Kecskeméti Napló, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)

1913-08-01 / 178. szám

178. szám. Kecskeméti Napló * Ferenc Ferdinánd trónörökös tá­virata. Az Orsz. Kath. Szövetség közgyűlé­séből a trónörököshöz hódoló táviratot kül­dött, melyre Zichy János gróf elnökhöz a következő válasz érkezett: „Ő császári és királyi Fensége Ferenc Ferdinánd főherceg ur kegyesen megbízott, hogy Excellenciád­­nak és az Országos Katholikus Szövetség tagjainak Ő Fensége legszivélyesebb köszö­netét tolmácsoljam a közgyűlésből kifolyó­lag tolmácsolt hódolatukért. Rumerskirch báró főudvarmester.“ * Az erdélyi földgáz és a Máv. Az erdélyi vonalakon járó államvasúti kocsik világítását a legközelebbi jövőben a föld­gáz felhasználásával fogják eszközölni. Egye­lőre kísérletképen nyolcvanöt kocsit szerel­nek fel, melyek Piski—Petrozsény, Vár­alja—Karánsebes, Alvinc—Nagyszeben és Nagyszeben—Kiskapus közötti vonalakon a személyvonatoknál vannak használatban. A lámpák úgynevezett pillangó-égő alerfényűek lesznek. A munkálatokat a piskis műhely végzi Varga Menyhért mérnök vezetésével és a nyár folyamán el is készülnek úgy, hogy ősszel az átalakított kocsik már átad­hatók lesznek a forgalomnak. * Kitüntetés. Örömmel vettük tudo­másul azt a nagybecsű kitüntetést, mellyel az egész országban népszerű és közkedvelt Wagner, a „Hangszerkirály“ céget a leg­utóbb lefolyt milánói nemzetközi kiállításon kifogástalan jóságú és elsőrendű hang­szereiért megjutalmazták. Ugyanis a legna­gyobb és legértékesebb díjakat ítélte meg a kiváló cégnek a kiállítás zsűrije, ameny­­nyiben aranyér­met, érdemkeresztet és el­ismerő díszoklevelet kapott, melyek erede­tije a cég helyiségeiben láthatók. Kétség­kívül ez a kitüntetés egyben a magyar ipar dicsőségét is jelenti, mert a legutóbbi időkig a mi hangszer­iparunk nagyon sze­rény keretek között mozgott és ezért Wagner a „Hangszerkirály“ cég érdemei elévülhetetlenek, mert a külföldön is meg­mutatta, hogy már nálunk is fejlett fokon áll a hangszeripar, miért is helytelenül teszi az, ki külföldre fordul hangszerekért, mert azokat oly jó minőségben és olcsó árak­­ mellett beszerezheti Wagner a „Hangzser­­király“-t­ (Budapest, VIII. József­ körút 15.) • * Tolvaj cselédleány. özv. Szűcs Sándorné Vörösmarty­ utca 16. szám alatti lakos panaszt emelt a rendőrségen, hogy­­ Tálas Erzsébet nevű cselédje ellopott tőle 125 koronát. A rendőrség a tolvaj cseléd­leány ellen megindította az eljárást. * Garázda részeg. Molnár András 32 éves napszámos részegen beállított Földi István borbélyüzletébe s ott olyan garázdál­kodást s veszekedést vitt véghez, hogy rendőrrel kellett bevitetni. Megindították ellene az eljárást. URANIA mozgóképszínház, Kecskemét, csütörtökön, július 31-én MŰSOR: Medve birkózás természeti felvétel. Pali rossz után humoros. Múló boldogság dráma 2 felvonásban. Cigler és a borravaló humoros. Zuma, a cigányleány dráma 2 felvonásban. Több a jónál humoros. Előadás kezdete vasár- és ünnepnapokon 6, 7, 8, 9, 10 órakor. Hétköznap 8 órától 11 óráig folytatólagosak. L­AJOSNÁL, az ,Otthon4 kerthelyiségében szombaton este azaz folyó hó 2-án grand nagy halvacsora lesz, női zenekar kíséretével. Halat házon kívül is bocsájtok a nagyérdemű közönség rendelkezésére. Érk. d. u. 1 órakor. A nagyhatalmak fognak dönteni. Londonból jelentik, hogy az itteni mértékadó diplomáciai körökben tisztá­ban vannak a béke preliminárék felől. A béketárgyalások jegyzőkönyve rá fog mutatni arra, hogy a békefeltételeket szükség lesz a nagyhatalmak részéről felülvizsgálni s a határok végleges meg­állapítása a nagyhatalmak döntése alá fog kerülni. Görög vereség. Szófiából jelentik, hogy míg a mai napon a bolgár-szerb harcvonalon szü­neteltek a csatározások, addig a görög haderő és a bolgárok között heves har­cok folytak, melyek a bolgárok győzel­mével végződtek. A görögök a zanai hegyeknél megtámadták a bolgár had­állásokat, azonban