Kecskeméti Napló, 1916. április (5. évfolyam, 75-99. szám)

1916-04-01 / 75. szám

2. ozdai Jiecskemén Rapló 75. szám. élelmicikkel, fűszerárítva ús foglalkozókat. Ha a banknak, a részvénytársaságnak, sőt újabban egyes szövetkezeteknek is oly sok a nyeresége,­­ hogy csak úgy hajigál osztalékot, futó­fijakat, tiszte­letdíjakat, meg mi másféle pénzeket keveseknek, miért kell a sokaknak, a tömegnek oly drágán fizetni meg a zsírt, lencsét, kávét, babot, kolbászt, hurkát, kenyeret stb jókat, nélkülöz­hetetleneket? Miért oly magasak az árak, hogy nem tudok oly mélyen a zsebembe nyúlni, amennyi pénz ez árukért kell, ha oly sok a nyereség? Legyen inkább kevesebb a haszon,de olcsóbb a tömegfogyasztási cikkek ára. Ugyanígy: legyen inkább kisebb az üzleti nyereség, de legyen kisebb a szegény adós által fizetendő kamat s nagyobb az összekuporgatott kis tőke kamatozása. Sokat írhatnánk még, hogy lenne jó, hogy lenne szociális, a társada­lomra jótékony, a nyilvános számadásra kötelezettek nyereségének elosztása. De kijelentjük újból, hogy az ideális állam fogalma lebegett lelki szemeink előtt. A mi világunkban, reális orszá­gunkban tudjuk jól, hogy ez csak áb­ránd és a jó jövedelmű vezérdirekto­rok, ügyvezetők és részvénytulajdono­sok fütyülnek a szociális elvekre, el­lenben fütyörészve gyömöszölik szé­pen zsebre paprikáik 100 percentes hozadékát, már részletesen foglalkozott. Ezután Koriz­­sánszky János a sertéshúsok maximális árá­­n­ak­ megállapításával kapcsolatban meginter­­pellálja 21 polgármestert, hogy mi vezette őt arra, hogy a lefelé menni, kívánt árakat még magasabbra maximálta. Mire Sándor István kijelenti, hogy az áraknak kg.-onkint 1 K- val való felém­telésére az indította őt, hogy mivel a sértés országos ára: 5.60­ 6 kor, és kiviteli tilalmunk nincs, igy senki senz lenne aki csupa önzetlenségből idehaza jóval ol­csóbban adná el disznaját. És amit a város hizlalni kezdett, azok még csak május júni­usban lesznek kész. Így tehát a hangozta­tott városi érdekeltség sem jöttet szóba. Mészáros József referál ezután a város határában levő vadvizek levezetésére vonat­kozó tanácsi javaslatról, melyre vonatko­zólag a tanács az erre a célra szolgáló húszezer korona kölcsönfelvételt tartja szük­­gesnek, melyet a város mintegy kölcsönkép­­pen adna a vadvizek levezetésére vállalkozó társulatnak. Ezt a helybeli 4 pénzintézet folyósítaná, s ennek név szerint való meg­szavazását kéri a közgyűléstől. Majd Füvessy Imre dr. főkapitány az eddig­i kéményseprő kerületnek ifj. Kálmán Sándor ajánlata által 4 kerületre való fel­osztását referálta, mit a közgyűlés a tanács javaslatára elutasított. Több apró ügy tár­gyalása után a közgyűlés 12 órakor véget ért. A város közgyűlése. A város th. bizottsága pénteken d. e. fél 11 órai kezdettel tartotta rendes évi köz­gyűlését gr. Ráday Gedeon főispán elnök­lete alatt. A polgármesteri jelentés felolvasása után Györffy Pál főjegyző árdrágító vissza­élések megszüntetésére a ministériumtól a polgármester által kért felhatalmazásra vo­natkozó rendeletet olvassa föl, mivel lapunk TÁRCA­Háború és béke. írta és a­­ Katona József Kör­ utolsó szabadliceális előadásán felolvasta : FEKETE JÓZSEFiró IV. Ez a világháború mutatja be Magyar­­országot és nemzetünk történeti hivatását legjobban. „Futó bolond az — mondta Tisza — ki ma centralista politikát akar csinálni a Monarchiában“. Egy valóságos újjászületés korszakát éljük ma, mely óriási perspektívákat nyit meg előttünk. Egy hosszú tartós béke után jött ránk ez a háború, mint valami ébresztő