Kecskeméti Lapok, 1947. július-december (80. évfolyam, 112-263. szám)
1947-08-15 / 151. szám
1941. augusztus 15., péntek Ara 4© fillér 80. évfolyam 151. szám KESKEDÉTI LAPOK fi Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt politikai napilapja Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa tegnapi ülésén az Anglia ellen emelt egyiptomi panaszt tárgyalta. Anglia és Egyiptom megbízottai kifejtették álláspontjukat, Lengyelország támogatta Egyiptomnak azt a kérését, hogy a brit csapatokat vonják vissza Egyiptomból. Holnap kezdődik Lyonban a francia szocialista párt kongreszszusa. A meghívottak között van Magyarország is. Részt vesz a kongresszuson Philip Morgan, Nenni ég Kamadier is. A németországi brit övezetből 20 ezer nőt visznek munkára Angliába. A textiliparban, kórházban, mosodákban, háztartásokban és a mezőgazdaságban helyezik el őket. • A román gazdasági rendőrség ellenőrzi a stabilizációs rendeletek végrehajtását. Több helyen az árak 3—4, sőt tízszeresét is kérték. A rendőrség megtette a megtorló intézkedéseket. Görögországba újabb négy amerikai hajószállítmány érkezett élelmiszerekkel és a hadsereg részére jó küldeménnyel. Augusztus végéig még 5 hajórakományt várnak. Marshall levelet intézett Mootovhoz Korea egyesítése ügyében. Augusztus 24 iig kért jelentést. Hangsúlyozta, hogy a végső cél az Egyesült Nemzetek keretében működő egyesített és függetlenn Korea. A brit dominiumügyi miniszter repülőgépen Gamberrába, Ausztrália fővárosába utazott, hogy előkészítse az ausztrál-japán békeszerződést. Fáczán Béla • temetése Megrrendítően szép gyászszertartás keretében búcsúztatta ma délelőtt a kecskeméti vasutasság Fáczán Bélát, a tragikusan elhúnyt fiatal állomásfőnököt. A nagyállomás előtti téren ravatalozták fel a holttestet s a kandeláberekkel, koszorúkkal övezett koporsót a résztvevő közönség százai vették körül. Jancsó Imre róm. kát, lelkész szentelte be a koporsót, majd Sóskúti Nándor intéző az állomásfőnökség, BorosSándor szakszervezeti titkár a vasúti munkásság, Tóth László polgármester pedig a város nevében vett búcsút a halottól, öt mozdony kétperces gőzsíp jele hangzott fel ezután, a vasúti üzem búcsúzott el vele volt főnökétől. A szertartás után a pályaudvarra vitték a koporsót és a déli személyvonattal Monorra szállították, ahol a családi sírboltban helyezik örök nyugalomra.A temetésen a MÁV kecskeméti személyzete 150 tagú küldöttséggel képviselteti magát. AUGUSZTUS 24. fi Kisgazdapárt megyei nagygyűlése Kecskeméten v .,Kecskeméti Lapok" tudósítójától. Mint már jelentettük, az ország nagy gócpontjaiban tartott kisgazdapárti nagygyűlések során augusztus hó 24-én Kecskeméten vonul fel pártunk pest megyei szervezete, hogy meghallgassa a megyei lista élén helyet foglaló képviselőjelöltjeinket. A nagygyűlés a nagytemplom előtti téren lesz és Pest vármegye minden részéből idesereglenek majd a választók tömegei. A helyi pártszervezet minden előkészületet megtesz a nagygyűlés impozáns kereteinek biztosítására. Pártunk központja nevében Pongrácz Aladár dr. miniszterelnökségi államtitkár beszél, rajta kívül Révesz László dr. és Balla Dömötör képviselőjelöltjeink lesznek a nagygyűlés főbb szónokai. A nagygyűlés részletes programjának ismertetésére még viszszatérünk. Ma sem érkezett hadifogolyvonat Hatezer magyar hadifogoly van már a két gyöttőtáborban — 1i Kecskeméti Lapok trebreceni tudósítójénak telefonjelentése — Hadifogolyvonat ma semm érkezett.