Kelet-Magyarország, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-09 / 186. szám

t C­étéal A Komócsin Zoltán interjúja a rádióban és a televízióban A nemzetközi politika ak­tuális kérdéseiről hangzik el beszélgetés Komócsin Zoltán­nal az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagjával, a Köz­ponti Bizottság titkárával a Kossuth adón és a televízión, pénteken este 7 órakor. A rá­­dióinterjút 20 órakor a Petőfi adón megismétlik. KISZ-TITKÁROK TA­NÁCSKOZÁSA ZÁHONY­BAN. Értekezletet tartottak szerdán a Záhony körzeti állomások KISZ-titkárai, ahol az alapszervezetek ter­melést segítő tevékenységé­ről tárgyaltak. Ezen belül be­szélték meg a kiváló mérnök és technikus, valamint a szakma ifjú mestere cím el­nyeréséért indított mozga­lom eddigi eredményeit és további feladatait. ÁBC-ÁRUHÁZ CSENGER­BEN. Megkezdték megyénk legtávolabbi járásának szék­helyén egy modern ABC- áruház építését, melyet a földművesszövetkezet telje­­­­sen saját erőforrásból, saját­­ tervezéssel valósít meg. Épí­tését is­ házilagos kivitelezés­ben végzik. Egymillióba ke­rül, s év végén avatják fel. SZOCIÁLIS ÉPÜLETEK A MALOMBAN. Négyszázezer forintos beruházással ebédlőt, férfi és női öltözőt és fürdőt építenek a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat má­tészalkai kirendeltségén, me­lyet még az ősszel átadnak a dolgozóknak. ÉPÜL A VÁROSKAPU V­JUTJA. Megkezdték a nyír-­i egyházi Déli Alközpont leg­­­­­zebb utcájának, az Arany János útnak az építését. A KMP Közúti Építő Vállalat munkásai kétszer hétméteres korszerű utat építenek, mely­nek közepén zöld sáv húzó­dik végig. Egyidőben elvég­zik a Toldi utca útjának az építését is. A két­ út több mint hárommillióba kerül, s még augusztus végén átadják a forgalomnak. TSZ­FÖLDSÉG-GYÜ­MÖLCSBOLT. A falusi la­kosság jobb ellátása érdeké­ben a vitkai Kossuth Tsz zöldség- gyümölcsboltot nyit . fi községben, melyet száz­­ holdas gyümölcsöséből és harminc holdas kertészetéből , rendszeresen ellátnak friss zöldség és gyümölcsfélékkel. ŐSZIBARACK ÉS KÖRTE EXPORTRA. Megkezdték az ízletes gyümölcsök, exportá­lását a­­Nyíregyházi Almatá­­rolóból. Augusztus 6-ig hét és fél vagon őszibarackot szállítottak a Szovjetunióba, s 6-án megkezdték a körte exportálását is.­­ EGÉSZSÉGHÁZ MÁTYU­­SON. Elkészült az új egész­­ségház terve, melyben orvo­sa rendelő is lesz, s az épí­tését még ez évben megkez­­­ ízlik százezer forintos beru­házással. *­­ N­AP HÍREI Háromszáz telefonbekapcsolás az új lakónegyedben Nyíregyháza északi lakóne­gyede ellátásának további ja­vulásáról hallottunk a posta megyei távközlési üzemében. Ezekben a napokban, hetek­ben­ végzik a szakemberek az Északi Alközpont postaépüle­tében annak a távbeszélő mellékközpontnak a szerelé­sét, amely további 300 lakás bekapcsolását teszi majd le­hetővé. Az új lakónegyedből mind több kérelem érkezik telefon­­készülék felszerelésére a pos­tához. A mellékközpont nem­csak pillanatnyi megoldás­nak számít, távlatban is kie­légíti az itt lakók igényét, miután ezt a berendezést csak a stadion környéki laká­sok ellátására szánják. A be­rendezést nyár végén akarják üzembe