Kecskeméti Napló, 1914. február (3. évfolyam, 26-48. szám)

1914-02-11 / 33. szám

33. szám. * Mariházy kérelme. Mariházy Mik­lós színigazgató beadvánnyal fordult a vá­rosi tanácshoz, melyben azon kérelmét ter­jeszti elő, hogy engedtessék meg neki, miszerint a színi évadot két részre oszt­hassa, illetve két részben tarthassa meg. A beadványban előterjesztett kérelem ala­pos indokokra van fektetve, amennyiben a tapasztalat is bizonyítja, hogy a közönség érdeklődését kifárasztja a hosszú téli színi­­szezon, viszont a tavalyi nyári színház si­kere arra bátorítja fel az igazgatót, hogy ezentúl minden évben tartson nyaranta előadásokat a kecskeméti színházban az anyagi siker biztos reményével. A téli sze­zon ezután dec. 1-től március 21-ig tartana, nyáron pedig június 19-től augusztus 1-ig lennének előadások. Mivel az új beosztás úgy a közönség, mint a színdirektor szem­pontjából sokkal megfelelőbb volna, a ké­relemnek okvetlenül hely adandó. * Győrmegye átír. Győrmegye fel­iratot intézett a képviselőházhoz, melyben a világbéke érdekében agitál, igy a ten­denciái szerint: ne emeljük az ujonclétszá­­mot, ne fizessünk hadi adót stb. — Győr­megye eziránt indított mozgalmának támo­gatására hívja fel a várost átiratában. * Baja város érdeklődése. Baja vá­ros polgármestere az iránt érdeklődik, hogy selejtezték-e ezidén a városi levéltárat ? * Kispapból birkózó bajnok. Nem mindennapi esemény fordult elő a vasárnap Budapesten lezajlott országos főiskolai bir­kózóversenyen. A könnyűsúlyban gyönyörű technikával vívott küzdelmek után a bajnoki címet Szomorú Árpád kolozsvári tanárjelölt nyerte el. A győztes bajnok a helyi kegyes­rendi főgimnázium növendéke volt, mint papnövendék s már ott is kivált óriási ere­jével s remek tornázásával. Mint kegyes­rendi tanárjelölt oly szenvedélyesen űzte az egyetemen is a sportot, hogy végre is el­hagyta a papi pályát, hogy országos verse­nyeken is kimutathassa tudását és erejét. S ez most sikerült is neki s a sportférfiak állítása szerint, mint sportember előtt fényes jövő áll. Érdekes, hogy ugyanezen verse­nyen a nehézsúlyban dr. Előd, a kecske­méti gyermekmenhely orvosa, Magyarország nehézsúlyú bajnoka lett a győztes. * Rózsa-estély. A Kecskeméti Test­edzők Egyesülete saját sportalapja javára 1914. évi február hó 15-én az Otthonban rózsa­estélyt rendez. Személyjegy 1 korona 60 fillér. Családjegy 4 korona. A bálon megjelenő minden hölgy rózsaajándékban részesül. Jegyek előre válthatók: Bognár János és Kovács Jenő urak divatáru üzle­tében, valamint Ladányi Testvérek fűszer­­kereskedé­sében és Kis Jenő órás és éksze­rész üzletében a nagytemplom mögött. Kezdete este fél 9 órakor. Védnökök: Báthory István, Bognár János, Bóka Gyula, Csabay Mihály, Csősz József, dr. Donáth József, Felstein Dezső, Gerő Miksa, Kál­mán József, Kovács Jenő, Ladányi Károly, Ladányi László, Laczy Sándor, Lukács István, Losonczy László, Mayerfy Zoltán, Peskó Rezső, Rózsa Jenő, Steinherz József, Springer Samu, Szomor Sándor, Szöllősy László, Sipos Miklós díszelnök, dr. Váry István elnök, Jaluschka József, Szeles Emil alelnökök, Fehér József, Simon Antal pénz­tárnokok, Gyulai Ferenc, Pásztor Pál, Vi­­sontay Béla ellenőrök, Virág István tánc­rendező, valamint kilenc főrendező és ötven rendező. * Bevonultak a gépfegyveresek. Az első lovassági gépfegyverosztály, mely a régi honvéd huszár laktanyában nyert el­helyezést, ma délben 12 órakor vonult be állomáshelyére Örkényről. Az osztály 60 közemberből áll egy kapitány, főhadnagyok, hadnagyok és zászlósok vezetése alatt. A bevonulás élénk feltűnést keltett az utcákon és sokan megbámulták a gépfegyveres lovaskatonákat. * Rendkívüli tanácsülés. Ma délelőtt 11 órakor rendkívüli tanácsülésre gyűltek össze a tanács tagjai. Az ülésben Kerekes Ferenc referált egyes halasztást nem tűrő, sürgős építészeti ügyekről, nevezetesen a többek között a tűzeseteknek a helytelen építkezésekben leledző okairól. * Az FTC—MTK matchre, mely a magyar footballbajnokságra döntő jellegű lesz, vasárnap Kecskemétről is sokan mennek fel Budapestre. A kirándulásra, melyet a KAC szervez, dr. Szabó titkár­nál és Gerő intézőnél jelentkezhetni. * Bordács Rezső­nek lapunk tegnapi számában közölt üdvözlő beszédébe két értelemzavaró hiba csúszott be, amit ezen­nel helyreigazítunk. Az egyik hiba a máso­dik hasáb második bekezdése 3-ik sorában van, ahol „teremtette“ helyett „termette“ olvasandó, míg a másik hiba ugyanezen hasáb utolsó bekezdése utolsó sorában van, ahol „nagy úrrá tenni“ helyett „magyarrá tenni“ olvasandó. * Enged az idő. A hónapok óta ke­gyetlenül kitartó szigorú hideg végre úgy­­látszik engedni kezd a mérgéből. Tegnap és ma délután gyönyörű, enyhe napsütéses volt az idő, bár reggel és este még min­dig nagyon hideg van. Ez azonban csak a rendes átmeneti állapot s remélhetőleg rövidesen lényeges hőváltozás lesz. Kecskeméti Napló gr. gömötör­­István „Rákóczy“­gyógyszertárát a zsidó templom oldalánál megnyitotta. SZÍNHÁZ és mozi. „A prágai diák.