Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)
1956-09-30 / 229. szám
4 Szerelmeseknek való „mese" a boldogságról fogózkodtak az asztal sarkába: 15 ezret számoltak ki a gazdaggá lett pár reszkető markába... Keskeny ezüstkarikán díszes foglalatban sziporkázott a fillérnagyságú drágakő. Mintha minden összegyűjtött szeretet ragyogása és minden könnycsepp csillogása a briliánsba lett volna sűrítve a hadifogoly keserves három évéből. Briliáns? ... Szegény szülők gyerekei soha nem láttak olyat, nem is hallottak róla. A sziporkázó ékszer a fiú számára nem jelentett többet a szépnél, egyetlen megmaradt emlékénél. — Neked hoztam hűséges várakozásodért. A lány gyönyörködve forgatta kezében a kápráztató ékszert, mely magába gyűjtötte és a boldogságtól ragyogó arcra szórta az ezerszínű fényt. Csak nézte, nézte és az arca egyre szomorúbb lett, egyre haloványult. — Nem fogadhatom el, mert. ■. 5 _ ? — ... Más menyasszonya Vagyok. Fájdalmat hasított a susogva kimondott gyilok. Döbbenet ragadta marokra a vergődő szivet, mely tíz éven át babusgatta a szeretet lángocskából pattant első érzelmeket. Pillanatok alatt suhantak el az ifjúság boldog tervezgetéseinek emlékei. Lázongó és csitító gondolatok káosza kavargott. A cselekvés ösztönét a tehetetlenség béklyózta le. A józan ész magától kérdezett: nem adnak tanult lányt ivaros legényhez? — Hazudtak a levelek, melyek rendületlen szeretetről és várásról szóltak? Porba hullt az ékszer. — A levélválaszok?... Szivem szerint szóltak. Csak azt hallgattam el, hogy szivem más rabolja. Legyek felesége, anyám így akarja. Tágra meredt a szem a síró lány láttán. Magyarázat után kutatott az értelem. — És most? — Nem tudlak feledni. Beszélt a száj, visszautat keresett az ész és a szívben újra zsongott, újra fellángolt a régi szerelem. Nem volt nehéz a boldogságot régi széles medrébe téríteni. Az arany karika helyében hamar a briliáns csillogott. Ám nem sokáig, mert a lánynak tette miatt tovább nem adott otthont a szülői hajlék. Megoldásként ripszropszra sürgetett a házasság. Fillér nélkül? Semmi nélkül? ... Óh a boldogságért mit oda nem adnánk! Az ékszerész nézte, méricsgélte a csillogó tárgyat. A szerelmes pár úgy gondolta, hogy talán adnak érte egy-két százast. Elég lesz iratokra, s tán jut belőle szerény vacsorára. Tovább meg? ... Bíztak önmagukban, dolgos kezükben és minden új napban. Óh, hogy megörültek, s jó hogy 1956. ...Jöttek, múltak évek. Sok öröm rózsája nyílt a két szív szerelmének. Megesik, hogy néha előbb van a valóság és csak aztán lesz álom. Álmodtam. Messzi földön, nagy városban voltam. Rommá lett palota vastag alapzatát bontottuk, hogy új épületekhez legyen elég tégla. Egyszer csak fél méternyi rozsdás csőben akadt meg a bontószerszám. Mi lehet benne? ... Cselekedett a kíváncsiság. Egy mozdulat és... hol vagyok?... Káprázat?... Vakító szerencse! Csillogva-villogva, arany, ezüst, rubint, gyémánt és ki tudja milyen kincs ömlött az ölembe. „Ékszer!!!" ... Alig hagyta el számát az önfeledt kiáltás, emberek rohantak oda, tizen, húszan, százan, vagy ki tudja hányan. A kincs miatt egymást cibálták, lökdösték. Markolták a kincset, ki hol, amennyit csak elért. Mire feleszméltem a földre tiportan, — ruhám leszaggatva, zsebem