Kecskeméti Napló, 1915. július (4. évfolyam, 147-173. szám)

1915-07-01 / 147. szám

2. oldal. amelépió 147. I. Ferenc József haldoklik, hogy Vilmos császárt már-már Szent Ilona szigetére deportálják, hogy egy Zrínyi nevű dreadnoughtunk két francia ágyulövésre elsülyedt, hogy Prágában zendülés tört ki, a csehek lemészárolják az összes németeket, az utcákon térdig kellett vérben és emberi hullák közt gázolni, az ismert Massarik tanárt szintén megölték (ami nem akadá­lyozta a haditudósítót abban, hogy két nappal utóbb Massarikot mint a zendüles értelmi szerzőjét hadbíróság elé ne állíttassa és statarice agyon ne lövesse) stb. Csak amikor elhagy­tam az ellenséges területet és Hollan­diába érkeztem, győződtem meg a hírek teljes alaptalanságáról s a lon­doni lapok rémhíreire visszagondolva, meg kellene újra győződnöm róla, hogy az új kornak az a „rotációsan hazudók gépezete, melyet sajtónak ne­veznek, csakugyan féktelen lehet az önbizalmában, ha művelt emberekkel és egész nemzetekkel szemben is ily szemérmetlen hazudozásra képes. Erről a féktelen önbizalomról különben már béke idején is meg­győződhetett mindenki. Micsoda meg­győződésektől duzzadó közgazdasági cikkeket olvastunk pl. világhírű lapokban amelyekről pedig nagyon jól tudja minden némileg beavatott, hogy meg­rendelésre íródnak és esetleg ugyan­azok a tollak és ugyanazok a tőkék alkalomszerűen két teljesen ellenkező gazdasági rendszert vagy eljárást is, mint egyedül üdvözítőt védelmeznek. Eszébe jut itt az embernek Lord Nothcliff, a londoni újságkirály, a Times és Daily Mail és még vagy 70 újságnak a tulajdonosa, aki, hogy kü­lönböző osztályokból zsebelhessen, ad ki egyszerre demokratikus és konzer­vatív, liberális és progresszív, intelli­­genciális és munkás újdonságokat. A műveit közönség a Times hasábjain cseveg, a kisdiákoknak, szakácsnéknak frakkerosol­nak és kocsitosóknak hát­­borzongató regény folytatások közé­­ ékelve adja elő politikai véleményét s az ellenmondás irányok és legkülön­bözőbb eszközök igénybevételével biz­tosan eljut a mindig azonos célhoz, saját hatalma és anyagi érdekeinek gyarapításához. Vagy eszébe jut az embernek a Petit Parisien és az Echo de Paris, amelyek évi fél millió frankért bocsátják áruba közgazdasági rovataikat, vagy a Matin, mely hirde­tési rovatát évi potom öt millió fran­kért vesztegeti. Micsoda hasznok, mi­csoda érdekek dolgozhatnak itt a hát­térben, ahol ily összeget is lehet kö­vetelni, melyek természetesen az új­ságolvasó közönség zsebéből térülnek meg. De van példa egyenesen a jelen­­háborúban is arra, mire taksálja a sajtó saját hatalmát önmaga is. Dr. Funder, a bécsi Reichspost zseniális szerkesztője, nyilvános sajtóbeszédben mondott el egy esetet, hogy t. i. egy semleges államnak egyik újságírója csekély 10.000.000 koronáért volt haj­landó tollát a német—osztrák-magyar ügy javára értékesíteni Ahol egyetlen újságíró ennyire taksálja a saját tolla­hegyét a nemzetnek nagy versenyében, ott elképzelhetjük mennyire arrogálhat magának az a 10 és 100.000 toll, amely Európaszerte ott serceg éjjel nappal a szerkesztőségek dolgozószo­báiban s amelynek uszító, vadító, fa­natizáló és engros félrevezető munkája nyomában száz és száz kibméternyi hosszúságú rajvonalakban ott hömpö­lyög az embervér és száz- és száz­ezer tűzhely körül nem apad ki a könnyek áradata Nekünk, akik katholikus sajtó nagy eszméjét írtuk zászlónkra, ezek a meg­állapítások kétszeresen fontosak, mert más oldalról is megvilágítva látjuk bennük azt a tételt, amelyet mindig vallottunk, hogy a sajtó, amely csak az érdekeket nézi, nem annyira kul­­túrtényező, mint kultúrveszély , bár szépen lehetne az igazság terjeszté­sének eszköze igen sok esetben és szédületes arányokban szegődik a ha­zugság bérszolgálatába. Ha a sárkánynak mind a hát fe­jét nem tudjuk is levágni, nagy előny az is, ha fárasztó, munkával legalább egy-két méregfogát kihúzzuk s legalább valamiben meggátoljuk gyilkoló rom­boló, erkölcsöket ölő és hitet fogyasztó hatásait. Nem kell-e a háborúban is­mét­ titánnak bizonyult lelkiismeretlen sajtóval szemben éppen most vennünk fel kettőzött erővel a küzdelmet, hogy ha meg nem törhetjük, legalább gyen­gítsük romboló hatását. Dolgozzunk tovább a katholikus sajtó kiépítésén, támogatásán, terjesz­tésén, szóval, tettel és példával való párto­sán s ha az ellenséges sajtó pusztításait borzadozva látjuk is, ez nemcsak ne csüggesszen, hanem el­lenkezőleg serkentsen, annál szivósabb annál kitartóbb munkálkodásra. A ren­geteg javafolyammal szemben mentsünk­­ legalább annyit, amennyit lehet, itt ott egy-egy oázist, egy-egy liliommezőt.