Kecskeméti Napló, 1914. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1914-01-01 / 1. szám

1. szám, készültség teljességét, elragadtatással nézték a mesterek s a legtekintélyesebb angol mű­vészi világfolyóirat. „The Studio“ a követ­kező szavak kíséretében közölte a repro­dukcióját: „Feltétlen meg kell emlékeznünk különösebb érdeklődéssel Kováts Gyula képeiről, aki rendkívül finom tanulmánnyal festi a magyar parasztot s mély tudással s művészi elmélyedéssel nyújt bepillantást az ő egyszerű életükbe. Igen hatásosan festi a magyar népet, a magyar falusi emberek egyszerű életét, mely a különböző vidéke­ken előtűnik. Egy festő sem tudja hatáso­sabban lefesteni a falusi embereket Magyar­­országon. Egyszerű közvetlenséggel mutatja be mozgalmas életüket s ez ad olyan rend­kívül kedvességet a magyar falusi életből vett képeinek.“ Azt hiszem egy ilyen tekin­télyes külföldi művészlap szavaihoz nem kell kommentár. Annyi bizonyos, hogy ma tízszereséért sem tudná megvenni azt a képet a városi múzeum, melynek egyik legszebb ékessége. A mostani tárlaton számos elsőrangú­­ alkotással szerepel. Tájképeinek selyemfinom szürke tónusai a legnagyobb magyar tájkép festőre, Mészöly Gézára emlékeztetnek, aki különben közeli rokona is. Lágy finom levegői, képeit elöntő ringó hangulat, mély érzésű piktor művészi ecsetvonásaiból kerül­nek ki. Van bennük erőteljes lélek, tiszta szín és valőr, beállításuk, távlati hatásuk pedig szinte páratlan. Amilyen kitűnő a táj­képeiben, olyan elsőrangú mint figuralista s mint arcképfestő a jövő egyik nagymes­tere. A biedermeyer miliőbe állított modell­jében annyi az igazán csak művészlélek által koncipiálható megérzés, finomság, hogy egész sereg­képnek elég lenne. A révetegen előrebámuló fátyolozott szemekből csodás mélységek sejtése beszél, árnyékolása, plasz­tikája pedig remek megoldás. Saly Iván úrnőről készített portréjáról bűbáj és mu­zsika árad felénk s mosolygása olyan, mintha csak Lionardo képeiről volna odavetítve. Ez a portré szenzációja volt a tárlatnak s számos igen előkelő helyen szerzett meg­rendelést a művésznek. Igazán nem tudjuk eldönteni, várjon a magyaros érzés és meg­látás finomsága vagy a vászonra rögzítés a rajztudás és vonalak mesteri bravúrja nagyobb e munkáiban. Piktúrájában az őszinteség a domináns elem, ami azonban távol áll az iskolás pepecseléstől s egyéni karaktért ad képeinek. Kovács Gyuláról még sokat fog hal­lani Kecskemét s csak büszkék lehetünk stadt, Eylau, az abensbergi, eckmühli és wagrami csatákban ! Végig szenvedte az irtóztató orosz hadjáratot s három hétig éhezve, elcsigázva, jött vissza Moszkvából. De azért lelkesedéséből mit sem vesztve, harcolt Drezdánál s ez utolsó győzelem után részt vett még a szerencsétlen Lipcsei csatában. Karjai és melle tele volt forra­dással, de a kiállott szenvedések után talán még mámorosabb lélekkel gondolt a hó­ditó vezérre — Napóleonra. Napóleon visszatérte felrázza egész Európát szendergéséből s dacára a békeigé­­reteinek, mindenki lázasan fegyverkezett ellene. A szövetségesek támadását sietett Napóleon megelőzni s betört Belgiumba. A harcvágytól mámoros csapatok siettek az ellenség elé, de talán senki sem volt mámorosabb, mint Urbán őrmester, a 4-ik lándzsás-ezred veteránja, arra, hogy tőlünk indult ki művészi karri­­erje, melyre egy nagyra hivatott magyar piktor törtet a Pantheon felé. A kiállítás végeztével megkezdett nagyszabású figurá­lis kompozícióit dolgozza ki, melyek nagy méreteikkel s művészi fölfogásukkal újra a magyar művészvilág közérdeklődését for­dítják felé. IV. esztelneki és szacsvai Szacsvay Alajos: Előkelő régi erdélyi nemesi család sarja. Famíliája számos kiváló egyéniséget adott már a magyar közéletnek. Nagyatyja Szacsvay Imre, biharmegye