Kecskeméti Ujság, 1913. szeptember (6. évfolyam, 197-220. szám)

1913-09-19 / 211. szám

DBS 3­­etetik. legjobb ígér Igy isztek, árpa ibban spitatol.­k szám, üzlet és fagy, aktár riadó tárné 9. számú rdók ,sok ételnek ilban. — A kelengye ára. A kir. Curia egy most publikált ítéletében kimondotta, hogy a leány a használatba vett s a szülő által hitelbe vásárolt kelengye vételáráért felelős, ha a vételár a szülőtől, annak vagyontalan­­­sága folytán nem hajtható be. Ezek szerint tehát jövőben még a kelengye sem tekint­hető biztos hozománynak, mert esetleg ki kell fizetni az árát. A vőlegények, pláne ha a szülők nem örvendhetnek anyagi jólétnek, helyesen teszik, ha aziránt is érdeklődnek, vájjon a kelengye ára ki van-e fizetve, ne­hogy aztán a férjáramnak kelljen azt ki­fizetni. — Vaklárma. Tegnap este 9 óra előtt pár perccel a Beretvás-szállodából azt a hírt kapta a tüzérség, hogy a városi zálog­ház ég. A tűzoltóság teljes felszereléssel ki­vonult, de tüzet nem talált. A rendőrség utána járt a dolognak, hogy nem-e rossz vicc történt. Ekkor kitűnt, hogy a füst, mely a kávéház valamelyik vendégét félrevezette, Gál Antal Arany J.­utcai lakos udvarából származik, hol katlanban tüzeltek. Ezt a füs­töt csapta a szél a zálogház tetejére. — Rendőri hirek. Szabó Árpád ká­dár­ utcai lakos tegnap este a Vásári-utcán lámpa nélkül kerékpározott. — Gulyás Já­­nosné Talfája 96. sz. a. lakos tegnap a pia­con romlott paradicsomot árult. A rendőr figyelmeztette Gulyásnét, hogy az nem sza­bad. Alig hogy elfordult onnan, el­kezdte szidni a rendőrt. Feljelentettek. — Anyakönyvi kivonat szeptember 18-án. Születés: Hegedűs Mária rk. Kasza József rk. Vér Margit rk. Kelő János rk. Dudás Katalin ref. Csik Etel rk. — Halálo­zás : Dubecz József rk. 77 éves. Csik Etel rk. fél órás. Tószegi Mihályné Sági Julia ref. 28 éves. Vörös László rk. 18 napos. Kovács Eszter rk. 12 hónapos. Benkő Ist­ván rk. 69 éves. — Házasság: Szabó Si­mon gör. kath. Macska Juliánna rk. Vdldfőhőf — vádlott. Szenzáció a tárgyaláson. A kecskeméti királyi törvényszék bün­tető tanácsa Tóth Antal törvényszéki bíró elnöklete mellett, Hajdú György és Daróczy János tanácstagokkal ma érdekes sajtópert tárgyalt. Székely János, a Magyar Alföd munka­társa volt a vádlott, aki sajtó útján elköve­tett becsületsértés vétsége miatt került a vádlottak padjára, azért mert a M. A. egyik februári számában éles hangú cikket tett közzé a Kecskeméti Napló ellen. A főmagánvádló dr. Popity János a K. N. fel.­szerkesztője volt, aki a panaszolt cikkből egész sereg kitételt inkriminált, mint becsületére nézve sértőket. Székely János vádlottat dr. Popper Ala­dár a kecskeméti ügyvédi kar egyik legki­válóbb ügyvédje és dr. Kovács Pál ny. jog­tanár védte, a főmagánvádlót dr. dr. Szabó László képviselte. Tóth Antal elnök 11 órakor nyitotta meg a tárgyalást. A szokásos kérdések fel­vétele után Székely János vállalta a panasz­­tott cikk szerzőségét, s kijelentette, hogy amit megírt, azt állja, bűnösnek nem érzi magát, mert egy olyan harc folyományaként keletke­zett cikke, amely harcban a K. N. az ő sze­mélyével kapcsolatban a zsidókat olyan tá­madásokban részesítette, melyek hasonlítha­tatlanul durvábbak voltak az ő írásánál, noha elismeri, hogy békés időkben nem írná meg azt, amit a harc hevében megírt. Elnöklő Tóth Antal kérdést intéz ekkor dr. Popity Jánoshoz, hogy bocsánatkérés esetén visszavonná-e a vádat. Popity kije­lenti, hogy nem és hogy a vádlott szigorú megbüntetését kéri. Székely János pedig a feltett kérdésre kijelenti, hogy Popitytól semmi körülmények között bocsánatot nem kér. Tóth Antal elnök felolvastatja ezután az inkriminált cikket. Az inkriminált he­lyek részletes ismertetése után dr. dr. Szabó László indítványt tesz a büntetés kiszabására. Indítványa után dr. Popper Aladár emel­kedik szólásra. Előterjeszti, hogy nem a véd­­beszédet kívánja elmondani — az védő társa feladata lenne — hanem indítványt óhajt előterjeszteni. 