állítani. Nyíregyháza anyakönyvi hírei SZÜLETÉS * Pálvölgyi Gyula és Kresztyankó Erzsébet leánya Katalin Erzsébet, Horkai László és Jaksi Erzsébet fia László, Pásztor László és Pi­sák Piroska leánya Erika Margit és Irén Ilona (ikrek), Dr. Szilá­gyi Mihály és Szabó Enikő Anna leánya Andrea Éva, Szűcs József és Pók Julianna leánya Tímea, Nagy Mihály és Brátán Mária leánya Katalin, Sitku György és Graholy Erzsébet fia György At­tila, Mózer János és Volom Mag­dolna fia Attila János, Orbán Pé­ter és Kovács Mária fia Péter, Orosz András és Takács Mária fia Zsolt Tibor, Olesnyovics György és Bogár Zsuzsanna leá­nya Ildikó, Vaskó László és Sipos Erzsébet fia Tibor Zoltán, Bajdik András és Tóth Gabriella leánya Beáta, Szerbin Sándor és Sza­­­bolcsi Anna Ilona fia Sándor Tibor, Zámbó István és Székely Erzsébet leánya Erzsébet, Bod­nár László és Závodni Márta leá­nya Gyöngyike Márta, Balogh László és Tóth­ Ilona leánya Ág­nes, Török János és Léka Mária fia János, Kovács István és Hu­­­micskó Klára Mária fia Péter Jó­zsef, Majoros István és Szabó Ilona leánya Ilona Ibolya, Pongó Károly és Tóth Irén fia Károly, Szabó András és Szabó Hana leá­nya Ilona, Lekli Zoltán és Rutka­­falvi Gabriella leánya Krisztina Gabriella, Fodor László és Nyes­te Julianna fia Csaba, Terdik Jó­zsef és Kiss Mária fia József, Péter István és Berki Margit leá­nya Katalin Zsuzsanna, Hornyák Sándor és Preg Ilona fia Sándor, Vanczák Pál és Herczku Anna leánya Anna, Tóthfalusi András és Kiss Julia fia Tamás, Spek­­ker István és Bácskai Mária leá­nya Ágnes, Markovics János és Petris Julianna leánya Judit Ka­talin, Kékesi Mihály és Köröské­­nyi Ilona fia Mihály György, Pa­taki Mihály és Gál Erzsébet leá­nya Erzsébet. HÁZASSÁG: Dr. Homoródi Antal és Jászai Mónika Veronika Soós Bálint és Kerekes Éva, Omajtényi­ Árpád József és Koczka Erzsébet Zsu­zsanna, Gerse Imre és Hekman Éva, Schmögner Sándor és Szenek­­e­ Julianna, Szőke Bertalan és Gál Irén, Gábor Zoltán és Vira Terézia, Szabó Árpád és Takács Mária, Hajdú Sándor és Sinka Valéria, Garay István és Bat­­­tányi Sára, Budi­alja Botond Ödön és Orbán Borbála, Garda Sándor és Kanyári Katalin. A recept egyszerű és több ezer éves. Kenj fel a falra két centiméter vastagon egy fekete vakolatot. Utána ismét két centiméter vastag okkersárgát. Végül ismét két centimé­teres vastagságban egy csontfehéret. Állj neki a kaparószer­számmal. Ahol nem vakarsz le semmit, ott marad a fehér. Ahol három centi mélyen vakarsz, ott okkerszínű. Ahol öt centi mélyen, ott fekete. Az eljárás neve: sgrafitto. Olaszul azt jelenti, hogy nem grafika, tehát nem rajz. És mégis rajz, kellene hozzátenni. Mert ilyen eljárással készült el Margittai Jenő nyíregyházi festőművész 18 négyzetméteres fali dekorá­ciója a nyíregyházi Zrínyi gimnázium előcsarnokában. A ne­mes színes vakolatok huszonnégy óra alatt megkötnek, tehát keddtől szerdáig a művésznek és munkatársainak , huszon­négy órás szinte megállás nélküli munkát­­jelentett, hogy­ az előre megtervezett kompozíciót elkészítsék. Elek Emil felvétele ­Iiarország­i Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizott­éra és a megyei tanács napilapja. Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza,­ ­ Zrínyi Ilona u. 3. T Telefon: 16-10, 16-71. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Iona u. 3. Tel.: 30-00. Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 17 forint. Előfizethető a helyi posta­­hivataloknál és kézbesítőknél. Indes szám: 25 050. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyom­daipari Vállalat Nyíregyháza, Dózsa György et­t. Felelős vezetői Holéczi István LELET-MAGYARORSZAG TŰZ PUSZTÍTOTT. Kiss Antal Rakamaz, Lenin u. 5, Melik István Rakamaz, Le­nin u. 7. szám alatti lakosok­nál augusztus 5-én tűz pusz­tított. Leégett a lakóház, pajta, több melléképület, je­lentős kár keletkezett, ingó­ságokban, állatokban, ter­ményekben. A két károsult HTK biztosítással rendelke­zett, így az Állami Biztosí­tó a kártérítés kifizetéséhez szükséges kármegállapítást megkezdte. ÉLETVESZÉLYES FAL­BONTÁS. Péter János 32 éves mándoki lakos augusz­tus 7-én délután szomszédjá­nak segített egy romos épü­let falának kidöntésénél.• Csákánnyal vágta ki a fal alját. A fal megcsúszott és hirtelen kidőlt. Pétert maga alá temette. Mire kiásták, már halott volt. KUKÁK AZ UTCÁN. Új módszerrel kísérletezik a Nyíregyházi Városgazdálko­dási­­ Vállalat a város tiszta­ságának érdekében. Nemcsak a házaknál, hanem az ut­cákon, centrumokban is el­helyeznek kuka szemétgyűj­tő edényeket. A napokban 48 ilyen edény kihelyezésére került sor a Szabadság té­ren, a Bocskai és a Bethlen utcákon, s hamarosan az Északi Alközpontban is sor kerül ezeknek a szeméttáro­lóknak a kiszállítására. MÁTÉSZALKAI VÍZMŰ. Mintegy negyvenmillió fo­rintos költséggel építik a mátészalkai vízművet. A ter­vek szerint ezer köbméteres víztornyot emelnek és a község területén kétszáz ki­lométer hosszúságban csa­tornahálózatot építenek. Előzetes jelentés a szombati heti piaci árakról Helyes kezdeményezést ve­zet be szombattól a Szövetke­zetek Értékesítő Központja Nyíregyházán. Az új intézke­dések célja: irányítani a zöld­ség- és gyümölcsárusításban kialakult árakat és ezzel meg­akadályozni egyes piaci cik­keknél jelentkező indokolat­lanul magas árakat. A MÉK központ dolgozói a hetipiacok alkalmával ál­landó figyelemmel kísérik az árak alakulását. Ha egyes cikkeknél indokolatlannak tartja a magas árakat, olyan mennyiséget hoznak azonnal forgalomba, olcsóbb áron, hogy ezzel letörik a spekulá­­ciós árakat. Arra a kérdésünkre, hogy mit várhatunk a szombati hetipiac árak kialakításában azt a tájékoztatást kaptuk hogy több zöldség és gyü­mölcsfélében nagyobb áresés várható. A gülbaba és a rózs,a bur­gonyából a felhozatal minden igényt kielégít, az árban itt nem lesz változás, a kialakult 3,20 forintos árban kerülnek forgalomba. Változott és olcsóbb lesz a zöldségfélék közül a gyökér, melynek kilogrammja 2,50— 4,80 forint. A sárgarépa 1,80 —2,80-ig. Ezzel árcsökkentés­re kényszerítik a magánke­reskedelmet, amely kis cso­mókban drágábban árusítot­ta ezeket a­ cikkeket. Fejes káposzta kilogrammja 1,50—3,40-ig. A mostoha idő­járás következtében kisebb a felhozatal a kelkáposztában, ez befolyásolja az árát is. A kelkáposzta meglehetősen drága, kilogrammja 3,50 fo­rint. Új cikk jelenik meg a szombati hetipiacon, a vö­rös káposzta­ kilogrammja 3,50 forint. Lement az ára a főzőtöknek, kilója 1,20. Pa­radicsom 90 fillértől kettő fo­rintig. Az uborka 1 forinttól 5-ig, a paprika 1 forinttól 4-ig. Ezek az árak idényjelle­gűek, napról napra várható áresés. Leverték a fokhagyma spekulációt is. A viszon­tel­árusítók egy fej fokhagy­máért 1,50, sőt 2 forintot is elkértek. A MÉK nagy meny­­nyiségű fokhagymát hozott forgalomba kilogrammos ár­ban,­­ sokkal olcsóbban. Gyümölcsárakban is van változás, a nemes fajtájú kör­te kilója 2,50—3,50, alma 3— 4. A szőlő is olcsóbb lett 12 forintról 8 forintra szállt le kilogrammonkénti ára. Ol­csóbbodott a szilva, 3—3,80 fo­rint az ára. Az őszibarack pedig 1,50—8 forintig. Legol­csóbb a vörös szilva kilo­grammonként 2 forint. A tájékoztatás azzal záró­dott, hogy nemcsak az őszi hónapokban, hanem téli hó­napokban is a zöldségboltok és a MÉK piaci standjai min­den mennyiségben biztosítani fogják a városi fogyasztók szükségleteit. Farkas Fái 1968. augusztus 1 P­ROGRAM 1968. augusztus 9. péntek EMÖD napja A Nap kél 4,32, nyugszik 19.07 órakor. A Hold kél 19,58, nyugszik 5,13 órakor. 250 éve, 1718 augusztus 9-én született Orczy Lőrinc költő és irodalompártoló. Hosszú ideig katonáskodott. Részt vett az osztrák örökösödési háborúban és a hétéves háborúban is. 1764- ben lovasgenerálisként vonult nyugalomba. Birtokán gazdálko­dott, Tisza-szabályozást irányí­tott, s közben maga kedvtelésére írogatott. Műveivel nem szándé­kozott nyilvánossga elé lépni, de a bécsi testőrírók, elsősorban Bessenyei György munkálkodása nyomán kibontakozó nemzeti iro­dalom műveit és személyét be­kapcsolta az irodalmi életbe. Ismerte, sőt rokonszenvezett is a francia felvilágosodással, so­raiból mégis a régi szokásokhoz való ragaszkodás csendül ki. A vidék, a természet­­ szépségeiről énekelt, dicsérte az ártatlan, idil­likus paraszti életet. Jó néhány versét ízes, magyaros hangnem­ben, népies kifejezésmóddal írta. Ő énekelte meg először a Nagy- Alföldet és a Tiszát. Irodalmi munkásságával végeredményben részese volt annak a mozgalom­nak, amely II. József idején, az osztrákokkal szemben kifejlődő nemesi-nemzeti ellenállásnak igyekezett tápot adni. Felszakadozó felhőzet Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet, helyenként inkább csak a kele­ti megyékben eső, zivatar. Mér­sékelt, változó irányú szél. Vár­ható lemagasabb nappali hőmér­séklet 22—26 fok között. Kossuth rádió 8,16: Jánoska. Részletek Jaco­bi—Martos operettjéből — 8,32: Az őrsi bölcs. Emlékezés Orczy Lőrincre születésének 250. év­fordulóján — 8,52: Új lemeze­inkből — 9,39: Óvodások műsora (ism.) — 10,10: Zenés műsor üdülőknek —­ 12,15: Tánczenei koktél — 13,00: A világgazdaság hírei — 13,07: „Fáklyavívők” II. Dalok, hősök, emlékek (1848—1900-ig) (ism.) — 14,07: Dr. Dolittle kalandjai. Rádiójáték I. rész. Hugh Lofting regénye rádióra (ism.) — 15,15: Üzene­tek — 15,55: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora (ism.) — 16,00: Zenekari muzsika — 16,41: A magyar jakobinusok. Krúdy Gyula regénye folytatá­sokban. XII. rész (ism.) — 17,05: Külpolitikai figyelő — 17,15: Új felvételeinkből — 17,36: Nyitott stúdió — 18,00: Új zenei újság — 18,30: Kemény Klió és Madaras Gábor Népdalokat énekel, Sára Ferenc furulyázik — 19,00: Be­szélgetés Komócsin Zoltán elv­­társsal, a PB tagjával, a KB titkárával a nemzetközi politika aktuális kérdéseiről — 19,25: Sporthíradó — 19,35: Mindenki kedvére — 21,00: Kabarékeverék — 21,59: Táncdalfesztivál 68. A harmadik elődöntő eredményhir­detése — 22,10: Czövek Lajos: Hortobágyi képek — 22,20: Új lemezeinkből — 23,12: Patience: Részletek Sullivan operettjéből — 0,10: Az innsbrucki Vogelwie­­de kórus énekel. Petőfi rádió 10,00: Mocsárvilág Magyarorszá­gon — 10,25: Puccini: Manon Les­­caut. — Jelenet és az I. felvonás fináléja — 10,45: Válaszolunk hallgatóinknak! — 11,00: Kama­razene — 11,45: Hónapról — hó­napra. Illés Lajos folyóirat­­szemléje — 12,00: Zenekari mu­zsika — 13 07: Népzenei maga­zin — 14,00: Kettőtől — hatig.. — 18,10: Csárdások — 18,25: A sokarcú demokrácia. Kálmán Endre írása — 18,40: Rossini-Tell Vilmos. Négyfelvonásos opera — 20,00: Beszélgetés Komó­csin Zoltán elvtárssal, a PB tag­jával, a KB titkárával a nemzet­közi politika aktuális kérdéseiről — 20,25: Az operaközvetítés foly­tatása — 22,24: Láttuk, hallottuk... — 22,44: A BM „Duna” Művész­­együttesének népi zenekara ját­szik. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: A nap krónikája — Kazal László énekel — Orvo­si tanácsok — A fogyasztói árak nyomában — Lem­ezválogatás — Sport. Televízió 17,58: Hírek — 18,05: Kuckó — 18,25: Vigyázat veszélyes! Kisfilm — 18,35: Varázslók és ku­tatók a venezuelai őserdőben — 18,55: Nótaszó — 19,00: Beszélge­tés Komócsin Zoltán elvtárssal, a PB. tagjával, a KB. titkárával a nemzetközi politika aktuális kér­déseiről — 19,20: Auszt­rália virágai (Kisfilm) — 19,30: Esti mese — 19­,40: Új Moszk­va... Boldizsár Iván útijegyzete II. rész — 20,00: Tévéhíradó — 20,20: Vidám péntek este. Szende szélhámosok. Rövid játékfilm­sorozat I. — 20,40: Péter és a farkas. Szimfonikus mese — 21,05: Régi viccek — új nézőknek — 21,55: Tévéhír­adó — 2. kiadás — 22,15: Tánc­dalfesztivál 68. A harmadik elő­döntő közönségszavazatainak ismertetése. Bratislava! tv 17,30: Közgazdasági kérdések — 18,00: Szegény rokonok — 19,00: Tévéhíradó — 20­05: Min­den hét napból áll. (Csehszlovák film, csak felnőtteknek) — 21,30: Olaszországi riportfilm. Nyíregyházi mozik KRÚDY MOZI, RITA A VADNYUGAT „REME” Előadások kezdete: t& 8. fél 7 és fél 9 órakor. Telefon: IL-61. KERT MOZI­I SZERZŐDÉS AZ ÖRDÖGGEL Előadás kezdetei est. 8 óra­kor. BÉKE MOZI AZ ELÁTKOZOTT HEGYES FARKASA Előadások kezdete­ fél 8, fél 1 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI, BOMBA 10:10-KOR Előadások kezdete: 1, 8 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI BÁZ MOZIJA: ELRABOLT EXPRESSZVONAT Előadások kezdete: fél 8 és fél 8 órakor. RITA A VADNYUGAT R­ÉME, színes szélesvásznú zenés olasz filmvígjáték. Főszerepben Rita Pavone. A szabolcsi mo­­zik augusztus 8-tól tűzték műsorukra.

Next