első képviselője szerkesztette s írta alá Kossuth Lajossal a függetlenségi nyilatkozatot, amiért vértanu­­ságot szenvedett. Nagybátyja Szacsvay Imre, a legkiválóbb magyar drámai színész, a shakespearei alakok legnagyobb kreálója. Közeli rokona volt Szacsvay Sándor, a legelső magyar hírlapíró, ki Bécsben szer­kesztette a Magyar Kurírt. Szacsvay Alajos 1890-ben született Pöstyénben. Iskoláit Debrecenben, Vácon és Pesten végezte s 16 éves korában már a szépművészeti akadémia növendéke volt. Az akadémia elvégzése után önkéntesi évét szolgálta le Ausztriában. Itt sem volt tétlen s úgyszólván egész szolgálati ideje alatt festett s az ezred díszemléklapját ő készí­tette el, amiért az egész ezred előtt megdicsérték. Ezen a képen is kifejezte tüzes magyar hazafiságát. Amíg ugyanis a ma­gyar koronát gyönyörű művészi kidolgo­zottsággal hetekig festette, addig az osztrák koronát a ködbe maszatolta. Még a sárga­fekete szint is lepanamázta a képről. A katonaságtól megszabadulva egy egész telet Velencében és Florenzben töl­tött el s a legkiválóbb olasz mesterek ve­zetése alatt folytatta stádiumait. Olasz­ország mérhetetlen sok régi műkincse: Michelangelo, Lionardo da Vinci, Rafael, Tiziano halhatatlan remekei nagy hatást gyakoroltak műszlésére és művészi felfo­gására. A renaissence e nagy klasszikusai­nak lebilincselő csodás alkotásai az örökké mosolygó itáliai kék és mély nyomott hagytak lelkében s a piktúrájában is ki­verődnek. A műcsarnok 1911-ben választotta tagjává, amikor édes­atyja arcképét küldte be a tárlatra. Jellemző, hogy erre az alka­lomra 1600 festmény érkezett be, melyek közül mindössze 417-et fogadott el a jury, köztük Szacsvayét is, akiről hizelgőleg A sáros, alig felszikkadt földön dübö­rögve fejlődik két támadó oszlopba a dél­ceg dragonyos dandár s csakhamar, mint a villám csap le a lovassági ellenálásra képtelen, kiterjedt csatavonalra. D’Erlon hadteste áttörve visszavettetik a völgybe s a pokoli zűrzavar közepette az Alix és a Mascognet osztályok egy-egy zászlót vess­­zenek. A sikerült roham diadalittassá teszik a szürke skótokat. Áttörve a francia gya­logság vonalát, gyorsan új támadásra sora­koznak s megtámadják Chandon ezredes parancsnoksága alatt elővonuló két nehéz üteget. Tüzérségét lemészárolják s mig maga Chandon ezredes elvérzik ágyúi mel­lett, a mámoros örömtől remegő skótok leugrálnak fáradtan pihegő lovaikról s az elfoglalt ágyúkat beszegezik s mivel el­vontatni nem bírják, belehajigálják a sárba. Napóleon éles szeme azonban csak­hamar észrevette a nagy veszedelmet, amit a szürke skótok további garázdálkodása okozhat s lóra vetvén magát, összehúzott szemöldökkel s komor arccal Milhaud ne­héz lovasságához vágtat s a skótok ellen indítja a Travers dandárt! A Travers dan­dár nehéz vértesei két oldalt meglepik a skótokat s mámorosan Napóleon jelenlété­től s elkeseredve a bajtársaikat ért kudarc­tól, iszonyú robajjal roppantják őket össze. A lángoló bosszúvágytól elragadtatva, Jaqui­­not tábornok parancs nélkül támadja meg az átelleni oldalról az igy körülvett skóto­kat. A hosszú kardoktól felnyársalva s a könnyű lándzsánktól általütve 800 skót om­lik a porba néhány perc alatt. E rémire nyilatkozott az akkori kritika. Az idei nyá­ron jött a művészelepre, mint végzett nö­vendék. Képein egy egészen sajátságos stílus nyilatkozik meg. Az a derült fényesség, mely az olaszországi remeniscenciákból maradt vissza saját egyénisége szerint za­matos magyarsággal van stilizálva. Oly élesek, erősek, mintha csak ott sütne a képen a nap; forró színeinek tobzódásával, melyben egy kedves kis impresszionizmus is van ízelítőül, szinte egyedül­álló a ma­gyar piktúrában. E tekintetben a „Nagy­misére“ s a „Máriabesnyői búcsú“ klasz­­szist képviselnek. A