Kelet-Magyarország, 1969. június (26. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-24 / 143. szám

Ország­osító fiatalok Az erdő nemcsak esztéti­kusan szép látvány. Az erdő: életszükséglet. Egy terület er­dősítésének jelentőségét, egy rövid újságcikkben nem is lehet kifejteni. Annyit azon­ban mindannyian tudunk, hogy a fák lombkoronája biz­tosítja a szükséges tiszta oxi­gént, a talaj biológiai egyen­súlyának fennmaradását. De még az időjárásra is befolyá­soló hatása van. Nem beszél­ve a fa­ipari nyersanyag sze­repéről. S Magyarország — különö­sen az alföldi területeken — szegény erdőségekben. Tehát: kell az erdő. Az ember év­századokig irtotta az erdőt és gyakorta nem gondoskodott az utánpótlásról. Fogytak a fásított területek, a meglévők elöregedtek, városrészek, vagy új városok nőttek ki a földből sokszor az erdők ro­vására. Fát, fát, fát! A kiáltást elsők között a KISZ értette meg. Azonnal jelentkezett a feladat egy ré­szének megoldására. Fiatal erdőségek kellenek? Ki len­ne illetékesebb, mint éppen a fiatalok. A KISZ Központi Bizottsága ezért első kong­resszusán vállalta, hogy egyik főszereplője lesz a nagy országiasító program végre­hajtásának az azóta már be­vált és népszerű módon: védnökséget vállalt fölötte. Néhány év alatt több tíz­ezer hektár területen több mint 60 millió facsemetét és suhángot ültettek el. A KISZ- alapszervezetek és úttörőcsa­­patok fásítási programjában főleg a városoknak, közsé­gek belterületeinek, az új la­kótelepeknek, gyermekjátszó­tereknek fásítása volt a fel­adat. A nagy erdők telepíté­sében kisebb feladat jutott a KISZ-nek. A határozat ki­mondja, hogy a 3. ötéves terv hátralévő időszakában mint­egy 200 millió, a 4. ötéves tervben mintegy 500 millió facsemetét és suhángot kell elültetni és ezek ápolási, nö­vényvédelmi munkálatait el­végezni. A KISZ Központi Bizott­sága kidolgozta az ifjúság er­dőtelepítési és fásítási prog­ramjának elvét. A gazdasági mechanizmus reformjának bevezetése nagyobb lehetősé­geket teremt az üzemek er­dőtelepítési, fásítási tevé­kenységének szélesítésére. Ahogy nőnek a feladatok, természetesen a megvalósí­tással egyidejűleg növekszik e munkában részt vevő fiata­lok száma is. Érdekes jelen­ség, hogy a védnökségi prog­ram keretében egyre több az erdészetben dolgozó szak­munkás és fiatal. A program megvalósítása érdekében szükséges, hogy a gazdasági vezetés biztosítsa a vállalások teljesítésének feltételeit. A védnökségi programon belül a KISZ-szervezetek ver­senyeket indítottak az ifjúsá­gi munkacsapatok között és ezt évről évre figyelemmel kísérik. A versenyben első helye­zést elért KISZ megyei bi­zottság elnyeri a KISZ KB és a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium Erdé­szeti Hivatalának vándor­zászlaját, oklevelét és emlék­­plakettjét. A fásítási munká­ban kiemelkedő eredményt elért megyei bizottságokat ezenkívül külön pénzjuta­lomban is részesítik. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK ! HÁROM év alatt egymilliárd-háromszázmilliós beruházás Nyíregyházán Ülést tartott a városi tanács Hétfőn ülést tartott a Nyír­egyházi Városi Tanács. Az ülésen tájékoztatták a tanács­tagokat a harmadik ötéves terv végrehajtásának helyze­téről. A harmadik ötéves tervidőszakra részletesen ki­dolgozott program nem ké­szült, csak a legfontosabb be­ruházásokat jelölték meg. Ezek nagyobb része elké­szült, vagy épül, s néhány a későbbi években valósul meg. Helyette azonban lényegesen nagyobb költséggel készültek más létesítmények. Elsősor­ban az iparfejlesztés gyor­sult meg. A nem teljes kimutatás szerint a harmadik ötéves terv első három évében be­ruházásokra több, mint egy­­milliárd-háromszázmillió fo­rintot költöttek Nyíregyhá­zán. A hátralévő két évre előirányzott összeg is 500 millió forint körül lesz. Már az első három évben a léte­sítmények egész sora készült el. Többek között felépült az Országos Gumiipari Vállalat nyíregyházi gyáregysége, a Transzport-betongyár, az oxi­géngyár, az üvegtechnikai üzem, a VAGÉP, a faipari vállalat, a kertészeti vállalat új telephelye. Számos üze­met bővítettek. Elkészült 1227 tanácsi lakás, 44 kilo­méter villanyhálózat, 16 kilo­méternyi vízhálózat. A kór­házban új osztályokat építet­tek, a bölcsődei férőhelyek száma 140-nel, az óvodáké 100-zal gyarapodott. Átadták rendeltetésének a sóstói szo­ciális otthont, a 210 szemé­lyes diákotthont, a 600 sze­mélyes filmszínházat, a Ta­nárképző Főiskola kollégiumi épületeit, a 20 tantermes ipa­ri szakmunkásképző-intézetet, 14 általános iskolai tanter­met, több ÁBC-áruházat, még ez évben elkészül a 16 tantermes szakközépiskola. Számos építkezés van jelen­leg is folyamatban. A számadatokból tükröző­dik, hogy a város ipari fej­lődése meggyorsult, egyre több embernek sikerül mun­kalehetőséget teremteni. A foglalkoztatási gondok azon­ban még korántsem szűntek meg, hiszen a munkaképes korú nők közül 8000 még ma sem dolgozik. Nem sikerült behozni az évtizedes elmara­dást a kommunális és egyéb területeken sem. Közismert, hogy a közművesítés csak az 1960-as évek elején kezdődött, s eddig csak részben való­sult meg. A tanulók számá­hoz képest kevés a hely az óvodákban, a középiskolák­ban, kollégiumokban. A le­maradás behozása, az igények kielégítése csak további, az átlagosnál gyorsabb ütemű fejlesztéssel valósítható meg. A tanácsülésen tájékoztató hangzott még el a középis­kolák és kollégiumok, a köz­érdekű bejelentések és ja­vaslatok intézésének, a tiszta­sági mozgalom vitájához el­hangzott bejelentések helyze­téről. kereskedelmi állandó bizottságot választottak és jóváhagyták a járási-városi népi ellenőrzési bizottság második félévi munkatervét, végül megválasztották a bí­rósági népi ülnököket. (kedi) Ötven szabolcsi üzem termékbemutatója Műanyag újdonságok • Gumifotel, felfújható medence Fiatal vállalatok premierje Befejeződtek a jelentkezé­sek a megyei műszaki napok keretében augusztusban a Nyír­egyházán megnyíló ipari ter­mékbemutató kiállításra. Jel­lemző az érdeklődésre, hogy a résztvevők száma elérte az ötvenet. A kiállítás ezúttal nem a már tavaly is kicsi­nek bizonyult Jókai téren, hanem a 4. sz. általános isko­la termeiben és udvarán kerül megrendezésre az MTESZ szervezésében. Az egyes teremben az álla­mi építőipar, az ÉPSZER, a NYÍRTERV, a vízügyi igaz­gatóság és a Kelet-magyaror­szági Faipari Vállalat állít ki. Főleg fényképeket, tab­lókat és maketteket mutat­nak be. Két termet igényel termé­kei bemutatásához az UNI­­VERSAL Szilikátipari Válla­lat. Termékei között szerepel majd az orvosi, labor- és mű­szeráru, az építő- és díszmű­­kerámia, a mullitból készült termékek, a zománcmáz, a reflektív üveggyöngy és egyéb műanyag készítmény. A négyes teremben kap he­lyet a textil- és a bőripar, valamint a Gávai Vegyes Ktsz és a Patyolat. Új jelentkezők a Fővárosi Cipő­gyár és a Kisvárdai Cipész Ktsz. Az idén is részt vesz a ki­állításon a Nyíregyházi Kon­zervgyár, a Növényolajipari és Mosószergyártó Országos Vállalat nyírbátori gyára és a NYÍRKÉMIA. Egy egész termet betöltő kiállítási anyaggal jelenik meg a be­mutatón a Magyar Dohány­ipar nyíregyházi gyára. Igen változatos, a tavalyi­nál is nagyobb terméklistá­val jelentkezett a Szabolcs megyei Tejipari Vállalat. Itt mutatják majd be a már ko­rábban is ígért műanyagpo­haras tejfölt, tejszínt és a fehérsajtkrémet. Bemutatják ezen a kiállításon a mű­anyaggyártás fontos alap­anyagát, az ipari kazeint is. Ugyanebben a teremben ál­lít ki a Nyíregyházi Sütőipar és az idén először jelentkező Szatmár-beregi Tsz-ek Terü­leti Szövetsége, valamint a MÉK. A szövetség itt mutat­ja be a Beregi Konzervet, a vállaji Rákóczi Tsz által ké­szített tájjellegű füstölt hú­sokat, a Tarpán gyártott se­gédüzemági termékeket, a seprűnyelet, seprűt, parkettát és — természetesen — a hí­res szilvapálinkát. A MÉK az almából készült ver­­muthtal, coctaillal és az ürö­mössel ismerteti majd meg a látogatókat. Érdekesnek ígérkezik a B’ art Foto-Dekor-Műanyag Ktsz műanyag részlegének cikklistája. Felnőtteknek, a különböző csomagolóeszkö­zök, az új termékként jelent­kező műanyag falburkoló csempe, no és a gyerekek­nek, a várjáték és a Turpi úrfi. Hagyományos és új ter­mékeivel jelentkezik a Nagy­­kállói Fémtömegcikk és a Tiszalöki Vegyes Ktsz. S egy egész termet elfoglaló kiállí­tási anyagot mutat be a ki­lences teremben a Népművé­szeti és Háziipari Szövetke­zet. Új termékét — a Poli­­v­bromich-ot — is bemu­tatja a Kisvárdai Vas- és Gépipari Ktsz, változatos anyaggal jelentkezett a VAGÉP és az ELEKTER­­FÉM Ktsz. Egy helyiségben állít ki a megye három nagy ipari üze­me, a Nyíregyházi Gumigyár, a Tiszavasvári Alkaloida és a Nyírbogdányi Kőolajipa­ri Vállalat. A gumigyár ter­mékei között néhány újdon­ság is szerepel, mint például a Mary fotel, a gumiszőr-ágy­­betét, a pvc hajasbaba, a fel­fújható gyermek fürdőmeden­ce. Az Alkaloida a legújabb gyógyszerkészítményeit, a nyírbogdányi üzem tizenhét termékét állítja ki a bemu­tatón. Új típusú, tizenhét darab­ból álló lakószoba-garnitúrát állít ki a Szatmárvidéki Fa­ipari Vállalat, vaskaput, ke­rítésmezőt a RAFAFÉM Ktsz, a Nyírbátori Asztalos­ipari Ktsz a Báthori lakó­szobával jelentkezik. Bemu­tatja termékeit az Újfehértói Vegyesipari Ktsz és a Talaj­erőgazdálkodási Vállalat is. A szabadtéri kiállítók kö­zött is szerepel még a VAGÉP és a gumigyár, itt mutatja be termékeit a Haj­tómű és Felvonógyár 4-es számú gyáregysége, a megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Ktsz. (tóth) A magyar küldöttei­ részvétele a berlini béke-világtalálkozó bizottságaiban Berlin (MTI). A berlini béke-világtalál­kozón résztvevő 70 szervezet több mint 800 képviselője szombat óta a konferencia öt főbizottságának különböző albizottságaiban tanácskozik. Miután a fő- és albizottsá­­gi ülések — az előkészítő bi­zottság megállapodása alap­ján — zártak, a sajtó képvi­selőit saját országaik delegá­tusai tájékoztatták a bizott­ságokban folyó munkáról. Bugár Jánosné, a béke-vi­lágtalálkozón résztvevő ma­gyar küldöttség vezetője el­mondotta, hogy a 13 tagú ma­gyar delegáció tagjai aktív tevékenységet folytatnak va­lamennyi fő- és albizottság­ban. A magyar küldöttek fel­szólalásaikban és beszélgete­­téseik során érdemi határo­zatok meghozatalát