Kecskeméti Napló, 1915. december (4. évfolyam, 275-299. szám)
1915-12-01 / 275. szám
2. oldal a kecskeméti trnapló 275. szám. angoloknak. Miután a nagy garral kürtölt blokád sem hozta meg a várt eredményt, sőt a Kostantinápolyba vivő út megnyitásával e blokád összes veszedelmei elmúltak, egy új jelszót dobtak ki a világba: várni kell, míg Németország kimerül. Húzni kell a háborút, amig a középponti hatalmak mégis csak elvéreznek. Hadd folyjon a pénz, ömöljék a vér a végtelenségig, a fődolog, hogy Németország teljesen kimerüljön és megadja magát kegyelemre. Ezt a maszlagot adja be most az entente sajtója a maga közönségének s ezzel torkolják le a csekélyszámú józanokat és emberséges lelkűeket, akik az egész európai emberiség nevében elérkezettnek látják az időt, hogy vége szakadjon a háborúnak. Legyőzöttnek lenni minden időben rossz volt, de talán sohasem olyan rossz, mint manapság, amikor néhány politikus felelőtlenül felidézi a háborút és egy nemzet életével, vérével, vagyonával fizet a felelőtlen vezetők könnyelműségéért. Churchillnek, ha őszinte és becsületes akart volna lenni, azt kellett volna mondania, hogy hiba és vétek volt felidézni ezt a háborút, de nem lévén sem őszinte, sem becsületes, azt mondotta, hogy folytatni kell a háborút, amíg a győzelem Anglia felé fog hajolni, tehát Németország végkimerüléséig. Az entente vezetői nem akarják belátni, hogy az a német végkimerülés, amelyre ők annyira számítanak, éppenséggel nem kézzelfogható, sőt nagyon is rejtélyes dolog s meglehet, hogy Németország végkimerülése négy héttel később fog bekövetkezni, mint az ententeé s akkor azután a helyzet még sokkal rosszabb lesz, mint mostan. Győzelmi reményei az ententenak már csak azért sem lehetnek, mert minden harctéren elkésett, amit ma elérhet, csak diplomáciai uton érheti el, tehát a béketárgyalások révén. A harctéren már algoldozhatják ki nagy tévedéseiket, de a zöld asztal mellett még sokat kijavíthatnak. Diplomatáik eddig is jobbak voltak, mint a hadvezéreik s valószínűleg ezután is jobbak lesznek. Napok kérdése csak s a balkáni expedíció is befejeződik, amely újabb százezreket szabadit fel a mi hadseregeink számára s még reménytelenebbé teszi az entente helyzetét. Ha Szent karácsony ténye egy kissé behatolna az entente politikusainak fejébe is, úgy nemsokára átadnák a szót a diplomatáknak, mi Svájci erkölcsök. Semmiesetre sem véletlen vagy jelentőségnélküli dolog, hogy évtizedes Európacsavargók, megrögzött világutazók, mint amilyen például Vay Sándor gróf is, meleg szeretettel és a lehető legkellemesebb érzésekkel gondolnak vissza Tell Vilmos és Zwingli országára, a csodaszép helvét köztársaságra, amelyre körülbelül olyan érzéssel gondolnak, mint a szomjas ember a kristálypatak hús vizére és a sivatagi vándor az oázis sötét pálmáinak hüs kellemességeire. De van is abban a nagy szeretetben igazság és őszinteség, amellyel Svájcról, az ő állapotairól és értékes népéről nyilatkoznak. Európának nemcsak anyagi, politikai és társadalmi tekintetben a legrendezettebb viszonyok között élő országa ez a kis köztársaság, de egyben a legtisztábbja is amelyben ennek a fogalomnak olyan szélességével találkozhatni, amely a patyolatfehér ágynemű és az utcák tisztasága között található. Az általános tisztaság szinte törvényes erőre emelkedett Svájcban és ez a tisztaság nem csupán a külsőségekre, a szemmel látható tárgyakra illik, hanem mindenre, a