Kecskeméti Napló, 1914. november (3. évfolyam, 256-280. szám)

1914-11-01 / 256. szám

256. szám 3. oldal. — Hát aztán hogyan beszél a német bajtárssal ? A baka a meggyőződés hangján ezt felelte: — Nem beszéd kell ide uram, hanem barátság, meg egy pohár bor. A feleletet köztetszés és derültség fogadta, mert kétségtelen,­­ hogy ezt a szö­vetséges nyelvet megérti a német is, ma­gyar is. Valamint, hogy csakhamar be is tért a csapat egy sarki vendéglőbe. * " Egy hadnagy, aki az északi harctéren megsebesült s akit egy felvidéki városba szállítottak, a következő megható történetet írta haza: — Ma kint voltam az állomáson és néztem, amint egy sebesültszállító vonat érkezik. Néhány súlyosan sebesültet bevittek a kórházba. A szállítás elég lassan történt. Egy honvédhadnagy felügyelt, aki a leg­nagyobb gondossággal és körültekintő sze­retettel vezette a sebesültek szállítását és mindent megtett, hogy derék katonáinkat a legkisebb fájdalomtól is megkímélje. A katonák csendesek és türelmesek voltak, de a tiszt, úgy látszik kétszeresen érezte a gondjaira bízottak szenvedéseit. A sebesül­tek között volt egy baka, aki alsó combjába kapott lövést, de minthogy a szállításnál még nem került rá a sor, alig tudott már­­a lábán állni és támolygott. A hadnagy megragadta: — Mi bajod? — kérdezte. — Hadnagy urnak alázattal jelentem, nem tudok már állni. — Úgy ? Hát akkor ülj fel a há­tamra. A baka bámulva néz a tisztre. Ki­nyitja a száját, de néma marad, csak a fejét rázza tagadólag. — Mond csak, — folytába éles han­gon a hadnagy — mit csinálnál te, ha üt­közetben volnál és azt látnád, hogy én golyótól találva elesem ? — Kivinném a hadnagy urat a tűz­­vonalból. — Nagyon helyes. Épen azért ülj fel a hátamra, de szépen és fogózkodj meg jó erősen. Gyorsan, gyorsan, nincs időm. A parancs parancs. Al baka szinte két­ségbeesett a furcsa helyzeten, amelyett reglamaellenesnek talált, de azért felka­paszkodott a hadnagy vállára. Boldog mo­sollyal vitte a tiszt a bénára lőtt közkatonát a közeli kórházba. Rajvonalban fekszik a század. A muszka golyók úgy jönnek, mint a jégeső, de nem maradnak viszonzás nélkül. A kapitány távcsövezi az ellenséget s dirigálja az irány­­zékot. Egy legény lövöldöz a kapitány mellett, csak úgy immel-ámmal, nem na­gyon kedvére való ez a „csöndes“ szó­rakozás. — Irányzék 500! — hangzik’ a ve­zényszó. — Kapitány úr: Roham ... — kér­leli a legény. — Irányzók 500! — ismétlődik a parancs. — Kapitány ur: Roham ... — kö­nyörög a legény.­­ — Nahát Roham ! A mennykő csapjon belétek! És egy pillanattal később mint a fer­­geteg rohan előre az egész század. A gyógyszertárak inspekcziója.