Kecskeméti Napló, 1915. június (4. évfolyam, 123-146. szám)
1915-06-03 / 125. szám
2. oldal, 125. szám Mikor bekövetkezett a megpróbáltatás ideje, mikor az őt támogató két hatalmas monarchia ellen feltámadt a fél világ, akkor, bár még több mint tíz évre kötötte őt a szövetségi eskü, eleinte csak szemeit forgatva, békeszeretetét hangoztatta, szövetségeseinek segítségeire nem ment, de nemzetéhez méltó királya aug. 2-án legalább arról biztosította a mi királyunkat, hogy „szövetségeseivel szemben szívélyes magatartást fog tanúsítani, megfelelve a hármas szövetségnek, őszinte érzelmeinek ... stb.“ Ezután kezdte meg az olasz kormány az igazi brávó szerepét. Bár a nép irtózott a háborútól, de komolyabb olasz politikusok is felléptek a béke érdekében, maga az olasz kormány az ámítás és a felülről rendezett terrorizmus legképtelenebb eszközével lehetetlenné tette, hogy a békés irányzat diadalmaskodjék. Mikor azt hitte, hogy a monarchia a sok ellenség miatt vele szemben nem akcióképes, eleinte csak nemzeti aspirációkat emlegetett s mikor az engedékenységben a végletekig menő Monarchia még erre is hajlandó volt, akkor letette álarcát a brávó, oly szemtelen követelésekkel állott elő, melyeket még egy teljesen befejezett diadalmas háború után sem lett volna szabad előterjesztenie. Nem az olasz határ kikerítését kérte most már, hanem olyan területeket, melyekhez sem nyelvi, sem történeti címen joga nem volt, ahol vannak ugyan olaszul beszélők is, de nem azért, mintha az a föld valaha Olaszország kiegészítő részét képezte volna, hanem csak azért, mert a belső pártvillongások elöl menekülő olaszoknak vendégszerető hajlékot nyújtott az ottani lakosság. Tehát nem a tótnak, hanem adj az olasznak szállást, kiver a házból. Most aztán nemcsak a szövetséget mondta fel, melynek eddigi gyarapodását köszönhette, hanem a „nyílt zászlóval az ellenséghez pártolt át“, de ebből az átpártolásból az ententnek csak az a haszna, mint Apponyi gróf megjegyzé, hogy akad neki egy partnere, akinek erkölcsi szempontból még a többi entente-hatalmaknál is gyengébb az alapja. Olaszország ezen eljárására sem a szövetséges államok magatartása, sem magának az egész nemzetnek a meggyőződése nem adott okot, igazi bravó tett az, mely alattomban pénzért dolgozik. Idegen pénzért eladta magát az olasz sajtó, idegen pénz vásárolta meg a mások megzsarolásából élő, meggyőződését pénzért áruló és nemzetét megtagadó s most mégis annak vezéréül feltolakodó örömlegényt, d‘ Anuunciót, kit nem szégyell elfogadni a kormányelnök és nemzetéhez méltó király. Egy megvásárolt és a végletekig felbőszített csőcselék vette át a vezető szerepet Olaszországban, csatlakozott hozzá a szabadkőműves kormány és az erkölcstelen szövetség szülötte , Olaszország bráró szerepe. Pénzért adta el magát a miniszterelnök, a külügyminiszter. Ennyi komiszság láttára megundorodik az ember s nem is haraggal, hanem csak utálattal gondolhat arra a népre, melynek ilyenek a vezetői, mely ilyen emberek izgatásaira hallgat. De meg fog még jönni a bünhődés órája. Ennyi aljasságnak büntetlenül maradnia nem szabad, mert kizökken akkor a sarkából az erkölcsi világrend. A brávót felbérelik, kifizetik, azután utálattal kirúgják. Ez a sors váraz elvakult Olaszországra is, mi el fogjuk verni, felbérelő cinkostársai pedig, ha már éppenséggel nem használhatják, megfogják vetni. A jázmin, A jázmin fehér, csillag virágaival, mint a nyár diadala jelentkezik, átható illatával eltölti a kerteket, ligeteket, igézővé teszi a szép holdvilágos éjszakákat. Minden éghajlathoz alkalmazkodik és épen ezen tulajdondonságánál fogva lett a jázmin a szeretetreméltóság és előzékenység jelképe. Hogyne becsülnék ennek a fácskának tanulékony engedékenységét, mely meghajtja és engedi ágait a mi kívánságunk vagy szeszélyeink szerint, hogy kerítéseket, lugasokat sétasorokat képezzen A földön vannak oly szerencsés természetű, oly jó indulatu kedves emberek, kik — úgy látszik, mintha azért küldettek volna a földre, hogy az élet minden édességét megizleljék. Minden helyzetben tudnak alkalmazkodni, eltalálják mások ízlését, meghajolnak mások szellemessége előtt, elfelejtik a bántalmakat, szívük nagy jósággal van tele, melynél fogva szeretnek mindenkit és mindenkit elbűvölnek, kik körükben élnek. Íme ezen jelemtő szeretetreméltóság jelképének tartják a jázmint. A teremtés elején leszállt az est az éden fölött és a virágok változatos csoportja között kellemes szellő lengedezett, telve édes illattal. Az ur lehelete szállott egyik virágtól a másikhoz és ezek mindegyike gyönyörrel emelte fel fejét, — az egyik szögletben egyforma fehér virágával a jázmin szerényen visszafojtott sóhajjal megvonult. A jó Isten kérdé: „Mit kérsz te, gyöngéd teremtményem ?“ És a fehér virágocska megszólalt csendes hangon, mint a kis patak csobogása: Uram, Te a rózsának szépséget és illatot adtál, a krizanténumnak az állhatatosság erényét, a nefelejcsnek az örök emlékezés édességét és nekem nem adtál semmit Uram? Az isteni lehellet csendesen rezdült: — Én neked kedvesebb illatot adok, mint a rózsának, erősebbet, mint a violának és mint a liliom, te is a tisztaság és ártatlanság jeképe lesz és ékesíteni fogod a szüzek ravatalait. Az édes és átható illat, mely a jázmin virág kelyhéből szétárad, a jó és nemes szivekhez szól: a szeretetreméltóság és előzékenység az ég illatai. Ez az egyik legenda, de van másik is. Az új világ reggelén, miként a föld virágainak legnagyobb része, úgy a jázmin is élénk színben pompázott. Egy napon egy fiatal leányka, kinek rózsapiros volt orcája, szive pedig tiszta, mint a frissen esett hó, egy ágacskát szakított le a jázmin bokorról és pici kezével keblére tűzte azt. A leánykát a virág lehelete gyengéden elringatta és csendes álomba merült. Álmodott a szép paradicsomról, menynyei muzsikáról, aranyos szárnyú angyalkákról, álmodott, álmodott... és a leányka egy sóhaja fölrázza őt álmából és felébredt, — itt a földön, a siralom e völgyének zord ölén találta magát. Oh, mily förtelmesnek tetszett körülötte minden. És ekkor a jázmin kérte a jó Istent, hogy adja neki is a leányka szivének fehérségét és jó erkölcseinek illatát. A jó Isten teljesitő kérését és azon naptól kezdve lett a jázmin is a tisztaság jelképe. Bagi Kálmán: Nagy gyász érte Bagi László nyug. h. polgármesterünket és a kath egyházfőgondnokát, fiának Bagi Kálmánnak elvesztésével, kifolyó hó 1-én Budapesten 34 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt. Fiatal korának tavaszán mintaképe volt úgy szorgalom, mint tehetség dolgában a magyar ifjúságnak. Szerény, jó modora által kedvessé vált Kecskemét egész társadalmában, mely szép jövőt jósolgatott a szülők büszkeségének, örömének és reménységének, az ifjú minden reménységét megperzselte a sors kegyetlen keze, mely elhomályosította az ifjú ragyogó szellemét és élőhalottá tette, mielőtt a sír számára megérett volna. Tizenhét év óta — bár még élt — mégis gyászolták a gondos jó szülők és a szerető rokonok. Most csak a család külseje ölti föl a temetési gyászt, mert szivek, lelkek rég viselte azt. A városunk közbecsülését biró családot, vigasztalja az a gondolat, hogy áldott emlékű fiuk a Kálvária útjának végére ért, amely után együtt szenvedett a jóságos fiúval a szülői s rokoni szív is. Isten veled jeles fiunk ! Szellemed korai honvágyát pótolja ki az örök dicsőség fényével az az isteni gondviselés, mely szüleik hivó lelkébe is oda csepegteti a vigasztalás és megnyugvás gyógyító balzsamát. A mélyen sújtott család a következő gyászjelentést adta ki: „Bagi László ny. h. polgármester és neje Hornyik Franciska ,mély fájdalommal tudatják, hogy feledhetetlen kedves fiuk, a legjobb testvér és szerető rokon Bagi Kálmán végzett joghallgató életének 34-ik évében hosszas betegség után, folyó évi június hó 11-én reggel 7 órakor Budapesten, a Schwartzer-féle szanatóriumban csendesen elhunyt. Sokat szenvedett kedves gyermekünk földi részei a Szentháromság-temetőben, a Farkas-féle kápolnában történő felravatalozás után, folyó hó 4-én d. u. 5 órakor fognak a róm. kath. egyház gyászszertartása szerint beszenteltetni és a családi sírboltba öröknyugalomra tétetni. Az engesztelő szent miseáldozat folyó hó 4-én d. e. 8 órakor fog a róm. kath. nagytemplomban az Egek Urának bemutattatni. — Kecskeméten, 1415. jun. 2-án. Emlékét fájdalmas megemlékezésünk őrzi. Áldás poraira ! Bagi Ilonka Harkay Béláné, Bagi Jolánka mint testvérek, Veszelovszky János, Veszelovszky László, Harkay Béla, Holdsuch Ida Veszelovszky Jánosáé, Büki Ilona Veszelovszky Lászlóné sógora és sógornői, Harkay Nórika, Veszelovszky Erzsike, Ilonka, Lacika unokahugai és unokaöccse.“ JVlagyarok a hábonúban Tábori Kornél felolvasása. Nehezen juthattunk ahhoz a nagyon hirdetett felolvasás hallásához, mellyel Tábori /Vörnör háborús tudásunkat sok új ismeretekkel bővíteni akarta; nehezen juthattunk mert, a Pécsről hozzánk igyekvő illustris felolvasó nem jöhetett a hirdetett napon hirtelen közbe jött forgalmi akadályok miatt. Tegnap este pedig az előadás kezdete előtt megeredt zápor sok embert otthontartott s még az a pech is hozzájött, ráadásul, hogy pontban fél 9 órakor a mozgóképház villanylámpái valami zavar miatt mind kialudtak s ezzel természetesen a gépezet is megszűnt működni. Miután e hibát úgy 9 órára kijavították igy sok viszontagság után Tábori Kornél is elfoglalhatta helyét a felolvasó asztalnál, kit a közönség már felléptekor zajosan megtapsolt. A szerző elsősorban is igen meleg hangon bocsánatot kért a közönségtől egynapi késésért, mit azonban nagyon érthetően s elfogadhatóan tudott indokolni. Ezután megkezdte 3 felvonásás rendkívüli értékes művének felolvasását álló és mozgóképek illusztrálásával. Egész előadását mindvégig lebilincselt