legrejtelmesebb valamikre, az emberi lelkekre is. Nem tagadhatni, hogy a svájci nép bizonyos tekintetben rendkívül naiv, gyermekes és egyes dolgokról egyenesen lehetetlen fogalmai vannak. Ennek az oka azonban végtelenül egyszerű. A svájci nép a drákói szigorúságú törvényei mellett is annyi szabadságot élvez, a szabadságból annyi jut neki, hogy minden más helyzetet képtelen megérteni, mert a szabadság élvezete már valósággal átplántálódott a vérébe. Erre az állításra csak egyetlen példát kell mondanom: ha valamelyik moziban királyi, udvari ceremóniákat, egyenruha erdős fölvonulásokatlátnak, a svájciak élvezettel mosolyognak. Ezt ők nem tudják megérteni, nekik az emberi ősösztön a legtermészete- sebb kritikát sugallja, hogy t. i. az a pompatobzódás fölösleges, ostoba és nevetséges. Becsületességük olyan szilárd és meg-s kapó, hogy arról érdemes volna közmondást faragni. Ha valakire illik az a paraszti mondás, hogy „olvasatlanul is rá lehet bízni a pénzt“, úgy a svájci emberre minden bizonnyal. Az üzletekben nem kell félni az embernek a becsapástól, vagy a visszajáró pénz kurtább voltától, mert a svájci egyetlen centime-ot sem tart meg magának jogtalanul. De nemcsak így nyíltan becsületesek, ők. Becsületesek akkor is, ha senki sem áll velük szemben. Svájcban még nem fordult elő, hogy például a más levelét, újságját (amelyeket a folyosókon, sőt némely helyen az utcán lévő házi levélszekrényre, ablakrácsra, kapukilincsre stb. helyeznek) más ember elvitte volna. Az újság ott virít a kapukilincsen, de soha sem kél lába, a tulajdon tisztelete ez, az kétségtelen, semmi egyéb, de nekünk magyaroknak mégis furcsa és szokatlan, mert nálunk az ilyen példa alig-alig létezik. Talán ezzel az erős becsületességgel vehetjük egy kalap alá a svájciak jószívűségét, amely sok szép és némelykor megható vonásban nyilvánul meg, így elsősorban hivatkozni kell a nagyfokú állatszeretetükre, amely kétségen kívül gyöngéd lélekre vall. Az állatokat rendkívül szeretik, dédelgetik és ha igaz Petőfinek az az örök szép mondása hogy „aki a világot szereti, rossz ember nem lehet“, hogy ez az állatokat illető változtatással talán senkire nem alkalmazható olyan jól, mint a svájciakra. Persze az állatvédés nem hangzatos jelszavakban, egyletesdi játékokban és hasonló üres blüffökben nyilvánul meg, ellenben tettekben. Minden svájci házban ott van a macska, amelyet valósággal dédelgetnek és amelyet még a legmorózusabb férfi is kedves. A svájci macskán ez is meglátszik, mert a kedvessége és szelídsége páratlan, jól táplált teste pedig szépség és csinosság dolgában unikum és vetekedik az angora macskáéval. Sehol annyi macskát, kutyát nem látni, mint Svájcban, de nem mint nálunk : éhségtől borzasszőrű, támolygó járású és félig elvadult szánandó macskákat. (Folyt. köv.) Városi közgyűlés. A város th. bizottsága kedden délelőtt tartotta rendes havi közgyűlését, melyet Sándor István polgármester nyitott meg a vonat nagy késése miatt meg nem érkező Ráday Gedeon gróf helyett. A polgármesteri jelentést Garzó József levéltárnok olvassa fel. Ezután Győrffy Pál főjegyző referálja Faragó Béla th. biz. tag által a hadbavonultak segítő alapja javára 5 százalékos pótadó kivetése iránt tett javaslatára a pénzügyi bizottság és a városi tanács azon egyértelmű határozatát, hogy ezt az indítványt a közgyűlés egész terjedelmében fogadja el, mit a közgyűlés magáévá is tett. Grassefly Miklós th. bizottsági