Kelet-Magyarország, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-23 / 250. szám

4 Majd én válaksztok . . . Az egyik utcai péksüteményárusnál az emberek egymás­után vásárolták az ízletes, ropogós süteményeket. Az eláru­sító fürgén szolgálta ki vevőit. Az egyik férfi — egy lóden­­kabátos idősebb ember — három kiflit kárt, s mikor az el­adó adni akart neki, ellentmondást nem tűrő hangon rá­szólt: Hagyja csak, majd én választok magamnak. S villám­gyorsan feltúrta, megfogdosta a süteményeket, míg kivá­lasztott­­három kiflit. S mikor a jelenlévők figyelmeztették, miért fogdossa meg az árut, szótalanul végignézett rajtuk, s egy sértett fejedelem büszkeségével elvonult. — Hiába, vannak­,­r­ég fegyelmezetlen és végtelenül önző emberek. KÉPKIÁLLÍTÁST rendez a Magyar—Szovjet Baráti Társa­ság megyei szervezete s a városi KISZ-bizottság a Gorkij-máza épületében lévő KISZ-klubhelyi­­ségben. A több sorozatból álló vándor-képkiállítást a szovjet Komszomol megalakulásának 40. évfordulója alkalmából rendezik, mely bemutatja a szovjet fiata­lok munkálkodását, tanulását és harci helytállását. ÜNNEPÉLYES KISZ-taggyűlé­seken emlékeznek meg megye­­szerte október 28—29-én a Kom­szomol 40. évfordulójáról. A nyíregyházi városi KISZ-szerve­­zetek szovjet komszomolistákat is meghívtak, baráti találkozókon méltatják az ifjúság életének je­lentős határkörét. MEGALAKULT a napokban a Magyar—Szovjet Baráti Társa­ság nyíregyházi járási elnöksége. Megalakulásának alkalmával is­mertették elgondolásaikat, ter­veiket a járás baráti köreinek megsegítésére. A járási vezető­ség Muri Ferencet választotta el­nökéül,­­ aki a front idején szovjet katonák életét mentette meg. GYERMEKKOCSISZÍN A „Zöldkereszt" épületet a kö­zelmúltban újjávarázsolták- Kö­zel 40 ezer forintot kötöttek a helyiségek javítására, festésére. Tekintettel a vendégek számának sokaságára, új gyem­ekkocsiziat is húztak fel az épület előtti kis téren. Ez azért is inkább örven­detes, mert az őszi és téli hóna­pokon ezután nem kell a sza­badban hagyni a gyerekkocsikat, hogy az eső, vagy később a hó hatásainak legyenek kitéve. KÖZEL EGY MILLIÓ FORINT az az összeg, amelyet a jövő év­ben átadásra kerülő ibrányi kul­­túrházra fordítanak. A 400 sze­mélyt befogadó kultúrházban he­lyet kap majd a községi könyv­tár — olvasószobával —, továbbá a szakköröknek is külön helyisé­geket biztosítanak. A modern színpadhoz külön női és férfi szí­nészöltözőket építenek. A díszle­tek ,,tárolására” is gondoskodtak szobáról. A NŐK VEZETNEK az új fazonú cipők hordásába". Legalább is Nyíregyházán. A Minőségi Cipőipari Vállalattól nyert értesüléseink szerint ugyanis a rendelésre készülő ci- H 1­R­O K 195«. Október 1., csütörtök, Gyöngyi­ pék 10 százaléka női. A 15—18 fajta fazonból tehát több, mint 10 a nőké. A CSEREI FŐUTCÁN most végzik az új járda készíté­sét — községfejlesztési alapból. Eddig 1700 négyzetméteren vé­geztek a munkával, és úgy ter­vezik, hogy még ebben az évben újabb 1000 négyzetmétert követ­nek is. ★ ÚJ EMLÉKLAPOK A Magyar—Szovjet Baráti Tár­­saság a Nagy Októberi Szocia­­lista Forradalom 41. évfordulója alkalmából emléklapot bocsájt ki az 1938—59-es évben. Az emlék­lapokat november 7-től április 4-ig hozzák forgalomba. A mű­vészi kivitelű emléklapok a szov­jet technika legújabb alkotásait mutatják be. KULTÚROTTHON ÉPÜL NAGYHALÁSZBAN Nagyhalászban az Arany János utcán, nem messze a tanácstól szorgos munka folyik, a község új, modern kultúrotthonát építik Az alapozást teljes egészében be­fejezték, s az utcaié­­li fronton már­ a falakat húzzák. Szinte ég a kőművesek keze alatt