* Debrecenbe és jelentes sem jött arról, hogy útban lenne hadifogolyszerelvény Magyarország felé. Magánértesülések szerint aug. 11-én Foksányba két magyar hadifogolycsoport futott be a Szovjetunióból. Az egyik 1700, a másik 1200 utassal, másnap, augusztus 12-én 1001 hadifogollyal Máramarosszigetre érkezett egy szerelvény. Ezek szerint mind Foksányban, mind Máramarosszigeten mintegy 3—3 ezer magyar hadifogoly van már együtt. Valószínű, hogy rövidesen útnak indítják őket hazafelé és még a hét folyamán haza is érkezik egy-két csoport. Itt úgy tudják, hogy Foksányból lehet várni az első csoportot a hét végére. A legutóbb hazaérkezettek névsorát már ismertettük, rajtuk kívül még a következő hadifoglyok érkeztek haza: Szepesi József MÁV-munkás Kecskemét, Stuber Ilona Soltvadkert, Varga István és Gergelyfi Pál Nagykőrös és Lakatos Pál Lajosmizse. A héten döntenek a Duna- Tisza csatorna helyéről A Kecskeméti Lapok tudósítójától A Gazdasági Főtanács a mai napon foglalkozott a Duna-Tisza csatorna ügyével. A legközelebbi minisztertanácson, pénteken, végleges döntést hoznak Tegnap Szádeczky-Kardosi László dr. főispán, részletesen tájékoztatta Bárányos Károly földművelésügyi minisztert a Gács-féle tervről és tárgyalt Takács Ferenc államtitkárral, továbbá Hallósy Ferenc miniszteri osztályfőnökkel és Hock Károly miniszteri tanácsossal, a vízügyi osztály vezetőivel, akik ígéretet tettek, hogy a csatorna Kecskemét érintésével torkolik a Tiszába. Az esti órákban a főispán érintkezésbe lépett Nagykőrös város vezetőivel, akik szintén a már kidolgozott terv megvalósítása mellett foglaltak állást. 13 paralízis-beteget ápolnak a kórházban Sole a Jbél&urul A paralizisjárvány — ha kisebb arányokban is — még most is tovább terjed városunkban. De a hűvösebb idő beálltával, mint Szegeden, minden bizonnyal Kecskeméten is rövid idő alatt teljesen megszűnik. A mai napig összesen 99 megbetegedést jelentettek ki a tisztifőorvosi hivatalban. A kijelentettek száma 76. Jelenleg 13 beteget ápolnak az új csapatkórház járványosztályán. örvendetes és vigasztaló adat: haláleset csak a járvány elején volt, mindössze 3. Más fertőző betegség csakgénelenyésző számban fordul elő. Kanyaró jelenleg van 7, hastífusz pedig csak 1. Ellenben, mint minden évben a bélhurut szed sok áldoza tot augusztus hónapban. Nyomatékosan felhívjuk az anyák ügyelmét, hogy nagyon vigyázzanak a csecsemők helyes táplálkozására és ha a legkisebb gyanús jelet tapasztalják, azonnal forduljanak orvoshoz. . Kisgazda-gyűlések a tanyavilágban A Független Kisgazdapárt a napokban az alábbi helyeken és időben tart népgyűléseket: Augusztus 15-én déli 12 órakor Helvécián, a kulltúrház előtt. Augusztus 15-én délután 5 órakor Alsó- és Felsőszéktó, Kiskecskeméteten a Láng-féle iskolánál. Augusztus 15-én délután 7 órakor Szánkásban Kiss Imre tanyáján. Augusztus 15-én délután 5 órakor Urihegyben Polgár János tanyáján, Augusztus 15-én délután 5 órakor Talpfájában a Vacsi-úti iskolánál. Augusztus 17-én délelőtt 11 órakor Lakiteleken a templomtéren. Augusztus 17-én délután 6 órakor Voelker-telepek XIII-a. 10. szán* alatt Utóig Gyula Tanyáján. Augusztus 17-én délután 9 órakor Kadafalván az iskolánál. Augusztus 20-án délelőtt 9 évrekort Kréten az öreg iskolánál. Augusztus 20-ám délelőtt 10 órakor Monostorfalván a templomtórta. Augusztus 20-án délután 3 órakor Dorkáson Gyenes Bertalan tanyáján. Augusztus 20-án délután 6 órakor Kisfáiban a I. sz. iskolánál. Augusztus 20-án délután 4 órakor Matkón, a matkói öreg iskolánál. Augusztus 20-án délután 6 órakor Törökfáiban a kismatkói úti öreg iskolánál. Augusztus 20-án délután 5 órakor Ágasegyházán a gazdakörnél. is hírek a Nagyvilágból A legújabb hírek szerint a Ruhr vidék ügyében 5 évre elhalasztják a döntést. Indiában tovább tartanak a véres zavargások, az áldozatok száma tegnap elérte az ötvenöt Mongolé dr., a volt, auschwitzi orvoshóhér a börtönben tüdőbajt kapott és meghalt. A moszkvai Tass Iroda jelentése szerint Szaud-Arábiát támaszponttá akarják kiépíteni az amerikaiak. Olaszországban toborzás folyik a görög kormánycsapatok számára. A Tass Iroda jelenti Istambulból, hogy nagy amerikai hajórakományokban ágyúk és tengeri aknák vannak útban a Dardanellák számára Washingtoni jelentés szerint az Egyesült Államok törlik Olaszország 540 millió dolláros adósságát, 97.000 szovjet polgár gyilkolt le 240 berlini rezídőr a háború idején.