Kecskeméti Napló, 1913. június (2. évfolyam, 125-150. szám)

1913-06-01 / 125. szám

4. oldal. Kecskeméti Napló 125. szám. Járvás Mihály temetése. Eltemettük tegnap Járvás Mihály ke­gyesrendi tanárt. A Szentháromság temető­ben a Farkas-kápolna mellett helyezték ra­vatalra, itt mondta el az „Absolve“-t kopor­sója fölött a pap. Köröskörül az emelkedő hantokon a nyíló virágok ezre ontotta ked­ves illatát s ha olykor egy-egy gyenge lég­áramlat végigsuhant a temető felett, bókoló szelíd rezdüléssel köszönt a halott felé a vi­rágos akácfák néma lombja, mintegy bú­csúzva attól, akinek munkás lelke már át­lépett az örökkévalóság küszöbén s teste­­ ide kivánkozott pihenni az édes honi föld­ben a szeretett szülők mellett a­­ dicső­séges feltámadásig. S míg a májusi ég üde kéksége meleg verőfénnyel letekintett a ko­szorúkkal díszes nehéz érckoporsóra, a gyá­szoló rokonok, részvevő barátok és jó is­merősök lelkébe egyúttal belesugározta a feltámadásba vetett hitnek azt a vigasztaló, verőfényes gondolatát, hogy: Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja már. Hanem lerázván, ami benne zöldi. Egy éltető eszmévé finomul. * Nagyszámú előkelő és díszes közön­ség vett részt tegnap délután 5 órakor Jár­vás Mihálynak, a kecskeméti születésű s­­ éveken át a helybeli róm. kath. főgimná­ziumban működött, messze idegenben, Sá­toraljaújhelyen elhalt kiváló kegyesrendi ta­nárnak és emberbarátnak temetésén. Gyá­­í szoló testvérén és rokonain kívül meg-­­­jelent a­­végtisztességen Kecskemét város­nak szinte egész úri társadalma, a város előkelő intelligens családjai, hogy végbú­­csút vegyenek attól a férfiútól, kiváló szer­zetes paptól és érdemes baráttól, aki Kecs­keméten töltött tanári működésével nemze­dékeket nevelt derék, becsületes, dolgozó polgáraivá e hazának s baráti érintkezésével, egyéni szeretetre,méltóságával annyi jó ba­rátot és ismerőst szerzett magának s általá­nos becsülést és az emberek jó emlékezetét vívta ki ebben a társadalomban. A teme­tésre kivonult a kecskeméti kegyesrendi fő­gimnázium egész tanári kara dr. Tóth György igazgatóval élén, a piarista papnövendékek teljes számban Pallmann Péter prefektus vezetésével, a róm. kath. főgimnázium és a főreáliskola tanulóifjúsága zászlók alatt, ta­náraik vezetésével, a főreáliskola, a refor­mátus főgmn, és felsőkereskedelmi iskola tanári kara és nagyszámú résztvevő kö­zönség. A halottat Révész István prelátus­­plébános,­ a megboldogultnak jó barátja te­mette insulában, teljes segédlettel. Az asz­­szisztenciát a piarista papnövendékek telje­sítették. A gyászoló közönség a mély részvét őszinte megilletődésével hallgatta a komor fenségü gyászszertartást, majd a róm. kath. főgimnázium ifjúságának vegyes énekkara énekelte el Niklas János kegyesrendi tanár vezetése mellett az „Eltávozás“ kezdetű gyászdalt s azután felvették a halottat a temetkezési vállalat emberei és a gyászoló közönségtől kisérve átvitték a családi sír­bolthoz, ahol a halottat és sírt a pap be­szentelte, utána a piarista papnövendékek férfikara elénekelte a „Mért oly borús“ kez­detű gyászdalt, mire a megboldogult halot­tat elhelyezték szülei mellé a családi sír­boltban. Mig a koporsót lebocsátották a sirba, átadván a halottat az anyaföldnek, a rend­társak, jó barátok és ismerősök szemébe kiszökött az őszinte részvét adója s az el­­nedvesedett szemek utolsó tekintete vett búcsút Járvás Mihály porhüvelytől, aki az isteni Gondviselés rendeléséből nehéz érc­koporsóban jött vissza Kecskemétre, hova mindig és mindenhonnan hazakivánkozott, a csendes örök pihenésre. A megboldogult koporsójára koszorút helyeztek. Az újhelyi és kecskeméti rendház, a kecskeméti főreáliskola és felsőkereskelmi iskola tanári kara, az újhelyi és kecskeméti főgimn. ifjúsága, az újhelyi főgimnázium V. osztálya, melynek a megboldogult osztály főnöke volt, a Bende-család, az Ottó-család, Szalasy, Frick és Sauermann volt tanítvá­nyai, középiskolai tanárok, újhelyi és kecs­keméti jó barátai és sokan mások.­ ­ Igyunk ! Szikrai vizet! Kapható minden vendéglő­ben és fűszerkereskedésben. HÍREK. * A jogtanári állások betöltése. A kecskeméti ref. jogakadémia igazgató ta­nácsa most tette közzé a jogakadémián betöltendő közigazgatási jogi és perrend­tartási tanszékre a pályázatot. E két tan­széket a tizenöt napi pályázati határidő leteltével a tanári kar és az igazgató tanács kandidálása alapján a város törvényható­sági bizottsága fogja június havi rendes közgyűlésén betölteni. Ezen tanszékeket eddig helyettes tanári minőségben dr. Csekey István és dr. Buday Dezső egye­temi magántanárok töltötték be. Mielőtt az összes pályázók személyét és készültségét ismernék, korán volna részünkről a két tanszék betöltésére nézve állást foglalni. Mindenesetre a két helyettes tanár eddigi működése és a város társadalmi és kultu­rális életében való élénk részvéte a pályá­zat elbírálásánál részükre oly előnyt jelent, mellyel az esetleges többi pályázók nem dicsekedhetnek. * Köszönet a török éremért. A kon­stantinápolyi osztrák-magyar konzulátus a tél folyamán török jelvényeket küldött el­adás végett a városi tanácshoz, hogy az azok eladásából befolyó jövedelmet küld­jék el a török sebesültek javára. Az érmek értékesítése folytán egybegyült 197 koronát már régebben rendeltetési helyére juttatták s a konzulátus tegnap levélben köszönte meg a szegény testvérnemzet nevében a kecskemétiek jóindulatát. * Magánvizsgálatok. A felsőkereske­delmi iskola felső osztályának magánvizs­gái tegnap kezdődtek meg s a mai napon be is fejeződtek. * Úszószakosztály a KAC-ban. A Széktó kitisztítása folytán ez a fürdő sport­szerű úszásra is kiválóan alkalmas lett, minélfogva felmerült az az eszme, hogy a nyárra úszószakosztályt szerveznek a KAC- ban. A szakosztály az úszás különböző ne­mein kívül a vizisport egyik legkedvesebb­jét, vizipolót is meghonosítaná. Akik úszni­­ tudnak jelentkezhetnek a KAC vezetőségénél,­­ mely megalakítja az úszószakosztályt, ami a­­ mindinkább fejlődő kecskeméti sportélet egy­­ újabb vívmánya s a KAC-nak egy új nagy­­ sikere lesz. * A patikajog mint községi jöve- I delmi forrás. Érdekes feliratot küldött Kecs­kemétnek pártolás végett Nógrád megye. Arra kéri a felirat a kormányt, hogy a gyógy­szertár engedélyeket ne egyes személyeknek, hanem a községnek adják s azok adják bérbe, így haszna lesz belőle a községnek és igy szegényebb sorsú gyógyszerészek is juthatnak patikához. Több kitűnően be­vált külföldi példákon buzdulva ajánlja ezt Nógrád megye. * Felhívások a lepkeirtásra. A város gazdasági osztálya felhívja a lakosságot a lepke és cserebogarak irtására. Minden fél liter cserebogár után 10 fillér juta­lomban részesülnek az irtással foglalkozók. * A jogászok tisztikara. A Joghall­gatók Segítő és önképző Egyesülete ma délelőtt tartott közgyűlésében a szünidő tartamára a következő tisztikart választotta meg: elnök ifj. Sárközy Mihály, pénztáros Sikari Kovács László, jegyző Kauzler Sándor, főháznagy Bodócs Gyula, alháznagyok Fe­hér Albert, Fehér Pál. * Megnyílik a képtár. Tudvalevő, hogy a városi múzeum birtokában már kö­rülbelül 100 darab művészi festmény s több száz reprodukció van. Ez elég anyag ah­hoz, hogy a város egy nyilvános képtárt állíthasson fel belőlük. A képtár helyiségéül a régi kollégium két terme lett kiszemelve, amelyeket most már annyira átalakítottak, hogy a képtár bennök rövidesen elhelyez­hető lesz s igy városunk ismét egy kultúr­intézménnyel lesz gazdagabb. Mint értesü­lünk, a képtár megnyitása már csak pár hét kérdése. * Köszönetnyilvánítás. A Kecskeméti Kereskedői Kaszinó 100 koronát volt szí­ves adományozni a kereskedő tanoncok jutalmazására, Farkas József építész úr pedig 10 koronát a tanonciskolai ifjúsági könyvtár részére, melyért fogadják ez úton is az intézet igazgatóságának leghálásabb köszönetét. * A szektó megnyitása. Ma, vasár­nap reggel nyílik meg városunk egyetlen nyári szabadfürdője, a Széktó. Bár egye­lőre még nincs kánikula, a fürdő megnyi­tásával a gazdasági osztály azoknak akar kedvezni, akik elég edzettek ahhoz, hogy már a szabadban fürödjenek. Munkatársunk­nak alkalma volt a Széktót megtekinteni s őszintén elmondhatjuk, hogy a gazdasági osztály igazán szívén viselte a közönség érdekét, mert a fürdő medre annyira ki van tisztítva, hogy a fenekére leláthat. A meder tisztítása és a víz felfrissítése folytán annyira megnövekedett benne a víz, hogy a heverő partot is ellepte, természetesen ez még apadni fog, de azért a fürdőnek több mint háromnegyed részében embermagasságon felül fog a víz állani. Ennek folytán a nem úszók részére való hely erősen el lesz kerítve dróttal. A fürdés biztonsága érdeké­ben két úszómestert fognak szerződtetni, akik a mentőövekkel felszerelt csolnakokon állandóan cirkálni fognak. * A vasárnapi döntő match. A mai mérkőzés iránt olyan érdeklődés nyilvánul meg a városnak mind nagyobbszámú sport­közönsége körében, amilyennel még Kecs­keméten rendezett mérkőzés nem dicseked­hetett. Nemcsak az egyesületnek tagjai, ha­nem egyáltalán a sporttal bizonyos mérték­­ben foglalkozó összes köröket kíváncsiság­gal tölti a döntő küzdelem kimenetele, a­melynek győzteseként közönségünk minden­esetre a KAC-ot kívánja látni. A KAC győ­zelme érdekében teljes összeállításban veszi fel a küzdelmet. Csapata a következő lesz: Fehér — Szappanos, Olajos, — Boncz, Kéri, Joó — dr. Dömötör, Deutsch, Veszelák, Glück, Balázs. Tartalék : Fodor, Nádor. A Váci Sport Egyletet Vác városának igen igen sok előkelősége kíséri le, hogy tanúja lehessen csapata szereplésének első vidéki fontosabb küzdelme alkalmával. Az a kö­rülmény, hogy a Váci S. E. csapatának kva­litásáról konkrét adatok a mérkőzés eshe­tőségeinek mérlegelésére nem állanak ren­delkezésre, fokozott kíváncsisággal tölt el mindenkit. A mérkőzésen a KAC csapatának elővigyázatosságból a match elejétől kezdő­­dőleg a legszebb s főleg legeredményesebb játékot kell produkálnia, hogy a mérkőzést már a match elején a maga javára bizto­síthassa. A matchen bíróként Wellisch Imre (Sparta A. C.) fog fungálni s az ifjabb bi­­rógeneráció e tehetséges tagjától teljes mér­tékben várjuk a mérkőzés teljesen fair le­folyását. A mérkőzés rendes helyárak mel­lett délután 5 órakor kezdődik. Dr. Sándor József ügyvéd irodáját Kecskeméten, III-ik kerület, Hornyik János utca 6. szám alatt (régi­­ Törvényszékkel szemben) megnyitotta.

Next