a bolgárok vissza­verték őket s a görögök szállítmányaik és élelmiszereik nagy részének hátra­hagyásával rendetlenül elmenekültek. Ezzel a győzelemmel a bolgároknak si­került a szerb és görög hadtestek közé f­éket verni. , Hazai miniszter Párisban. Párisból jelentik, hogy Hazai Samu honvédelmi miniszter 5 nap óta inkog­nitó Párisban tartózkodik Szirmay ve­zérőrnagy társaságában. Hazai párisi útját az új francia véderőtörvényben be­hozott 3 éves katonai szolgálattal hoz­zák kapcsolatba. Rablógyilkos merénylet, Budapest, júl. 31. Budapesten ma reggel az Andrássy út és a Nagykörút sarkán rablógyilkos merénylet történt, Raffay Andrásné Váradi Mária asszony szokás szerint egyik körúti kávéházba ment takarítani. Amint a kávéházba belépett, egy ismeretlen férfi elébe ugrott s késsel le akarta szúrni. Az asszony kezével felfogta a szúrást s elkezdett könyörögni a gyil­kosnak, hogy kegyelmezzen meg neki, mert 3 éhes kisgyermeke várja otthon a kenyeret. A merénylő erre eldobta a kést s egy üvegablakot betört, amely testét összevagdalta s az utcára futott. Az asszony kiáltására a konflisállomás­ról a fiákeresek kocsin vették üldözőbe a merénylőt, azonban nem tudták elérni. Miután azonban Raffayné pontos személyleirást adott róla, rövidesen­­ kézre fog kerülni. 3. oldal Anyakönyvi kivonat. — 1913. július 31. — Születések: Holló István rk., Gulyás Margit rk., Preis György szr., Dorogi Terézia rk. Halálozás: Major Mihály rk. 2 éves, Bálint István rk. 5 napos, Rácz Lajos ref. 70 éves, Mária rk. 4 hónapos, Soltész Já­nos ref. 68 éves. Házasság: Körös Ferenc ref. Kecs­kés Juliánna ref. Ingatlanok forgalma. Csabai János Csáktornyai 1247 négy­szögöl szőlőjét megvette Szabó Ferenc 2400 koronáért. Fodor Imre öreghegyi 1 hold 1213 négyszögöl szőlőjét megvette Kovács Teréz 1250 koronáért. Csik József és neje Barna Ilona III-ik Széchenyi-város 57. számú házát megvette Garzó József levéltáros 8000 koronáért. Özv. Búzás Józsefné F. Kovács Mária vágójárási 4 hold 1422 négyszögöl szőlőjét és szántóját megvette Holló János és neje Tóth Mária 5000 koronáért. Nagy Imre ügyvéd csődöri 24 hold 1198 négyszögöl földjét megvette ifj. Balogh János és neje Dékány Jusztina 30750 ko­ronáért. Vörös Jánosné Kele Eszter öreghegyi 1 hold 1176 négyszögöl földjét megvette Szegezdi János és neje Rapcsó Erzsébet 2000 koronáért. P. Kiss Mihály és társai 4 hold balló­­szögi földjét megvette Berente Ferenc és neje Fodor Erzsébet 2710 koronáért. P. Kiss Mihály és társai ballószögi 1 hold 570 négyszögöl szőlőjét megvette Cs. Szabó Péterné Krajner Magdolna 2000 koronáért. Legnagyobb újdonság! ! Szenzáció!! Csütörtökön, július 31-én nyílik meg a Piactéren. Reform, bazárépület, Bóka Zsigmond fűszerkereskedő úr mellett, a volt Csillag-féle bőr­­­ kereskedés helyiségében. — Csak rövid ideig tartózkodom Kecskeméten. 2 nap alatt készít színes fényképeket az Adler-f­éle fényképészeti műintézete. A színes fényképek oly olcsók, hogy mindenki képes magá­nak színes fényképeket az Adler-féle műintézetben készíttetni. A színes fényképek árai: 3 darab színes vizitkép.................................2'50 3 darab szines kabinetkép........................3­0 6 darab szines levelezőlap............................2­50 Mattképek ugyanezen árakban készülnek. Esős vagy borús idő nem határoz, mert csak villanyfény mellett fényképezünk. Ruha nem határoz bármilyen színű ruhában lehet megjelenni. 9" Még egy újdonság! "VÉS Egy személy 5 alakban Ezen tréfás levelező­lapok egy nap alatt készülnek el. Ára : 3 darab 1 korona, 6 darab 2 korona. Szíves pártfogásukat kéri tisztelettel Adler Zsigmond. Nyitva reggel 8 órától este fél 9 óráig. Eladó házhelyek. A Szentlászló-városban, vagy Sze­­gedi­ úton 11. és 13. sz. alatti házak mellett utcai, építésre is alkalmas ház­helyek eladók. Értekezhetni lehet Cs. Kovács László tulajdonossal a Szentháromság temető mellett.

Next