211. (1304.) szám. KECSKEMÉTI UJSA. Mielőtt indítványát azonban megtenné, kérdést tesz Tóth Antal elnökhöz, hogy sza­bad-e a főmagánvádlóhoz néhány kérdést intéznie. A tanácselnök az engedélyt megadja, figyelmezteti azonban az ügyvédet, hogy a kérdéseknek politikai színezete ne legyen, s azok szorosan a tárgyhoz tartozzanak. Dr. Popper mielőtt a kérdést feltenné, szenzációsan érdekes beszédben jellemzi hogy dr. Popity János, a K. N. szerkesztője hírlapírói és egyéni becsületére rendkívüli kényes embernek látszik, aki — noha maga is a leghevesebb harcot folytatja — ellen­feleit sorra a bíróság elé viszi, hogy ott az eszmei lovagiasság szinterén keressen igaz­ságot megtépázott becsületére. Szereti a lo­­vagias küzdelmet — úgymond, — de csak, ha az ellenfelek egyforma fegyverekkel küzd­­hetnek. Lovagias érzelmű, egyenes férfinak tartja Popity Jánost; védence a cikkét azért írta, mert a Kecskeméti­ Napló sokkalta sú­lyosabb módon támadta már előbb becsületé­ben. Kérdi Popity Jánost, hogy ezt a tá­madó cikket ő írta-e? Dr. Popity János nagy meglepetésében — bár ügyvédje ugyancsak rázta a fejét — kijelen­tette, hogy igen. Dr. Popper Aladár ügyvéd pedig ennek a kijelentésnek jegyzőkönyvbe vételét kérte, amit a törvényszék elrendelt. Ezután következett az indítvány, dr. Popper Aladár viszont vádat emelt Popity János ellen több rendbeli becsületsértés miatt, az inkriminált cikket pedig nyomban beter­jesztette a törvényszék elé és a vádlott legszigo­rúbb megbüntetését kérte. A törvényszék határozathozatal céljából vissza­vonult, egy félórai tanácskozás után Tóth Antal elnök déli fél egy órakor kihir­dette a törvényszéki tanács szenzációs hatá­rozatát, amely szerint a királyi törvényszék a viszont­vádat elfogadja, mert a cikkek ösz­­szevetésével módjában állott megállapítania, hogy dr. Popity János által irt s itt elvállalt cikk tartalmazza a súlyosabb sértéseket s Székely János abbeli védekezésére, hogy a sértő cikk viszonzása és visszautasításaként írta a maga cikkét jogosnak látták. A királyi törvényszék az iratokat a vizsgáló bírónak rendelte kiadni, dr. Poppert pedig felhívta, hogy terjessze elő írásban a vádindítványt. Székely János ügyét pedig majd akkor fogják tárgyalni, mikor Popity János nem a kényelmes főmagánvádlói székből fogja be­csületét reperálni, hanem mikor majd ő is ott ül a vádlottak padján, ha jó esik Székely mellett, vagy ha a társaság feszélyezi Szé­kellyel szemben! így történt! És ez ellen dr. dr. Szabó L. is hiába terjesztett elő semmiségi panaszt. Vármegyei Hírek. ** Lámpák és jelzőtáblák. A bel­ügyminiszteri szabályrendelet értelmében a vármegyében minden járművet lámpával és jelzőtáblával kell ellátni a tulajdonosnak. A rendelet szerint az állati erővel vontatott járműveknek — a kizárólag személyszállí­tásra alkalmas magánfogatok és számozott bérkocsik kivételével — a tulajdonos lak­helyét és nevét, a jármű sorszámát feltün­­­­tető jelző táblával kell ellátva ’lenni A te­­­­herszállító járműveken a táblák a kocsinak­­ jobb oldalán helyezendők el, a magánfoga­tok és számozott bérkocsik fogalmán kívül eső, de személyszállító kocsinál a tábla a kocsiban helyezendő el úgy, hogy könnyen látható legyen. A táblának 30 cm. hosszú­nak, 25 cm. szélesnek kell lenni és bádog­ból készítendő. Fehér alapszínre fekete fel­írás jön. Azon pestmegyei lakos, aki jelző­táblával el nem látott járművel közlekedik, 100 koronáig terjedő pénzbírsággal suttatik. A rendelet szeptember 21-én lép életbe. ** Megszökött fegyencek. Cegléden a régi kaszárnyát átalakító rabok közül a múlt héten két oláh fegyenc megszökött. Munka közben a két fegyenc a félreeső hely vasrácsát gyengén erősítette be a falba, úgy hogy a sötétség beálltával kiemelték helyé­ből és megléptek. Rövidesen észrevették a szökést, s üldözték a fegyőrök a csengeri­­ben, de az éj beállta miatt fel kellett hagyni az üldözéssel s igy nyomuk veszett. Fe­­gyencruha volt rajtuk, magyarul semmit sem tudnak s igy nem fog nehezen menni a foganatba tett nyomozás. 3. oldal. ** Kincses pince. Nemesnádudvaron Mindler János ottani lakost mindenki úgy ismeri, mint akinek van mit aprítani a tejbe, s a nap minden órájában tekintélyes érté­ket kuporgat — rossz emberek betörésétől tökéletesen mentnek hitt pincéjében. Nem is csoda, ha a mesés kincsekről regélő kósza hir felébresztette Ender Márton és Hinterreitter Henrikné kapzsiságát s a múlt héten egy sötét éjszakán feltörték a hét lakatra járó kincses pince ajtaját s az ott levő zárt szekrényből 7 darab kötelezvényt 890 K értékben, és 160 K készpénzt el­emeltek. A csendőrök a tetteseket elfogták. Vérszomjas cigány Le akarta szúrni a feleségét. Véres családi drámát akadályozott meg tegnap Vas Pál rendőr gyors közbelé­pésével. Kézbesítői szolgálatot teljesítve a ci­gányváros felé haladt, mikor rémes sikol­tás és segítségért való kiabálás ütötte meg fülét. Rögtön a hang irányába szaladt és meglátta Csorba Imre cigányvárosi lakost, ki egy élesre fent nagy késsel feleségét zavarta. A rendőr megragadta Csorba kezét s a folyton káromkodó, dühöngő embertől a nagy kést élet-halál harc árán elvette, mert Csorba vak dühében még a rendőrt is le­akarta szúrni. Az eljárást Csorba ellen megindították. A szerelmes fuvaros. Asszonyszöktetés kocsin. Ifj. Dér József 19 éves bátaszigeti lakos e hó 17-én este 8—9 óra kö­zött hazafelé menet Szeremle község­ben Dunaszekcsőre igyekvő pasasokat vállalt, hogy csekély díjért üres kocsi­ján elszállítja a saját falujáig. A vendégutas Kenyeres Márton pusztazámori vándorórás és neje He­­nisch Mária, egy 45 éves kora dacára is jó kinézésű asszony volt. A suhanc korban lévő fuvaros­nak egy pillanat alatt megtetszettek az asszony gömbölyű idomai s bűnös, mámoros gondolatok foglalkoztatták agyát. Mikor aztán az asszony felült a kocsira, mellé, az első ülésre, égő vággyal nézegette a fuvaros az asz­­szonykát, majd a lovak közé csapott s vágtatva elrobogott a kocsi az órás, illetve a férj nagy bámulatára, ki egy kicsit késett a kocsira ülni. A kocsi már messze elhaladt az országúton, itt lépésre fogta a szerel­mes fuvaros a lovakat s az asszony­nak nagyon merészen kezdett udva­rolni. Az efféle kalandra nem vágyó nő tiltakozott ez ellen s bírókra kelt a fuvarossal, aki végre is nem lévén megelégedve a dolog ilyetén fordula­tával, az asszonyt egy erős lendülettel kidobta a kocsijából. A fuvaros ismét elvágtatott. De másnap fölkereste a rendőrség, hol a furcsa kalandot átélt házaspár tett el­lene jelentést s az ügy végleges be­fejezést a szabadkai ügyészségen nyer. KECSKEMÉTI ÚJSÁG, politikai napilap. Előfizetési ára : egy évre 8 korona,­­ vidékre 14 korona. Felelős szerkesztő : DR. RÉTI GYULA.

Next