Kecskeméti Ujság, 1948. április (43. évfolyam, 1-17. szám)

1948-01-04 / 1. szám

Két fontos felhívás! A­ Nemzeti Bizottság­ elnöke—és a polgármester az alábbi felhívást Aki­­csatottá­ ki: [ J ]' Kecskemét Gazdáihoz! A nyári­­terméseredmény a kedve­zőtlen időjárás következtében nem vál­­­ totta be a hozzáfűzött reményeket. A cséplési eredmények összeszámo­lása után nagy kenyérgabonahiány mutatkozik. A súlyos kenyérgabona­hiány következtében a kormányzat a rendelkezésre álló készletekből nem tudja biztosítani még csökkentett fej­adagok mellett sem a dolgozó osztály, az ellátatlan lakosság mindennapi ke­nyerét. Gazdasági helyzetünk nem teszi le-­­­hetővé külföldi gabona behozatalát, ezért a kormány november hó 16-tól az egész országban elszámoltatja a gazdákat. Az egyenlő és igazságos el­számoltatás megkívánja, hogy az or­szág 4 és fél millió ellátatlan lakosá­nak kenyerét minden körülmények között biztosítsa­ A közellátási kormányzat Kecske­mét bhj­­városra egy meghatározott mennyiségű gabonamennyiséget ve­tett ki azzal, hogy az elszámoltatási biztosoknak a legszigorúbb eszközök alkalmazása mellett is be kell gyűjte­­niök. Ha a városban az elszámoltatás nem hozná meg a kívánt eredményt, akkor a hiányzó mennyiséget kivetés formájában gyűjtik be. A most folyó elszámoltatás első két heténél mutatkozó kedvező előjelek után a begyűjtési eredmény rendkívül kedvezőtlenné vált, olyannyira, hogy az elszámoltatási biztosok a jelenlegi helyzet esetében kénytelenek lesznek a fennálló rendeletek értelmében a legszigorúbban eljárni azok ellen, akik a megjelenésre szóló felhívásra az elszámoltatási bizottságoknál nem je­lentkeznek­ vagy a megállapított fe­leslegeiket be nem szolgáltatják. Mindazokat, akik a kézbesített idézőre pontosan meg nem jelen­­­­nek, karhatalommal állítják elő s azon gazdát­ ellen, akik feleslegüket a gyűjtőkereskedőink vételre nem ajánlják fel, illetőleg az elszámol­tatás során előírt feleslegüket be nem szolgáltatják, a legszigorúbb eljárást indítják meg, amelyért öt évig terjedhető börtön jár. Felhívunk minden kecskeméti gaz­­dát, hogy átérezve súlyos közellátási helyzetünket, teljesítse kötelességét a négy és fél millió ellátásra szoruló magyarral szemben, megkönnyítve a kormányzat munkáját azzal, hogy a legszigorúbb kényszereszközök alkal­mazása nélkül biztosítja a még hiány­zó gabonamennyiségek begyűjtését. Látják, akik bármilyen címen gaboná­hoz és liszthez jutottak, illetőleg ket­tős ellátást élveznek, továbbá, akik feltételezhetően gabonát rejtegetnek. Az elszámoltatás során feltétlenül kiderül, hogy kik ezek s ellenük a legszigorúbb eljárás fog megindulni. Felhívunk tehát mindenkit, hogy akik bármilyen címen gabonához, vagy liszthez jutottak és amellett ke­­nyérjegyük, vagy fejadagjukat meg­haladó készletük van, haladéktalanul szolgáltassák be valamelyik gyűjtőke­­reskedőhöz, a hatósági ár kifizetése el­lenében (Őstermelők Szövetkezete Rá­­kóczi-város, Barázda Szövetkezet Batthyány­ utca­ és Ferenc Gőzmalom). Azok, akik ezen felhívásnak eleget tesznek, mentesülnek minden büntető­jogi következménytől. Kecskemét . Közönségéhez! A folyamatban levő gabonaelszá­­­moltatás során mindazokat elszámol- Új Művészeti Szövetkezet alakult A magyarországi írók, zeneszerzők és­ előadók boldogulásának előmozdí­tása céljából megalakult Bdapesten a Szerzők Értékesítő Szövetkezete, mely felhívja f­z országban élő írókat, zene­szerzőket és előadókat jelentkezésre. A szövetkezet egyik jelentős célja a kezdők felkarolása. A jelentkezéseket rövid életrajz és néhány kézirat mel­léklésével a szövetkezet központi iro­dájába: Budapest, V., Személynök­ u. 21. alá kell beküldeni. A­­beküldött munkák alapján hoz döntést a szövet­kezet a felvételre vonatkozólag. A je­lentkezés még semmiféle kötelezettsé­get nem jelent.­­ ELVTÁRSI Rendezd tagdíjhátralékodatt Testvért kap a város törvényhatósága A Kodá­ly-díszközgyűlésen Házi Ár­pád pestmegyei alispán érdekes beje­lentést tett. Bejelentette, hogy Pest­megye törvényhatósága testvérül kí­ván szegődni Kecskemét törvényha­tósági bizottságához. Az érdekes terv szerint a két tör­vényhatósá­g kicserélné gondolatait, közölné terveit, együtt vitatná meg a felmerült problémákat és legelsősor­ban segítségét­­adná a nehéz munkához. Az érdekes tervvel érdemes­­köze­lebbről foglalkozni. Remélhetőleg a kezdeményezést megvalósulás követi. A Rendőrfalu megszabadul a jártál­i szociáldemokrata kezdeményezésre Pártunk községpolitikájának fon­tos tétele a külterületeken való se­gítés. Ezen helyekkel kapcsolatban már több indítványt tettünk illeté­kes helyeken és az indítványok nyomán eredmények születtek. Most a Rendőrfaluval kapcsola­tos egyik tervünk vált valóra. Az az útszakasz, amely ezt a szegényne­gyedet a várossal összeköti, esős időben járhatatlan volt, a lakosság alig tudta lakóhelyét megközelíteni. Most a város mérnöki hivatala hoz­zákezdett az út kijavításához. Ek­ként a Rendőrfalu régi kívánsága teljesült pártunk kezdeményezésére iv­éntelep létesül Kecskeméten Az állam egymillió forintos beruházást végez A város vezetősége a volt Rudolf (jelenleg Losonczi) laktanya egy­­harmad részét felajánlotta az állam­nak méntelep létesítéséhez. A vá­­ros a telket és épületeket harminc évre díjtalanul bocsátja az állam rendelkezésére, mely egymillió fo­rintból megfelelően átalakítja. A tervek szerint a ménterepen 200 mén nyerne elhelyezést, kb. 100 ember kapna foglalkozást és nem­csak gazdasági, hanem idegenfor­galmi szempontból is nagy nyere­ség lenne a városnak a terv meg­valósítása. Értesülésünk szerint a tárgyalá­sok már előrehaladott állapotban vannak. . Megbüntetik a kutyatulajdonosokat, mert nem oltatják be ebeiket A „Kecskeméti Újság“ tudósítójától meg lehet állapítani, hogy a kö­zönség általában, hanyag és cs­ak vo­nakodva teljesíti a rendelkezéseket. Városunkban két hónappal ezelőtt rendelték el a kutyáknak veszettség ellen való kötelező oltását, de a ki­tűzött határidőig a 8562 nyilvántar­tott kutyából alig háromezret oltat­­tak be. Most a mulasztók személy szerint idézőt kapnak és valamennyit kihá­gásért megbüntetik. Ezért látni még ma is pórázon vezetett kutyákat. Az elkésett ebtulajdonosok viszik ottani állataikat — egy kis felárral... A­ hadigondozás hatalmas számadatai A város illetékes ügyosztálya ki­mutatásba foglalta múltévi munká­jának adatait. Hadigondozottaknak 810 ezer, a hadisegélyeseknek 420 ezer forintot fizettek ki az elmúlt év során, így a kifizetett összeg 1.230.000 forint. Egy százszázalékos hadirokkant havonként 135, illetve 110 forintot kap, a gyermek 18 forintot. A 75 százalékos rokkant 55, illetve 42 forint segélyben részesül, a gyerme­kek 10 forintot kapnak. Az 50 szá­zalékos hadirokkant 36, illetve 18 forint segélyt kap, a gyermekek se­gélye 8 forint. A hadifogoly 36 fo­rintot kap, gyermeke 18 forintot. A szülötten árva járadéka 24 forint, a feleség hadisegélye 18 forint. Bizony nem nagyok ezek az össze­gek, de együttvéve mégis hatalmas tételre rúgnak annak bizonyságául, hogy a háború milyen mélyen pusz­tított. oooOoOooo 5 kg. burgonyát adnak A közellátási hivatal felhívja a város ellátatlan lakosságát, hogy burgonyát oszt ki 5 kg-os tételek­ben. Burgonyaosztás Katona József utca 7- sz. (Szegénygondozó udvara) minden hétköznapon 8­­1-ig és 2­ 5 óráig. ­ ' " Boldog Újévet kíván Szendrői József ssikvícüzem, Szent Miklós-út. HÍREK oooOoOooo A 3 éves terv Novemberben kereken hatmillió fo­rint értékű közmunkát végeztek az egész országban: útépítéseket, víz-, gazdálkodási munkákat stb., stb. December folyamán 1,5 millió fo­rintot fordítunk a rizstermelés fej­lesztésére,­­hogy újabb 1500 kát.­hol­don tudjunk rizst termelni. A rizs olyan területen terem meg, holdan­ként 20­­mázsás terméssel, ahol búzá­­ból csak négy mázsát is alig lehet el­érni. Megindult Feketebézsényben a tő­zeg kitermelése. Feketebézsénynél, Fonyód mellett, a Bálinton közelében többezer holdas tőzegtemető fekszik, amelyet a hároméves terv keretében aknáznak ki. _ BOLDOG ÚJESZTENDŐT KÍ­VÁN A Szociáldemokrata Párt tag­jainak, a Kecskeméti Újság olvasótá­borának és Kecskemét egész dolgozó­­társada­lmának a Szociáldemokrata Párt helyi Végrehajtó Bizottsági és a titkárság. — A SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT Végrehajtó Bizottsága, január 5-én, hétfőn délután 6 órakor a szo­kott helyen ülést tart. — JANUÁR 6-án, kedden este a pártnap elmarad a Vízkereszt ünne­pére v­oló tekintettel. — Házasság: Dr. Szarvas András ügyvédjelölt és Pásztor Nanó de­cember 26-án, karácsony másnap­ján tartották esküvőjüket a nagy­templomban. (Minden külön, értesí­tés helyett.) 354 . — A KALOCSAI JÁRÁS közgyű­lése január 11-én lesz ünnepélyes ke­netek között. Kecskeméti pártszerve­zetünket Tóth László elvtárs fogja képviselni. Január 4-én Szabadszállá­son lesz járási értekezlet kecskeméti előadókkal. — Csapóné tánciskolájában (Rá­kóczi­ út 5.) esti tanfolyamra állan­dó beiratkozás minden kedden és pénteken este 8 órakor. Vasárnap és ünnepnapokon 7 órától hangulatos össztánc.­­ 338 — HOLNAP LESZ A VÁROSI BÁL. Úgyszólván az egész város ké­szül a Városi Báb­ra, amely a jelek szerint sikerben még a tavalyit is fe­lül fogja múlni. Számos kedves meg­lepetés várja a szórakozni vágyókat, akik szórakozásukkal nemes jótékony célt is szolgálnak. A Kecskeméti Újság telefonszáma: 322 — A MÁV arcképes igazolványok érvényességét január 15-ig lehet kérni az egyes hivatalok részéről. Új igazolványokat csak a jövő év­ben adnak. — A gyümölcsös téli kezelését, ismerteti a Növényvédelem és Ker­tészet legújabb száma. Cikkeket közöl még a gyümölcsfák metszésé­ről, a melegágyak készítéséről, a gyümölcsfák kezeléséről. E lapra való hivatkozással egy alkalommal a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, Sörház­ utca 3.) díjtala­nul küld mutatványszámot.­­ A KÖZMUNKAVÁLTSÁG mai rendszerén augusztus 1-ig nem törté­nik változás, amint a minisztérium lapunkkal most közli. A mai rendszer bevált, decemberben 15 millió forint folyt be, amiből igen hasznos és nagy­arányú építkezéseket folyt­att­a­k. _ A KMTE tekepályáján szombat déltől vasárnap estig egyéni verseny lesz. Az első díj egy nagy malac.

Next