a mun­ka, sietnek, mert december vé­géig tető alá akarják hozni az épületet. Az építkezés folyamán igen sok segítséget nyújtottak a malom, a földművesszövetkezet és a kendergyár dolgozói, akik társadalmi munkában szállítottak a szükséges építőanyagokat. ★ KÖZLEKEDÉSI ANKÉT NYÍRBÁTORBAN A Megyei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az elmúlt héten pénteken közleke­dési ankétot tartott Nyírbátor-­­ ban. Az ankéton mintegy 400 gép-­­ kocsivezető volt jelen, akik kö­­­zül többen elmondták a közleke-­ déssel kapcsolatos észrevételei-­ ket, tapasztalataikat. Az érdekes* ankétot a közlekedési szabályokat * magyarázó háromrészes filmvetí- ü­lés zárta be. * Ma este díszelőadáson mutatják be a „Csenndes Don“ című nagysikerű szovjet filmet Régen várt eseményhez érke­zett el Nyíregyháza mozilátogató közönsége. Ma este fél 9 órai kezdettel ünnepélyes keretek kö­zött díszelőadáson mutatják be Solohov: „Csendes Don" című­ világhíres regényéből készült, fesztiváldíj-nyertes film első ré­szét. A Moziüzemi Vállalat dol­gozói már napokkal előbb ké­szültek a díszelőadásra. Mint megtudtuk, ez alkalommal szov­jet elvtársakat is vendégül lát­nak. A ma esti félkilences előadást a Magyar—Szovjet Baráti Társa­ság rövid ünnepélye előzi meg. Az új filmek mozija a ritka al­kalomra ünnepi díszt ölt, és az előcsarnokban ezzel egyidőben a könyvesbolt szovjet könyvkiállí­tást rendez. A könyvek között nagyobb mennyiségben meg le­het majd találni a film szerző­jének, Solohovnak több művét. Tekintettel a nagy érdeklő­­désre, if már most közöljük, hogy a második rész vetítésére no­vember 6—12-e között kerül sor, míg a harmadik részt november 27—december 3-a között láthatja majd a nyíregyházi közönség. ­Borban az utazsárt A vonat zötyög, szeli a kilométere­ket ... Tele a fülke, s a le­húzott ablakon át ki­­andalog a dohány­füst, ki a harmatos reggelije. Ülünk, csak egyre ülünk és köz­ben tereferélgetünk. Két feketekalapos pa­rasztbácsi pöfékelget az ablaknál, és ami­kor szólnak mély ak­­jukkal, mindannyian rájuk Tévedünk. Hogy, asszondja, hogy ... — Arany üdö. — Úgy ... úgy ... — Csak má az utunk is ilyen legyen. — Az. A jó vóna — Mert tudja kend, hogy levénülhet a szőlő a tökéről? — Méghogy lel Csak akadnánk hor­dóra vakhol. — A ke­lene. Hor­dó. Hordógyár . .. Ha­nem kend komám, gondolt már erre a mostani esetre... ? — Hogy m­ire? — Hát arra, hogy falun mostanában mindenki hordó után érdeklődik. Hej, de sok­ ember keni a dol­got a jó termésre. A jó, de megenné a fe­ne, ha a szegény em­ber csak szüretkor önténé meg a gyom­rát musttal, oszt mc - nak forr­a. Hitte vé­na kend valaha, hogy a Szabó Gerzson az­zal fog még egykor dicsekedni, hogy bor helyett vizet iszik... ízes nevetés zsong­ja be a fülkét, s a vonat csak zötyög, szeli a kilométere­ket... (angyal) Ka­ri M­u,v MSOKSZ n. 1958 OKTÓBER 23. CSÜTÖRTÖK APRÓSZEMŰ BORS Hej zenészek, zenészek ..! Csárdának éppen nem é­­vez­­hető, azért bitván ráfoghatjuk a nyíregyházi Petőfi téri kis­­kocsmára, sokak kedvenc helye. Ide térnek be ? korai vonattal jött vidékiek egy ks .szívére. • tőre ', és jólesik HöM teni a­­sí­rás t" d­et a közelrakóknak a kocsmában csurgatott sörrel. Egy szó, mint száz: hozzánőtt már a kiskocsma az állomás­­mentéhez. Hanem amit sötétedés után a néhány szál zenész művel oda­benn, az fölöttébb szoka van. T­domásunk szerint a vendéglátó­­ipar azért szerződtet hangszer­rel bánni tudókat, hogy jó han­gulatot, kellemes szórakozást biztosítsanak a vendégeknek. Nem tudj­uk, Nyíregyházán el­­lenőrzik-e valakik a szórakozó­helyek zenészeit — s ez szinte valamennyi