Kecskeméti Lapok, 1949. július-december (82. évfolyam, 150-304. szám)

1949-09-04 / 205. szám

1949. szeptember 4., vasárnap Ara 60 fillér 82. évfolyam 205. szám SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ­HIVATAL KÉT TEMPLOM KÖZ A FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT POLITIKAI NAPILAPJA TELEFON:­SZERKESZTOSEG 10. KIADÓHIVATAL 322. „Ez a kongresszus hatalmas mértékben hozzájárul a béke világfrontjának megerősítéséhez“ Megnyílt a DIVSz második kongresszusa Alig ült el a Világifjúsági Talál­kozó hatalmas programjának vissz­hangja, máris összeült a Demokra­tikus Ifjúsági Világszövetség máso­­dik kongresszusa, hogy hitet tegyen az ifjúság nagy célja, a béke meg­védése mellett. A 60 millió tagot számláló DIVSz második kongresz­­szusának pénteki megnyitó ülésén Farkas Mihály honvédelmi minisz­ter szólott elsőnek a béke fiataljai­hoz: " Ma már minden túlzás nélkül meg lehet állapítani, hogy az Ifjú­sági Világtalálkozó hatalmas nem­zetközi sikere nyomán tovább fejlő­dik a béke frontja az egész világon — mondotta beszéde elején Farkas Mihály. — A béke erői növekvő ha­talmuk tudatában fokozzák harcu­kat a háborús uszítók ellen. — A béke sikeres megvédése ösz­­szeforr a szabadság megerősítésével — folytatta a honvédelmi minisz­ter. — Csak a szabadság talaján vi­rulhat és lehet tartós béke. Azokban az országokban, ahol győzött a sza­badság, ott diadalra jutott a béke ügye is. A világ demokratikus ifjú­sága ezért helyesen cselekszik, ami­kor a békéért folyó harcot összeköti a szabadságért folyó küzdelemmel.­­ Tévednek azok, akik abban az illúzióban ringatják magukat, hogy a békéért küzdő népmilliók csak szavakkal, kongresszusokkal, fel­hívásokkal állnak ki a béke ügye mellé. A második világháború után kialakult békemozgalom a harc moz­galma. A Világifjúsági Találkozó, harcos, lelkes és elszánt légköre is mutatja, hogy a mai ifjúság kész­­tettekkel is küzdeni a békéért és el van szánva arra, hogy minden ne­­hézséggel szembeszáll és minden ne­hézséget leküzd a béke biztosításá­nak érdekében. Aki ezzel a hatal­mas erővel szemben felgyújtaná a harmadik világháború tüzét, semmi kétség afelől, hogy a felgyújtott tűz lángjai azokat pusztítanák el, akik eldobták a csóvát. Végezetül arról beszélt a honvé­delmi miniszter, hogy a magyar dol­gozó nép a világ ifjúságának lelke­sedésétől, elszántságából erőt me­rítve a világbékefront magyar arc­vonalán szilárdan őrt áll és a reá­eső feladatokat a béke megvédésé­re becsülettel teljesíteni fogja. A békeszerető magyar fiatalság, a Magyar Ifjúsági ISzepi Szövetsége nevében Non György, a MINSz el­nöke üdvözölte a kongresszust: — A Demokratikus Ifjúsági Világszö­vetség alkalmas arra, hogy a nagy­szerű, öntudatos ifjúsághoz méltó feladatát betöltse. Győzelmünk szi­lárd biztosítéka, hogy sorainkban tudjuk a világ ifjúságának élcsapa­tát a Szovjetunió fiatalságát, a le­nini Komszomolt. Ezután Mihajlov vette át az el­nökséget és Guy Boysson megkezd­te elnöki referátumát. Bevezetőben utalt arra, hogy amikor a szövetség 1945-ben Londonban megalakult, mindössze 30 millió ifjút képviselt. Ma tagjainak száma kereken 30 millió. Az első kongresszus által ki­jelölt út megfelel a demokratikus ifjúság érdekeinek. Szövetségünk a fasizmus elleni, a demokrácia és a béke védelméért folytatott harcban mindent megtett, hogy közelebb hoz­za egymáshoz valamennyi ország ifjúságát és megerősítse a fasizmus elleni harcban megszületett egysé­gét. B0yss°n ezután hangoztatta, hogy a Világszövetség tevékenysé­gének közponjában a béke védelme áll. A kongresszus bizonyára lelkese­déssel fogadja majd azt a javasla­tot, hogy szövetségünk vegyen részt az akt. 2-án megrendezendő béke­nap megrendezésében ,amely újabb hatalmas demonstrációja lesz a né­pek békeakaratának. A legszélesebb körben meg kell ismertetni az egész világ ifjúságával azokat a nagyszerű lehetőségeket, amelyeket a szocializ­mus országa, a Szovjetunió tár az ifjúság elé, valamint azokat a jelen­tős eredményeket, amelyeket né­hány év alatt értek el a népi demo­kráciák országaiban. Ezek a ragyo­gó példák nagy mértékben bátorít­ják majd azokat az ifjakat, akik még imperialista kizsákmányolás alatt küzdenek jogaik kivívásáért és