Kecskeméti Napló, 1918. december (7. évfolyam, 141-152. szám)

1918-12-01 / 141. szám

or 1­4L windi • if •§ Kecskeméti Napló 141 szám­ ­ i­s. Meggyőződésünk az, hogy igazi szocializmus, igazi demokrácia csak a keresztény kulfúrközösség, keresztény emberszeretet melegágyából táplálkoz­­hatik. És a dolgok természetes rend­jébe következik, hogy a hatalomra jutott szociáldemokrácia természetes ellenzéke, természetes mérséklője csak a keresztény szocializmus lehet. Mindazoknak, akik bizalmatlanok a szociáldemokráciával szemben, akik nem tudják teljes megnyugvással kö­vetni őket, a keresztény szocialista pártban és a keresztény szocialista szakszervezetben van a helyük. Nincs helye az ingadozásnak. A tisztán pol­gári szervezkedésnek ezután már nincs jövője. Mindnyájan egyaránt munkások és egyaránt polgárok vagyunk. A ra­dikális alakulás különben is idegen a keresztény világnézettől és a független­ségi eszme a teljesen független Ma­gyarországban csakis egy értékes tör­ténelmi emlék lesz. — Férfiak, nők, alakítsátok meg az erős, hatalmas keresztény szocialista pártot! Különösen ti nők, ne feledjé­tek el, hogy igazi szocialisták és igazi demokraták csak úgy leszünk, ha ke­resztények is maradunk. Prohászka püspök a földosztásról Csak az beszéljen a zsid­ről, aki már élt rajta. Prohászka Ottokár székesfehérvári me-­­­gyéspüspök ezeket mondta egyik esti lap­­ munkatársának, aki megkérdezte tőle, hogy ■ váljon hogyan képzeli el a földbirtokreform­­ megvalósítását ? A mi országunk, a mi társadalmunk nagy könyvében — mondotta a püspök — egy lap van tele írva: az adóssága lapja Ezen is a legfeketébb tintával az a mulasz­tás van felírva, amelynek a népnek földre való jogát el­mellőztük, elhalogattuk. Ezt a nagy tartozást most már az idők szelleme, ez a kérlelhetetlen végrehajtó követeli tő­lünk. Fizessünk hát, de úgy, hogy minden­kinek, az egész országnak haszna legyen belőle. A népet fojtotta a túltengő nagybir­tok, nem engedte terjeszkedni, nem engedte szaporodni, a faluban nyomorba döntötte és Amerikába kergette ki. Csak egy példát mondok. Szárszent­­ágotán hétszáz lakosa van a községnek. En­nek a k­étszáz embernek összesen 700 holdja van. Mellette a tanulmányalap birtoka sok ezer hold és ezek a parasztok soha kétszáz holdat bérbe nem tudnak kapni belőle. Hát ez nem lehet így tovább! Én nemrég egy nyolcszáz holdas birtokomat adtam át egy községnek parcellázásra, a falu kiosztotta, de úgy, hogy az Amerikában levő rokonok­ 1R-. nak is jutott belőle, akikről tudják, hogy haza akarnak jönni és itthon földet akarnak szerezni. Mert nem szabad róluk sem elfe­ledkezni, akik ott kinn Amerikában évek óta a megszakadásig dolgoznak és kupor­­gatják az élükre herezelt dollárokat, élnek szegényen, a falatot megvonva maguktól, hogy itthon földet tudjanak venni belőle, ezeknek is kell, hogy jusson, nehogy elve­szítsük őket örökre s a magyar róna helyett amerikai földön telepedjenek le. — Én magam úgy, mint a többi egy­házfő, fentartás nélkül elfogadtuk a kormány demokratikus birtokpolitikáját, felajánlottuk a birtokainkat, földjeinket és csak azt akar­juk, hogy a föld észszerűen, helyesen, az egész köz érdekének megfelelően kerüljön szétosztásra. Mert nem az a fő, elvenni, hanem az: adni, még pedig jól adni. A földet oly gazdasági körülmények között kell átadni és olyanoknak hogy az tökéleteset i­s tegyn megművelve. Ezért a szétosztásnál az egyéni elbírálást tartom legfontosabbnak A különböző terveknek, javaslatoknak az a bajuk, hogy túl sok bennük az elméleti fo­galom és kevés a gyakorlati intézkedés. A földet nem fogalmak, nem elméletek, hanem dűlők szerint kell felosztani! Most sokat beszélnek a földbirtokreformról. Én tisztelem a jószándékot és még jobban a tudományos készültséget, de mégis azt mondom, hogy egy ilyen konkrét gyakorlati kérdés megol­dásában az ideológusoktól, a tapasztalatlan intellektuellektől ments meg Uram minket! Aki csak Pestről ismeri ezt a kérdést, aki csak könyvekből tanulta ezt a kérdést, az most hallgasson. Csak az beszéljen földről aki már élt rajta ! Csak az beszéljen róla, aki érzi és érti a barna rög misztériumát. Kérve könyörgök a pesti urakhoz, akik az egész országot tízholdas parcellára akarják