“ Bemutatva a Mozgóképház által 1914. évi febr. hó 9-én. Nagyszámú közönség nézte tegnap este végig „A prágai diák“ című film­tragédiát. A darab szerzője „Hans Heins Ewers“ ere­deti és értékes írói talentumával, a német irodalom egyik legnagyobb jelentősége.­­ Fantáziája merész csapongással keresi a rendkívüli titokzatos és misztikus hátterű témákat, miközben az ember belső énjét, láthatatlan lelki életét kutatja és a testetlen vágyakozással és romboló szenvedéllyel alásűtött ismeretlen világot megrázó színek­kel és perszonifikáló erővel állítja elénk. A prágai diák művében fantáziájának csa­­pongása testet ölthet, mert­ a film­vászon nem ismeri a lehetetlent. És éppen ezért Ewers volt az, ki tán legelőször érezte meg, hogy a mozi a nagy művek előadására ép oly alkalmas — sőt talán jobban — mint a színház. A prágai diák berlini, bécsi és budapesti bemutatója megpecsételték e film­tragédia világsikerét. A címszerepet „Paul Wegener“ csodás művészettel játsza, ki Reinhardt színházában a legelső klasszikus szerepeket játsza. A tragédia címszerepét Ewers egyenesen neki írta és e nagyszerű filmnek egyik megkapóan szép jelenete, mi­kor Ewers és Wegener elmerülve gyönyör­ködnek a csodaszép Prága városának fek­vésében. Wegener méltóan megfelelt a nagy­szerű feladatnak. A darabban önmagát kétszer adja és bár csupán az egyik alakja él, a másik pedig csak halotti maszk­ban jelenik meg, mégis ugyanaz, mikor csak mint halvány képmás rémlik. „Berger Grete“ a fiatal grófnő poetikus alakjának megsze­mélyesítője. Reinhardt színházának klasszikus repertoirjában ő játsza a fiatal szerelmes leányszerepeket. A Prágai diák poetikus grófnője az ő játékában szépség és előkelő­ség illúzióját kelti. „Gottwot John“ adja az uzsorás groteszk és mégis minden gesztu­sában borzadályt keltő szerepet. Megjelené­sében mefisztói allűrök vannak és már ezzel 3. oldal is hiven szolgálja az író misztikus levegőjű darabjának hangulatát. A Prágai diák film­tragédia 1820-ban Prágában játszódik le. Ezen kornak patinás hangulatát s az ős­régi város akkori kultúráját hiven és művé­szi eredetiséggel adja vissza bizarr szép témában. E páratlanul álló filmnek a Mozgó­képházban ma is nagy sikere lesz. (—la.­—) Színházi heti műsor: Kedd Sevillay borbély Beregi Oszkár és Horváth Lenke vendégfelléptével. Szerda Jókedvű paraszt. Csütörtök Kis alamuszi. Péntek Utolsó csók. Szombat Utolsó csók. Vasárnap d. u. bornevillei harangok. Vasárnap este Bokor, a székelyek hóhéra.­ ­ KECSKEMÉT- ( VÁROSI ) MOZGÓ- ® KÉPHÁZ A BUDAPESTI URÁNIA MAGYAR TUD. SZÍNHÁZ FIÓKJA. Február hó 10-én | kedden­­ . A prágai . . diák. , Tragédia 4 felvonásban. Az előadások 7 és 9 órakor kezdődnek. T­ ^ ^ ~0­ Helyárak. : Földszinti páholy 6 személyre 5 K 50 fill. Emeleti „6 „ 5 „ — „ Gyermekjegyek Páholy ülés 1 K — fill. 60 fillér I- ső hely 80 „ 50 „ II- ik hely 60 „ 40 „ III- ik hely 40 „ 30 „ IV- ik hely 30 „ 20 „ emeleti erkély ülés 60 „ 20 „ Anyakönyvi kivonat. — 1­914.­ február 6. — Születések: Juhász István rk., Cseuz Erzsébet ref., Hajagos Mária rk., Bajtai Ilona rk., Ágoston Sándor rk., Borbély Erzsébet rk., Virág Ju­liánna rk., Dol­ák Ilona rk., Cseh Eszter rk. Halálozások. Török Ferenc ref. 74 éves, Tóth Imre rk. 2 éves, Dobos Béla rk. 8 hónapos, Dol­­ák Ilona rk. 1 napon aluli. Ingatlanok forgalma. Vári Ede és társai Zimay­ utca 8. sz. alatti házát megvette Csekély István 10000 koronáért. Horváth József és társa V. Liliom­utca 2. számú házát megvette ifj. Györffy Balázs és neje Daróczy Judith 11,000 koronáért. Cs. Nagy Pál és neje Tóth Erzsébet V. Bem­ utca 6. sz. házát megvette Almási Ferenc és neje Kiss Mária 4800 koronáért Csikai Mihályné Faragó Erzsébet és társai II. Tatár-sor 9. számú házát megvette Pólyák András és neje Pancza Erzsébet 44000 koronáért. Kiss Ferenc és neje Kállai Teréz széktól 959 négyszögöl szőlőjét megvette Kiss György és neje Kurucz Teréz 1400 koronáért.

Next