és konk­rét akciók megindítását szor­galmazzák. Javaslataik az európai biztonsági, a vietna­mi és a többi bizottságok­ban jelentősen elősegítik a világtalálkozó munkájának eredményességét. Mint a bizottságok mun­kájában résztvevő magyar küldöttek elmondották: a ta­lálkozó résztvevői nagy je­lentőséget tulajdonítanak az európai biztonsági konferen­cia összehívását szorgalma­zó budapesti felhívásnak és minden erővel támogatják egy összeurópai értekezlet összehívását- A küldöttek többsége úgy értékeli, hogy a Német Demokratikus Köz­társaság elismerése elősegí­ti az európai enyhülést és az európai országok közeledését. A felszólalók éberségre hív­nak fel a neonácizmus jelent­kező veszélyével szemben. Érdeklődéssel fogadta a 2. sz. bizottság Mátyás Lászlónak, az európai biztonságra vo­­natkozó magyar álláspontot kifejtő felszólalását. A vietnami főbizottság, nemzetközi jogi problémák­kal és az amerikaiak háborús bűncselekményeivel foglal­kozó albizottságában dr. Réczey László egyetemi ta­nár, az albizottság társelnö­ke, felszólalásában a Dél-­Vi­etnami Köztársaság ideigle­nes forradalmi kormányának nemzetközi j­ogilag megala­pozott törvényességéről be­szélt. A kettes számú albizott­­ságban Máté György újság­író konkrét javaslatokat ter­jesztett elő a vietnami szoli­daritási mozgalom fokozot­tabb koordinálására, a Viet­­namnak nyújtott társadalmi segítség hatásfokának növe­lésére, s nemzetközi együtt­­működés kialakítására. A gyarmatosítással, neo­­kolonializmussal és kolonializ­mussal foglalkozó főbizott­ság egyik magyar tagja, dr. Simai Mihály egyetemi ta­nár elmondotta, hogy a neo­­kolonializmus elleni küzde­lem fokozását szorgalmazó magyar javaslatoknak igen pozitív visszhangjuk volt a küldöttek körében. A bizott­ságok vitájában fontos he­lyet kapott az a kérdés, hogy a kialakult feltételekhez al­kalmazkodva, új alapokra kell helyezni a nemzetközi békemozgalom gyarmatosítás elleni tevékenységét és a béke­mozgalom egyik központi feladatává kell tenni a neo­­kolonializmus elleni harcot A leszerelési főbizottság titkára, dr. Nagy Gábor tör­ténész rámutatott, hogy a bi­zottságok igen reálisan köze­lítik meg a leszerelés nehéz problémáját és a plenáris ülés elé terjesztendő doku­mentumban helyet kapnak a magyar javaslatok is. Moszkvába érkezett Gáspár Sándor vezetésével a SZD­SZ küldöttsége Moszkva (MTI): A Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának meghí­vására baráti látogatásra a Szovjetunióba érkezett, a Ma­gyar Szakszervezetek küldött­sége, amelyet Gáspár Sándor, az MSZMP Központi Bizott­sága Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára vezet. A küldöttség tagjai: Beckl Sándor, Gál László, Timmer József, Somoskői Gábor, a SZOT titkárai, valamint Mó­­nus Gábor, a SZOT nemzet­közi osztályának vezetője. A seremetyevói repülőtéren a magyar küldöttséget A. N. Selepin, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizottsá­gának tagja, a Szovjet Szak­­szervezetek Központi Tan­á­­csának elnöke, A. P. Birjuko­­va, T. N. Nyikolajeva, Sz. A. Salajev, a Szovjet Szakszer­vezetek Központi Tanácsának titkárai, L. V. Petrov, a Moszkvai Szakszervezeti Ta­nács elnöke, valamint P. A. Averjan, a Szovjet Szakszer­vezetek Központi Tanácsa nemzetközi osztályának veze­tője fogadta. A magyar kül­döttség érkezésénél jelen volt Szipka József, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete is.

Next