zenés egységre ér­vényes —, mindenesetre melegen ajánljuk, látogassanak el az em­­lített kocsmába. Ha kibírják a ,,dohányért“ — és nem­­ jó hangulatért — játszó zenészek „művészkedését“ — utólagosan granulálni fogunk! ★ Tejvers — keserűséggel Szánom-bánom amit tettem, Hogy a tej ivóban e­ttem. Kávét kértem jó meleget, S kaptam. — Mit? Egy köcsög jeget!!! ★ Levél — „levél-ügyben“ T. cl Az arányló őszből írom sorai­mat. E pillanatban, itt ülök a Bessenyei parkban, tüdőmet már teleszívtam őszízű levegővel, és éppen a sokszínű avaron mélázik el tekintetem. Habozás nélkül megállapíthatom, hogy csodás ez a panoráma. Lefesteni valói És csodák csodája: odébb ép­pen fest egy ecsetet forgató fia­­talember. Mögéje állok, megle­sem. Alakul, alakul .. Hanem. — Bocsánat, művész úr azok a fekete pontok, ott az út szé­lén .... Lenne kedves elárulni, mit ábrázolnak.­..? — Látja, azok az összekapart falevélcsomók, amit a parktisztí­tók napjában..­, az útszélre hor­danak, és nanokie ott hagyják... A kis hibák is nagyra nőnének, h­a idejében nem nyesegetnénk őket. (T. c! Engedelmükkel: meg*­kértem a művészt, fesse még feketébbre!) JEgy találó kérdés! Ülünk a moziban, kialszaru': a lámpák és kezdődik a vetí­és. Sorrendben: a film címe, a sze­replők és a statiszták névrenge­tege, a szinkronizáló vállalat n­­egye é­satöbbi, ésatöbbi — futnak el szemünk előtt. (Amint ez már lenni szokott.) Hanem a jobbomon fülelő barátom meg­szólal: — Lenni, vagy nem lenni...? Sötét képpel rácsodálkozom. Nem veszi észre, hogy szót se értek a dologból, ezért erősen bokánrúgom. Eszeveszetten súg­ja: — Mármint híradó ... Lenni, vagy ... — Balga, hát tudhatod, hogy nem lenni... (Ezt csak úgy magamban.) •­ B türelem nemcsak rózsát terem Türelmes ember létemre kije­lent­em. Megdőlt a régi mondás. Már­­mint az, hogy a türelem rózsát terem. Hát tessék: a türelem nemcsak rózsát terem. A türe­lem fáján gömbölyödik a logika gyümölcse is. Ennyi a delfiktete, s a történet az alábbi: . Az egyik nyíregyházi villa­mosmegállónál többen várakoz­nak. Várnak, csak egyre vár­nak, és a „vili“ sehol. Egyesek már majdcsak a kisvasút­­ükap­ját emlegetik idegességükben. Egy városias külsejű férfi előbb mosolyog egy cseppet, aztán így szól: — Tudják mit, emberek? Ha türelmesen gondolkodik valaki, gyorsan rájön, hogy gyalog ha­marabb eléri célját Nyíregyhá­zán ... S útnak indul a kis csoport a belváros felé... (Utószónak: A legfájóbb része a dolognak az, hogy a türelem szülte logikában nagy igazság van!) (—angyal—) yyyyym rwa­r»,« * » * __________ a­­ aj?» /ü£r is jtr =? 5? ~ mwsíínr ~ Kossuth-rádió: 4.25—7.59-is Vidáman — frissen. Zenés műsor. Közben: 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. — 5.00: Falu­rádió. — 5.30: Hírek. Időjárás jelentés. — 6.5­­: Időjelzés 7.00: Hirek. Idő­járás­jelentés. — 7.10: U.i könyvek. — 7.35: Naptár. — 7.55: Mit főzzünk? — 7.59: Od­észis. 8.00: Műsorismertetés, láp­­jarás jelemés. 10.00: Hírek, lapszemle. Jójárás jelent­és. - 11.39: Időj­lzés. - 12.00: Deli harausszó. Utána: Hank­ado,járás jelentés. - 15.59: Időjárás jelen­­tés. — 16 00: Hírek. - 16.08: Idő lárás­­jelentés. 15.47: Műsorismertetés. — 17.59: Időjelzés. — 18.00- Hírek Időjá­­rásjelentés. - 19.54: Jó éjszakát, gye­­rekek! 19.59: Időjelzés. — 20.00: Esti krónika. Időjárásjelentés. — 11.59-Időjelzés. - 22.­00: Hírek Időjárás-e­lemes. —­­24.00: Hírek. Időjárásjelentés. - 0 30- Himnusz. Utána Vízjelző­­szolgzálat Petőfi-rádio: 6.00—8.00-ig: Reggeli ze­ne. Közben: G 20: Színházak, mozik és tárlatok műsora 6.50: Torna, s.0­1: Mű­sorzárás.­­ 14.00: Hírek. Idajárás­­és­­­itallas,identes. — 19.00: Ilit­ek, dójárási elimés. 23.00: Műsorzárás. CSÜTÖRTÖK OKTÓBER 23. Kossuth­ radio 8,10: Könnyű zene. 8,53: Édes anya­nyelvünk. 9,00: Ifjúsági műsor. 9,20: A Gyermekrádió m­űsora. 9,40: A munkásmozgalom dalaiból. 10,10: út hajtás. 10,40: Zongoramuzsika. 11 00: Sziklák alatt. Elbeszélés. 11,13- Néni zene. 11,30: Ezüstkalászos gazdi-tanfo­lyam­. 12.10: Könnyű zene. 13.00: vet­ek. 13.10 Operahangverseny. 14.20: Egy falu — egy nóta. 14.50: Kórusok. 13.10: Az Ifjúsági Rádió sportműsora. 15.0: A Fővárosi Zeneiskolaszervezet tanulóinak hangversenye. 16.10: Szó­rakoztató zene. 16.50: Lányok asz­­s­­onyok... 17 05: operettr,.sztélék. 17.*»: A jó öreg kocsmáros. Petőfi Sándor verse. 18,30: Késői lakodalom. Kínort­­mű­sor. 18,15: Szív küldi... 18,45: Negy­ven éve történt. 18,05: Zenei műsor. 19,33: Népdalcsokor. 20.0: Szépasszony madara. Rádiójáték. 22,20: Népi hangs­zerszólók­. 22.35: Kamarazene. 23 35: Tánczene. 0.10: Népi muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 14.20: Tánczene. 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. 13.30: Balettzene. 16.04: Írók és költők az aranykorról. 16.40: Politikai m­­űsor. 16.55: Ifjúsági Rádió. 17.25: Ajéndékműsor üzemi fokozóknak. 18.15: Ifjúsági műsor. 18.33: Operettrészletek. 19 03: Nyelv­tanfolyam. 13.13: Filmzene. 19 30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. 20.00: Könnyűzenei hangverseny. 20.43: Me­­élő számla. Riport. 21.08: Táncdatok. ' 95: A láthatatlan telefonvezeték. Előadás. 22.00: Hangverseny Bizet ope­­riből. 22.45: Császár és proletár, mines­­u költeménye PÉNTEK, OKTÓBER 24. KOSSUTH-RADIO: Kossuth-rádió. 8.10: Rádiójátékok zenéjéből. 9.10: Cimbalom-muzsika. 1­0.50: Magyar költők verési. 10.10: Óvo­dások műsora. 10.30: Fúvószene. 11.00: Vitéz Belizsi. Regányismertetés. 1120: Hangverseny. 12.10: Tánczene. 13­00: Gazda­ szemm­­t a nagyvilág mezőgaz­daságáról. 13.13: Hangverseny nép­szerű operákból. 14.10: Úttörő híradó. H.35: Napirenden . . . 11.40: Magyar nó­ták. 13.15: Ifjúsági műsor. 13.4­5: A Gyermekrádió műsora. 16.50: Az Adr­a mélyén. Beszélgetés Rádai Ödönnel al­bániai útjáról. 17.03: Szív küldi... — 13.15: Magyar tájak dalaiból. 18.40: Ifjú Figyelő. 19.05: Gitárszólók. 19 20: Népi demokrácia és egypártrendszer. 19­ 40: A Bécsi Filharmonikusok zenekara játszik. 20.30: Ünnepi hangverseny az i- Kucsult Nemzetek Napja alkalmából. 22.20: Szórakoztató zene. 23.09: Opera­részletek. 23.30: Tánczene. 6.10: Pro­kofiev: Pillanatképek. PETŐFI-RADIO: Petőfi-rádió. 14.200: Zenekari hang­verseny. 15.90: Hegyháti dombok a fran. 15.15: Szórakoztató zene. 16.00: Tánc­­zene. 16.50: Fodor Lajos kórusa éne­kel. 17.10: A Magyar Irodalom törté­nete. 17.40: Művészlemezek. 13.30: Mi lesz velünk? Riportműsor. 18.40: Népi zene. 19.03: Nyelvtanfolyam.­­ 19.40: Falurádió. 20.00: Népszerű könnyűze­ne. 2105: Operettmuzsika. 21.40: Mun­ka után a Közlekedési Klubban. 22.00 Kínai ajándéklemezeinkből. 22.30: Heti hangversenykalauz. KELETMAG­YARORSZÁG Szerkeszti a Szerkesztő bizot.tér. Felelős kiadó: az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács. Szerkesztőség Nyíregyháza, Sztálin tér 21. Tel.: 0-70, 71-73. (Kéziratot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza.) Kiadóhivatal: Zsdánov utca . Telefon: 30­00. Nyíregyházi Nyomdaipari Válalat. Nyíregyháza Dózsa György utca­­i A lapot előfizetésben és árusításban a Szabolcs-Szatmár megyei postahiva­talok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési díja egy hóra II.F­rórtól. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél.

Next