­­ A rendőr főkapitány úr rendelete folytán a gyógyszerészek hiánya miatt éjjel havonként felváltva csak azon két gyógytárban lehet gyógyszert kapni, a­melyek va­sárnap délután is nyitva vannak. November hóban a Katona Zsig­­mond és Zimay Pál gyógytárában tartanak éjjeli inspekc­iót. H­ÍREK. Kecskemét, okt. 3). Halottak emléke 1914-ben. Valahányszor eljött A hús őszi ború, Betakarta sírod Szép virágkoszoru. Érted hulló könyem, Volt rajta a harmat És helyetted arra Leheltem csókomat. Más évben ilyenkor Virágerdő takart .... Most a bús őszi szél Hordja rád az avart. De te megbocsájtasz Hisz fentről látjátok Ellenség lepte meg Ránkhagyott országtok. Azért lepi sírod Virág helyett most dér, A küzdő hősöké Minden virág-babér! Laczy Sándorné, * Mindenszentek ünnepe. A mai ün­nepnapot azon lelkek megemlékezésére szen­teli az egyház, akik különösen kimagaslot­tak a buzgó keresztény életben, akiket emiatt Isten is már a földön megdicsőített, akiket közönségesen szenteknek nevezünk. Külön­­külön nem emlékezhetünk meg róluk, hát egy közös ünneppel fejezzük ki irántuk tiszteletünket, nagyrabecsülésünket és abbeli óhajunkat, hogy az ő dicső példájuk minél hivebb utánzásra találjon a mi életünkben. Ugyanezen ünnep délutánján a megdicsőült lelkekről, szenvedő lelkekre irányítja hívei figyelmét az egyház, mely alkalomból ős­szokás szerint elhunyt halottaink sírját vi­rággal és égő gyertyákkal ékesítjük föl, imádságunkkal pedig arra kérjük az Istent, hogy végtelen irgalmát terjessze ki a föld­ről eltávozott lelkekre, hogy a tisztítóhely szenvedéseitől minél előbb megszabadulván, eljuthassunk a szentek örökké boldog meny­országába. * Segélykiosztó bizottság ülése. A segélykiosztó bizottság hétfőn délután 5 órakor a városháza bizottsági termében Faragó Béla elnöklésével ülést tart. * Halála után kitüntetett hős. Mint tudjuk, hogy Joó István városunk szülötte a harctéren hősi halált halt. Egy tábori levelezőlap értesít most, hogy az elhunyt hőst érdemei s vitézsége elismeréséül szá­zada előtt a harctéren zászlóssá nevezték ki. Vigasztalódjanak hozzátartozói s legye­nek büszkék hős fiukra. * Mindszenti koszorú megváltás. A Vöröskereszt céljaira koszorú megváltás cí­mén újabban beérkezett s egyébb adomá­nyokat is a következőkben nyugtázza hálás köszönettel az egylet vezetősége: Ham­mersberg Dezsőné 50 kor., Katona József 10 kor., Halkó Mária 4 kor., Gyenes Ber­talan 10 kor., özv. Szalontai Sándorné 10 kor., Marton Sándorné 10 kor., özv. Török Gáborné 5 kor., Török Gábor 2 kor., Tatay Juliánná és Erzsébet 10 kor., Kovács László 2 kor., Nagy Lajosné 10 kor., özv. Bozó Istvánná 5 kor., özv. Vörös Sándorné 5 kor., Pásthy család 20 kor., Magyar Pál 10 kor., Nyiry Vilma 5 kor., Rabsegélyző Egylet 100 kor., Homoki Vince 25 kor., Dékány Imréné 25 kor., Kokovai János 50 kor., Kovács Istvánná 20 kor., Várady Edéné 8 kor., Höchinger Miklósné 1 kor., Tóth Er­zsébet 1 kor., Héjjas Boriska 1 kor., Fensz­­ter Manci 40 fillér, Lipóczi Katica 1 kor., Barna Tiborné 2 kor., Paksi Jánosné 4 kor., Kiss Béláné 2 kor. Szívós Béla dr. 2 kor., Sárkány István 2 kor., Dékány Ernő 2 kor... Papp Györgyné 8 kor., Poór Mihály 20 korona. * Központi választmányi ülés lesz hétfőn d. u. 4 órakor a városháza bizottsági termében. * A jogász-egyesület tegnap délután tartott választmányi ülést, majd folytatóla­gosan közgyűlést Vas-Eisen Rezső elnök vezetése alatt. Tárgysorozat első pontja volt az irodalmi szakosztály megalakulása, mely­nek tagjai az elnök vezetésével félre vonul­tak s a következőkép alakult meg: elnök lett Szabó Ambrus II. é. jh., előadó Tóth László I. é. jh. és jegyző Simon István I. é. ih. Majd könyvtáros beterjeszti a be­szerzendő könyvek jegyzékét, mit a vá­lasztmány elfogad. Több folyó ügy elinté­zése után a közgyűlésen az elnök azt in­dítványozza, hogy azon joghallgatók neveit kik hadbavonultak a közgyűlés jegyző­könyvbe örökítse meg. Ezen névjegyzék elkészítésére elnök Horváth Árpádot s a közgyűlés Vas-Eisen Rezsőt kéri fel. Ezzel a gyűlés véget ért. * Adomány: Fispán Béla 100 kor.-t adományozott a hadbavonultak szegény itthon maradottai részére. * A Vöröskereszt Egyesület a róm.­i kath. templomokban is állít fel egy-egy ur­nát, hogy Mindszentek ünnepén a világítás és koszorú megváltás kegyeletes adomá­nyait ott is leróhassa a hazafias, jószívű közönség, a Vöröskereszt egylet nemes cél­jaira. * A hadifoglyoknak levelet, pénzt és csomagot lehet küldeni. Gén­ből jelen­tik : A hadifoglyok nemzetközi tudakozó ügynöksége közhírré teszi, hogy a hadviselő államok kölcsönösen megengedték egymás­nak, hogy a hadifoglyoknak leveleket, pénzt­­ és csomagokat lehessen küldeni és hogy ezen az úton a hadifoglyok hozzátartozóik­kal érintkezhessenek. * Szövetségi hűség jelvényei. Azon szövetségi hűség jelvényekből melyeket a minisztérium bocsájtott ki, városunkba is érkezett egy kevés, melyek a kiírt tanfel­­­ügyelőségnél és Hol­er Károly divatüzle­tében kaphatók. Ezek megkülönböztetendők minden más üzleti célú jelvényektől, mert ezek szolgálnak egyedül jótékony célt. Meg­tekinthetők Holczer kirakatában, ára 1 K. * A szerbiai és oroszországi harc­térről készített legújabb riportsorozat be­mutatását vasárnapra tűzte ki műsorra a mozgóképház igazgatósága. Sok-sok érdek­­feszítő részletet tartalmaz a felvétel az ösz­­szes harcterekről, úgy, hogy csak ez a film majdnem teljes háromnegyed órán át pör­geti előttünk a világháború eseményeit, hiteles felvételekben. A frappáns műsor má­sik fő érdekessége a Vöröskereszt Egyesület működéséről készített felvétel. Műsoron sze­repelnek még A szent zászló című katonai dráma, melynek szvetjét a török-bolgár há­borúból merítették. Nagy érdeklődésre szá­míthat a XIII. Leó pápa halálát és Sartó bíboros (az elhunyt X. Pius) pápává való megválasztását tartalmazó film is. Az elő­adást hétfőn megismétlik. * Oltás elrendelése a kolera ellen. A belügyminiszter leiratban elrendelte mindazon egyének beoltását kolera elleni szériummal, kik, kolerás betegeket ápolnak, gyógyítanak s a hullák eltakarításával fog­lalkoznak. Továbbá mindazon testületeknek s intézeteknek tagjait, kik késztetve vannak az együttélésre s tartózkodásra. Leiratában még arról is tesz említést, hogy az óvin­tézkedéseket ezután is szem előtt kell tar­tani, mivel az oltás még nem teljesen im­múnisai a ragály ellen. Egy emberélet 70 korona. Harctéri védőpáncél, amely 250 lépésről felfogja a gyilkos golyót, teljes felsze­relés ára 70 korona. — Megtekinthető: BOGNÁR-ÁRUHÁZ kirakatában, ahol egy segéd, egy tanuló és egy kifutó fiú azonnal felvétetik. «

Next