Kecskeméti Napló, 1916. augusztus (5. évfolyam, 168-180. szám)

1916-08-01 / 168. szám

V. évf. 168 sz. Ara4fill. Kedd Kecskemét, 1916, augusztus 1. EI6 f i 2 etési árak: ml Mai fkán hitbei klldta: Vidékre pétién kildra Ifiét Irrt X 1! __Egiaz étre X. 16__ érne . . , 6. _ Fél érre ... . S._ Miff ti érne , f.í_ X'tgytd áru . . 4._ í »»**. * ti ti Efy ttám 4 fill. Független politikai lap Felelős szerkesztő: DIOSZEGJfjJ JÓZSEF Megjelenik minden héten háromszor. hétfőn, csütörtökön és szombaton délután. Szerkesztőség és kiadó hivatal: Arany Jár.oa-uioa 6. az. — 7alefonazém: 274 — Laptulajdonoa 4a kiadói' __ . „XEGSXEM ÉTI MAP LÓ" lapkiadó téraaai, Egy asszony nem tudom honnan jött, vagy itt volt-e már Kecskeméten, de a háború kitö­rése után ismer.té vált mindenki előtt. Ott lakik ő valahol a Máriavárosban, közel a kórházakhoz és a temetőkhöz, ahol a beteg katonáknak s az elné­mult hősök sírjainak állandó gondo­zója. De azért sűrűn megfordul a Vö­röskeresztben is és naponta lehet vele találkozni a városban, amint a kato­nák érdekében szaladgál s úgy dél­előtt 11 óra felé már egész csomó cigarettával újsággal és egyebekkel a karjában igyekszik kifelé az ő beteg katonáihoz a barakk és az egyes kór­házakba. Itt ápolja, gondozza, szórakoztatja a betegeket s amit azok kigondolnak, vagy óhajtanak, ez az asszony nem nyugszik addig, mig csak nem telje­sítheti az ö betegjeinek kívánságát. Ez az egyik feladat, mit kitűzött maga elé. A második s legszentebb kötelességének tartja az elhunyt s itt elhantolt hősök kegyeletének megőrzé­sét az által, hogy a sírokat felvirá­gozza, állandóan gondozza és ápolja, mindszenlkor pedig fáradtságot nem ismerve oroszlánrészt vesz ki a hősök sírjainak fölvirágozására és kivilágítá­sára irányuló nemes akcióból, miáltal kimondhatatlan segítségére van úgy a polgári, mint a katonaihatóságnak va­lamint az egész társadalomnak. Mindezeknél is szebb, nemesebb, érzésre valló az a minkenképpen ál­dozatkész cselekedete, amit — sok­szor éjjelt s nappalt eggyé téve — az elesett katonák özvegyei és árvái ér­dekében kifejt. Teljesen áttudja érezni a szerencsétlenek helyzetét, akiket egy felöl vigasztal, addig más felöl minden hivatalban eljár a kétségbeesettek és a tudatlanabbak érdekében. Csak nem régen vezette föl Kecskemétről a há­ború ezen szerencsétlenjeit Tisza Ist­ván elé, ahol a szó-szóló volt s ahol együtt sirt vagy harminc háborús öz­veggyel mostoha sorsuk s aggasztó jövőjük miatt. Nem egyszer kaptak már teljes ruházatot az árvák, az ő gyűjtése és fáradozása révén nem egyszer láttuk őt különböző bazárok­ban árulni apró kis árvákkal és is­meri már minden ház asszonya Kecs­keméten, ahol gyüjtőivvel járt s kö- nyörgött pár fillérért az árvák s más egyébb jótékonycél érdekében. Így veszi ki a részét a háboru- qól egy asszony Kecskeméten, kit az­előtt soha nem ismertünk. Így dolgo­zik törhetetlen buzgalommal a háború kitörése óta nap-nap után. Ez az asz- szony az, akit a nemes cél utánni tö­rekvésében nem tudta meggátolni az sem, hogy egy szegény asszony érde­kében tett pár szaváért arcába