Kelet-Magyarország magazin, 1989
1989-1990 / téli magazin
Híres szabolcsi párbajok és párbajozók Érdekes antikvár könyv került a kezembe: ma már megmosolyogni való ritkaság, egykor azonban a szó szoros értelmében vett halál komoly munka: Clair Vilmos Párbaj codex-e. A szerző előszavában megjegyzi, hogy „nincsen nemzet a világon, ahol annyi becsületügyet intéznének el lovagias úton, mint éppen minálunk Magyarországon... Társadalmunk és igazságszolgáltatásunk hiányos berendezésére is jelentékenyen hozzájárult, hogy ez így legyen. A társadalom megtagadja a közösséget a férfiúval, aki megfelelő elégtételt nem vesz a becsületén esett sérelemért. A törvény pedig nem védi meg a becsületet.” Becsületére legyen mondva, elismeri, hogy nem minden párbajnak van létjogosultsága. „A párbajokat,nem megszüntetni, de korlátozni kell. A társadalom mai viszonyai mellett már az is nagy vívmány lenne. A párbajokat pedig korlátozni csak szigorú és lelkiismeretes párbajszabályokkal lehet.” Hely hiányában csak néhány alapelvet idéznék szabálykönyvéből: „Párbajt vívhat mindenki, akit erkölcsi élete és az ellene vagy általa elkövetett sértés lovagias fegyverekkel való elégtételre minősít, illetőleg kötelez. Párbajképes ennélfogva mindenki, aki a sértések mérlegelésére megfelelő férfias érettséggel bír...’’ „Minden szó, írás, rajz, szándékos mozdulat vagy ütés, mely a társadalmi életben egymás iránt kötelező gyöngédséget, az önérzetet vagy a becsületet támadja, sértést képez." „Szabad államban a sajtó is szabad. Ez a szabadság azonban csak addig áldás a társadalomra, míg céljaiban és törekvéseiben a közérdek vezeti. A sajtónak különösen ott kell rendkívül óvatosnak lennie, ahol a közérdek és a személyi tekintetek egymástól el nem válaszhatók. Ilyen esetben a sajtó által ütött sebek esetleg embereket és családokat ölhetnek meg, mert az a nyilvánosság, amely elé a sajtó valakinek tettét odadobja, határtalan, s az ily módon elkövetett sértés megfelelően többé aligha tehető jóvá. ” Szerzőnk mindezt a múlt század végén vetette papírra. Clair Vilmos Párbajcodex című könyvének mintegy kiegészítéséül megírta, illetőleg összegyűjtötte az Attila hun király idejétől 1923. év végéig bezárólag vívott nevezetesebb magyar kard- és pisztolypárbajok történetét, amelyek egyrészt az abban szereplő történeti személyiségek, másrészt a párbajok okai, eredményei vagy egyéb más vonatkozásaiknál fogva, annak idején az egész országot foglalkoztatták. Következőkben Clair Vilmos művének és a helyi sajtó adatainak felhasználásával néhány szabolcs-szatmári párbaj történetét elevenítjük fel. Félelmetes párbajvívók A múlt század negyvenes éveiben az országgyűlésen még erősebben lángolt a gyűlölség a szabadelvű és a konzervatív pártok követei között, mint az előző években. A nemzeti közvélemény harca volt ez a kormányhatalom ellen. Egy-egy erősebb szó elég volt arra, hogy a követek pisztolyra vagy kardra verekedjenek. A legfélelmetesebb párbajvívók egyike Bónis Sámuel, a szabadelvű párt egyik vezérszónoka, Szabolcs vármegyei követ volt, aki az országgyűlés ideje alatt számos párbajt vívott. Egyik legveszedelmesebb párbaját 1843-ban Horváth Simon Ungvármegyei követtel vívta, egy politikai összeszólalkozás következményeképpen. Bónis golyója célt tévesztett, közvetlenül ezután eldördült Horváth lövése s a golyó Bónis kabátját lyukasztotta át, anélkül hogy a testén sebet ütött volna. Az 1847. évi országgyűlésen Bónis Sámuel politikai szóváltásba elegyedett Fiáth Ferenc báró követtel. Pisztolypárbajt vívtak, golyóik azonban nem találtak. Az 1847— 1848. évi országgyűlésen Bónis Sámuel újra lovagias ügybe keveredik Fiáth Ferenc báróval. Babarczky Antal csongrádi konzervatív követ az adminisztrátori kérdésben nagy beszédet mondott. A karzati ifjúság nem akarja meghallgatni a követet és zajongani kezd. Fiáth báró, aki barátja és a császárimádásban társa Babarczynak, izgatottan pattan föl a helyéről és rendre utasítja az ifjúságot. Babarczy után Bónis Sámuel kér szót. Hevesen támad a javaslat ellen s többek közt Fiáth bárót is megleckézteti, amiért a Ház elnökének jogaiba avatkozott. Még az ülés folyama alatt Fiáth kardpárbajra hívta ki Bónist, aki a párbajt el is fogadta. Másnap Bohus aradi követ lakásán megvívták és Bónis a fején könnyebb sebet kapott. 1848 őszén Bónis Sámuel kardpárbajt vív Andorffy Géza pesti újságíróval, a konzervatív párt lapjának a munkatársával, akit a párbajban meg is sebest. Az ötvenes évek lelkes magyar ifjúságának egyik vezető alakja volt pazonyi Elek Gusztáv szabolcsmegyei földbirtokos. Előkelő magyar család sarja, huszárfőhadnagy s az országnak akkoriban legjobb pisztolylövője és legelső kardvívója. Nem sértett soha senkit, de nem tűrt sértést soha, senkitől. Vele történt meg az abszolutizmus napjaiban, hogy osztrák császári tisztek Szombathelyen, a Sabaria-szálló éttermében, az ő jelenlétében nyilvánosan gyalázták a magyarokat. Elek Gusztáv egy ideig haragos pillantásokat váltott a tiszti asztal tagjaival, de miután azok nem hagyták abba a gyalázkodást, odalépett az asztalukhoz s így szólt: — Aki a magyarokat gyalázni merészeli, az hitvány és gyáva! A tisztek felugrottak helyeikről s már-már karddal támadnak a bátor és fegyvertelen magyar ifjú ellen, amikor az őrnagy, aki szintén ott volt a társaságban, csendet parancsolt. — Önnek sértő szavaiért elégtételt kell adnia, — szólt az őrnagy. — Kérem a nevét! — Az egész tisztikarnak rendelkezésére állok, egyenkint és egymásután. Elek Gusztáv huszárfőhadnagy vagyok! Elképesztő a tisztek nagy meglepetése, amikor megtudták, hogy kivel állnak szemközé. Másnap a segédek elhatározták, hogy a tisztek sorshúzással fogják kijelölni a tisztikarból, hogy ki verekedjék meg a huszárfőhadnaggyal. És az állítólagos sorshúzás egy hadnagyot jelölt ki, akiről csak a párbaj után sült ki, hogy az ezred vívómestere, akit a megijedt tisztek hirtelenében csempésztek be maguk közé, abban a föltevésben, hogy majd elbánik a magyar huszárfőhadnaggyal. 101