Kecskeméti Ujság, 1914. június (7. évfolyam, 124-145. szám)

1914-06-19 / 137. szám

2. oldal bizony három, sőt olykor mind a négy is. De ez nemcsak nálunk van így. Mikor a németországi falusi ember megüti a sorsjá­tékon a főnyereményt azt kérdezi tőle a papja : — No, Hans gazda, mit csinál most majd kend ezzel a sok pénzzel ? Mondja a Hans : — Mit csinálok? Hát elsősorban be­­pörölöm a sorsjáték igazgatóságát, azután pedig följelentem az egész községi elöljáró­ságot. Folynak is a pörök itt is, ott is, juss­­nem hagyási csekélységekért, majd megmuta­­tom­ énekért, birópazarlással, időpazarlással, a gazdasági munka kárával. Ha ezen segítenének a fölemelt hely­árak, az csakugyan nem volna baj. Ha ga­­rasos perben kevesebb igazságot kellene mérni, mert drágábban mérik, az nem ár­tana. Azonban alighanem ezzel úgy leszünk, mint ahogy az egykori miniszter mondta a pálinkáról: aki bele van bolondulva, annak mindegy, akármilyen drága. HÍREK. Kecskemét, június 17. Az ég. Annyit tudok róla: kék és messze van . . . Lehetne ez egy vers első sora, de a verset amely utána következik, sokkal szebb és könnyebb elgondolni és végignézni, mint megírni. Az ég. Annyit tudok róla: kék és messze van. Maradjon meg tehát ez egy magányos sornak, melyre nem csendül r­m. Az ég, Mily kevesen gondolnak ezzel a városban. Négy fal közé szorul minden : menny és pokol, öröm és fájdalom, boldog­ság és baj. Kevesen törődnek a felhőkkel, amelyek úgy húznak át a városon, a házsorok fölött, mintha az élet folyton változó, elmúló, meg­újuló képét imák a változatlan, végtelen kékségbe. Pedig talán ez a legigazibb kapocs, amely összeköt bennünket a tengermeszi múlt embereivel. A lábvértes ad­atok ezt az eget népe­sítették be isteneikkel, de disznóhúson hí­zott cívis Romanus ugyanazokon a csillag­képeken merengett el álmodozásos álmatlan estéken, amelyeken a hortobágyi juhász. S talán ez a csillagkör, mely körülveszi az ember minden gondolatát, vágyát, sóhaj­tását. Ez az a kékellő világ, amely csillagos estékkel, tüzes hajnalokkal, kihunyó színek­ben pompázó alkonyatokkal szól évezredek óta a földönjáró-égre néző emberekhez. De csakis ezekhez. Minek hát erről verset írni? Az ég maga írja verseit nekünk, ame­lyek bűvösek, mint a hajnal; forrószavúak, mint a nyárdéli Nap; sejtelmesek, mint a titokteli, illatos alkony, pompázóan színesek, mint a szivárvány; lágyan szökellők, mint a­­ habfehér bárányfelhők. Az ég, melyről csak annyit tudok: kék és messze van . . . ! (sz.) — Tanácsülés. A városi tanács ma egész napon át Sándor István polgármester elnöklete mellett ülésezett, amelyen fontos városi ügyeket intéztek el. — Belügyminiszteri rendelet. A belügyminiszter a választóknak összeírása tárgyában egy újabb körrendeletet bocsájtott ki, amely főleg az egy óta helyben lakó választók választói jogosultságát fixirozza. — Hajduvármegye Kecskeméthez. A latifundiumok állami megváltása tárgyá­ban Hajdumegye felirt a kormányhoz ezt a feliratát pártolás végett megküldötte Kecs­kemétnek. — A mélyfúrások sorsa. A város közönsége 1913-ban, mikor báró Eötvös Loránd Kecskeméten tudományos méreteket végzett és megállapította, hogy a város kör­nyékén az altalaj minősége különleges ala­kulásokat mutat, melynek pontos megálla­pítása részint a tudománynak, részint a vá­ros közönségének igen hasznos és tanulsá­gos volna, felírt a miniszterelnökhöz, hogy itt mély fúrásokat végeztessen. Az egy év előtt intézett felirat a miniszterelnöktől a belügyminisztériumba, onnan a földmivelés­­ügyi minisztériumba kerülve, utóbbi minis­ter az egész tudományos szempontból nagy­­fontosságú kérdést röviden azzal intézte el, hogy az Alföldön létesítendő mélyfúrások „esetleges“ elrendelése ügyében „annak ide­jén“ a pénzügyminiszter fog határozni. — Vendéglősök kérelme. Dunszt, Jungwirth sé Kerekes vendéglősök kérvényt adtak be a városi tanácshoz, melyben kérték, hogy a villamosáramnak használati díjat sa­ját vendéglőjükben hektowatt-óránként 5 fil­lérről 2,5 fillérre szállítsák le, továbbá, hogy a korcsmai zárórát éjfél utáni 1 órában állapítsák meg. A kérelem felső részének tel­jesítése, mely különben veszedelmes prece­densül szolgálna, elvi és gazdasági aka­dályokba ütközik, a másik részének telje­sítését, mi is üdvösnek találnók. — Hiszen az szörnyen gazdag ember. — No meg élhet valahogyan. — Elmegyek, különösen, ha jó harap­ni való lesz? — Kerül az is. E szavak után Town melegen kezet kezet szorított a túl boldog művésszel és a kastélyhoz vezető egyenes után visszatért lakásába. A kastélyba vagyok hiva, ujjé! Éljen ! a trombita! Hogy fog örülni a Káty, ha ezt­­ elbeszélem. — A naptár revíziója. Lüttichben most a naptárreform jövő évi első világkong­resszusának előkészítő bizottsága ülésezik és eddig a következő javaslatokat fogadta el a kongresszus elé való terjesztés céljából. Az új világnaptárban minden év háromszáz­­hatvannégy napból, ötvenkét hétből és tizen­két hónapból álljon. Az egyes évek közé egy számításba nem jövő napot, úgynevezett zérusnapot illesztenének, szökőévek után két zérusnap lenne. Ilyen módon minden évben az egyes dátumok mindig ugyana­zokra a napokra fognak esni. A husvétot április első vasárnapjára tennék. A zérusnapokat nagyobb nehézségek elkerülése végett ün­nepnapokká proklamálnák. — Kirándulás. A polgári leányiskola tegnap a gazdasági iskolához rándult ki s­ annak berendezését tekintette meg. — Linz Jenő rendkívüli tanár. A zeneiskolai ügyekkel kapcsolatosan több esetben m°girtuk már, hogy Linz Jenő zon­goraművész megválik ez esztendő végével a városi zeneiskolától. Megválik pedig azért, mert nagyszabású hangverseny körútra indul, amely hangversenyut több hónapi időt igé­nyel. A városi tanács hosszabb szabadság­­időt biztosítani nem tudott Linz Jenőnek, a zongoraművész kénytelen volt lemondani ál­lásáról. Állását a zeneiskola felügyelőbizott­ság javaslata alapján a városi tanács már be is töltötte, tizenkét szülő azonban kérel­met intézett a városi tanácshoz, hogy a szo­kásos 80 korona tandíj helyett hajlandók évi 240 korona tandíjat fizetni, és megelégednek öt hónapi tanítás idővel, amennyiben Linz Jenő folytatná gyermekeik kiképzését. A szü­lőknek ez a hálás ragaszkodása arra kész­tette Linz Jenőt, hogy kívánalmaikat teljesít­se, amit a szülők áldozatkészsége pedig a város­nak lehetővé tesz, mert az így biztosított összeg­ből 5 hónapig Linz Jenő taníthat, a további 5 hónapon át pedig helyettes tanár fog ta­nítani, így a városi tanács Linz Jenőt rend­kívüli tanárnak a zeneiskolánál megtartotta. — A pestvidéki kerület bajnoksága a Váci S. E. kezébe került 3:2 verte meg Szolnokot, de ugyancsak meg kellett érte érte dolgozni, mert 156 percig játszottak, így Szolnok a II. helyért a Rákoscsabai T. K.