Kecskeméti Napló, 1916. december (5. évfolyam, 220-233. szám)
1916-12-01 / 220. szám
V. évf. 220. sz. AranfiH. Péntek Kecskemét, 1916. december 1. P^ /r . n a,/mn. n . Megjelenik' minden héten háromszor ... ..,... h/lnfífítmn nn ifikril fin hétfőn, csütörtökön és szombaton délután. «*/•*« »'i»iii*í* rXldiv. VIotHra ooti*f Miiem I Uyyu' IU( f fJKJU U r\tj! !UfJ .,„., „.„ .,,,,7... *,*, w,. . „v ,$.__ Szerkesztőség és kiadó hivatal ,».. ■•*»‚ „ «._ r'r/ om‡ . , . , S.. ^ Széchenyi-tér 1 sz. — TtUfontzám ■. 274 •"""" ' '- 'W' '"• .„. Fölalős allífkesHÓ: ÜlOSZEGffy JÓZSEF I Temetik a királyt ! Majd egy évszázad óta ma temetett királyt a magyar nemzet. De De talán sok száz esztendő óta nem látott a világ olyan királyi gyászt, a gyászban olyan hatalmas, lebilincselő megnyilvánulását a nemzetek mély fájdalmának, mint ma, a vérzivataros, gyászos idők sötét napjaiban. Mintha az a tömérdek bánat, elsiratnivalónk mind egybeömlött volna a király temetésén. Mintha a szivekben, lelkekben kesergő végtelen gyász mind egyszerre csordult volna ki. A monarchia, az egész ország, minden, város, falu mélyebb gyászba öltözött ma s a lojális magyar lélek a külsőség minden segítő eszközét összegyűjtötte, hogy minél tökéletesebben kifejezze a benső érzéseit. Kecskemét népe is gyászolt ma. Mélyen, impozánsan, ahogy a magyar nép tud gyászolni egy nagy fiáért, egy királyért. A reggeli órákban megkezdődtek a gyászistentiszteletek az összes felekezetek templomaiban. A bezárt üzletek, a templomok felé tóduló embersokaság jelezte, hogy ma szünetel a munka, egy pillanatra megállt a nyüzsgő élet. A római katholikus nagytemplomban délelőtt 9 órakor kezdődött a hivatalos rekviem a király lelki üdvéért. Gyönyörű nagytemplomunk külsőleg is gyászt öltött ez alkalomra. a templom bejáratát gyászdrapéria vonta be s bent gyászfátyol borította a villanycsillárokat s fátyolon keresztül misztikus fényt sugároztak. A diszes koporsót örökzöld s babérfák vették körül, mellette 12 daliás huszár állott kivont karddal, feszes vigyázzban. A templomot zsúfolásig megtöltötte a gyászoló közönség, amely valósággal zarándokolt a rekviemre. Rengetegen kiszorultak a hatalmas templomból. Az első padsorokban ott volt Kecskemét társadalmának s intézményeivel előkelősége. Schlichting ezredes vezetése alatt a tisztikar, dr. Horváth Mihály orsz. képviselő, kórházparancsnok vezetésével a helyi kórházak tisztjei. A polgári hatóság részéről Bagi László vezette az egyháztanácsot, Dékány László h. polgármester a városi tanácsot, Dr. Kiss János elnök a kir. törvényszéket, Ballus Zsigmond táblabíró a járásbíróságot, dr. Angyal Vidor az ügyvédi kamarát, azonkívül csaknem teljes számban ott voltak a Nővédelmi Misszió, a Kath. Leányklub tagja és még számos intézet. Pont 9 órakor Révész István prelátus megjelent a szószékben s a hivek mély megilletődése és figyelme közt a következő remekbe készült gyászbeszédet mondotta az elhunyt uralkodóról: Temetik a királyt. Halhatatlan része már megjelent a királyok királyának trónja előtt, ahol király és koldus egyenlő rangban, a halhatatlan lélek értékében jelenik meg, s ahová csak földi életünk cselekedeteinek megnyugtató, vagy vádló emlékei kisérnek el mindnyájunkat. Temetik a királyt! Mert mihelyest a halál rideg keze elveszi a király