levegő kihasználását remekül oldja meg a „Gödöllői részlet“. A magyar Alföld lelke, hangulata sugárzik ki képeiből s rajongó szerettei meleg érzéssel fest meg mindent, ami a magyar érzelem­világból nyeri motívumait. Ezekben a táj­képeiben sok a líra is. Figurális dolgai közül gyönyörű ékessége a tárlatnak a „Lator“ című hatalmas vászna. A háttér mély tónusú, megkapó beállítása, a meg­kötözött ember minden feszülése mellett is ernyedt bággyadtsága a kép lelkét teszik s a művész ihlettségébe nyújtanak bepillan­tást, míg a formák, izmok, vonalak bá­mulatosan szabályos és markáns megrajzo­lása, plasztikus kidomborítása a nagy technikai készültség fényes tanújelei. Min­den póz nélkül festi meg azt, amit elébe ad az élet, csakhogy meglát olyan kis rész­letet, árnyékolást, világítást is, amihez vég­telenül finom,­ fejlett művészi érzék szük­séges s ez az összhatásra törekvő beállítás adja meg az ő stílusát, mely egyik leg­szebb reményekre jogosító várományosává teszi a közeljövő magyar festészetének. Mert Szacsvay elsőrangú, fényes eredeti tehetség, önálló karakterrel és iránnyal. Társaival együtt most szorgalmasan dolgozik a tavaszi tárlatra, amelyre első első nagy attrakcióját mutatja be. Mint eredeti talentumú művészt meg­kérdezte munkatársunk, hogy mi a véle­ménye a különböző irányokról, mire körül­belül a következőkben fejtette ki álláspont­ját. Nem állok én a piktúrában párt vagy irány szolgálatában. A magyar politika úgy is szerencsétlen, mi szüksége van erre még a magyar művészetnek is. A művészet irá­nyítói nem dolgozhattak s nem is dolgoz­hatnak ilyen eszközökkel soha, mert a mű­vészet az egyedüli, mely átlépi földünk szűk határait s a lélek és érzelmek végtelensé­gébe ereszti szárnyait. Mosolyogva nézem vérfürdő közepette vértől és sártól borítva, szembekerül vejével sir John Crawfordtal Urbán, a veterán lándzsás őrmester. Kecskeméti Napló­ ­ III. A D’Erlon hadosztály támadó vonalba fejlődvén, Ney tábornok segítségére siet, hogy befejezze a Haye Sainte major elfog­lalását. A Mont-Saint-Jean fensikon több elrejtett gyalogcsapra bukkanván, harcvo­nalba fejlődött zászlóaljakkal siet táma­dásra. Halálmegvető rohamukkal sikerül is az ellenséges gyalogságot visszaverniük, de kibontott szárnyai miatt lovassági támadás ellen védtelenül állott. Az angol vezér, Wellington herceg felismervén e taktikai hibát, a már-már diadalmas ujjongásban kitörő franciák ellen indítja a Ponsonby dragonyos dandárt, 1200 kitűnő lovast, az úgynevezett szürke skótokat. IV. A borzalom égő szégyene s a francia veterán minden keserűsége pokoli kínnal marcangolja Urbán kebelét, mikor vejét sértetlenül megpillantja baljában szorítva az Alix osztálytól elhódított lobogót. Az első pillanatban a hosszú remegő indulatra jár át szivén s lándzsáját magasra emelve az elhódított zászló visszaszerzésére gondol. A másik pillanatban azonban erőtlenül ereszti le karját s tehetetlen szégyene tanujele gyanánt szemében két nehéz köny­­csepp jelenik meg. A marengói vérkereszt­­ségen átment hős, ki 15 év minden dicső­ségét és keserves borzalmait szilaj lelkese­déssel szenvedte végig, tehetetlen gyermekké vált saját vejével szemben. Sir John Crawford alezredes szintén megpillantotta apósát s nyugodt hidegvér bámulatos flegmájával eresztette le vértől csepegő karóját. — Hozta Isten, kedves apósom. Szeret­ném bensőségteljesebben üdvözölni, de se a tér, se az idő nem alkalmas hozzá Sorsunk kissé most rosszabbra fordult, de nem tudhatjuk milyen fordulatot hoz a következő pillanat. Mi ketten azonban nem harcolhatunk egymással mert a szeretet le­bilincseli kardunkat. A veterán egész testében belső láztól remegve indulatosan felelt: — A zászlót . . . csak a zászlót ide! (Vége köv.) 3. oldal.

Next