vihar, mely felfrissíti a levegőt, bár néha gyerekeink hősi már­­tíriuma és a temérdek emberáldozat keser­ves könnyeket sajtol ki szívünkből. Nagy nemzeti eredményeket azonban csak nagy emberi szenvedések szülnek, nagy szen­vedések tengermélyéből vetődik fel az igazi gyöngy. Sokan azt hiszik, a háború csak vé­letlen szerencsétlenség, egy véletlenül lángba csapott szikra, mely magától elaludnék, ha nem élesztenék. De ez nem így van. A há­ború olyan természeti tünemény, mint a békés fejlődés, a mozgás és maga az élet. A haladás ösztöne, mely nagyra nő, ha el­jön a kikelet. Az idő érleli, így hajt ki lel­künkből, mint tavasszal a mag, mely téli álmát kialudta. A Föld termő ereje is nyug­szik minden évben, míg kipiheni magát. Azután mozogni kezd. A rög megrázkódik, nyújtózkodni kezd és felébred, mintha lelke volna. A durva rög is él. Hát még az Eszme, a nemzeti ideálok, nemzeti törekvé­sek, vágyak, a cél, a munka, a haladás. Az emberi ösztök­ök láthatatlan titkos erők, mel­­lyek gyülekeznek, melegednek, felforrnak bennünk, mint katlanban a víz, hegyi erek­ben a párázat, mely leszikereg a hegy gyomrába és sziklát hasít, ha kitör. Ha el­jön az alkalom, kicsattan erükből a vér, vérünkből a tűz, tűzből a harc és harcból a jövő. A történelem mutatja, hogy sohse tar­tott még tovább a béke ötven esztendőnél, ha csak nem haldokló, vagy tespedő népek életében. De volt már százéves háború, mint a francia és angol nemzet között. Sőt évszázadokra szóló harc, mint a római bi­rodalomé volt a kereszténység ellen. A re­formáció háborúja is harminc évig tartott, a Napóleoni hadjárat pedig szakadatlanul húsz évig. Voltak olyan véres ütközetek, melyek egész népek életét pár nap alatt vagy pár óra alatt eldöntötték. Minden háborúnak a világtörténelem­ben volt valami ideális célja, akármilyen kegyetlenül támadtak is a népek egymásra. A marathoni győzelemnél nyerték meg a görögök kulturtörténelmi hivatásukat. A ka­talamná­sikon veszítették el a hunok szittya civilizációjukat, a nyugatrómai kultúrával szemben. A keresztény kultúráért harcolt Hunyady János a törökök ellen. És az an­golok is négyszáz év óta hirdetik, hogy ők vad vidékeken az európai civilizáció terjesz­téséért küzdenek. Tenger vér folyt el. Isten az igazság, a műveltség, a nemzet, a sza­badság eszméjéért. Azelőtt tíz, húsz, harminc ezer ember harcolt egymással. Kálmán ki­rálynak csak tizenötezer katonája volt, Nagy Frigyesnek harmincezer, Napóleonnak ötven­ezer. Ma húszmillió ember áll fegyverben egymás ellen. De azelőtt szebb, nemesebb, hősiesebb volt a harc Hogy ne mondjam, a régi háborúknak több esztétikájuk volt, mint ennek a világháborúnak, melynek csak óriási mechanikája, új technikája, fegyver­­készlete és anyaga volt. Minden háborúnak külön típusa, célja és jelentősége volt. Jellemre, taktikára, ki­terjedésre ez a háború egészen új, céljaiban és jelentőségében azonban nem kiváló. Semmi olyan eszme, semmi olyan törté­nelmi motívum, mely új korszakalkotó volna, ebben a háborúban fel n­em fedezhető. Csak­nem azt lehet mondani, hogy az egész egy nagy óriási vegyes kereskedés, nagyon is vegyes társasággal. A német nem is csinál belőle titkot, hogy ez a háború üzleti teher­­próbája a birodalomnak. Neki el kell látni kereskedelmét, üzletét, iparát, hogy a biro­dalom megalapítása óta 45 év alatt 45 mil­lióról 70 millióra szaporodott népessége existenciáját biztosítsa. A népesség termé­szetes gyarapodása, mindig elkerülhetetlen oka egy háborúnak, mert területi hódítást követel. Vagy amire jelenleg a német nem­zetnek