Kecskeméti Napló, 1916. december (5. évfolyam, 220-233. szám)

1916-12-01 / 220. szám

V. évf. 220. sz. Ara 6fiH. Péntek Kecskemét, 1916, december 1. P^ /r . n a, -/mn: n . Megjeleni1' minden héten háromszor ... ..,.,. h/lnfífítmn nn ifikril fin hétfőn, csütörtökön és szombaton délután. «*/<•*« »'i»iií*í* rXldiv. VIotHra ooti*f Miiem I Uyyu' IU( f fJKJU U r\tj! !UfJ .,„>, „.„ .,,,,7 ... *-,*, w,. . „v ,$.__ Szerkeszföseg és kiadó hivatal ,».. ■•*»< „ «._ r'í/ om> . , . , S.. ^ Széchenyi-tér 1 sz. — TtUfontzám ■. 274 •"""" ' '- 'W' '"• .„; Fölalós aitífkesHÓ: ŰlOSZEGJfy JÓZSEF I Temetik a királyt I Majd egy évszázad óta ma temetett királyt a magyar nemzet. De De talán sok száz esztendő óta nem látott a világ olyan királyi gyászt, a gyászban olyan hatalmas, lebilincselő megnyilvánulását a nemzetek mély fájdalmának, mint ma, a vérzivataros, gyászos idők sötét napjaiban. Mintha az a tömérdek bánat, elsiratnivalónk mind egybeömlött volna a király te­metésén. Mintha a szivekben, lelkek­ben kesergő végtelen gyász mind egyszerre csordult volna ki. A mo­narchia, az egész ország, minden, város, falu mélyebb gyászba öltözött ma s a lojális magyar lélek a külső­ség minden segítő eszközét össze­gyűjtötte, hogy minél tökéletesebben kitejezze a benső érzéseit. Kecskemét népe is gyászolt ma. Mé­lyen, inpozánsan, ahogy a magyar nép tud gyászolni egy nagy fiáért, egy királyért. A reggeli órákban megkezdődtek a gyászisten­tiszteletek az összes felekezetek templomai­ban. A bezárt üzletek, a templomok felé tóduló embersokaság jelezte, hogy ma szü­netel a munka, egy pillanatna megállt a nyüzsgő élet. A római katholikus nagytemplomban délelőtt 9 órakor kezdőpött a hivatalos rek­viem a király lelkiüdvéért. Gyönyörű nagy­templomunk külsőleg is gyászt öltött ez al­kalomra. a templom bejáratát gyász drapéria vonta be s bent gyászfátyol borította a vil­lanycsillárokat s fátyolon keresztül misztikus fényt sugároztak. A diszes koporsót örök­zöld s babérfák vették körül, mellette 12 daliás huszár állott kivont karddal, feszes vigyázzban. A templomot zsúfolásig megtöl­tötte a gyászoló közönség, amely valósággal zarándokolt a rekviemre. Rengetegen kiszo­rultak a hatalmas templomból. Az első padsorokban ott volt Kecske­mét társadalmának s intézményeivel előke­lősége. Schlichting ezredes vezetése alatt a tisztikar, dr. Horváth Mihály orsz. képviselő, kórházparancsnok vezetésével a helyi kór­házak tisztjei. A polgári hatóság részéről Bagi László vezette az egyháztanácsot, Dé- kány László h. polgármester a városi taná­csot, Dr. Kiss János elnök a kir. törvény­széket, Ballus Zsigmond táblabiró a járásbí­róságot, dr. Angyal Vidor az ügyvédi ka­marát, azonkívül csaknem teljes számban ott voltak a Nővédelmi Misszió, a Kath. Leány­klub tagja és még számos intézet. Pont 9 órakor Révész István prelátus megjelent a szószékben s a hivek mély meg- illetődése és figyelme közt a következő re­mekbe készült gyászbeszédet mondotta az elhunyt uralkodóról: Temetik a királyt. Halhatatlan része már megjelent a ki­rályok királyának trónja előtt, ahol király és koldus egyenlő rangban, a halhatatlan lélek értékében jelenik meg, s ahová csak földi életünk cselekedeteinek megnyugtató, vagy vádló emlékei kisérnek el mindnyájunkat. Temetik a királyt! Mert mihelyest a halál rideg keze elveszi a ] király fejéről a koronát s kiveszi kezéből a királyi jogart, a királyi tetemen is az enyészet veszi át az uralmat, hogy az, aki még nem rég milli­óknak ura, kormányzój volt — s porrá le­gyen a halálban! Micsoda egyenlőség ki­rály porait nem lehet megkülönböztetni leg­utolsó alattvalójának a porától. Temetik a királyt! Hült tetemét a királyi kastélyból a Hof- burgból átviszik fejedelmi őseinek nyugvó helyére a bécsi kapucinus templom egyszerű kriptájába és elhelyezik a mi édes jó Anyánk­nak Erzsébet Királynénak kopórsója mellé örök nyugalomra. A királyi temetésnek legmeghatóbb része akkor folyik le, mikor a királyi tetemet beakarjuk vinni a kapucinusok sírboltjába. Mikor a koporsóval a sírbolt kapujá­hoz érnek, a kapunak zárva kell lennie. A főszertartásmester kopog a kapun. Ki van itt — kérdi belülről a kapu­cinus gvardián — annélkül, hogy a kaput kinyitná. „Ö felsége a legkegyelmesebb császár és király: Ferencz József — válaszol a fő­szertartásmester. — Ignosco — nem ismerem hallatszik a gvardián válasza.. Ausztria császárja és Magyarország apostoli királya — mondja újból a főszer­tartásmester. Ignosco — nem ismerem. A főszertar- tásraester ekkor újra kopog. Ki az, aki bebocsátást kér — kérdezi a gvardián. A főszertartásmester igy vála­szol : Egy bűnös ember, ami testvérünk: Fe­rencz József. Erre kinyitjuk a kaput. Tudom én azt jól, hogy Isten előtt mindnyájan csak bűnö­sök, emberek vagyunk és Istenben testvé­reknek kell lennünk. De azért nem sértem meg a kér. alá­zatot, ha gyászhoz illő néhány rövid mon­datban még mielőtt becsukódnék a drága tetem előtt a kripta nehéz kapuja — el­mondom kit temetünk ma 1. Ferencz Jó­zsefben. Temetik a legalkotmányosabb királyt, ki szabadságot és alkotmányt osztogatott népeinek. Két országa volt, melyeknek kor­mányzása majdnem két királyi szivet is kö­vetelt. Épen azért voltak nehéz pillanatai, de ő a kettős uralkodásának határai között támadt űrt mély bölcsességével mindig át­hidalta. Temetik a legbékésebb királyt, ki épen azért népei által a legszeretettebb, a külföld által legtiszteltebb fejedelem volt. — a böl­csességében és szivjóságában birta Európa hosszú időn át a béke zálogát. Egyéniségé­nek nemessége, igazságszeretete, mérséklete alapja lett még a legnagyobb ellentétek és viszályok között is a megértésnek és bé­kességnek; melyben ő népeinek boldogulá­sát látta és kereste. Temetik a sokat szenvedett, a vértanú királyt, kinek koronája a szenvedés tövisé­nél volt kipárnázva, j — Ö nem egyszerre halt meg, mert nem akkor halunk meg csu­pán, amikor halhatatlan lelkünk elválik porhüvelyétől, de a szivünk haldoklik mind­annyiszor — mikor szeretetünk egy-egy bál­ványozott kincsét eleveszitjük. Uh hányszor haldoklott ez a királyi szív? Az a gyilok, mely egyetlen fiúnak, hazánk egyetlen reményének életét kioltotta, az a tőr, mely martir-Nagyasszonyunknak, az ő drága királyi hitvesének szivét átjárta, az a tövis, mely testvéreinek, Mexikó feje­delmének életét elvette; az a nyomorult me­rénylet, mely Ferensz Ferdinánd trónörökö­sünket és áldott hitvesét sirba döntötte, az mind elérte, átverte az ő jóságos szivét is. De ő nem roskadt e szörnyű csapá­sok alatt, mert a megpróbáltatás nehéz órái­ban vigasztalást nemcsak népének szerete- tében és részvétében kereste, hanem oda menekült az ő Urához, Istenéhez, kinek ke-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék