Kecskeméti Napló, 1917. május (6. évfolyam, 52-64. szám)
1917-05-01 / 52. szám
4. oldal Kecskeméti Napló 52. szám Könyvelőt keres a kecskeméti Sertéshizlalók Gőzmalmi Részvény Társasága. Az állásra nők is jelentkezhetnek Csősz Józsefelnöknél. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal Sertéshizlalók Gőzmalmánál minden nap, vasárnap is, reggel 6 órától — a gőz és kádfürdő a közönség rendelkezésére áll. Fürdőjegyek Fodor Gábor fűszerkereskedésében a malomhoz vezető Szegedi uton és a malom irodájában kaphatók. Vasárnap délután fürdőjegyek csak Fodor Gábor kereskedésében válthatók. Eladó föld és szőlőbirtok. Kecskemét rh. város határában a kiskörösi törvényhatósági út mentén a várostól tizenhárom kilométer és a helvécziai vasútállomástól négy kilométer távolságban levő 143 katasztrális hold területű birtok, melyből 52 hold bortermő szőlő, 16 hold akácsidő, a többi pedig szántóföld és belsőség, a folyó évi terméssel együtt szabadkézből eladó. A birtokon 3 szobából és mellékhelyiségekből álló lakóház van bútorzattal, továbbá borpince, présház, cselédlakás, istálló, három különálló kapáslakás és egy pálinkaház, a borpince hordókkal, a présház szőlészeti teljes felszereléssel s a gazdaság megfelelő eszközökkel adatnék át. A birtokon szép fenyőliget is van, s a hely téli lakásra és nyaralásra is alkalmas. Értekezni lehet Bagi László ügyvéddel Battyányi u. 20 sz. a Kathlmayer F. / kőfaragó és művésnök Kecskeméten. Batthyányi u. 40. szám. (Szentháromság temetővel szemben.) Elvállal a temetőben mindenféle kőfaragó és szobrászati munkát, javítást, újítást. Sírkövekre mindenféle díszítést, feszületet, címert, porcelánba égetett Krisztus képet vagy a megboldogultnak arcképét beilleszti. Törött sírkő összeragasztását, régi sírkövek csiszolását, fényezését, régi olvashatatlanná vált betűk újra aranyozását, új nevek utánvésését, aranyozását és áthelyezését. Régi sírboltok (kripták) javítását és újítását. Régi kőből készült szent szobrok, úti és templomkeresztek, szentháromságok javítását és újítását. üveg feszületeknek és Mária szobroknak valódi arannyal való aranyozását. Márványköböl készült emléktáblákat és lapokat felírással és aranyozását. Szép munkákért nagy arany, ezüst és bronz éremmel kitüntetve. Kühlmayer: Alkalmas Ajándékul a Szociális Missziótársulat kiadásában megjelent dr. Prohászka Ottokár Elmélkedések az evengeliumról c. művének 10 kis kötetre osztott sorozata, melynek kötetei egyenként is kaphatók; továbbá Foersternek alant felsorolt két világhírű műve: Prohászka 1. Boráte cepli vászonköt. Keresztfa alatt. Feltámadott nyomában. Stácius könyvek. Lelki tükör. Vas József. Magyarok vigasztalása és Szent Ágoston vallomása. Báthori Nándorné. Asszonyi élet. Kiss Teréz karmelita apáca önéletrajza és az örök imádás. Imakönyvek nagy választékban. Foerster: Az élet művészete kötve » » » főzve „ Élet és jellem kötve » itt » fűzve Mindezek a művek beszerezhetők a Szociális Misszió társulat kecskeméti szervezetének kegytárgy elárusító üzletében III k. Széchenyi tér. Kiadóhivatal, Bpest, V. Gizella tér 3. sz. Eladó földbirtok. A róm. kath. egyházközség a tulajdonát képező 157 hold köncsögi földbirtokot f. évi április hó 26-án d. u. 3 órakor a főgondnoki hivatalban tartandó szabadkézi árverésen eladja A feltételekről előzetesen tudakozódni lehet Bagi László főgondnoknál .PETŐFI“ nyomda Kecskemét. A Kath. Nővédelmi Misszió vegytargy-Brapusita üzletében Széchényi-tér 1 szám. Róm. kath. plébániával szemközt • Olajfestmények, szentképek, feszületek, érmek, rózsafüzérek, imakönyvek, vallásos iratok stb. NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓ.