Kecskeméti Napló, 1916. január (5. évfolyam, 1-24. szám)
1916-01-01 / 1. szám
2. oldal fecskemár! Japió 1. szám. Ha hőseink halálát vizsgáljuk nyugodtak lehetünk üdvünk felől. Láttátok elmenni őket a csatatérre. Innét búcsúztak el megtisztult lélekkel és a legszentebb utitárssal az úr Jézussal, kivel a sz.áldozásban egyesültek. Sok levelet kaptatok a harctérről, de szeretteitek egyikből sem hagyták ki az Isten sz. nevét. Derék, vallásos ezredesünk a Karácsonyi sz. ünnepekre irt egy megható levelet, az egész levél egy gyönyörű imádság, melyben mély alázattal ad hálát az istennek, hogy a másféléves küzdelemben megóvta úgy őt, mint a rokitnói mocsaraknál ezer veszéllyel küzdő két fiát. Egyik református huszárkapitányról beszélte hadnagya, hogy a harctér minden Mária-szobra előtt tiszteleghetett egész századával. Egy tábori lelkésztől hallottam, hogy amíg a mi sebesült hőseink a kórházakban maguk kívánják a papot, hogy meggyónhassanak, addig bizonyos nemzetiségű katonák közül hét egymás mellett fekvő sebesült utasította vissza a karácsonyi szégyónást, úgy, hogy a katona lelkész kénytelen volt a megátalkodottaknak szemére vetni: „azért vagytok hitelenek a császárhoz, mert hűtelenek vagytok az Istenhez.“ Ezt a mondást a magyar katonákra nézve megfordíthatjuk. Azért hívek a királyhoz és a hazához, mert hívek az Istenhez. Az ilyen hűséges vitézek halála becsesebb, mint száz hűtlennek élete. Mert az ilyen halál nem halál, hanem egy végtelenül boldog életnek megkezdése. És most búcsúztunk tőled a szomorú j6 esztendő. Te voltál a magyar történelem legkegyetlenebb esztendeje. Annyi könnyet és vért ontottál, mint amennyi esőt küldtél szomorú földünkre. Talán a mostani kis vízözön is onnét támadt, mert a szemeinkből kiömlő könnyeinknek és a hősök vérének tengeréből felszálló párákat az ég felhői sem bírják elviselni. Bízunk, hogy ezek a megtisztulva visszahulló harmatcseppek áldást hoznak hazánkra, szabadságot a magyar népnek és boldogságot nemzetünk jövő ezredévére. Te pedig népek és nemzetek hatalmas Ura, fogadd imádságos hálánkat, hogy a magyar haza védelmében bátorságot adtál a magyar szívbe és erőt a magyar karba. Könyörülj üldözött magyar népeden! Balsors akit régen tép, Hozz reá vig esztendőt. Megbünhődte már e nép A múltat s jövendőt! A nyugdíjasok. Bátran elmondhatjuk róluk, hogy a szegények , főkép ha nem sorozzuk közéjük azokat a nyugdíjasokat, kiknek állásuknál, vagy hosszabb szolgálatuknál fogva kivéte lesen nagyobb nyugdíjuk van. Erről a néhány kivételről nem beszé lünk és sorainkat egyáltalán nem az ő érdekükben írjuk, hanem azok miatt, kiket a háborús idő okozta drágaság — bizony elmondhatjuk, — sokszorosan megnyomorított. Ők nem koldulhatnak, mert bár igen szűken élnek, ők az úgynevezett szemérmes szegények, kiken a közalapok sem segítenek jótéteményeikkel. Ezeknek a szegényeknek a háborús idő ugyancsak ellenük fordult és súlyos csapásokkal találta őket. Megtalálta őket a drágaság nemcsak az élelmiszerek, hanem a tüzelőanyag és téli ruhák beszer-zése körül is egyaránt. Miből és mikép állják most már ezek a harcot az idők könyörtelen csapásaival szemben ! Pedig nekik még nemcsak a drágaság által okozott csapásokat, hanem a közfelfogásból reájuk háramló hátrányokat is viselni kell. Ők a mai társadalomnak mindenképen csak mostoha gyermekei, mert először is ők erőt nem képviselnek, nem úgy, mint a tényleges szolgálatban állók, — velük nemcsak nem törődnek, hanem — másodszor is — rájuk mindenkép szigorúbb mértéket alkalmaznak, ami hihetetlenül szigorúan így van mindazon alkalmakkor, mikor a közszolgálati alkalmazottak nyomorának enyhítéséről van szó. Már eredettől fogva nyomorultabb az állapotuk. Az újabb nyugdíjasok ezt nem annyira érzik, mert az újabb nyugdíjszabályok — és pedig az országosak is — sok részben méltányosabbak. Ám a régiek nem egyszer ismernek pár száz koronás nyugdíjat, de lakbér megtérítést egyszer sem, s ha mindez így van is, ugyan kinek jutna eszébe, hogy az újabb nyugdíjszabályok jótéteményeit visszaható erővel ruházza fel és azt reájuk alkalmazza? Még ennek a gondolata senkinek a segítő szándékaiban nem merült fel, de ha felmerülne is, annak a mai nagy és „jótékony“ társadalom bizonyára ellene állana. Nem is kívánjuk ezt, mert tudjuk, hogy úgy is hiába kívánnánk. Azt sem kívánhatjuk, hogy a nyugdíjasokat ugyanoly drágasági segélyben részesítsék, mint a tényleges szolgálatban állókat. Elismerjük, hogy a tényleges szolgálatban állók felelősségteljes állásait nem szabad a nyomorba sülyeszteni, de e mellett mégis állítjuk, hogy az a sok évi munka és nehéz küzdelem, melynek az a csekély nyugdíj csak halvány visszatükrözése, megérne annyit, — mint ahogy már országosan tervezve is van, — hogy a kisebb nyugdíjasok részére az országos hadsegélyző bizottság egyszer mindenkorra szóló kisebb összegű segélyadományokat nyújtson, s ezt a jótékonyságát a város kisebb nyugdíjasaira is terjessze ki, mint ahogy az országos törvény a tényleges alkalmazottak segélyezését a városra is kiterjesztette. Ezzel a város egy nagy összegű segély megszavazásától menekült meg, mert abban az esetben, ha az országos törvény a drágasági segélyt a tényleges szolgálatban levő városi alkalmazottaknak meg nem adta volna, magának a városnak kellett volna azt megszavazni. Örömmel fogadhatja azért a város, hogy ezt a nagy terhet az állam az ő vállairól levette. Elismerjük azt is, hogy akkor, midőn ezt a tényleges alkalmazottak az országos törvény útján elnyerték, velük szemben még helyénvaló és méltányos intézkedés volt, hogy a város meg részükre előleg fejében tűzifát, zsírt és szalonnát adott. Csak az a kár, hogy a szegény nyugdíjasok (mindig csak a kisebb nyugdíjasokat értve) ezt a tüzelőfát, zsírt és szalonnát már drágábban kapták, mint a ténylegesek, mert ők a második beszerzésből kaptak, ami drágább. Azt mondják, a város nem veszíthet azon, amit beszerzett és igy a nyugdíjasok nem kaphatják annyiért a fát és zsírt, mint a ténylegesek. Hát várjon igy van-e az ? Ha meggondoljuk, hogy miről van szó, s hogy a város mit nyert a ténylegesek drágasági segélyének állami megtérítésével, igazán nem tudjuk, hogy az a csekély veszteség, mely a kisebb nyugdíjasok után igy előállana, valóban olyan elviselhetetlen volna-e ? ÚJÉVRE. JRT£: B. L Ujdonszülötte az örök időnek, Légy üdvöz, újév, oh légy üdvözölve Arcáról könnye minden szenvedőnek Napod jöttével legyen eltörölve! Íme, meghalt az év, de nem siratjuk, Könnyink miatta hullnak és nem érte. S ekként, hogy őt a sírba dőlni látjuk: Feléd tekintünk újév, vágyva, félve! Még rajtad fátyla a titkos jövőnek, De be reményünk már lefesté képed: Arcod vonása vonzó, ép minőnek Szivünk óhajtja elközelgő léted. Te lépsz helyébe a meghalt szirénnek, Temesd, temesd jó mélyre a halottat S föléje írd fel, hogy a szenvedésnek Nemteje volt, ki ott a sírba roskadt! Sok szenvedés gyötörte már e népet, Ne vedd te is hát ostorát kezedbe ! Ha eltemetted a kimúló évet, Az is legyen ott vele eltemetve. ! A 38. gyalogezred karácsonya a táborban. Hogy fiaink hogyan ünnepelték a Karácsony szent estéjét a harctéren, hűen tükrözi vissza az alábbi tábori levél: Karácsony est a 38-ik gy. e. 16/III. legénységének. Szomorodottan, de azért mégis a jóságos Istennek hálát adva emlékeztünk meg mi is a szeretet ünnep estéjéről, midőn mi éppen századunkkal pihenőn voltunk egyik szerbiai faluban. Századparancsnokunk hadnagy ur Urányi Imre a századunknál levő Oppenrieder Frigyes hadnagy ur, Székely Jenő és Fekete Oszkár kadét urakkal mindent elkövettek, hogy a parancsnokságuk alatt levő legénységnek öröm-estét szerezzenek, ami elég jól sikerült. Az estély lefolyása a következő volt: 24 én este 7 órakor az összes legénység egy nagy épületben jött össze vacsorához, mely a következő volt: Disznóhús pörkölt krumplival, egy drb. negyedkilónyi sajt, 1 liter bor , 50 drb cigaretta és feketekávé. A teremben gyönyörű szép karácsonyfa volt felállítva melyen finom cukor, dió, datolya és egyéb apró édességek voltak, a vacsora után a köztünk levő tiszturakkal együtt a legénység a Himnusz, a Szózat és több harcias dalok eléneklése után 10 óráig voltunk együtt a tiszt urakkal. Ezután magunkra hagytak és a kedélyes hangulattal mi együtt maradtunk a hajnali órákig. Az ünnepély a hajnali órákban fejeződött be azon bucsúzkodással, hogy a"Mindenható jó Isten tartsa meg erőben, egészségben az együttlevő bajtársakat és a hozzánk tartozó családokat, hogy a jövőben minden egyes katona a saját családi körében ünnepelje a szeretett ünnepet. Mindenható jóságos istenünk monsd meg életünket oltalmazd meg hazánkat minden veszélytől, adj erőt, egészséget nekünk és hozzátartozó családainknak, hogy a jövőben együtt adhassunk hálát a Mindenható jó Istennek az ő szent Egyházában az életünk eddigi megmentéséért. Soraimnak helyadásáért fogadja tekintetes szerkesztő ur hálás köszönetem, mint b. lapjának hű olvasója Korp Sándor József 38. gy. c. 16/Ill. mars komp. A „Kecskeméti Napló“ olvasóihoz ! Lapunk a mai nappal életének V. évfolyamába lépett, tehát túl van azon a koron, melyben legnagyobb a halandóság, mert legkönnyebb a kimúlás. A kritikus határt átlépve, Istenbe erős bizalommal tekintünk a jövőbe, melytől további erősödést, izmosodást várunk, hogy azokat az ideálokat és közös nagy érdekeket, melyek a Kecskeméti Naplónak életet adtak, minél hatásosabban szolgálhassuk. Kitűzött céljainktól épúgy nem fogunk eltérni ezután sem, mint ahogy következetesek voltunk eddig is Kecskemét város gazdasági és kulturális fejlődésének munkálásában, az egyéni és közös érdekek védelmezésében, az objektív igazság hirdetésében és a hibák részrehajtatlan kritikájában mindig szem előtt tartva a keresztény világnézet hazafias és észszerű elveit. Ez a programmja a mi reményeink záloga. És amikor ennek a munkaprogrammnak mintegy fogadalomszerű megismétlésével vágunk neki az V. évfolyamnak, az új év küszöbén bizalommal fordulunk olvasóinkhoz, kérve nemcsak az előfizetések megújítását, hanem lapunk terjesztését is. Mindenki, aki a keresztény sajtót terjeszti, az a keresztény Magyarország szent ügyének válik apostolává, ebben a reményben köszöntjük minden egyes olvasónkat és őszinte szeretettel kívánjuk, hogy az új esztendőben mindnyájunkra ragyogjon föl a tartós, zavartalan boldogság várva-várt napja. Hazafias üdvözlettel a szerkesztősége és kiadóhivatala.