első­sorban szüksége van, ipari for­galmának minél nagyobb területen való ki­­terjesztése. A Bé­bé vasútvonal kiépítése Berlintől Bagdadig, melybe Bécs, Budapest, Bukarest, Belgrád, Bulgária, az egész Balkán bele­esik. (csupa B-vel kezdődő nevek.) (Folyt, köv.) ahol nincs artkálitja az előfizetőnek mindun­talan verklizni, csöngetni ha kell, fia nem Réil. Tagadhatatlan, hogy a kecskeméti te­lefonközpont nagyon régi rendszerű, de ha ehhez tudnának alkalmazkodni az­ előfizetők, akkor ép oly j­ó lenne, mint a budapesti vagy szegedi sőt, sokkal előbb érnék célju­kat is vele és nem lenne panasz a központ­ra, sem annak az előfizetőkre. A postafőnök és mindnyájunk legnagyobb örömére. Megvallva őszintén, eddigelé én is azok sokak közé tartoztam, aki minden csekély­ségeit, vagy a fölhívott nem jelentkezéséért mindjárt a központot okoltam s minden eb­béli haragomat a gyakori összevissza való csengetés által töltöttem ki mindaddig, míg a postafőnök a napokban egy kis privát beszélgetésből kifolyólag a telefonmizsákra áttérve arra kért, hogy nézném meg a köz­pontot, hol megmagyarázta, hogyan történik a kapcsolás. Mikor ezt megértettem, mond­hatom csaknem pirulva álltam­ a főnök és a sok kapcsolókisasszony előtt és szerettem volna hangos fogadást tenni a többé — har­minc-negyven épen össze-vissza csengető — előfizetők nevében is, hogy ezentúl mindig szabály szerint fogok telefonálni és a csen­gőt épen csak a felhíváshoz és a lecsenge­­téshez használom ezentúl. Nagyon szeretném tehát, ha az előfi­zetők azon része, akik eddigelé nem a sza­bály szerint használták a telefont, ezentúl csak a saját érdekükben a következő eljá­rást követelnék: A felhívó egy rövid csen­getéssel adja tudtára a központnak, hogy beszélni óhajt, mely csengés által a felhívó előfizető száma látható lesz azáltal, hogy róla a fedőtáblácska leesik. Erre a központ kap­csolja magát a felhívóval és megkérdezi me­lyik számmal óhajtja magát kapcsoltatni, mire a központ kapcsol és a felhívó csengetést is nyomban elvégzi. Tehát a felhívónak tovább nincs semmi csengetni valója, csak a kagy­lót tartja a fülénél és várja a felhívottat, ki ha a központ egyszeri felhívására nem je­lentkezik újból felhivatik a központ által mire azután vagy található az illető és je­­lentkezik vagy nem. Ha jelen van a felhívott, akkor vegye a kagylót és minden fölösleges és a központban félreértésre vezető csenge­tés mellőzésével szóljon az őt váró felhivó­nak és elvégezve beszélgetésüket úgy a fel­hívó, mintha felhívott egy-egy rövid csenge­tése jelzi egy másik kinyitó táblácskán, hogy a beszélgetés véget ért. Az az u. n. lecsen-s hogyan telefonáljunk . Kecskemét városának 350 telefon elő­fizetője közül egy-kettőnek a panasza csak­nem napirenden van amiatt, hogy a központ nem kapcsol, nem jó kapcsol, vagy épen beszélgetés közben szétkapcsol stb. stb. Ez csak hagyján volna, de ép itt a bibi, hogy a központ panaszkodik az előfizetők bizonyos részére, kik úgy mondják: nem értenek a telefonkezeléshez. Más tehát az igazság? Mint tényt, mindenek­előtt leszögezem azt, hogy minden postafőnökség egyik leg­­háládatlanabb, legtöbb kellemetlenséget oko­zó hivatala a telefonközpont. Nem hiába a dró­tok révén egész várossal, sőt országgal van összeköttetésben, de ugyan ki is van téve minden központi telefonkezelő az emberek ezer szeszélyének, idegességének, vagy ké­nyelemszeretetének stb. Az előfizetőknek mind e sokféle tulajdonságán azonban na­gyon szépen kifog az olyan prak­tikus tele­fonrendszer, mint a budapesti vagy szegedi.

Next