fejéről a koronát s kiveszi kezéből a királyi jogart, a királyi tetemen is az enyészet veszi át az uralmat, hogy az, aki még nem rég millióknak ura, kormányzói volt és porrá legyen a halálban! Micsoda egyenlőség király porait nem lehet megkülönböztetni legutolsó alattvalójának a porától. Temetik a királyt! Halt tetemét a királyi kastélyból a Hofburgból átviszik fejedelmi őseinek nyugvó helyére a bécsi kapucinus templom egyszerű kriptájába és elhelyezik a mi édes jó Anyánknak Erzsébet királynénak koporsója mellé örök nyugalomra. A királyi temetésnek legmeghatóbb része akkor folyik le, mikor a királyi tetemet be akarjuk vinni a kapucinusok sírboltjába. Mikor a koporsóval a sírbolt kapujához érnek, a kapunak zárva kell lennie. A főszertartásmester kopog a kapun. Ki van itt — kérdi belülről a kapucinus guardián — annélkül, hogy a kaput kinyitná. „Ő felsége a legkegyelmesebb császár és király: Ferencz József — válaszol a főszertartásmester. — Ignosco — nem ismerem hallatszik a guardián válasza.. Ausztria császárja és Magyarország apostoli királya — mondja újból a főszertartásmester. Ignosco — nem ismerem. A főszertartásm mester ekkor újra kopog. Ki az, aki bebocsátást kér — kérdezi a guardián. A főszertartásmester így válaszol : Egy bűnös ember, ami testvérünk: Ferencz József. Erre kinyitjuk a kaput. Tudom én azt jól, hogy Isten előtt mindnyájan csak bűnösök, emberek vagyunk és Istenben testvéreknek kell lennünk. De azért nem sértem meg a két alázatot, ha gyászhoz illő néhány rövid mondatban még mielőtt becsukódnék a drága tetem előtt a kripta nehéz kapuja — elmondom kit temetünk ma I. Ferencz Józsefben. Temetik a legalkotmányosabb királyt, ki szabadságot és alkotmányt osztogatott népeinek. Két országa volt, melyeknek kormányzása majdnem két királyi szivet is követelt. Épen azért voltak nehéz pillanatai, de ő a kettős uralkodásának határai között támadt űrt mély bölcsességével mindig áthidalta. Temetik a legbékésebb királyt, ki épen azért népei által a legszeretettebb, a külföld által legtiszteltebb fejedelem volt. Ma bölcsességében és szivjóságában birta Európa hosszú időn át a béke zálogát. Egyéniségének nemessége, igazságszeretete, mérséklete alapja lett még a legnagyobb ellentétek és viszályok között is a megértésnek és békességnek, melyben ő népeinek boldogulását látta és kereste. Temetik a sokat szenvedett, a vértanú királyt, kinek koronája a szenvedés tövisénél volt kipárnázva. — Ő nem egyszerre halt meg, mert nem akkor halunk meg csupán, amikor halhatatlan lelkünk elválik porhüvelyétől, de a szivünk haldoklik mindannyiszor — mikor szeretetünk egy-egy bálványozott kincsét eleveszitjük. Óh hányszor haldoklott ez a királyi szív? Az a gyilok, mely egyetlen fiúnak, hazánk egyetlen reményének életét kioltotta, az a tőr, mely martir-Nagyasszonyunknak, az ő drága királyi hitvesének szivét átjárta, az a tövis, mely testvéreinek, Mexikó fejedelmének életét elvette; az a nyomorult merénylet, mely Ferensz Ferdinánd trónörökösünket és áldott hitvesét sirba döntötte, az mind elérte, átverte az ő jóságos szivét is. De ő nem roskadt e szörnyű csapások alatt, mert a megpróbáltatás nehéz óráiban vigasztalást nemcsak népének szeretetében és részvétében kereste, hanem oda menekült az ő Urához, Istenéhez, kinek ke-