Kecskeméti Napló, 1915. június (4. évfolyam, 123-146. szám)

1915-06-03 / 125. szám

2. oldal, 125. szám Mikor bekövetkezett a megpró­báltatás ideje, mikor az őt támogató két hatalmas monarchia ellen feltá­madt a fél világ, akkor, bár még több mint tíz évre kötötte őt a szövetségi eskü, eleinte csak szemeit forgatva, békeszeretetét hangoztatta, szövetsége­seinek segítségeire nem ment, de nem­zetéhez méltó királya aug. 2-án leg­alább arról biztosította a mi királyun­kat, hogy „szövetségeseivel szemben szívélyes magatartást fog tanúsítani, megfelelve a hármas szövetségnek, őszinte érzelmeinek ... stb.“ Ezután kezdte meg az olasz kor­mány az igazi brávó szerepét. Bár a nép irtózott a háborútól, de komolyabb olasz politikusok is felléptek a béke érdekében, maga az olasz kormány az ámítás és a felülről rendezett ter­rorizmus legképtelenebb eszközével lehetetlenné tette, hogy a békés irány­zat diadalmaskodjék. Mikor azt hitte, hogy a monar­chia a sok ellenség miatt vele szem­ben nem akció­képes, eleinte csak nemzeti aspirációkat emlegetett s mi­kor az engedékenységben a végletekig menő Monarchia még erre is hajlandó volt, akkor letette álarcát a brávó, oly szemtelen követelésekkel állott elő, me­lyeket még egy teljesen befejezett dia­dalmas háború után sem lett volna szabad előterjesztenie. Nem az olasz határ kikerítését kérte most már, hanem olyan terüle­teket, melyekhez sem nyelvi, sem tör­téneti címen joga nem volt, ahol van­­n­ak ugyan olaszul beszélők is, de nem azért, mintha az a föld valaha Olasz­ország kiegészítő részét képezte volna, hanem csak azért, mert a belső párt­villongások elöl menekülő olaszoknak vendégszerető hajlékot nyújtott az ot­tani lakosság. Tehát nem a tótnak, hanem adj az olasznak szállást, kiver a házból. Most aztán nemcsak a szövetsé­get mondta fel, melynek eddigi gyara­podását köszönhette, hanem a „nyílt zászlóval az ellenséghez pártolt át“, de ebből az átpártolásból az entent­­nek csak az a haszna, mint Apponyi gróf megjegyzé, hogy akad neki egy partnere, akinek erkölcsi szempontból még a többi entente-hatalmaknál is gyengébb az alapja. Olaszország ezen eljárására sem a szövetséges államok magatartása, sem magának az egész nemzetnek a meggyőződése nem adott okot, igazi bravó tett az, mely alattomban pén­zért dolgozik. Idegen pénzért eladta magát az olasz sajtó, idegen pénz vá­sárolta meg a mások megzsarolásából élő, meggyőződését pénzért áruló és nemzetét megtagadó s most mégis an­nak vezéréül feltolakodó örömlegényt, d‘ Anuunciót, kit nem szégyell elfo­gadni a kormányelnök és nemzetéhez m­éltó király. Egy megvásárolt és a végletekig felbőszített csőcselék vette át a vezető szerepet Olaszországban, csatlakozott hozzá a szabadkőműves kormány és az erkölcstelen szövetség szülötte , Olaszország bráró szerepe. Pénzért adta el magát a miniszterelnök, a kül­ügyminiszter. Ennyi komiszság láttára megundorodik az ember s nem is ha­raggal, hanem csak utálattal gondol­hat arra a népre, melynek ilyenek a vezetői, mely ilyen emberek izgatá­saira hallgat. De meg fog még jönni a bünhő­­dés órája. Ennyi aljasságnak büntet­lenül maradnia nem szabad, mert ki­zökken akkor a sarkából az erkölcsi világrend. A brávót felbérelik, kifizetik, azután utálattal kirúgják. Ez a sors vár­­az elvakult Olasz­országra is, mi el fogjuk verni, felbé­relő cinkostársai pedig, ha már ép­penséggel nem használhatják, meg­fogják vetni. A jázmin, A jázmin fehér, csillag virágaival, mint a nyár diadala jelentkezik, átható illatával eltölti a kerteket, ligeteket, igézővé teszi a szép holdvilágos éjszakákat. Minden éghaj­lathoz alkalmazkodik és épen ezen tulajdon­­donságánál fogva lett a jázmin a szeretetre­­méltóság és előzékenység jelképe. Hogyne becsülnék ennek a fácskának tanulékony engedékenységét, mely meghajtja és engedi ágait a mi kívánságunk vagy sze­szélyeink szerint, hogy kerítéseket, lugasokat sétasorokat képezzen A földön vannak oly szerencsés termé­szetű, oly jó indulatu kedves emberek, kik — úgy látszik, mintha azért küldettek volna a földre, hogy az élet minden édességét megizleljék. Minden helyzetben tudnak alkal­mazkodni, eltalálják mások ízlését, megha­jolnak mások szellemessége előtt, elfelejtik a bántalmakat, szívük nagy jósággal van tele, melynél fogva szeretnek mindenkit és min­denkit elbűvölnek, kik körükben élnek. Íme ezen jelemtő szeretetreméltóság jelképének tartják a jázmint. A teremtés elején leszállt az est az éden fölött és a virágok változatos csoportja között kellemes szellő lengedezett, telve édes illattal. Az ur lehelete szállott egyik virágtól a másikhoz és ezek mindegyike gyönyörrel emelte fel fejét, — az egyik szögletben egy­forma fehér virágával a jázmin szerényen visszafojtott sóhajjal megvonult. A jó Isten kérdé: „Mit kérsz te, gyöngéd teremtmé­nyem ?“ És a fehér virágocska megszólalt csendes hangon, mint a kis patak csobogása: Uram, Te a rózsának szépséget és illatot adtál, a krizanténumnak az állhatatosság eré­nyét, a nefelejcsnek az örök emlékezés édes­ségét és nekem nem adtál semmit Uram? Az isteni lehellet csendesen rezdült: — Én neked kedvesebb illatot adok, mint a rózsá­nak, erősebbet, mint a violának és mint a liliom, te is a tisztaság és ártatlanság jeképe lesz és ékesíteni fogod a szüzek ravatalait. Az édes és átható illat, mely a jázmin virág kelyhéből szétárad, a jó és nemes szi­vekhez szól: a szeretetreméltóság és előzé­kenység az ég illatai. Ez az egyik legenda, de van másik is. Az új világ reggelén, miként a föld vi­rágainak legnagyobb része, úgy a jázmin is élénk színben pompázott. Egy napon egy fiatal leányka, kinek rózsapiros volt orcája, szive pedig tiszta, mint a frissen esett hó, egy ágacskát szakí­tott le a jázmin bokorról és pici kezével keblére tűzte azt. A leánykát a virág lehelete gyengéden elringatta és csendes álomba merült. Álmodott a szép paradicsomról, meny­­nyei muzsikáról, aranyos szárnyú angyalkák­ról, álmodott, álmodott... és a leányka egy sóhaja fölrázza őt álmából és felébredt, — itt a földön, a siralom e völgyének zord ölén találta magát. Oh, mily förtelmesnek tetszett körülötte minden. És ekkor a jázmin kérte a jó Istent, hogy adja neki is a leányka szivének fehér­ségét és jó erkölcseinek illatát. A jó Isten teljesitő kérését és azon naptól kezdve lett a jázmin is a tisztaság jelképe. Bagi Kálmán:­ Nagy gyász érte Bagi László nyug. h. polgármesterünket és a kath egyházfőgond­nokát, fiának Bagi Kálmánnak elvesztésével, ki­folyó hó 1-én Budapesten 34 éves korá­ban hosszas szenvedés után elhunyt. Fiatal korának tavaszán mintaképe