tag indítványozza, hogy a Kecskeméten uralkodó rettenetes tejhiány megszüntetése végett állítson fel a város egy tehenészetet, mely javaslatot Dömötör Lajos gazdatanácsnok módosításával el is fogadta a közgyűlés. Fontos indítványt terjesztett be a városi tanács a tojáskiviteli tilalom érvénybeléptetésének sürgős keresztülvitele érdekében a kormányhoz terjesztendő felirat iránt, mit a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. Gróf Ráday Gedeon főispán fél 12 órakor megérkezvén, a közgyűlés további folytatása előtt tolmácsolja Őfelsége által a magyar közigazgatás minden egyes tisztviselőjének a háború tartama alatt tanúsított páratlan tevékenységéért kifejezett királyi elismerését és köszönetét. Maga a főispán is szíve egész melegével üdvözli Kecskemét város páratlan szorgalmú tisztviselőit. Sándor István polgármester válaszolt a meleghangú üdvözlésre az összes tisztviselők nevében és köszönetet mond gr. Ráday Gedeon főispánnak az elismerő nyilatkozatért, melyet a legfelsőbb helyről jött kitüntetésük alkalmával kifejezett. Rektfikálás. Olyan dolgok is vannak a világon, amikre semmiféle előrelátás nem gondolhat, s a legjobb és legrészletesebb törvény sem terjeszkedhetik ki mindarra a bűnös ostobaságra, amit a valóság produkál. Nagyobbrészt csakugyan ostobaság az oka a legtöbb bűnös cselekménynek s ez az emberi tulajdonság tudvalevőleg az, amely ellen az istenek is hiába küzdenek. A szokatlan helyzetek kilóditják lelki egyensúlyából az emberek nagy átlagát, s akik így kiesnek megszokott rendjükből, elvesztik józan ítéletüket és különösen a jog és a kötelesség határai mosódnak el az ilyenek tudatában. Az óvatosság páni ijedelemmé lesz a szokatlan helyzetben és éppen a legképtelenebb dolgok találnak hitelre, épen, mert képtelenek és a szokatlan helyzethez illenek, s a bölcs takarékosságból bűnös kapzsiság lesz,, láttán a pénzszerzés új, könnyű és egészen szokatlan lehetőségeinek. Az élelmiszer mizériák oka is jelentékeny részben az emberi ostobaság, amely a háború konfúzus viszonylataiban tétován és szinte akaratlanul zuhan arra felé, amerre az új szenzációk lódítják, s egészen bizonyos, hogy egy paraszttal nehéz megértetni, hogy neki a többi magyarokkal szemben kötelességei is vannak, s a maga érdekei kielégülésének altruista szempontok szabnak határt, amikor azt látja, hogy terményei árát növeszti egy meglehetősen ellenőrzetlen és lelkiismeretlen kereslet. Miért ne adja drágán a holmiját, ha minden árat megadnak érte, így okoskodik a paraszt, s ennek hiába beszélünk az egészségtelen közvetítés és a spekuláció bűneiről, ha mindenfelől garmadával jön és kínálkozik neki a pénz. Sőt hiába maximáljuk terményeik árát, mikor látjuk, hogy a megszorult többiek, még a maximális áron túl is, még a törvény kijátszásával is túlfizetik őket, hogy valamihez jussanak, s a minden mértéket elveszített kapzsiság ha azt látja, hogy minden ár folyton emelkedik, egész természetesen rájut arra a gondolatra, hogy elrejti terményeit, amíg az árak még magasabbak lesznek. Hogy hol van a vége ennek a „még magasabb“-nak épen ezt nem képes megítélni az emberi Ezután a Munkásbiztosító pénztár 10,000 koronás segélykérését tárgyalta a közgyűlés, melyben úgy döntött a pénzügyi bizottság, hogy a város jelenlegi anyagi helyzete miatt csak részben teljesítheti a Munkásbiztosító pénztár kérelmét. Több apró ügy elintézése után a közgyűlés 12 óra után véget ért.