Kecskeméti Napló, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)
1913-04-18 / 90. szám
2. oldal Kecskeméti Napló Prémium az erkölcstelenségnek. Mától kezdve ismét sokat fognak írni Kassáról s a bölcs kassai közgyűlésnek egy spirituszban múzeumi polcon megőrzendő határozatáról. Előresejtjük a lapos esti levelek és ezekkel egy húron pendülő irodalmi művek örömujjongását: megszületett Kassán az erkölcstelenség prémiuma. Az újszülöttet, mely egészen torz, ‘egészen‘nyomorék és egészen romlott, a maga megdöbbentő valóságában a következő hír ismerteti: Kassán a tegnap tartott városi rendkívüli közgyűlés tárgyalta a tisztviselők családi pótlékára vonatkozó szabályrendeletet, mellyel kapcsolatban dr. Grosz indítványára szenzációs határozatot hozott. Kimondotta, hogy a hajadon nőtisztviselők gyermekei nem tekintetnek törvényteleneknek. Ne tessék leszédülni a székről az ilyen elképesztő határozat hallatára, hanem méltóztassék gondolkodni az eset fölött. Kassán ezt a határozatot szociológiának hívják, pedig az igazi neve ennek az erkölcstelenségnek prémiumban való részesítése. És itt hiába jön a bölcs városi tanács az úgynevezett szociológiával s hiába akarja tetszetős elméletek és jelszavak mezébe öltöztetni ezt a szörnyszülöttet, mely eddig csak a pornográfiát és szabadszerelmet hirdető és minden társadalmi erkölcsöt megvető apróhirdetéses újságok hasábjain mert a nyilvánosság elé merészkedni. És hiába jön a bölcs városi tanács azzal a szociológiai olajcsöppel, hogy ő humanizmust akar művelni, mert ez nem igaz. Ha a városi tanács prémiumot adna a tiszta életű, erkölcsös, becsületes hajadon nőtisztviselőknek, ha ezeknek olyan fizetést és megélhetést adna, hogy a mai nehéz viszonyok mellett megkönnyítené számukra a férjhezmenést, ezt értenék s elismerésben részesítenék. Ám éppen az ellenkezőjét csinálni: megfosztani ezeket a nőket az anyagi eszközöktől, elzárni a férjhezmenés lehetőségétől, ellenben rácsábítani a felelősség nélkül való, anyagilag jutalmazott erkölcstelenség útjára, bátorítást nyújtani a hajadon nőtisztviselőknek, hogy erkölcstelen életet éljenek, olyan megdöbbentő eltévelyedés, amit a szabályrendeletben a minisztérium a közerkölcsiség védelme szempontjából sem hagyhat jóvá. Ha a kassai urak a gépírókisasszonyainkat le akarják téríteni a becsület útjáról, ezt semmikép sem tehetik a közterhek rovására s miniszterileg jóváhagyott szabályrendelet alapján. A belügyminisztériumtól pedig elvárjuk, sőt meg is követeljük, hogy ezt a szabályrendeletet semmisítse meg és magyarázza meg a kassai városi közgyűlésnek, hogy egy erkölcsi testületnek nem hivatása jutalomban részesíteni a törvénytelen gyermekeket, prémiumot adni az erkölcstelenségnek s hajadonokat tanítani arra a mondásra, hogy becsületesnek lenni nem érdemes. Ha ezt Kassán nem értik meg, meg kell értetni velük. Mert a kassai közgyűlésnek nincs jogában megbélyegzővé tenni a női munkát s meghurcolni ország-világ előtt azokat a becsületes, törekvő nőket, akik éppen mert dolgoznak, a megszégyenítésre nem szolgáltak reá. Enyhül-e a pénzpiac ? Ez az abnormálisan hosszú ideig tartó gazdasági válság legsűrűbben felhangzó kérdése. És — sajnos — habár már nagyon hosszú ideje várjuk a kedvező választ, az még mindig késik s ha az előjelek nem csalnak, kedvező választ hamarosan aligha kapunk. A jelenlegi szituációk ma olyanok a pénzpiacon, hogy ha a pénz- és gazdasági válságot előidéző számos ok hamarosan meg is szűnik, hirtelen és tartós javulás akkor se következhetik be, nem különösen pedig nálunk, Magyarországon, hol a pénzpiac forrásai — sajnos — nagyon hosszú időre kiapadtak. A pénzpiac enyhülésének első feltétele az, hogy a jelenlegi háborús veszedelem elmúljon, amire egy kevés kilátásunk van is. A balkáni konfliktus elvonta tőlünk az idegen tőkét egyrészt, másrészt pedig a csekély belföldi tőkét is annyira megfélemlítette, hogy az is teljesen eltűnt a piacról, így állott a helyzet addig, míg Ausztria- Magyarország is komolyabban nem került bele a konfliktusba, addig tehát, míg nálunk is nem rendelték el a részleges mozgósítást. Ezután a pénzpiac helyzete még válságosabb lett, mert a fegyveres béke az államnak rengeteg milliójába került, amit közvetve, természetesen szintén csak a pénzpiac érzett meg. Hogy a mostani pénzkrízis mily mérhetetlen károkkal jár, azt számokkal kimutatni nem igen lehet. De példaképpen felemlítjük azt, hogy a