osztani, de még sohasem láttak legelőt és gulyát, a ménest csak képeskönyvekből isme­rik, most egy kis ideig türtőztessék magu­ket, most ne nyissák ki a szájukat. Nem elméletek, nem városi korommal poros röp­­iratok ismerete­ket! a földbirtokreformhoz az ekét kell ismerni, a magyar paraszt szí­vét kell ismerni annak, aki e kérdéshez nyúl. Csak az szóljon hozzá, csak az akar­jon intézkedni benne, aki már látta szántani a csendesen ballagó parasztot és hallotta énekelni a pacsirtát a szántóföld felett. — Ezek megint csak szavak, de ha­mar erről beszélünk, az én véleményem az hogy a magyar nép igenis magántulajdonba akarja a földet, de viszont az állam érdeke, hogy a termelés az egész közösséget szol­gálja és a földjáradékból az államnak meg­felelő rész jusson. Ezért azt hiszem, hogy a földet magántulajdonba kell adni és gon­doskodni kell róla, hogy a termelés belter­jes legyen, hogy a többtermelés irányzata állandósu­lon, hogy a földértéket megfelelő adóval terheljük az állam javára. A legfőbb azonban, ismétlem, ennek a dolognak egyéni kezelése: az eke szarvára kell támaszkodni és nem az elvont fogal­makra. Persze fogalommal dolgozni köny­­nyebb. A fogalom világos, átlátszó, olyan világos — mondotta mosolyogva, — mint künn ez a borongós téli reggel. A fogalmak úgy felhőznek e nagy kérdés felett, mint itt most felettünk ez a sárga szomorú köd. Az első forradalmi közgyűlés. Talán utolsó ülése volt ebben az ösz­­szetételében a kecskeméti t­. bizottsági köz­gyűlésnek, mely legutóbbi ülése óta egy egész új világba került. A mi közgyűlésünk, ha hiányos is volt összetételében, mégis megértő volt a közjó s rendíthetetlen a ha­zugságában. A közgyűlést — régi kormánybiztos betegsége folytán — Sándor István polgár­mester nyitotta meg s lelkes beszédben mél­tatta a forradalmi átalakulást. A polgármes­teri jelentés kapcsán megemlékezett a pol­gármester a forradalmi nap áldozatairak Ré­vész prelátus bejelentette, hogy a város vé­delmében hősi halált halt Aczél hadnagy öz­vegyéről a Katti­ Nővédelmi Misszió tel­jesen gondoskodott. A kormány bemutatkozó leirata kap­csán Eötvös Nagy Imre lelkes beszédben méltatta az uj Magyarország feltámadását s lelkes üdvözlést indítványoz. Révész prelátus midőn hazafias érzés­sel örül a magyar szabadság megszületésén, aggódva szemléli hazánk testére özönlött népek hódítását. Ezért azt is kivárja a kor­mánytól, hogy több nemzeti érzést s több szabadságot adjon, mint a régiek. Ne legyen terror többé és erőszak, hanem mindenki becsületesen nyilvánít­hassa elveit a köz­életben és a választásokban. A közgyűlés lelkesen teszi magáévá a két felszólalást. Györffy Pál főjegyző számos gyorsan megvalósítandó intézmény megkezdését refe­rálja­ A Rudolf laktanya rövidesen új kór­ház lesz, sürgősen megkezdődik a műutaki kisvasutak, vízvezeték építése, a keramitgyár felállítása, a villanygyár újjászervezése, a városi és tanyai munkáslakások felépítésé­nek gyors, illetve már a tavasszal való megkezdése, a tanyai telefonhálózat sürgős kiépítése. A pusztai iskoláknak nagyobb földdel való ellátása s a községi takarék és tűzbiztosító intézet azonnali felállítása, eze­­­­ket a nagy javaslatokat egyhangúlag elfo­gadták. Dékány László terjesztette elő a Nem-­­­zeti Tanácsnak rendkívüli pótadó kivetésére­­ vonatkozó javaslatát, mely a nagy vagyont s a hadinyereséget fogja terhelni. Barzó Béla lelkes, nemes beszéde után egyhan­gúlag megszavazta a közgyűlés a pótadót. A közgyűlés megszavazta a tisztvise­lők külön munkadiját s azt, hogy az összes városi alkalmazottak havi 150 kor. drága­sági segélyt kapjanak s minden család, pótlék után évi 400 kor. drágasági pótlékot. A közgyűlés szankcionálta a forradalmi kia­dások szükségességét. Elfogadta a közgyűlés a rendőrlegénység létszámának s fizetés javításának kérdését s a kötelező polgárőr­séget és az összes­ többi nagyjelentőségű ja­vaslatokat minden hozzászólás nélkül. * * Elmarad a munkásgyűlés. A va­sárnap délelőttre az Otthonba hirdetett gyű­lés elmarad, amely fojtogat. De ott künn szabadon lé­legzik a fekete magyar föld, a televény, az őserő. Annak a sóhajtását hallgassuk m­i, annak a beszédjét értsük meg és a rajta élő földm­íves emberét. Ez a mi feladatunk..

Next