-val mérkőzik. — Eltűnt gazda. Ilyés Gábor kun­­szentmiklósi földesgazda a napokban al­szegi otthonából nyomtalanul eltűnt. Illésnek kit az egész városban jó anyagi helyzetben levőnek ismertek, annál feltűnőbb és érthe­tetlenebb titkozatos és nyomtalan eltűnése. Hozzátartozói bejelentették az esetet a szol­­gabiróságnál és körözését elrendelték. Töb­bek állítása szerint Tass felé vette útját Illés, hogy magát a Dunába ölje. — Én jól ismerem mesterségem fogá­sait. A mesterem mindenütt meg van velem elégedve. Sőt egy kundsaftom, az mindig fáblyaművész úrnak szólít, viszonozta nem minden hencegés nélkül a trombitás. — No én nem ilyen művészt értettem. Én a zenében akarom önt kiképeztetni. Ön­nek tehetsége van a fúvó hangszer kezelésé­ben, mondta hévvel az enthusiasta. — Üsse a kő, ha az úr tanítani akar, sarokba dobom a mesterségemet, úgy sem hoz az sokat a konyhára. Roppant rosszul megy mostanában a mesterség. Hiába, gom­bamódra szaporodik a suszter! Ezért is nem tudom oltárhoz vezetni jámbor Katymet. — Hát kívánja, hogy taníttassam ? — Hogyne, ha az úr úgy erősködik. — Kezet rá! kiáltotta elragadtatva a zenebarát milliomos. — Tessék mind a kettő, viszonozta a cipész­művész és mr. Town finom tenyeré­be rakta durva kidolgozott tenyerét. — Örvendek, hogy sikerült önt meg­nyerni. Most egyre kérem. — Annak állok elébe. — Szíveskedjék holnap este 8 óra táj­ban nyári lakomban becses megjelenésével szerencséltetni. — S hol lakik az ur? — Ott abban a kastélyban, melynek ■erkélye ide látszik. — A Town kastélyban ? — Ott, II. Másnap fényes estélyre készültek mr. Town kastély fényes termeiben. A házigazda a környék minden számottevő személyét egy lovas futár által meghívta. Mr. Town mindenkinek sorok között megírta, hogy a mai estély fénypontját egy új szar bemutatása képezi, mely a mű­vészet egén hirtelen megjelent. Alig esteledett, már a hintók és lova­sok hosszú sora állt meg a kastély udvarán és sietett a pazar fénynyel kivilágított ter­mekbe. A hűsítők után mindenki kérdésekkel ostromolta a házigazdát, hogy ki az a me­teor, melyet ő felfedezett s hol merre van hazája. De mr. Town titokzatosan türelemre intette a tűkön álló vendégeket.­­ Végre 8 óra előtt pár perccel megje­lent a feszült figyelemmel várt m­űvészjelölt, kezében a híres trombitával. A csillár napsugaras világa, a terem pazar díszítése, a hölgyek selymes, gyön­gyös toilettje, de különösen keblük vakító hamva, az urak díszes öltözéke, telje­sen ki­hozták sodrából a jámbor cipészt. Al­ig mert feltekinteni s úgy járt, mintha tojások lettek volna a lábai alatt. A háziúr nagy örömmel sietett elébe és a terem közepére hozta. — Dadys and Gentlemans ! íme van szerencsém hazánk egén feltűnt csillagot be­mutatni. — Mi a becses neve ? Kérdezte a a félelme miatt erősen elhalványult susztert mr. Town. — Ma-ka-visz- ka Vazul, felelte dadog­va a kérdezett. — Megangolositjuk, illetőleg megmű­­vészitjük a nevét. Ez nem­ elég jó hangzású név. Ezentúl Liberty Willam lesz a neve, mondta halkan a milliomos és azután ven­dégeihez fordulva folytatta. — Nagy mű­vészünk neve : Liberty Willam. — Ah! Ez a felkiáltás a vendégsereg ajkáról lebbent el s miután sokféle variatiokban szok­ták használni, ez alkalommal a csodálkozás a meglepetés, a bámulat kifejezésének lehe­tett betudni. Kinek-kinek a vérmérséklete I szerint. I — És most barátom emelje szájához KECSKEMÉTI ÚJSÁG 137. (1539)

Next