folyó évi január hóban már 43 százalékkal emelkedett csak a váltópereknek a száma a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszéknél. S míg előző években a peresített váltóknak legnagyobb hányada mindig pénzintézeti váltó volt, addig az idén éppen ellenkezőleg: a peresített váltóknak majdnem éppen a fele kereskedői váltó. Annál szomorúbb ez a kép, mert a közeli tartós javulásra remény egyáltalában nincs. A Balkánon még dörögnek az ágyak, de ha feltesszük azt, hogy a Balkánon hamarosan rend támad, a hatalmak mind kibékülnek , szóval teljes lesz a béke és a nyugalom, tartós és közeli enyhülés akkor sem következik. A teljes nyugalom beálltával megindul a munka, a hosszú ideig tétlenségre kárhoztatott vállalkozás új erőre kap, elsősorban a sikerrel és haszonnal leginkább kecsegtető téren, a Balkánon. Az ott szükségeltető beruházások és vállalatok tengerpénzt fognak elnyelni, amit azonban nem fognak sajnálni, mert busásan megtérül. De nagyon sok pénzre lesz szüksége a most háborúskodó balkáni államoknak is, hogy a háború okozta károkat kiheverhessék. Le kell tennünk tehát arról a reményről, hogy a pénzpiac belátható időn belül tartós enyhülést mutasson. Ha lesz is javulás, az csak átmeneti lesz, amit nyomon fog követni a feszültség. A militarizmus túlhajtásából, a gazdasági faktorok lebecsüléséből eredő károk még nem elég nagyok ahhoz, hogy mérvadó körökben észrevegyék azt, miszerint ez tovább így nem mehet, mert nemcsak magánosokat sodor a bukásba és a biztos anyagi romlásba, hanem a tönk szélére juttatja magukat az államokat is. 90. szám. A kecskeméti ref. egyházmegye közgyűlése. Szolnokról jelenti tudósítónk: A kecskeméti református egyházmegye folyó hó 15-én, kedden délelőtt Szolnokon, a vármegyeház közgyűlési termében tartotta meg közgyűlését, amelyen az elnöki tisztet Ádám Kálmán esperes és Bagossy Károly kir. tanácsos, nyug. alispán látta el. A közgyűlésen részt vettek: a szabadkai, halasi, nagykőrösi, félegyházai, kecskeméti, ceglédi, lajosmizsei, ókécskei, kerekegyházai, izsáki, abonyi, tápiószelei, szentmártonkátai, jászkarajenői, tiszavárkonyi, tiszavezsenyi, jászberényi, jászkiseri, szanki, pándi, szolnoki stb. egyházközségek kiküldöttjei. Bejelentetett a közgyűlésnek, hogy dr. Székely József egyházi főjegyző meghalt. A közgyűlés az egyházmegye kiváló főjegyzője halála fölötti fájdalmának és részvételének érdemei elismerése mellett jegyzőkönyvileg adott kifejezést. Elhatározta a közgyűlés, hogy Benedek Sándort, a dunamelléki egyházmegye főjegyzőjét kultuszminiszteri államtitkárrá történt kinevezése alkalmából üdvözli. Tudomásul vették, hogy az egyházmegye világi aljegyzőjévé dr. Joó Gyula kecskeméti jogakadémiai igazgató választatott meg. Foglalkozott a közgyűlés az egyházmegyei pénztár kölcsönszabályzatával s az előterjesztett észrevételek figyelembevételével megalkotta azt. Tudomásul vették, hogy Kiskőrösön fiókegyház alakult. Dr. Balthazár Dezső debreceni püspök az Országos Lelkész Egyesület támogatása ügyében intézett átiratát tudomásul vették. Több kisebb, az egyes egyházközségek adminisztrációjára vonatkozó ügyek elintézése után a bírósági, fegyelmi és felebbezési ügyeket tárgyalta le a közgyűlés. E hó 14-én délelőtt az egyházközségek lelkészei tartottak értekezletet Simon Ferenc jászberényi lelkész elnöklete alatt s az 1907. évi zsinati törvény revíziójával foglalkoztak -s megállapították azokat a módosításokat, amelyeket legközelebb tartandó zsinati gyűlés elé fognak terjeszteni a törvény megváltoztatása céljából. t \ ►« U : * : « - * ► s X -8S l » : $ & : S : fc k: Tiiitőtelep: Fólerskst: LAKYTELEK. j ÜtMulfit KECSKEMÉT, Telefon: 137. alsópályaudvari fatelep. A szikrai viz szállítását április 20-án ismét megkezdjük. A viz ára házhoz szállítva: 7a liter ... 10 fillér 7, . ... 14 „ 17a . 18 „ A multban észlelt tapasztalatainkon okulva, az üvegért darabonként 24 fillér biztosíték teendője, — amelyet ha az ép állapotban levő üveget visszaadják, — visszafizetünk. Rendeléseket telefonon és postán elfogadunk. ‘ Óvakodjunk értéktelen utánzatoktól s ügyel- j jünk az üvegen levő Szikpai viz névre. Viszontelárusitóknak kedvezmény. Tisztelettel: TISZAPARTI GŐZFÜRÉSZ ÉS ŐRLŐMALOM RÉSZVÉNYTÁRSASÁG, mint a „Szikrai viz“ kútkezelősége. H BndaPesti Rozenbaum Antal cég (rvííri «ItÁkolk«Vílt 4 korona 90 fillér -r P." 1111 mcnt mafiU * árban szállít házhoz Battyányi-u. Színházzal szemben.