kifosztottan — csak egy briliánsgyűrű lapult a markomban. — Apukám hét óra! Tessék felébredni. Hallom Évi hangját csilingelni. — Apukám hét óra. Menjünk óvodába. A kis Tomi fiam bújt hozzám az ágyba. Nyitom a szememet, valóság? Vagy álom? A két kis csöppséget magam mellett látom. Szóltam boldogan. — Gyertek csak, nézzétek mit szorongat markom. Gyere édes nézzük. Párom közelebb jött és nevetni készült. Amikor kimondtam a bűvös „briliáns“ szót, ragyogott a szeme, mint hogyha igaz vóna. Simult a két gyerek. — Nekem apu, nekem! Mutasd csak hadd nézzem! — hízelegtek egyre. — Közelebb, közelebb. Ide az ölembe. Odafurakodtak. Nevettek, ujjongtak. „Valami nagy dolog" — párom szentül hitte. „Milyen a briliáns?“ — Évi ezt kérdezte. „Mutasd csat aputám!" — Csókos piros arccal kérte kis Tomikám. Lefogták a karom és csiholtak, visongtak, hogy mutassam meg végre mit szorongat markom. Mi lehetett benne?! Briliáns bit nem volt. Néztek kíváncsian: egy leszakadt inggomb. Lett olyan kacagás, hogy a szoba zengett. Arcuk piros rózsa, a szemükben pedig ezerszínű élet! A briliánst így drágább kincsre váltva, igaz szeretettel öleltem meg őket a nagy boldogságban. OROSZ ANDRÁS, 1948.1 NÉPLAP Néhány szó az „Ünnepi vacsorádról Előre bocsájtott, nem fogom összehasonlítani a filmet a regénnyel, ugyanis az utóbbit még nem olvastam. Csupán Palotai Boris új filmjéről, az őszi évadban elsőként bemutatott magyar filmről mondom el véleményemet, öszszegéve azt mondhatnám: olyan az „Ünnepi vacsora”, mint az olyan leves, amelyből a gazdasszony kifelejti a sót, vagy keveset tesz bele. Ebből a filmből is hiányzik a só. Ott van az valahol, csak fel kellene egy kissé kavarni az ételt, hogy ízes legyen. Sajnos, hogy a film alkotóinak nem sikerült érdekesebb, színesebb filmet készíteni erről a témáról. Mi is történik tulajdonképpen a vásznon? — Varga főmérnök, a sokáig mellőzött „régi szakember” Kossuth-díjat kap. A téma nagyon új, és helyes, igaz. Felesége — a nagy polgári igényűzésben nevelt szeszélyes asszony — ennek örömére ünnepi vacsorát rendez, amelyre meghívja hasonszőrű rokonait. Varsóban, — amikor azt tervezgeti, hogy hová is költse a Kossuth-díjat, felébred a munkás fiú, segíteni szándékszik szegényebb rokonain. Erről a szándékáról még akkor sem mond le, amikor azok — az ünnepi vacsora alatt — félreérthetetlenül megmagyarázzák a főmérnöknek, hogy a pénzt nem fogadja el, hogy nem ők taszították el maguktól, hanem a felesége szeszélyei, előítéletei távolították el az osztályától. Varsó látszólag visszatalál osztályába, feleségével is megbékél, azonban ezt nyilvánvalóan annak köszönheti, hogy rokonai lemondtak a felajánlott támogatásról. A film érdekesnek indul, de a mondanivaló majdnem elvész. A végén a sok apró konfliktusból a fő mondanivalót nehezen tudja összeválogatni a néző. A film szereplői, a színészek színe-java — Tólnay Klári, Básti Lajos, Tőkés Anna, Ascher Oszkár, Makláry Zoltán, Bulla Elma, Ladányi Ferenc, Kállai Ferenc, Ruttkai Éva, Berek Kati, Olty Magda, Kováts Terus, Szirtes Ádám stb. — Szerepük azonban nem ad lehetőséget mélyebb ábrázolásra, talán Básti, Ladányi és Berek Kati (Lázárék ott az ünnepi vacsorán kitagadott lányának alakítója!) szerepkörén kívül. Révész György, a film fiatal rendezője igyekezett érdekessé tenni a filmet, de végül más megoldás híján ismétli az asztal körüli beállításokat. Mindent összevetve: tanulságos, de nem eléggé igényes film az „Ünnepi vacsora”. Kenyeres Irma. 19á, szept. 