik úgy ahogy. Bármennyire elcsépelt a szó és ködös a fogalom, mégis azt kell mondani: idealistákra van szükség, bátor kezdeményezőkre, akik hisznek a távoli célban, akik akár ingyen is őrzik a Krisztus koporsóját, akik ezer nehézség és akadály közt sem csüggednek el, akik maguk lázassá hevülnek az igazi művészet szolgálatában és nem csupán becsülettel, hanem lelkesedéssel is űzik a muzsikus mesterséget. Ha pedig a jelen ugara csökönyösen ugar akar maradni, művelje a jövő kertjét a vidék zenei apostola!. Ezt a vezéreszmét adja útravalóul Kodály, akinek apró remekművei a huszas évek derekán az ifjúsági karéneklés mozgalmát megindította. Ezzel az „idealisták“ új, mégpedig reális munkateret kaptak. Ennek művelése reménnyel biztat. A zsenge zenei érzék természetes, éltető légkörben bontakozik, ha az oktató anyaga, a nyilvános szereplés műsor-tárháza lényegében törzsökösen magyar zene, kifejezésmódjában pedig benső rokonságot tart a nagy, nyugateurópai kultúrákkal. Ahol a torok kinyílik, a lélek sem marad begubózva. A ma gyermek énekeseiből válik a holnap „cselekvő“ élvezésre képes zenei közönsége, amely nélkül nincs egészséges zenei élet. Ez talán az egyedüli menedék a technikai civilizáció rohamában, amely, félni lehet, elsöpri a szellemi kultúrát. Ahol áradás fenyeget, ott a föld sarából kell gátat emelni. A föld népének daltermése, amelyet művészi megmunkálás nemzeti kinccsé gyárt, vájjon ki tudja-e parírozni a „gép-kultúra“ áldásait? K ülönben talán erre is áll, hogy: „Endziel ist nichts, Bewegung ist alles.“ Már ebben az értelemben is szívből örülhetünk az „Éneklő Ifjúság“ mozgalmának. A népszerűsítő jelző Kecskeméten „Éneklő Alföld“-dé módosult és a minapi szépen sikerült Bartók-ünneppel mutatta meg hatóerejét. Három alföldi város, Kecskemét, Nagykőrös, Kiskunfélegyháza tíz iskolájának énekarai mutatták be Bartók nemrég megjelent új karműveit. Eredeti (részben átdolgozott) népi szövegek kaptak új varázst az ősi népdal csodálatosan finom, bár tősgyökeres jellegű, mégis egyéni hangú utánérzéseiben. Együttvéve kerek nyolcszáz gyermek és serdülő ifjú hangegyüttesei tolmácsolták Bartók zenéjét. A Katona Józsefről elnevezett színház falai közt törzsökös Tiborc-ivadékok ajkán zengett a paraszti magyarság játékos, szerelmes, csúfondáros, lázadásos költészete. Az ünnep megszervezésével igazán apostoli munkát végzett Vásárhelyi Zoltán, a klasszikus és az új magyar énekzene tevékeny fanatikusa. Hogy mily kitűnő zenész, tanító és karmester, a Bartókműsor három dalával, „felnőtt“ énekkara élén, ismét megmutatta. Lelkes és tehetséges példaadása nyomán dolgoztak Kecskemét és a szomszéd városok más vezető muzsikusai, elsősorban Zalay Mária Teréz és Márton Barna. Nekik és az ünnep minden rendű és korú résztvevőjének megérdemelt jutalma volt Bartók Béla jelenléte és elismerése. Az „Éneklő Alföld“ első, demonstratív kiállása Kecskeméten — ezt érezni lehetett — sok termékenyítő áramlatot indított meg. Lányi Viktor Kecskeméti napok A napisajtó kritikáiból adjuk a Kecskeméten szólalt most meg először Bartók Bélának 21 legújabb kompozíciója. Huszonegy újdonság attól a zeneköltőtől, akinek minden egyes új alkotását öt világrész zeneélete várja a legfeszültebb érdeklődéssel. És Kecskemét most ime megelőzte ezzel a világraszóló premiersorozattal a fővárost, sőt az egész zene világot. Bartók Béla, a hangszeres zene modern nagymestere, eddig a zongorázó-hegedülő magyar ifjúságról gondoskodott csodálatos apró remekművekkel, melyeket egyenesen Bach kis instruktiv zongoradarab jai mellé állíthatjuk.. Most azonban odaállt ő is Kodály mellé egy grandiózus kórusciklussal, melynek egynemű énekkarra írt darabjai között gyermekek és felnőttek, férfiak és nők énekegyüttesei bőséges választékot találnak. Magukkal az újdonságokkal legközelebb fővárosi bemutatásuk után külön cikkben foglalkozunk, hiszen a bennük meg-a nyilatkozó csodálatosan mély és gazdag költői világnak jellemzése meghaladja egy alkalmi beszámoló kereteit. Vokális zeneköltészetünknek egy egészen új világ nyílik meg itt, melynek kristályosan tiszta, éles hegyi levegőjében új hatalmas, éltető lélegzetet vehet a magyar énekkarkultúra. És íme: Kecskemét, a kecskeméti énekkari műveltség vezére, Vásárhelyi Zoltán volt ismét az első kalauz, aki elvezette ebbe a hatalmas új költői birodalomba a magyar énekest. Nem volt könnyű út és azok a kecskeméti, félegyházi, nagykőrösi karvezetők, akik Vásárhelyivel ezen az úton elindultak, törhetetlen idealizmusuknak, magas kulturális célkitűzésüknek, a valódinagyságért hevülő muzsikus lelküknek legfényesebb próbáját adták. Tóth