Kecskeméti Napló, 1913. december (2. évfolyam, 279-301. szám)

1913-12-02 / 279. szám

2. old­al. Kecskeméti Napló A dáridó és kártya áldozata. Sikkasztó honvédhuszárfőhadnagy. A sikkasztó megszökött Kecskemétről. — Saját tudósítónktól. — Napok óta szenzációs sikkasztás­ról suttog a fáma, amelyet állítólag egy számvevő honvédhuszárfőhadnagy kö­vetett el a Kecskeméten állomásozó első honvédhuszárezred pénztára ellen. Miután a városban széltében-hosz­­szában beszélnek erről a kínos ügyről, nem zárkózhatunk el annak megírásá­tól, hogy az illetékes katonai parancs­nokságnak módot adjunk a terjedő hírekkel szemben a való tényállás meg­ismertetésére. A kávéházi kártyaasztalok és éjszakai dáridók ismert alakja volt Kecskeméten Gerenday János számvevő honvédhuszár­főhadnagy. Nagy lábon élt, rangosan köl­tekezett, ismert volt pezsgős mulatozásairól, melyeket legtöbbször a Royalban rendezett és hazárd kártya szenvedélyéről. Senki sem tudta, honnan szerzi a pénzt tékozló költe­kezéseihez. Végre kipaatant a szomorú és szenzációs titok: Gerenday János honvéd­huszárfőhadnagy állítólag tetemes összeg erejéig — 20 ezer koronát meghaladó ösz­­szegről rebeg a fáma — megkárosította a reábízott katonai pénztárt. Az állítólagos sikkasztást hír szerint a közelmúltban megejtett rovancsolás fe­dezte fel. A bűnös főhadnagy, mint be­szélik, lelepleztetvén, három napi szabad­ságot kért és kapott, hogy Budapestre menjen és a sikkasztást rendezze. Hétfőn, a múlt héten kellett volna visszatérni sza­badságáról, de nem jelentkezett, hanem hír szerint megszökött. Azt hiszik Budapesten rejtőzik. A szenzációs sikkasztás körül mind sűrűbb szövedéke fonódik a különféle el­lenőrizhetetlen híreszteléseknek s állítólag a bűnös főhadnagy Kecskeméten szökése előtt másokat is tetemes összeg erejéig megkárosított, nagyobb összegeket csalt ki több egyéntől kölcsönképen s az igy ki­csalt összegeket is magával elvitte. Várjuk, hogy a katonai hatóság vi­lágosságot kérit erre a kinos ügyre. A jogászbál. A Rákóczi boulevard villanypóznáin rezgő lila fényt szórnak magukból az izzva lecsüngő ívlámpák. Pöfögő autók vakító reflektorokkal száguldoznak az úttesten, magánhintók előtt a paripák patáitól pattog a kövezet, bérkocsik is jönnek gyors egy­másutánban, mindmegannyi megáll a ka­szinó fénytől sugárzó palotája előtt s akik kiszállnak: lakkcipős, frakkos, cilinderes jogászgyerekek, fehér, rózsaszínű, halvány­kék ruhás trilányok a mamákkal, tele tán­colni, mulatni vágyással, idősebb urak, akik csak azért jöttek el, hogy itt legyenek. Fönn az emelet vesztibüljében áll egy se­reg frakk, itt-ott egy-egy smokking plasz­­tronja villan meg, elvétve látható néhány nem táncoló zsakett is. Egy fehér asztalnál vesztegetik a belépő­jegyeket, a szorgos­kodó pénztárosra lágyan ráhajol egy mű­pálma , egyik sarokban a banda bőgő­hordozója csendesen bóbiskol. A nagyterem ajtajában — ugyan kapunak is beillenék — két jól megtermett, nagybajuszú városi hajdú feszit peckesen. A nagyterem ez­úttal kisteremnek bizonyult a hatalmas koncert- és bálközönség befogadására, ré­gen, a régi jó világban volt talán csak ily illusztris társaság együtt a jogászok bálján. Tükrös gömbkörték hullatják a meny­­nyezetről a szelíd fehér világosságot, a falak festése