Kecskeméti Napló, 1916. szeptember (5. évfolyam, 181-193. szám)

1916-09-01 / 181. szám

V. évf. 181. sz. Ara «fill. Péntek Kecskemét, 1916. szeptember 1. * tBeS llBk MBf m&f ^Rk Mm sm Bm mm Ms BM »M flf flB HW Ej fii ifi Jjg JBBt <Efi Előfizetési éraU : %% Mftigdrr bit he» púidra: Vldikra Botién kildrt igitt irrt X. 12 __ifttt trrr . . J\ 16— W .... 9 W irrt .... Ä. Mtfftd irrt . . . I Mtgytd tart . ♦._ Egy 6 /SV/i Független politikai lap ’ST. Felelős szerkesztő: DIOSZEGJÍjJ JÓZSEF Megjelenik minden héten háromszor. hétfőn, csütörtökön és szombaton délután. S zerR esztöség ás h i a d ó hivata I firany Jár.os-uiot 6. ti. — Talefonaiém : 27 — Laptulajdonot it kiadói _ a „KECSKEMÉTI K fi PL Ó" lapkiadó iiraatif R mohácsi Vész. 1526. aug. 29. Kedden volt 400 esztendeje an­nak a nagy katasztrófának, hogy Mo­hácsnál a nemzet színe és virága el­veszett. Rettenetes nap, melynél még ma, hosszú századok múltán is, könnyez­ve áll meg az emlékezet. Hisz, igaza van a költőnek, hogy Mohács, te vagy nemzeti nagy létünk nagy temetője. Ennek igazságát még ma is é- rezzük; mert, Mohácsnál nemcsak a nemzet színe és virága veszett oda, de ezzel odaveszett a magyar haza szabadsága, függetlensége és nemzeti élete is. Vájjon: lészen-e valaha feltáma­dásunk ? 400 éve kérdezzük már ezt, 400 év óta várjuk ezt a föltámadást. Vártuk hazánk felszabadulása után a török járom alól. Vártuk Mária Terézia idejében, amikor ingadozó trónját menteltük meg. Vártuk, a Na­póleoni világháborúk idejében, ami­kor megszámlálhatatlan milliókat s temérdek vért áldoztunk csak a di­nasztia és Ausztria érdekeiért. ts még sokszor, nagyon sokszor vártuk nemzeti életünk, alkotmányunk teljes kialakulását, nemzeti aspirációink teljes betetőzését. S ha mindezt meg- s elérjük, úgy és csak akkor heggednek be majd a mohácsi vész ütötte rettenetes se­bek. * Vájjon: mi vitte a nemzetet a mohácsi vészhez? Azt a nemzetet! mely röviddel azelőtt, Hunyadi Má- tyás idejében, a nagyság, a dicsőség, a hatalom oly magas fokán állott, hogy első nagy hatalom volt Euró­pában. Erre emlékezve nagy hiába só­hajt föl mélabusan a nemzet lantosa, hogy: nagyságod hire — mese tán, A mohácsi nagy, nemzetölő ka­tasztrófa oka volt, elsősorban a mély, általános erkölcsi sülyedés. Azután a hatalmaskodó, a törvényt lábba! tipró, a királyi tekintélyt semmibe sem vevő ol igarchia féktelensége. A demoralizált nemesség pártos­kodása, marakodása, megvesztegethe­tősége. Dobzse László s 11. Lajos gyámoltalansága, gyengesége, tehetet­lensége s a megmételyezett állami élet összes szerveinek elfajulása és a banderiális rendszer pusztulása. És vájjon : kell-e ennél több ? Valóban, nagyon is elég, hogy egy állam, egy züllésnek indult nemzet Mohácshoz jusson. Oda is jutott. Es mindehhez még csak az kel­let, hogy az eszeveszett, elbizakodoti 25 ezer magyar, ott a mohácsi síkon neki menjen, több, mint 200,000 harc­edzett, a csaták viharjában kipróbált, jeles vezérektől, vitéz basáktól veze­tett töröknek, hogy ott, a mohácsi ár­kokban lelje, megássa a sírját nemcsak magának, hanem szegény szerencsétlen hazájának is. Mintha csak a múltak bűneiért akar volna meglakolni az a 25 ezer magyar vitéz. Mintha csak a Gondvi­selést akarta volna kihivni és magát engesztelő áldozatul oda dobni a sirba. És abból a sírból még ma sincs teljes feltámadás. !gy lett valóban, nemzeti nagy létünk nagy temetője; Mohács. Ámde, a nemzetek sírja nem zá­rul be örökre. Nem. Hosszabb-rövi- debb idő után megnyílnak a sírok aj­tajai és abból kikelve, uj életre éb­rednek, hogy uj erővel, uj kitartással közeledve, kivívják hazájuk teljes sza­badságát. Hisz, a nemzet nagy költője is, mint egy prófétai ihlettel igy sóhajtott fel: „Lesz még egyszer ünnep a vi lágon.“ Hej, hogy ez a nagy, ez a dicső­ünnep, oly sokáig késik. Valahányszor tehát bántanak ben­nünket, valahányszor alkotmányunkon rést ütöttek vagy elkobozták, jussun­kat megnyirbálták, mindig fájó szív­vel gondoluuk Mohácsra. Igen, mert számos bajunk, sérelmeink, elnyoma­tásunk, százados szenvedéseink gyá­szos forrása, ott fakadt és fakad, a mohácsi vérmezőn elesett hősök sír­jaiból. Könnyezve állunk meg tehát e rettenetes nap emlékénél. Annál a nap­nál, melynek körzelményeit századok óta keservesen sinledtünk és még most sem hevertük ki teljesen. Dr. Türr Lajos. Megindult az adományozás a Vöröskeresztek. a kecskeméti Vöröskereszt Egyesület felkérésére szép lendülettel indult meg az adakozás. Nemes példával járnak elől a pénzin­tézetek, egyes gazdálkodók és kereskedők, de különösen az egyesület választmányi tagjai. Nagyon szépen folynak a terménybeli adományok is, amelyeket az árvaházhoz szál­lítanak az adományozók. Ha valakinek nem volna alkalma eme terménybeli adományokat a korházhoz szállítani, igen szívesen elviteti azokat az egyesület ügybuzgó alelnöknője dr. Horváth Mihályné úrnő is. Hangsúlyozzuk újból, hogy Kecskemé­ten alig van család, melynek tagjai közül valakit az egyesület kórháza nem ápolt volna, ép azért nem szabad senkinek sem megta­gadni jószívűségét attól a hazafias intézmény­től, mely épen e legborzalmasabb napokban még sok jótéteményre van hivatva, szegény sebesült fiaink érdekében. Eddig befolyt adományok a következők. Pénzbeli adományok: Nagy takarékpénz­tár 500 kor., Népbank 500 kor., Központi takarékpénztár 500 kor., Leszámitolóbank 500 kor., Révész István prelatus 100 kor., Bá- biczki József 100 kor, dr. Csabay Géza 100

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék