Kecskeméti Napló, 1913. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1913-02-22 / 45. szám
45. szám. * Uj főrendek. A király Heltai Ferencet, Budapest új főpolgármesterét a főrendiház tagjává nevezte ki. A kinevezést tegnap közölte a hivatalos lap, amely egyszersmind még három új főrendiházi tag kinevezését teszi közzé. * Betörők rekordja. Valóságos rekordot teremtett egy betörő banda, amely az utóbbi néhány nap alatt Kispesten sodorta veszedelembe a közbiztonságot. A három tagú gonosztevő társaság hat nap alatt tizennégy helyen tört be és összesen mintegy huszonháromezer korona kárt okozott. A banda tagjai: Fülöp Károly tizenkét éves, Bohus Sándor tizennyolc éves és Mannheim József huszonhárom éves kispesti napszámosok, akiknek ez a rekordmunkájuk a beköszöntőjük a tolvajpályán, valamennyien ugyanis büntetlen előéletűek. Fülöp, aki a banda vezetője volt, igen jómódú kispesti háztulajdonos egyetlen fia. A banda egészen modern felszereléssel dolgozott: a boltok zárját például nem feszítették, hanem e célra készült finom acélfűrésszel kifűrészelték. Keztyüben dolgoztak, nehogy ujjnyomot hagyjanak hátra és gumicipőt használtak, hogy zajt ne üssenek. A kispesti rendőrség valóságos hajtó vadászatot rendezett a gonosztevőkre s igy tegnap éjszaka Fekete és Dobos detektívek akkor csípték el a három jó madarat, amikor épen újabb zsákmányra indultak. Mind a hármat letartóztatták. SZÍNHÁZ. Heti műsor: Szombat: Vasgyáros. Vasárnap d. u.: Bob herceg. Vasárnap este: Pálinka. Bihari Ákos vendégszereplése. A kecskeméti színház egykori kiváló művészét, Bihari Ákost lesz alkalmunk ma és holnap viszontlátni. Mariházy igazgatónak ugyanis sikerült őt két vendégszereplésre lekötni s ma este a Vasgyárosban, holnap pedig a Pálinkában fog vendégszerepelni. Mindkettő a legjobb szerepei közé tartozik. Távirat. Express. Telefon A háború. Sikertelen török kísérlet. Konstantinápoly, febr. 21. A törökök, hír szerint, tegnapelőtt Sárkő mellett újra megkísérelték a partraszállást, de eredménytelenül. Gallipoliból harminc kisebb orosz szállítóhajót várnak görög katonasággal. Lovat vásárol Szerbia. Szabadka, febr. 21. A szerb kormány megbízta Schwarz Móric szabadkai lókereskedőt, hogy öthatezer lovat szállítson Szerbiának. Mivel azonban Magyarországon tudvalévően lókiviteli tilalom van, Schwarz Oroszországba utazik, hogy ott szerezze meg a szükséges lószállítmányt Szerbiának. Kecskeméti Napló Az elnök sajtópere. Budapest, febr. 21. A Désy-ügy tárgyalása után néhány lap személyes élű támadást intézett az ítélőtanács tagjai: Balogh György elnök, továbbá Langer Jenő táblabíró, s Kállai Miklós törvényszéki bíró ellen. Balogh György elnök, mint értesülünk, felhatalmazást kért az igazságügyminisztertől, hogy az illető lapok ellen nyilvános rágalmazásért és becsületsértésért a sajtópert a maga és bírótársai nevében megindíthassa. Ha a miniszter a fölhatalmazást megadja, delegált esküdtbíróság fogja tárgyalni a megsértett ítélőtanács sajtóperét. Az új magyar kölcsön. Bécs, febr. 21. Ullmann Adolf főrendiházi tag, a Hitelbank vezérigazgatója Bécsben van és ebből az alkalomból bizalmas beszélgetések folynak a magyar kormány hitelszükségletére vonatkozóan. A magyar kormány pénzszükségletét legalább kétszázmillió koronára becsülik. A fedezet módjára nézve döntés közvetlenül nincs kilátásban és csak akkor fog megtörténni, hogyha a pénzpiac helyzete jobban tisztázva lesz. Orosz kémek mindenütt. Budapest, febr. 21. Bolieszka kapitányt, akit hazaárulás miatt elítéltek, hónapok óta erősen őrzik. Oroszországtól állítólag hatszázezer lett kapott a kémkedésért. A pénze után halt. Zimony, febr. 21. Jovanovics pancsovai kereskedőtől Lazarovác szerb falu mellett tegnapelőtt százezer koronát elraboltak. Ezen érzett fájdalmában Jovanovics ma kútba ugrott és belefult. Anyakönyvi kivonat. — Február 21. — Születések: Nyúl Margit Eszter rkath., Kocsi László rk., Terecskei Mária Terézia rk., Kóczó Terézia ref., Gyulai Ferenc ref., Varga Magdolna rk., Fazekas Pál ref. Halálozások: Kovács József rk. 3 hónapos, Csikai Gyula ref. 4 napos, özv. Kis Lászlóné Losonczi Teréz rk. 84 éves, Fekete István rk. 2 hónapos, Kis Sándor ref. 75 éves, özv. Bóna Pálné Pintér Anna rk. 46 éves, Dömötör Ferenc rk. 4 éves. Ingatlanok forgalma. S. Juhász István VI. Zsinor u. 119. házát megvette H. Kiss Jánosné Csabai Teréz 4200 koronáért. Hardi Julianna II. Máriaváros 29. számú házát megvette Virág István és neje Michali Mária 3100 koronáért. Virág Nagy István VII. Szultán utca 22. számú házát megvette Szőke József 8000 koronáért. Végh Lajos széktói 1 hold 560 négyszögöl földjét megvette Vincze Imre 2400 koronáért. Végh Sándor és társai széktói 1561 négyszögöl szőlőjét megvette Farkas Gáborné Vigh Mária 1950 koronáért. 3. oldal. Közgazdaság. 1913. február 21. Értéktőzsde. A Magyar Ált. Hitelbank kecskeméti fiókjának jelentése: Magyar hitelrészvény— — — 808.50 Gabonatőzsde. Osztrák hitelrészvény— — — 618.50 4°/0 magy. Koronajáradék — 83.— Magy. Leszámitolóbank — — 509.— Magyar jelzáloghitelbank — — 421.50 Magyar bank és keresk. rt. — 558.50 Pesti magyar keresk. bank — 3590.— Bp. városi villamos vasút — — 366.50 Bp. közúti „ „ — — 664.50 Októberi búza — — —■ — 12.18 Áprilisi búza — — — — 11.62 Októberi rozs — — — — 9.69 Áprilisi rozs — — — — 9.89 Októberi zab — — — — 8.90 Áprilisi zab — — — — 10.34 Májusi tengeri — — — — 7.71 Júliusi tengeri — — — — 7.93 Piaci árjegyzék: 1913. február 21. K. f. K. f. Tiszta búza 100 kg — — 20.60 21.— Kétszer búza — — 19.40 20.00 Rozs — — 18.60 19.00 Árpa — — 18.40 19.00 Zab — — 22.00 23.00 Kukorica — — 14.40 15.00 , bánáti — — 14.50 15.00 Köles — — 19.— 20.00 Krumpli — — 7. — 7.50 Széna — — 8.*— 9.— Szalma — — 2.60 3.— Sertés vásári árak: Fiatal nehéz pár 300—400 kg. 1.28 Közép nehéz pár 220—300 kg. 1.24 Könnyű 50—220 kg. ... 1.20 I. Öreg nehéz pár 50—60 kg. 1.20 II. öreg nehéz........................ .— Borjú életsulyban 1 kg. — — —.— 1.20 Birka életsulyban 1 kg. — — —.— —.68 Baromfi árak: Hízott lúd, 1 kg. — — 1.70 1.76 Sovány lúd párja — — 15 — 16"— Hízott kacsa párja — — 12 — 13'— Sovány kacsa párja — — 9’— 10'— Pulyka, 1 kg. bak — — 160 168 Pulyka, 1 kg. nőstény — — 170 180 Tyúk párja — — 4 80 6'00 Csirke párja — — 3'00 4.00 Kappan párja — — 7 50 850 Gyöngy tyúk párja — — 400 5.00 Tojás 100 drb. — — 6 00 6.50 ügyes lapkihordók és lapelárusitók (rikkancsok) felvétetnek a Kecskeméti Napló kiadóhivatalában Kecskemét, — Arany János utca 6. szám. Bejárat a Széchenyi-tér felől is, a katholikus bérház második kapuján át.