30. vasárnap ív. A búrok a háborút elvesztették a hatalmas túlerővel szemben, de politikai síkon tovább tojtották harcukat. És ezt a harcukat siker koronázta. Oilo május 31-én megalakult a Délafrikai Unió nevű államszövetség, DíLafrLkaL StaeLek amelynek tagjai Natal, Oranje, Transvaal és Fokgyarmat. Az államszövetség székhelye ma is Capetown, kormánya és a minisztériumok Johannesburgban, főbírósága pedig Bloomfonteinben székel. Ha a nagy afrikai kutatók, Livingstone és Stanley ma felkelnének sírjukból és újra végigjár- nák egykori felfedező útjaik ösvényeit, nehezen ismernének rá Afrikára. Az egykori áthatolhatatlan dzsungelek helyén ma városok emelkednek hatalmas felhőkarcolókkal, egyetemek, szállodák, gyárai, színházak, modern bérházak. Johannesburg utcáin hatalmas neonfényes reklámok csalogatják az idegeneket egy és kéthetes társasutazásra a Délafrikai National Parkba. A Nemzeti Park — mely éppen olyan hatalmas területen fekszik, akárcsak az Egyesült Államok vagy Japán Nemzeti Parkja. A kiránduló turisták Johannesburgból indulnak hatalmas emeletes autóbuszok kitűnő autóutakon haladnak, gyönyörű tájakon keresztül messze északra egészen az egyenlítőig, a Viktória vízesésig. A vízesést a bennszülöttek nyelvén Moszivatunya-nak hívják, ez magyarra fordítva „füstölgő vizet“ jelent. És valóban találó ez az elnevezés. A vízesés felső pereme 1808 méter széles. A Zambézi vize itt hirtelen lebukik a bazalt 40—100 méter széles kanyonjába, egyetlen, 119 méter magas vízeséssel! Azután ebben a kanyonban folyik tovább zegzugosan a Zambézi folyó vize, és csak 50 kilométerrel lejebb szélesedik ki megint a völgy. Ezt a nagyszerű vízesést Livingstone látta először 1855-ben, mint európai ember. Leírásaiban oly nagyszerűnek festette, hogy túlzásnak tartották. Ma már ezrek és ezrek csodálhatják a természetnek ezt a nagyszerű alkotását, mert vasút vezet itt keresztül Katanga felé és hatalmas emeletes autós buszok kíváncsi turisták ezreit szállítják a vízeséshez, Livingstone egyáltalán nem túlozott. Különösen árvíz idején, amikor a Zambézi irtóztató víztömege egyetlen sző, késsel, mennydörögve omlik bele az infernális szakadékba, szinte lenyűgöző a látvány. Képzeljük el, hogy a megáradt Duna a Gellért hegy tetejéről teljesen függőlegesen omol- na le. De itt van Afrika másik természeti csodája, a 6010 méter magas vutikán, a Kilimandzsáró. Itt fent a magasban alpesi panoráma tárul a turista szemei elé. Micsoda csodálatos ellentét! Odalenn száraz forróság, pálmák sűrűje, örökzöld őserdők, s íme itt fenn, majdnem éppen az egyenlítőn magán, tündölő fehéren ragyognak a hómezőket meg-megropannak a lefele csúszó gleccserek. A Kilimandzsáró alapterületének hossza 90 kilométer, szélessége 60 kilométer. Balatont tehát bőven eltakarná, s a Bakonytól lenyúlna messze Somogyba. A turistáknak az idegenvezetők nemcsak a gyönyörű tájakat mutatjják meg, hanem az út mentén található bennszülött falvakat is, ahol a bennszülöttek ősi néger táncokat mutatnak