Aladár (Pesti Napló) Az érdekes művészi esemény lecsalogatta a magyar zenei élet számos értékét s eljött két külföldi karmester is, mind a ketten tisztelői s eredményes megszólaltatói Bartók művészetének. Egyikük Failoni, Operaházunk kitűnő olasz karmestere, a másik neves orosz dirigens, Dobrowen, aki a „Hovancsina“ nagysikerű betanítása óta a budapesti közönségnek valóságos zenei kedvence lett. Kecskemét büszke, hogy Kodály után Bartók kórusait is elsőnek tarthatja keresztvíz alá. Ez a büszkeség nem felszínes hiúság nála, hanem máról-holnapra megizmosodott, céltudatosan kifejlesztett zenei és kulturális életének a visszfénye. Sándor József dr. városi főügyész, a Városi Dalárda agilis elnöke, kalauzol. Odaérünk a Katona József színházhoz. A próba épen végetért Bartók legfőbb felügyelete mellett, aki már az elmúlt este megérkezett Kodály szülővárosába. Felvonulnak a kórusok: mintegy nyolcszáz iskoláslány és fiú, aztán Vásárhelyi Zoltán kitűnő kecskeméti városi dalárdája, amelyet ő tett országos hírűvé. Kecskemét zenei életének fellendülése oroszlánrészben az ő kiváló zenei képességeinek, lelkességének és a magyar kultúra iránti olthatatlan szeretetének köszönhető. Néhány perccel elmúlt tizenegy óra, amikor megkezdődik az előadás. A barátságos színház nézőtere zsúfolásig megtelt a város és környékének előkelőségeivel, zenei rajongóival. Harkay Béla főjegyző jelenik meg a függöny előtt s elmondja megnyitó beszédét, következőket: Azután fölcsendül Bartók Béla huszonöt kórusa, az egyetemes kórusirodalom meglepetései. Bartók félreismerhetetlen kézjegyét viseli valamennyi, a legkisebb, legegyszerűbb, játékos kórus is. Elsősorban az abszolút zenész szólal meg itt is, aki érzéseit, gondolatait, művészi hitvallását, elhivatottságát és vállalt sorsközösségét a magyar sorssal maradéktalanul kifejezi. Ezek a kórusok talán nem olyan egyszerűek, természetesek, közvetlenek, mint a Kodályéi. Bartók közvetve éri el a hatást, átértékeli, absztrahálja élményeit s ez a lelki beállítottság lehetővé teszi, hogy minden figyelmét a „hogyan“-ra fordítsa, á ■ tökéletes formálásra. Mindegyik kórusa miniatűr remekmű. A formán keresztül a mélyenszántó tartalomra irányítja a figyelmet s innen mutat vissza a formára s ez a játék elmé,lyül, a tükrözés elhomályosuló ködképéig fokozódik. Mivel összetett hatású mindegyik kórus, a belőlük áradó hangulat is elsősorban a szellemet ejti rabul és csak belülről, visszhang gyanánt érinti meg kedélyünket, így visszafelé téve meg az utat a dalt kiváltó érzelemig, megismerjük Bartóknak, ennek a tartózkodó, szűzi léleknek fojtott líráját. Bartók ezekben a kórusokban, akárhogy is szeretné elleplezni, feltárja őszinte, hivő, önfeledten elábrándozni tudó emberi valóját is. • Jelképinek láttuk, hogy ezeket a magyar nép zenei múltjából táplálkozó Bartók-kórusokat az ország egyik legmagyarabb városában hallottuk felcsendülni. Szimbólum számunkra ez a kecskeméti hangverseny, mert igazolta azt az igazságot, amit Bartók és Kodály évtizedes népdalgyűjtő munkája fényesen bebizonyított az egész világnak, hogy a magyarnak nagyon értékes, még kiaknázatlan ősi, zenei kultúrája van. A hangverseny egyúttal előkelő gesztus is volt Bartók részéről, hogy azt, amit a néptől kapott, ime, most visszaadja. Haits Géza (Új Magyarság) Bartók kóruskötetének rendkívüli és alapvető jelentősége, hogy a Bach előtti úgynevezett madrigalisták önálló szólamvezetését úgy beleplántálta a magyar karénekbe, hogy onnét többé ki nem tuszkolható. Ez a szólamvezetés elsősorban motívumfejlesztő, vagy, ahogy nevezni szokták: „motivikus“. Ebből következik, hogy nem tapad a szöveghez, hanem — ellenkezőleg — a szöveget ■ olvasztja bele magába. Nem „kényelmes“ stílus ez, mert nem közelíthető meg pusztán csak „jó“ és „élénk“ szövegkiejtéssel, hanem jó és élénk énekmódot, helyes énektudást és zenei szempontból színes szólammintázást követel meg. Ezeknek a magas igényeknek máris teljes mértékben tett eleget a Kecskeméti Városi Dalárda, a Bartók-ünepély kezdeményezője és rendezője. Vásárhelyi Zoltán karvezető vezénylete alatt megkapóan szerepelt ez a vendéglátó együttes, amelynek drámaian eleven előadását már budapesti látogatásai után is lelkesen dicsérhettük meg. Vásárhelyi Zoltán izmos tehetségét, kiváló rátermettségét bizonyítja, hogy célirányosan beletalál a művek eszmei középpontjába s nem a külsőségeket, hanem a lényeget keresi és találja meg bennük. Működéséből serkentő és ihlető hatás árad széjjel a magyar vidéki városokban és ez a lendület már Budapesten sem maradt nyomtalan. Jemnitz Sándor (Népszava) 1937. április 25.