és keblébe vágott egy volt brutális főtörzs­orvosunk, sem az hogy egyszer buzgó gyűjtése közben mint szélhámostakar­tak letartóztatni, még kevésbé az, hogy társadalmunk néhány vezető hölgye sokszor nagy mértékben éreztette vele antipátióját. Pedig ez az asszony ma már nem lehet unszinpatíkus senki előtt, aki köz­vetlen modorát és nemes lelkét tekinti, Két év elegendő volt arra, hogy meg­ismerjük őt s kitapasztaljuk, hogy ami sokat tesz azt nem mükedvelésböl, nem anyagi hiúságból, nem szórako­zásból s hogy legkevésbbé kitünietés vágyból cselekszi, azt fényesen iga­zolja az utóbbi pár nap amikor Kecs­kemétre is megérkeztek a vöröskeresz­tes kitüntetések. Persze aki semmit sem kapott ez az asszony volt az. De még ez sem vette el kedvét a kitűzött céljától, mit fényesen igazol az alábbi eset: Egy szegény román katona halt meg egyik itteni kórházban, kinek földhöz ragadt felesége s hattagú csa­ládja jött el messze Erdélyből a te­metésre. Nem volt több pénzük csak amin ideutaztak. Sírva, zokogva pa­naszkodtak a fenti asszonynak, ki megebédeltette őket s a nagy forró­ságban nyomban nyakába vette a vá­rost s fölkereste a Kath. Missiót s egyébb jótékony egyesületeket s mikor bőven együtt volt az útiköltség rohant a temetésre vagy csak már a gyász- menet után, mit a Szentháromság te­metőnél ért utol és sietett átnyújtani az úti költséget, hogy ezzel is enyhítse a férj és édesatya koporsója után bandukoló család keserves fájdalmát. Ez az asszony Szűcs Lajosné. Is­meri mindenki, de kiírom, hogy ott is megismerjék, ahol ezt tenni elmulasz­tották, vagy nem akarják. V.-E. R. A fejér faj pusztulása. Brandes György, a világhírű holland iró a békebarátok megbízásából kiáltványt szerkesztett a háborúskodó országok ural­kodóihoz, nagyjaihoz. Rámutat a mai harcok borzalmas mérvére, hol milliók állanak mil­liókkal szemben. A gépfegyverek sok ezrei hosszú sorokat kaszálnak halálra, az aknák egész városok lakóit pusztítják egyetlen rob­banással. Lelkiismnretükre hivatkozik. Ki tudja, hány emberi lángész, hány Goethe, hány Petőfi, hány Newton, hány Kant, Ko- pernikus vagy Tolsztoj pusztult már el ily módon, kiknek pedig a müveit világ még mennyi hasznát vehette volna. Mily mérle- gelhetetlen kárral az egész emberi kultúrára! Kifejti, hogy csupán a kultúrája biztosította eddig a fehér fajnak fölényét a négerekkel, a mongolokkal, az indiánokkal szemben. Hová let ime a fölény, mivé zsugorodott össze? a fehér faj segítségül hívja a nége­reket, a mongolokat, hogy ezekkel tegye tönkre, magát a fehér faj. És kérdi, mire jó ez? Szükséges-e ez a testvérharc, és medig szükséges ? Folytatni kell-e addig, mig kivész az egész fehér faj, hogy hírmondója sem marad ? Brandes György szavait csak helyeselni tudjuk aláírjuk amit mondott. Szent és igaz. Am tehetünk mi róla ? Bár reánk vonatkozna Bár ne folyna az alföldi magyar paraszt vére, bár ne is ölnék derék svábjainkat, bár mi is glédába tudnok állítani az emberevő gurkhákat, kutyafejü tatárokat s ezeket küld- hetnők elleneink ellen.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék