Kecskeméti Napló, 1915. augusztus (4. évfolyam, 174-198. szám)
1915-08-01 / 174. szám
2. oldal Kecskeméti Napló 174. szám Most már saját népeik sem hisznek nagyhangú fenyegetéseiknek és vérmes előreigéréseiknek. „Nyugati ellenségeinknek összes firkálásai nem húzhatják ki az orosz sereget a hínárból, melybe Hindenburg belekergeti“ — írja Morath őrnagy. Majd a muníciógyártást sürgetik, majd a japán vagy a román segítséget. Az orosz a frankiának tesz szemrehányást, a francia az angolt okolja a kudarcokért. Nagy kapkodásukban végre egy „központi hadseregparancsnokság“ s az összes seregek „központi vezetésének“ galmathiászát vetették fel a szétszórt entente hatalmak. Erről tárgyalt a legutóbb Calais-ban tartott közös értekezlet, melyről Porro orosz tábornok lekésett. Hogy ne forduljanak elő mégegyszer oly „végzetes hibák“, minőt az oroszok téli hadjáratukkal elkövettek, midőn ahelyett hogy Posen és Breslaun át Berlin ellen nyomultak volna. Byzánci lidércüket hajszolva nekimentek a Kárpátokarcfalának! Az oroszok természetesen már előre kiszemelték a generalisszimust Nikolajevics nagyherceg, a világháború mefisztója személyében. De az angolok udvariasan tudtukra adják, hogy Nikolajevics harci babéraitól nincsenek odaát nagyon elragadtatva. Végül a „központi vezetés és az egységes fővezér“ eszméje már a kezdeményezés stádiumában megbukott. Maga az értekezlet kimutatta, hogy különböző frontokon óriási távolságokban küzdő entente hadseregek egységes vezetése még jobban siettetné a négyes szövetség leverését és szétzüllését, mint az eddigi módszer. Az egységes fővezér nevr. kaphat oly gyors értesítést a különböző frontokról, mely a célszerű intézkedés megtételéhez szükséges volna s csak az örökös gáncs és gúny célpontjává válnék. Sie werden also wieterwurstein. Joffrey Cadorna és Nikolajevics tovább is ki-ki a saját felelősségére fogja folytatni kísérletezéseit a központi hatalmak eddig bevehetetlennek mutatkozott központi várának kikezdésében. Csodálatos, meseszerű győzelmeinknek a természetes, földrajzi okon kívül még egy másik természeti oka is van: a Magasságbelinek kézzelfogható, szemmel látható segítsége — mint azt ma minden vallásbeli ember talán még az eddig atheista is bevallja Magyarországon, Ausztriában és Németországban. Nem hiába mondja a keresztény hit, hogy a törvényes fejedelmek „Isteni kegyelméből“ uralkodnak, de Isten lelke ihlete legfőbb hadurainkat a a jelen világháborúban. II Vilmos császár a francia fronton az egész újságírói gárda előtt felmutatott az égre. Akivel Isten van az — többségben van. Ami nagy szövetségesünk odafönn — nem fog elhagyni bennünket ! Meine Herrn ! sie können’s weitergeben! Agg uralkodónk, I. Ferencz József pedig házát és birodalmát még decemberben felajánlotta Jézus szentséges Szivének. S a hit ez erős szelleme a két legfőbb hadúrról áteredt küzdő seregeinkre, ami ezredeink is Máriás lobogóval és Jézus szent Szivének képével ékesített zászlókkal vonultak a csatába. S az eredmény megfelelt az erős hitnek! Május másodikán törtük át nyolc hónapi veszteglés és meddő küzdelem után — Gorlicénél az orosz frontot s a május havi (Mária hónapjának) és junius havi (Jézus szent Szive hónapjának) nagy győzelmeiben fejlődött ki az a világtörténelemben még sohasem látott nagy offenziva, melynek gyümölcseit még most is élvezzük s mely meg fogja hozni nekünk a diadalmas békét! Mi központi hatalmak vallás-erkölcsi szempontból is „központiak“ vagyunk, vagyis szoros összeköttetésben Istennel, a világ központjával, kit Vilmos császár méltán nevezett ami nagy „Szövetségesünknek“. Mert nálunk Németországban, Ausztriában és Magyarországban van Istenfélelem, Krisztusi hit és Mária-tisztelet, nem pedig a szekularizáló, Istentagadó Franciaországban a pénzimádó Angliában, egyházrabló Olaszországban és a katholikus gyilkos Oroszországban. A hadsereg valláserkölcsös szellemének fenntartása sincs úgy intézményesen biztosítva másutt, mint nálunk a központi hatalmaknál. Azért a mi nagy égi „Szövetségesünk“ két kezével segíti seregeinket győzelemről - győzelemre, meghozza nekünk nemsokára Varsót, Varsó után Calaist s ezzel pontot tesz a világháború nagy fejezetéhez. Nyújtsunk a „Gyermek Otthoniban levő árváknak is. Zavarok a közélelmezésben. A közélelmezésben ennek az országnak a bőven termő földjén mindenkor voltak, a háború csak kiélesítette, megsúlyozta a bajokat, amelyekkel állandóan küzdött a fogyasztó és termelő egyaránt. Ma csak az a különbség, hogy meg tuduuk vonni a határokat, amelyek ezeket a zavarokat felosztják természetesekre és mesterségesekre, a háború előtt a zavarok csak mesterségesek voltak, mert még a legsivárabb esztendő is termett annyit, hogy a szabályszerű fogyasztás kielégíthető volt. Ma fel van csigázva a fogyasztás, megfordult annak a megszokott rendje és így, miután a termelő munkából is hiányzik jó egy millió erős munkás kéz és megszámlálhatatlan, a termelő munkában segítő állati munkaerő, egészen természetes, hogy felfokozódtak azok a zavarok, melyeken emberi erővel, gondos előrelátással segíteni nem tudunk. Az immár tagadhatlan húshiány teljesen felforgatta a falu életrendjét, ne csodálkozzunk, hogy elmarad a városok élelmezéséből, vagy legalább is megcsökken a tojás és a baromfi, mert ez most ott fogy el, ahol megtermett, azelőtt pedig jött a városba és érette ment vissza a pénz: a parasztaszszony ősi keresete, amiből beszerezte a húst, és a ruházkodását, még sokszor a ládafiába is tett belőle. Akik alaposan ismerik a mostani termelési viszonyokat, nyugodt lelkiismerettel állapítják meg, hogy adott ennek az országnak a Gondviselés ebben az esztendőben mégis mindenből annyit, hogy a fogyasztás némileg mérsékelt igényei túlságos áremelkedések nélkül ki volnának elégíthetők. Ha a termelő közvetlen érintkezhetnék a fogyasztóval és volna éber, erős, gazdasági és szociális érzékkel megáldott közigazgatás, amely a mesterségesen ápolt, gyarapított közélelmezési zavaroknak véget tudná vetni és a háború egészen természetes, megalkuvást nem tűrő hatalmi szóval, erélyes, kíméletet nem ismerő végrehajtással. Aminek annál inkább helye volna, mert mindenki jól tudja és bele is nyugszik, hogy a háború idejében le kell szállni a paragrafusok magasabb paripájáról. A mesterségesen fokozott zavarok a közélelmezésben főleg abból származnak, hogy a termelők és a fogyasztók sem a békés időkben, sem a háború korszakában soha közvetlenül nem érintkezhetnek egymással. Ezt követelték immár évtizedek óta a termelők és fogyasztók, de ennek a két legnagyobb nemzeti tagozatnak, amely tulajdonképen magában foglalja az egész nemzetet, mert ebben még a kereskedők is benne vannak sem kérése, sem követelése meg nem hallgattatott, illhumanisból, ferdén magyarázott sociális theóriákból mindig hatalmasabb, ebbet nyomó volt a közvetítők érdeke, amigenis figyelembe veendő, mindaddig, míg ez a közvetítés nem felesleges és nem mutatkozik törvénytelen adózásnak, amit a termelő az áraknak a megcsökkenéséből, a fogyasztó pedig az áraknak uzsoraszerű felhajtásával fizet meg. A közigazgatás pedig ölbe tett kézzel nézi az anyagi erőknek ezt a morzsolását, gondolkodván akképen, hogy mindegy akárki fizeti az adót, csak fizesse és elfelejti, hogy ez a fölösleges közvetítés legelőször az adózás alól búvik ki. Minden olyan mezőgazdasági szervezkedés kezdettől fogva el volt átkozva és olyan színben volt feltüntetve, mintha a gazda mások megélhetésére törne, mihely a termelő és a fogyasztó egymást kereste a piacon s nem kívánta harmadik kellemetlennek a felesleges közvetítőt. Ezeket a bajokat a háború által teremtett viszonyok mutatták meg a maguk irtózatos meztelenségükben. Orvosság most nincs. Amikor a falusi asszony és a serdülő leány beleáll a legnehezebb mezei munkába a városi asszony pedig nyakába akasztja a villamos kalauz táskáját, akkor bizony nem lehet arról szó, hogy szabadalmazott stallumok töressenek meg a mindenkitől beszedett kényszerű adózásból, amey nem közcélt szolgál. A vidéken mutatkoznak is jelek, amelyek arra vallanak, hogy az egymástól mesterségesen elszorított termelő és fogyasztó mégis egymásra találnak. Pozsonyban immár kitűzték a lobogót, amely alatt sikeres védelemre készülnek a termelők és fogyasztók. Ez a szövetkezés lobogója, amelynek az itthoni védelmi harcban már számos diadala van. Esztergom követte a példát, ott már fogyasztási szövetkezetben szervezkedett a lakosság, hogy megvívja az anyagi existenciáját biztosító harcot a felesleges közvetítés ellen, amely támad és úgy gruppírozza a dolgokat, mintha ő volna a szegény ártatlan üldözött. Előbb is meglehetett volna a szervezkedés, de úgy látszik, mint sok másban itt is meg kellett várni a háború tanítását. * * A jogakadémia évkönyve. Ma jelent meg Dr. Joó Gyula igazgató szerkesztésében a Kecskeméti ref. Jogakadémia évkönyve. Beszámol a tantestület munkásságáról. A joghallgatóknak több mint fele bevonult katonai szolgálatra. A múlt évről visszamaradt ösztöndíjak az idén kerültek szintén kiosztásra, minek folytán a joghalgatók igen nagy része részesültek segélyben és jutalomban. Az igazgató megemlékezik Baksay Sándor haláláról, ki az intézetnek mindig jóindulatú patrónusa volt. Az igazgató röviden vázolja az iskolai év történetét. Majd Vas-Eisen Rezső III. é. ih. egyesületi elnök tart beszámolót az egyesület munkásságáról. A joghallgatók minden hazafias mozgalomban résztvettek. Február 22-én háborús délutánjuk jövedelmét 800 koronát jótékony célra fordították. A behatások az 1915—16 tanév első felére szept. 1-15-ig tartotnak.