a szebb életért. Még szélesebb körben kell ismertetni azokat a történe­lemben példa nélkül álló sikereket, amelyeket az elmúlt évtizedben a Szovjetunió ért el, azokat a ragyo­gó távlatokat, amelyeket e sikerek nyitnak a szocializmus országának ifjúsága számár és amelyek reményt ébresztenek valamennyi ország fia­taljaiban. E kongresszusunkról fel­hívást kell intézni valamennyi or­szág valamennyi fiataljához és szó­zatunk visszhangozzék az egész vi­­­­lágon: „Egyesüljetek a Demokra­tikus Ifjúsági Világszövetség zászló-­­­ja alatt és elszántan küzdjetek a­­ végső győzelemig!" . Mé­fgállapítaslá• November 30-ig kell elvégezni az őszi mélyszántást A vármegyei Mezőgazdasági Igazgatóság a kecskeméti gazdasági felügyelőséggel egyetértésben meg­állapította Kecskemét őszi mező­­gazdasági üzemtervét. Az üzem­­terv hétről hétre pontosan megha­tározza, hogy a város területén ta­karmányfélékből, valamint gabona­­neműekből hány holdat kell bevet­ni, ugyancsak meghatározza, a szántás elvégzésének idejét és össz­területét is. A takarmánynövények közül lu­cernából Kecskemét területén 335 holdat kell bevetni szeptember 10- ig. Szöszös bükkönyből 900 hold bevetését írja elő a terv szeptem­ber 24-ig. Az őszi takarmánykeve­rékből 700 holdat kell vetni szintén szeptember 24-ig. Az őszi árpa ve­tését szeptember 17-ig kell befejez­ni 320 holdon. A jövő gazdasági évben is a rozs vetésterülete lesz a legnagyobb, ebből Kecskemét határában 26.615 holdat kell vetni. A rozsvetést október 1-ig mindenki köteles befejezni. A terv búzából 11.280 hold elvetését írja elő októ­ber 29-ig. Az ütemterv pontosan meghatá­rozza a felszántandó terület nagy­ságát is-Kecskemét határában 40.200 holdon kell a vető­szántást el­végezni október 29-ig. Az őszi mélyszántás elvégzésének, végső határideje november 30. Ed­dig az időpontig 29-105 holdon kell mélyszántást végezni. Az ütemterv pontos betartását a város mezőgazdasági népi bizottsá­ga és a gazdasági felügyelőség a puszta és dülőfelelősökön keresztül ellenőrizteti. A múlt esztendő­ben jól bevált üzemtervlapokat ebben az év­ben is elkészíttette a város és kiosztása már a végéhez közele­dik. A gazdák az üzemtervlapra jegyzik be vetéstervüket, ami pon­tosan beleilleszkedik a városra meg­határozott vetéstervbe. A város belterületén már a jövő héten befejeződik a vízvezetéképítés A­­vízvezeték építése nagy ütem­ben halad. Napról-napra meglepő gyorsasággal hosszabbodnak az ár­kok. Az Épületszerelő NV munkásai­nak első csoportja az Izsáki­ úton, a Hosszú-utcán és a Szabadság-téren keresztül már az OTI székház sar­káig fektette le a csöveket. A má­sik csoport a Dobó István utcától a Beretvásig terjedő útszakaszon dolgozik. A harmadik csoport pedig a kórház környékén készíti elő­­ a csöveket. Az Épületszerelő NV jelentése­ sze­rint minden szakaszon az ütemterv­nek megfelelően folyik a munka s a város belterületén egy hét alatt befejezik a vízvezeték körhálózatá­nak kiépítését. Ezután a külterüle­tén folytatódik az árokásás. Egyre több nő jelentkezik szakmunkás átképzésre . A minisztertanácsnak az építő­iparról szóló határozata rámutatott a női munkaerő kérdésének elha­nyagoltságára. Azóta az építés­ügyi minisztérium és a MÉMOSZ országos munkaértekezlete leszö­gezte az építőipari szakmunkását­képzés irányelveit s ezek nyomán kormányrendelet határozta meg, hogy a nemzeti vállalatok az át­képzésre jelentkezők közé 30 szá­zalékban női segédmunkásokat ve­gyenek fel. a vállalatok között van­nak olyanok is, amelyek nemcsak teljesítették, hanem már túlteljesí­tették a 30 százalékos arányszá­mot. Ellenőrzik a pékeket Egyes pékiparosok ellen Pana­szok merültek fel a fogyasztók ré­széről, hogy az általuk sütött kenyér minősége kifogásolható és üzemük, valamint készítményük nem tiszta. A Népfront Bizottság foglalkozott a kérdéssel és elhatározta, hogy a péküzemek felülvizsgálására külön bizottságot fog kiküldeni. A három­tagú bizottság már megkezdte ellen­őrzését és az illetékes hatóságok az ő jelentésük útján teszik meg a szükséges intézkedéseket. Mi újság a vidéken? HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN e­gy korszerű és nagyarányú könnyűme­­chanikai üzem felállítására kerül sor a közeljövőben.

Next