volt úgy szorgalom, mint tehetség dolgában a magyar ifjúságnak. Szerény, jó modora által kedvessé vált Kecskemét egész társadalmá­ban, mely szép jövőt jósolgatott a szülők büszkeségének, örömének és reménységének, az ifjú minden reménységét megperzselte a sors kegyetlen keze, mely elhomályosította az ifjú ragyogó szellemét és élőhalottá tette, mielőtt a sír számára megérett volna. Tizenhét év óta — bár még élt — mégis gyászolták a gondos jó szülők és a szerető rokonok. Most csak a család külseje ölti föl a temetési gyászt, mert szivek, lelkek rég viselte azt. A városunk közbecsülését biró csalá­dot, vigasztalja az a gondolat, hogy áldott emlékű fiuk a Kálvária útjának végére ért, amely után együtt szenvedett a jóságos fiú­val a szülői s rokoni szív is. Isten veled jeles fiunk ! Szellemed korai honvágyát pótolja ki az örök dicsőség fényé­vel az az isteni gondviselés, mely szüleik hivó lelkébe is oda csepegteti a vigasztalás és megnyugvás gyógyító balzsamát. A mélyen sújtott család a következő gyászjelentést adta ki: „Bagi László ny. h. polgármester és neje Hornyik Franciska ,mély fájdalommal tudatják, hogy feledhetetlen kedves fiuk, a legjobb testvér és szerető rokon Bagi Kálmán végzett joghallgató életének 34-ik évében hosszas betegség után, folyó évi június hó 1­1-én reggel 7 órakor Budapesten, a Schwart­­zer-féle szanatóriumban csendesen elhunyt. Sokat szenvedett kedves gyermekünk földi részei a Szentháromság-temetőben, a Farkas-féle kápolnában történő felravatalozás után, folyó hó 4-én d. u. 5 órakor fognak a róm. kath. egyház gyászszertartása szerint beszenteltetni és a családi sírboltba örök­­nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent miseáldozat folyó hó 4-én d. e. 8 órakor fog a róm. kath. nagytemplomban az Egek Urának bemu­­tattatni. — Kecskeméten, 1415. jun. 2-án. Emlékét fájdalmas megemlékezésünk őrzi. Áldás poraira ! Bagi Ilonka Harkay Béláné, Bagi Jolánka mint testvérek, Veszelovszky János, Veszelovszky László, Harkay Béla, Holdsuch Ida Veszelovszky Jánosáé, Büki Ilona Veszelovszky Lászlóné sógora és só­gornői, Harkay Nórika, Veszelovszky Erzsike, Ilonka, Lacika unokahugai és unokaöccse.“ JVlagyarok a hábonúban Tábori Kornél felolvasása. Nehezen juthattunk ahhoz a nagyon hirdetett felolvasás hallásához, mellyel Tá­bori /Vörnör háborús tudásunkat sok új is­meretekkel bővíteni akarta; nehezen juthat­tunk mert, a Pécsről hozzánk igyekvő illust­­ris felolvasó nem jöhetett a hirdetett napon hirtelen közbe jött forgalmi akadályok miatt. Tegnap este pedig az előadás kezdete előtt megeredt zápor sok embert otthontartott s még az a pech is hozzájött, ráadásul, hogy pontban fél 9 órakor a mozgóképház villany­lámpái valami zavar miatt mind kialudtak s ezzel természetesen a gépezet is megszűnt működni. Miután e hibát úgy 9 órára kijavítot­ták igy sok viszontagság után Tábori Kor­nél is elfoglalhatta helyét a felolvasó asztal­nál, kit a közönség már felléptekor zajosan megtapsolt. A szerző elsősorban is igen meleg han­gon bocsánatot kért a közönségtől egynapi késésért, mit azonban nagyon érthetően s elfogadhatóan tudott indokolni. Ezután megkezdte 3 felvonásás rendkí­vüli értékes művének felolvasását álló és mozgóképek illusztrálásával. Egész előadását mindvégig lebilincselt

Next