be a kíváncsi turistáknak. Ez hát a mai Délafrikai külseje, dr. Louis Boa hazája. Dr. Horváth Sándor.' Pirosan teltarcú, hullámos hajú szőke legényember Illés László. Alig három hete került a tiszavasvári Munka Termelőszövetkezetbe, mint kihelyezett mezőgazdász. Kezdetben kicsit szerény szűkszavúsággal beszél, ahogy ülünk és ismerkedünk a tsz. tiszta, szépen berendezett irodájában. Magától két betűt se mond. Minduntalan kérdezni kell, míg rövid mondataiból összegyűlnek a következők: Az érettségi után a debreceni Mezőgazdasági Akadémiára iratkozott be. Mielőtt ezt Egy munkanaplót vettem. Nagyon fontos feljegyezni a végzett munkát, az esetleges észrevételeket. Lehetetlen mindent csak úgy fejben tartani. — Aztán munkához látott? — Nem éppen azonnal. Előbb ismerkedtem az emberekkel, a szövetkezet vezetőségével, a területtel, tanyaközponttal. Különösen Liszkai elvtárs év augusztus 30-án, huszonnégyéves korában tetette volna az utolsó vizsgát, pályázatot kellett beadnia, hova vágyna a vizsga sikerültével. A Tiszavasvári Gépállomásra szeretett volna kerülni. Ügy lett. Aztán: szeptember elsején a megyei tanácson volt, másodikán az új munkahellyel barátkozott, harmadikán a gépállomási értekezleten vett részt. És negyedikén. Ekkor jött ki először a termelőszövetkezetbe. — Mit tett legelőbb? Most már bátrabb a hangja: segített ebben, aki harmadik éve mezőgazdász itt. Már a közös szakma alapján is, vele kötöttem legelőbb jó barátságot. Egyébként két agronómus kell ide, mert a téesz 2200 holdas birtokon gazdálkodik. Szép és eléggé kedvező összetételű jószágállománya, öntözéses kertészete, halastava, méhészete, két gépkocsi, fa és még sok minden egyéb vagyona van. Illés László — Vett-e észre mindjárt olyasmit is, ami nem éppen mondható kedvező tapasztalatnak? — Az első napokban furcsának találtam, hogy kevés fiatal dolgozik a szövetkezetben. Én úgy — Meg. Különösen sok fiatal jár az Alkaloidába a téglagyárba. Azt tartják, náluk nélkül is boldogul a szövetkezet. De ez mégsem így van egészen. A téeszből meglátásom szerint, mindjobban hiányzik a fiatal munkaerő. A lehetőségek egymásután vetődnek fel, amiket a minél előbb annál jobb elv alapján kell megvalósítani. Egyik ilyen a gazdálkodás belterjesebbé tétele — tüzesedik bele mindjobban a beszédbe a hullámos hajú fiatal mezőgazdász. — A Keleti Főcsatorna a szövetkezet birtoka mellett tartja a sok vizet. Ezt a lehetőséget jobban ki lehetne használni a kér* megtalálja képzeltem el, hogy nem* csak idősebb emberek, asszonyok lesznek itt, hanem a fiaik, leányaik is. — S hogy miért nem így van, persze megérdeklődtetészet és általában az öntözéses terület növelésével. Ezáltal több munka- erőre lenne szükség. És ehhez kellenének a jó derekú, vidám fiatalok. Anyagilag is jól járná- nak szüleikkel együtt, mert hiszen a nagyobb jövedelem minden munkaegységet értékesebbé tesz. No lám, egy kicsike’ szakmai kérdés, friss tapasztalat és a jövő terve úgy fújja el Illés László szótlanságát, mint viharos forgószél a könnyű szál-imaszálat. Beszéde egyre bőségesebben árad. Hogy most van kialakítás alatt a szakszerű vetésforgó, ami jobb talajművelést, nagyobb terméseredményeket fog jelenteni. Ez* A kezdet: egy munkanapló Itt a Főcsatorna!