­­ Nyújtsunk a „Gyermek Otthoniban levő árváknak is! fi mi győzelmünk titka Egy honvédszázados írja az északi harc­térről : Nagy megpróbáltatásokon mentünk ke­resztül, de a jó Isten velünk volt mindig és ezért nem félünk semmitől és senkitől. Nem múlt el vasárnap, hogy nem tar­tottam volna meg az Istentiszteletet és ne erősítettem volna embereim lelkét. De nem is hagytak cserben ezek az emberek soha! A poklok tüzén keresztül gázolnak érettem. Ez a mi győzelmünk titka. Ütközetek előtt és után térdre borulva adunk hálát a jó Istennek és felcsendül a megható ének. De azt mondhatom, hogy nincs párja a hon­­­védnek, a magyar katonának. A múlt vasárnap a római katolikusai­mat mind megáldoztattam, sőt kivittem, hogy a májusi litánián is részt vehettünk, melyet magyar pap tartott. Nem m­aradt szem szá­razon, amikor a szép kis templomban fel­hangzott a májusi litánia szép dallama. Az emberek lelkét tartottam kezemben és így csinálhattam embereimmel, amit akartam. Csak itt a harctéren lehet tapas­ztalni a mi vallásunk igazi erejét. Isteni erő lakozik ebben! A mi erőnk a vallásban van és az fog minket győze­lemre vinni. Nagy hírek hatása katonáinkra. — H. B. levelei. —­­H. B. városi jegyző, tartalékos hon­védhadnagy ezredsegédtiszt érdekes levelek­ben irja le saját tapasztalatai alapján azt a benyomást, melyet harctéren küzdő csapa­taimba a nagy hírek gyakorolnak. H. B. az egész télen a Kárpátokban küzdött és a Stanislau felé vezető úton kö­zelebb is egy felderítő szolgálat alkalmával az oroszok majdnem elfogták, de ő hősi bátorsággal kivágta magát, s a rázúditott golyózáporban a folyón átúsztatva visszatért csapataihoz, mig társát elfogták. A nehéz szolgálat, óriási küzdelem és fáradtság azonban sem erejét, sem kedvét nem törték meg s lelkes levelei a magyar hadseregben élő rettenth­etlen bátorságról és hazafiságról tesznek bizonyságot. Mikor pl. az olasz hitszegés megtör­tént, H. B. levele szerint az ellenséges orosz front örömmámorban úszott, s nagy papírla­pon cír­llbetűs felírást mutattak katonáink­nak: „Olaszország hadat üzent nektek“. De a kecskeméti ember sem azért kecskeméti, hogy rögtön fel ne találja magát. H. B. azonnal megfogalmazta a választ, s volt köztük, aki oroszra lefordította és nagy be­tűkkel kiírta: „Szégyeljétek magatokat! Most már nyolcan osztoztok veszteségeiteken! De nekünk még mindig van elég golyónk, hogy bőrötöket kilukasszuk“. Aztán még nagyobb kedvvel lőtték az oroszt, nemhogy az olaszok miatt búsultak volna. Lemberg elfoglalását még azon a na­pon megtudták, s ennek hatásáról a követ­kezőket írja : „E pillanatban kaptuk a telefonértesí­tést, hogy a tőlünk balra küzdő bajtársak Lemberget is visszavették már. Lélekemelő pillanatokat élünk. Este háromnegyed 9-kor a sok kilométer hosszúságban az ellenség óra előtt húz­ódó egész rajvonalunk 5 percig torkaszakadtából éljenezi szövetséges fegyve­reink dicsőségét. Közben pedig a hátunk megött felállított megszámlálhatatlan sok ágyunk — köztük a harminc és felesek is — pokoli dübörgéssel és bömböléssel ontják a a tüzet. Érezzetek velünk, kik nagyon boldo­gok vagyunk!“ Egy másik levelében azt írja: „Őrült lázban égünk! Nem tart már soká. Dicső­séges zászlóinkat hamarosan hazaviszik.“ Irozza az Isten hős fiainkat és a dicső­séges zászlókat, melyeket könyörgő imád­sággal és hálás könnyek közt várunk, hogy azoknak a dicsőséges zászlóknak legkisebb szegélyét is csókjainkkal boríthassuk ! Kada Otthon ünnepélye Hogy mekkora érdeklés nyilvánult meg azon kis árvák szereplése iránt, kik a nem rég óta fennálló Kada Otthon védencei, mi sem mutatja jobba­n, mint annak az intelli­gens közönségnek jelenléte, mely a kedve­zőtlen idő dacára is zsúfolásig megtöltötte az Otthon tágas udvarát. Középen v­olt egy nagy magas pódium, hová a körülülök kiváncsi tekintete irányult. Öt óra előtt pár perccel kivonult az apró nép és a bejáratnál sorfalat állottak, mely között az éppen érkező védnöknő özv. Kada Elekné sétált be Révész István pápai praelátus kíséretében, miközben az egyik sorból kiállt egy kis leány s pár kedves s.ló kíséretében egy szép rózsacsokrot nyújtott át szeretett védnöknőjüknek. Pont 5 órakor Sándor István polgár­­mester megjelent a pódiumon és megkapó.

Next