kedvezően tűnik a szembe. Az ügyesen elhelyezett kályházat felett új, modern beállítású és tárgyú freskók kelte­nek közérdeklődést. A nagy hallgatóság beszélgetve ül és tárgyalgat, a trécselésnek a tárgyát természetesen a toilettek képezik s a borgnettek villogva figyelnek. Bájos, virágkoszorús leányfejek összebújnak és tulajdonosaik kacagva dőlnek oldalt a föl­­tétlen szellemes megjegyzésre. A hátulsó széksorokban a férfiaknak is jut hely, leg­többen azonban a kijáratra vigyáznak. Ott, ahol a terem ívesen összehajol, egy pulpituson a zongora előtt megjelenik egy fiatal lány habselyem ruhája, mintha szárnya volna, csillogó bogár szemeivel, szög­hajában rózsakoszorúval, mintha nem is földi lenne, — de elkezd beszélni, prologi­­zál s mond nagyon szépeket, ideálisokat, szellemieket. Táncra, hangulatra, vig jó­kedvre hiv modern rigmusa s a táncolni jött sereg lelkesen tapsol. Buday Dezső az úri lányokról értekezik s megállapitója an­nak természetrajzát s az úrilányt az ember (homo insipiens) rendjébe, a nő (femina mobilis) családjába és a (puella luxuriosa, saepe furiosa) rendjébe sorozza. E meg­állapítás után tér a tulajdonképeni tárgyra: a szellem éles, de fájást nem okozó késé­vel boncolgatja az úri lányléleknek ezt az örökké megoldatlan problémát, amely azonban annyira szép, hogy érdemes vele tisztán azért a ellenértékért is foglalkozni, amit a lánylélek tenger mélyéből felszínre hozott fehér gondolatok nyújtanak : az úri lány lelke egy rózsafő­s gondolatai harma­tos rózsák. A jelenlévő lányok kacagtak a szellemességeken, később pedig tökéletesen magukra ismerve az eléjük tartott képben komoly, őszinte szemekkel, mélázó magukba­­nézéssel, azután meg piskótakezeik meleg tapsaival adták helyeslésüket az ő filozófu­suknak. A kék leányszobák asztalkáin minde­nütt ott hever Farkas Imre verseskönyve, a tulajdonosnők már szinte betéve tudják azo­kat a csengő rima, szép eszméjű verseket, amelyek a lányok poétájának tollából foly­tak ki. Farkas Imrétől szavalt Füvessy Ró­­zsika három köleményt, a költőt oly töké­letesen interpretálta és olyan elragadóan szavalt, hogy a számai után felhangzó jogásztapsok — az ablakok épségét "Veszélyeztették­ .Füvessy Rózsika már sza­valóművésznővé lett, örömmel konstatáljuk. Rákos Mici a Traviata nagy áriáját énekelte el dr. Sántha Gábor zongorája mellett, mintha csattogó csalogány volna a torkában, úgy trillázik a magas regiszterek­ben is, könnyen, de olyan biztossággal száll a magasba, mint a sasmadár, játszik hangjának csengettyűjével s az tisztán cseng, mintha tündérek ráznának sok apró üveg csengőket. A Kaszinó ifjú falai még soha­sem vertek vissza ilyen tökéletes hangokat s közönség még igy nem élvezett. Egy széles hullámokban rezgő költői lélek nyilatkozott meg ezután. Rédey Tiva­dar tárta ki lelkét néhány szép versében. A bánatos szemű poétát sok fehér keztyű meg­tapsolta. Végül Schoppelt Henrik zongorázott Bartók Bélától népdalokat mesteri pr­ecizi­­tással, azután az estét székelyeknél fes­tette meg billentyű-ecsetjeivel, azután meg a medvetánc darabját játszotta el művészi kivitelben. Vége a hangversenynek, székhorda­ 279. szám. zások, jön a cigány, cincog, a társaság ki­­sebb-nagyobb csoportokba verődik, most látni csak meg, kik vannak a bálon, fényes urak, asszonyságok, előkelőségek, a grófi védnök, polgármester és úgyszólván az egész város. A hölgyek gyönyörű, kápráztató es­télyi és báli torlettekben, dominál az új divatú felhallgatott ruha, rengő fejdíszek, csillogó ékszerek tarkítják a csoportokat. Az ifjúság talpában viszket a tánc, egyszerre csak Laci rárántja a csárdást, dokumentálva, hogy nem ütik a jogászt agyon! A tánco­sok szűknek találják a termet és szilaj­­kodva indítványozzák, hogy: rúgjuk ki a ház oldalát! A parketten ropog a tánc, a mellék­termekben üldögélnek a papák és a mamák, akik soha bálban még oly jól nem érezték magukat, mint ebben a jól sikerült, kerek mulatságban. Teljes volt a jókedv, a fiuk, lányok táncolva vigadtak, a szülők örültek, hogy a lányaik mulatnak, örült a terem, mosolygott a freskó, még a vendéglős is örült, hogy olyan sokan voltak. A teremben repülnek a frakkok, leb­­bennek a női selymek, pengenek a huszár­­sarkantyúk, ha körülnézünk, sehol sem látunk ám kislányt ülve, a szemfüles rende­zők Sikari Kovács Laci dirigálása alatt de­rék gyerekek voltak, táncoltak versenyt az önkéntesekkel, megfeleltek feladatuknak úgy, hogy minden ott megjelent kislány arany­tintával fogja ezt az éjszakát a naplójába beírni. Nagy volt a táncok változatossága: a csárdástól a tangóig minden tánc a par­kettre került (annyit azonban be kell ismer­nünk, hogy Kecskeméten még nem tudunk tangolni). A négyest két kólón táncolta pompás siker kíséretében. Utánna a csárdás oly hosszúra nyúlt, hogy a klarinétos csak három óra felé adhatta meg a jelt a szün­­órára. Szünóra után a végtelen szupécsár­­dások jellemzik a jogászok új­rázó jókedvét, negyednyolc volt az idő, amikor Laci­ cigány véget vetett a zenének s haza mentek a lányok, legények. A megjelent lánykoszoru rózsái a kö­vetkezők : Bartha Margit, Biró Jolán, Balogh Margit és Teruska, Csekey Margit, Dékány Biri, Dékány Ilonka és Ducó, Endre Ilonka, Eszes Tilda, Francsek Irén, Fodor Baba, Füvessy Rózsi és Irén, Gerber Vilma, Gömöry Eszti, Kócsán Ilonka, Katona Irén, Kováts Lili és Ella, Lukács Sári, Móczár Margit és More, Mizsey Mókus, Menrád Eta, Sárkány Ilonka, Muraközy Rözsi, Nagy Kató, Nyi­­rády Margit és Teruska, Papp Sári, Rákos Mici, Gröber Sári, Riezsánszky Ica, Révay Ilonka, Riedl Margit, Sárközy Mariska és Ilonka, Sátha Ilonka, Szabó Jolán, Szigethy Rózsi, Szelner Rózsi, Tóth Irén és Vilma, és Baross Margit. Dallos Kálmán. H­ÍREK. Kecskemét, dec. 1. * Időjárás. A magyar királyi mete­orológiai intézet jelentése a mai napra: Változékony szeles idő várható sok helyütt csapadékkal (eső vagy hó), átmenetileg hő­emelkedéssel. * Személyi hir. Gróf Ráday Gedeon főispán tegnap a déli gyors­vonattal vissza­utazott a fővárosba. * A város jövő évi költségelőirány­zata. Ma kapta meg szerkesztőségünk a város jövő 1914. évi költségelőirányzatát és az ahhoz tartozó mellékleteket. Az elő­irányzatot­ tanulmányozni fogjuk s a felől állásfoglalásunkat és észrevételeinket annak idején a nyilvánosság előtt lapunk hasáb­jain megtesszük. * A közigazgatási bizottság ülése. A város közigazgatási bizottsága szomba­ton délután fél 3 órakor Ráday Gedeon gróf főispán elnöklésével ülést tartott, s melyen a szokásos havi jelentéseket és a­­ folyó ügyeket tárgyalta.

Next